Új Néplap, 2009. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-01 / 281. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2009. DECEMBER 1, KEDD E GYE I TÜKÖR Cigire vágytak a betörők bűnbanda Jelentős mennyiségű dohányárut loptak a boltokból Az elmúlt hónapokban egy tiszazugi üzletlánc több üzletét ért betörés után a cég vezetése úgy döntött: megerősíti a biztonsági készültséget boltjaiban. Ennek tükrében az illetéktelenek nem várt meglepetésekre számíthatnak a jövőben. Németh Gergő Sajnos mindennapos jelenség, hogy bolti lopásokról olvasni a megyei rendőrségi hírek között. Vannak, akik a minősítő körülmény ellenére a különböző védelmi, biztonsági rendszereket kijátszva betöréssel jutnak nagy értékű zsákmányukhoz. Legutóbb egy tiszazugi üzletlánchoz tartozó több boltba is behatoltak illetéktelenek. Az esetekről dr. Tóth Józseffel, a cég elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk. —Három hónap alatt hat üzletünkbe törtek be ismeretlenek - kezdte Tóth József. — A betörők úgy jutottak be, hogy lefújták purhabbal a riasztót kívülről, így az elnémult. Amint bejutottak az épületbe, a központi diszpécserszolgálat minden esetben jelzést kapott, s azonnal értesítették a boltvezetőket és a rendőrséget. Amíg ők kiértek a helyszínre - nyolc-tíz perc alatt —, addigra már a szervezetten dolgozó betörők elszeleltek a zsákmányukkal. A cibakházi boltunkat kétszer is kifosztották. Az egyik ügyben szemtanú is volt, aki látta, hogy hajnalban egy furgon áll az üzlet előtt. A három férfi közül egyik a kocsiból figyelte a környéket, a másik kettő pedig zsákban pakolta az autóba a boltból lopott dolgokat. A szemtanú nem akart velük konfliktusba kerülni, mert félt. Tóth József hozzátette: az elkövetők nagy mennyiségű dohányárut vittek magukkal. A rendőröktől úgy tudják, hogy kiterjedt bűnbandáról van szó, megrendelésre szerzik be az anyatóth József elmondta, hogy a plusz kiadások azért sem jöttek jól a számukra, mivel ösz- szességében százmillió forintot meghaladó felújítást hajtottak végre az üzletlánchoz tartozó Betöréses lopások számának alakulása Magyarországon Év Eset 2005 21810 2006 20270 2007 19597 2008 21280 20091. félév 15 421 FORRÁS: CRIMESTAT got és adják tovább orgazdáknak. Békés és Hajdú-Bihar megyében is voltak hasonló esetek. Mivel az üzletekben nagyjából hasonló az áru raktározási folyamata, az elkövetők tudták, hogy hova kell nyúlniuk. A cégvezető az eseteket követően levelet írt az érintett települések polgár- mestereinek és polgárőreinek, valamint a megyei rendőr-főkapitányságot is megkereste a sűrűbb éjszakai járőrözés lehetőségeinek megteremtése okán. boltokban. Legutóbb épp a közelmúltban kibővített cibakházi üzletükre húszmillió forintot költöttek. — A hasonló ügyek elkerülése végett több külső és belső intézkedést hajtunk végre mindegyik boltunkban - hangsúlyozta a cégvezető. - A betörőknek meglepetésekkel kell majd számolniuk, amely igencsak megnehezíti az üzletbe való bejutást. Emellett titkos kódokkal is megjelöljük a termékeket, ami alapján könnyebb lesz majd a lopott árut az orgazdáknál keresni - fűzte hozzá. — Az elmúlt hónapban öt boltbetörés is történt—mondta el Veres Éva a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A különböző helyszíneken az elkövetési módok hasonlóak, a körülmények is egybevágnak. Folyamatos akciókat szervezünk a faluőrök és polgárőrök bevonásával, hogy az ilyen eseteket megelőzzük, illetve, hogy az elkövetők nyomára bukkanjunk. Az ügyeket később egyesítjük, jelenleg a szom- yf széd megyék rendőreivel működünk együtt, mivel oda is vezet- t nek szálak. Sok pénzt áldoznak üzleteik fejlesztésére Az egyik tiszazugi üzletlánchoz tartozó boltok megerősített védelmére egy sárga matrica hívja fel az emberek figyelmét VIGYÁZAT! VESZÉLY! a sorozatos betörések miatt a/ Sinket a zárva tartás idejére vé<ijük. Fegyvernek egészségnapot tartottak tegnap Tiszabőn és a településen, a cél a hátrányos helyzetű településeken élő, társadalmi diszkriminációval sújtott nők emlőrákszűrése volt. Az eseményeken bemutatkozott az „Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen Program", de más kulturális, szórakoztató program is várta a látogatókat. Az egészségnap keretében daganatos megbetegedésekről szóló előadásokat láthattak és egyéb szűrővizsgálatokon is részt vehettek az érdeklődők, bb Jánoshida ez évi utolsó ülését Jánoshidán tartotta a Jászsági Honismereti Egylet. Az aktuális témák megvitatása mellett a tagok megtekintették a nemrégiben megnyílt Virág Gellért emlékházat és helytörténeti gyűjteményt. A néhány éve idős korában elhunyt népi faragó - és rímfaragó — lakóházában kialakított kiállítás a Jászság legfiatalabb látogatható gyűjteménye, ta Szolnok PREVENCIÓS előadást, vetélkedőt tartottak tegnap a Szent-Györgyi Albert általános Iskola 8. osztályos tanulóinak az AIDS világnapja alkalmából. A HINI terjedésének időszakában is fontos beszélni erről a betegségről, melynek jelen pillanatban nincs ellenszere, bb Tiszaszentimre hatékonyan dolgoznak a település polgárőrei — állapították meg a napokban a helyi polgárőr egyesület elnökségi ülésén. Kálmán József, az egyesület elnöke elmondta, folytatják a rendőrséggel közös akcióikat, amelyek ifjúságvédelmi céllal a szórakozóhelyekre koncentrálnak, emellett bevonják a munkába a településőröket is. A polgárőrök kiemelkedő munkáját alátámasztja a bűnügyi statisztika is: 2008-ban közel 30 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma a községben az előző évihez képest. A csökkenő tendencia az idén is folytatódik pa TomajmonostoraAHELYi iskola épületének akadálymentesítésére nyert támogatást az Észak-alföldi régiótól a település. Az ösz- szesen 15 millió forintos beruházás öt százalékát az önkormányzat biztosítja önerőként. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik, annak lezárultával a lehető leghamarabb el is kezdik a munkát, pa SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUONJiu hírportálon. JEGYZET LACZI ZOLTÁN A gáznemű kaszás úgy tűnik, nincs olyan fűtési idény, hogy ne történne tragédia. A láthatatlan, néma gyilkos, a szén-mono- xid idén is több halálos balesetet okozott. A szakemberek az okok között a fűtési rendszerek elavultságát, a karbantartás hiányát, valamint az ablakok légzáró hő- szigetelését említik. manapság, amikor kisebb vagyonba kerül a fűtés, érthető, hogy mindenki ott spórol, ahol tud, s abból csihol meleget, amiből csak lehet. Lakások ezreiben cserélik ki a nyílászárókat, szigetelik a falakat, födémeket, miközben a költséghatékonyság a legfőbb szempont. Csinálja csak-a szomszéd Józsi, mert úgy olcsóbb, persze számla és garancia nélkül. A spórolás e sajátos értelmezése az oka annak, hogy nem ritkán szabálytalanul bővítik a fűtési rendszert, körültekintés nélkül létesítenek utólag légelszívókat, vagy a régi nyílászárók helyett a levegő áramlását szinte megakadályozó ablakokat építenek be. De ugyanígy kevesebb jut a készülékek karbantartására, felülvizsgálatára is, AZ OROSZ-UKRÁN gázvita csúcspontján, amikor szinte pár nap alatt elfogyott az összes hősugárzó és olajradiátor, sokan döntöttek úgy, hogy biztos, ami biztos, mindenevő kazánt vásárolnak. És ma már ott tartunk, hogy akadnak, akik - elsősorban anyagi megfontolásokból, s nem tudatlanságból — szinte mindent képesek tűzre dobni, rongyot, műanyagot, szemetet. az otthon melegért azonban olykor borzasztóan nagy árat kell fizetni. S nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tökéletlen égés, a rossz kémény gyilkolni képes. Következésképp a jó szaki életet menthet. Sőt, a kéményseprő állítólag szerencsét is hoz. Dupla haszon. A vetőmagban látják a jövőt Miklóson fejlesztés A világ egyik legkorszerűbb üzemcsarnokát avatták föl Most már európai út vezet a Tiszazugba A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági (TM) Zrt. 900 négyzetméteres új vetőmag-feldolgozó üzemcsarnokát avatták fel hétfőn délelőtt Szenttamáson. A magyar tulajdonban lévő L.A.C Holding tagvállalataként működő TM Zrt. a világ legkorszerűbb vetőmaggyártó cégével, a francia Limagrain-nel együttműködve hajtotta végre az egymilliárd forintos beruházást.- A mai napon a világ egyik legkorszerűbb vetőmagüzemét avattuk—mondta Horváth László, a L.A.C. Holding elnök vezér- igazgatója. - Az átadás egyben jelképes tartalommal is bír, hiszen a válság miatt a mezőgazdaság igen nehéz helyzetben van Michel Poujol, a Limagrain nemzetközi termeltetési igazgatója, valamint Németh Attila és Horváth László vágta át ünnepélyesen a szalagot hazánkban, ennek ellenére mégis megvalósult ez a beruházás. Németh Attila, a TM Zrt. vezetője hangsúlyozta, az üzemcsarnok építésére még 2006-ban adtak be pályázatot, amelynek révén 40 százalékos európai uniós támogatást nyertek a projektre. A rossz gazdasági helyzet miatt tavasszal még bizonytalan volt, hogy a fejlesztés megvalósul-e. A TM Zrt. vezetője vázolta, hogy 2013-ra 1500 hektárosra kívánják növelni a vetőmag termőterületet. A fejlesztésekkel a térség munkaügyi helyzetén is javítani szeretnének. Ez a vegetációs időszakban akár több száz ember foglalkoztatását is jelentheti. ■ Németh G. Befejeződött a Tiszaug-Kun- szentmárton összekötő út 18 kilométeres szakaszának felújítása. A munkálatok még áprilisban kezdődtek, Csépa és Tisza- sas belterületén. Az Észak-Alföldi Operatív Program 615 millió forintos támogatásának köszönhetően kiszélesítették az utat, megerősítették az aszfaltburkolatot, kitisztították az árkokat és az átereszeket, kijavították és szabványosították az autóbusz- megállókat, rendbe hozták a útpadkát. A Magyar Közút tájékoztatása szerint a programban közvetlenül érintett lakosság a környező településeken megközelítőleg 14 ezer fő, ugyanakkor az összekötő út jelentős átmenő forgalmat is kiszolgál. A felújítási munkálatok eredményeképpen jelentősen javult a térség turisztikai megközelíthetősége, a Tisza, valamint a holtágak és a Körös elérhetősége, így a szakemberek szerint a turizmus fellendülése is remélhető. A megújult úton a 44-es számú főútról déli irányban közlekedni kívánó gépjárművek könnyebben juthatnak el távolabbi céljaikhoz. Az Észak-alföldi régióban ösz- szesen húsz, ebből Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében négy mellékút újul meg két év alatt összesen több mint ötven kilométer hosszon, csaknem kétmilliárd forint ráfordítással. ■ T. J. i I 1 I