Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-30 / 280. szám
4 HIRDETÉS ÚJ NÉPLAP - 2009. NOVEMBER 30., HÉTFŐ interjú A hazai kis- és középvállalkozói kör képes megfelelni a beszállítói igényeknek. Biztosabb az állás szakmunkásoklevéllel, mint jogi diplomával. AMIKOR ELINDUL A STADLER-VONAT Négy öt év múlva már teljes egészében Szolnokon gyártott Stadler-vonatra is felülhetünk. Ezt reméli Dunai Zoltán. A svájci tulajdonú vasúti járműgyártó, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója szívesen utazik vonaton, már csak azért is, hogy felmérje, milyen fejlesztésekkel lehet még kényelmesebbé tenni a utazást. Munkatársunktól- Volt villanyvasútja kisgyermekként? - kérdeztük Dunai Zoltánt. — Igen. Négyévesen kaptam az elsőt, és nagyon szerettem vele játszani. Egészen 16-17 éves koromig folyamatosan fejlesztettem. Újabb járműveket, síneket, váltókat vettem hozzá. Végül már az egész lakást be tudtam hálózni a sínekkel.-A Stadlernél viszont már gyártja a vonatokat A szolnoki gyár a válság közepén nyílt meg. A gazdasági visszaesés mennyire érintette az ágazatot? — A vasúti járműgyártás abból a szempontból szerencsés ágazat, hogy elnyűjtottabbak a ciklusok. Attól függően, hogy milyen járműről van szó, akár két-három év is lehet a szerződésben foglaltak legyártása. így a Stadler csoporton sem érződik még a válság hatása. Azokból a rendelésekből él a vállalat, melyeket 2006-2008 között nyert el. A mostani visszafogottabb vasútfejlesztések hatásai majd egy-két év múlva éreztetik hatásukat. Mi erre jó marketing- munkával igyekszünk reagálni.- Magyarországon emelkedik a munkanélküliség, ugyanakkor sok területen szakemberhiányra panaszkodnak. Önök ezt mennyire érzik? — A szakemberhiány másfél éve vitathatatlan tény volt. A szolnoki gyár kialakításához is úgy fogtunk hozzá, hogy nehéz lesz megfelelő szakembereket találni. A minősített hegesztők nagy része jól fizetett állásban volt, sokon dolgoztak Németországban, Ausztriában, Svájcban. A válság hatására ezen a területen is megnőtt a munkaerő-kínálat, így kevesebb gonddal járt a szakemberek kiválasztása, mint hittük.- Szolnokon most kampány indult azért, hogy minél több fiatal tanuljon szakmát. Gyakran hallani, hogy minden fiatal egyetemre, főiskolára megy, és nem lesz munkásember. Sok a diplomás Magyarországon?- Ilyet nehéz kijelenteni. De kétségtelen tény, hogy nekünk szülőknek — így nekem is, hiszen 22 éves fiam van — bizonyos dolgokat át kell értékelnünk. Valószínű, hogy egy jó szakmunkásoklevéllel hosszabb távon biztosabban számíthat állásra gyermekünk, mint egy jogi vagy közgazdász diplomával, melyben jelentős a túlképzés és a pályakezdő munkanélküliség.- Ehhez az is kell, hogy visszakapja a szakmunka a becsületét. Hogyan lehet elérni, hogy rang legyen szakmunkásnak, technikusnak lenni? — Ez szemléletváltást igényel. A mi szüléink sem tudták elképzelni, hogy nem diplomások leszünk, így nekünk is meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy a gyermekeinknek nem feltétlenül kell diplomával rendelkezniük. A járműgyártás esetében mindemellett a végfelhasználóknak, a MÁV-nak, BKV-nak is vissza kell szerezni a rangját. JEgy.fiataJ azt is végiggondolja, .ha .a.vasúti járműgyártásban helyezkedik el, akkor a végterméket a vasút használja, amelynek az imázsa olyan amilyen.- A magyar gazdaság egyik nagy gondjaként emlegetik az alacsony foglalkoztatottságot. Miként lehet ezen változtatni?- A munkaerő jelenleg a foglalkoztatok számára rettenetesen drága. A munkavállaló ugyanakkor kevesli azt a pénzt, amit a hónap végén a borítékban talál. A kettő közötti különbséget kell megfelezni. A járulék és az adóterheket mind a munkaadó, mind az alkalmazott szempontjából csökkenteni kell. Ilyen egyszerű a recept, de a végrehajtás már bonyolultabb.- Hazai kis- és középvállalkozók mennyire felelnek meg egy nagy cég beszállítókkal szemben támasztott követelményeinek. Nehéz volt Szolnokon és a környékén beszállítókat találni? — Nem nehéz jó beszállítókat találni. A hazai kis- és középvállalkozói kör lényegesen felkészültebb és jobb, mint azt gondolnánk. A legnagyobb problémát számukra nem a gyártási Dunai Zoltán, ügyvezető igazgató SZÜLETETT: 1965. április 14. család: Nős 24 éve, egy 22 esztendős fia van iskolai végzettség: Moszkvában a nemzetközi kapcsolatok intézetében végzett 1987-ben, majd 1997-ben Budapesten bankdiplomata kurzuson szerzett másoddiplomát. KARRIERÁLLOMÁSOK: Magyar- ország egyiptomi nagykövetségén dolgozott 1990-ig, majd az Eximbank főosztályvezetője, a BNP-Dresdner Bank (Hungária Rt.) ügyvezető igazgatója volt. Később azIkarusBus Rt. igazgatója, a Ganz- Transelektro vezérigazgatója lett. 2005. december l-jétől a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és 20 százalékos részesedéssel a kisebbségi tulajdonosa. hobbi: Utazás, sport, futball KEDVENC KÖNYV: Akszjonov: Moszkvai történet KEDVENC FILM: Tanú KEDVENC ZENE: Cesaria Evora minőség jelenti, hanem a tőkeellátottság. Ha ezen a problémán tudunk segíteni, lényegesen növekedhet a középvállalkozói körben a beszállítók aránya.- Ön szerint milyen éve lesz jövőre a magyar gazdaságnak?- Megoszlanak a szakértői vélemények abban, hogy az alagút vége látszik már, vagy egy másik alagút eleje. A gazdasági növekedés nulla körül lesz. Ez csak látszólag megkönnyebbülés. A munkaerőpiac nem bővül. Az alagút vége akkor látszik, ha a válság miatt állásukat vesztettek fele, harmada újra munkát talál.- Térjünk vissza a Stadlerhez. Többször szóba került, hogy Szolnokon lesz a végösszeszerelő üzem is. Mikor ülhetünk fel a első teljes egészében itt készült vonatra- Azt remélem 2013- 2014 körül már utazhatunk ilyen vonaton. Ehhez egyrészt az kell, hogy a következő egymásfél éven belül dönteni tudjunk az összeszerelő üzem megépítéséről. Az ipari parkban lévő jelenlegi területünk módot ad egy ilyen beruházásra. Az építési engedély is tartalmazza ennek lehetőségét. Ezt követően még újabb motorvonatok megrendelését kell elnyerni a magyar vasútnál, és azokat le kell gyártani.- Gondolom, mióta Szolnokon működik a gyár, többet jár ide. Milyenek látja a várost? — Szolnokon nagyon jó gyárigazgatóm van. Michael Moser úr mentesít a mindennapi ügyintézés alól. Nekem marad a stratégiai irányítás, a kapcsolat- tartás a várossal, a hatóságokkal. Szolnokról nagyon jók a benyomásaim. Szeretek ott lenni. Élhető méretű város, mely az elmúlt 10-15 évben sokat fejlődött.- Vonattal vagy autóval utazik szívesebben?- Budapestről legtöbbször kocsival kimegyek Ferihegyig, ott vonatra szállók. Általában Inter Cityvel utazom. Használom a vasutat, amennyire csak lehet. Végső soron képben kell lennem, hogy a vasút milyen szolgáltatási színvonalat nyújt az utasoknak, és azon hogyan tudunk javítani mi a termékeinkkel. ▲ Dunai Zoltán szívesen utazik vonaton, főleg ha a Stadler gyártotta Mi a véleménye... ■ Beadatta az új influenza elleni védőoltást?- Felvettem az oltást néhány hete. Az elmúlt esztendőkben a szezonális influenzaoltást is mindig kértem. Alkalmazottá- • inknak is javasoljuk az oltást, nem csak most, minden esztendőben. Ennek oka, hogy januárban, februárban, amikor tombolni szokott a járvány, magas a hiányzás. A cég szempontjából megéri a megelőzés. ■ Milyennek látja a magyar focit?- Mérhetetlenül idegesítőnek. Nem csak a magyar, hanem általában a világ labdarúgását. A fizikai, az erőfoci a szórakoztatás rovására megy. Harminc éve szurkolok az MTK-nak, a csapat nem is szerepel rosszul a bajnokságban. De az erőfoci miatt csökken az az idő, amit a meccsek megtekintésével töltök. Egyre kevesebb olyan futballistát látok, akik játsszák a játékot. ■ Milyen hazánkban az állatvédelem?- Az állatvédelemnek a fejünkben kellene kezdődnie. Rengeteg a kóbor állat. Ezért mi vagyunk a felelősek, mert nem tettünk semmit, hogy ne jöjjenek méltatlan körülmények között a világra. Saját házi állataink ivartalanításával és a védőoltások beadásával kellene kezdeni a állatvédelmet. Nálunk a ház kisebb fajta állatkertre hasonlít. ló néhány kutyával, macskával élünk együtt. Ezek egy része saját, másik része pedig csak úgy odatévedt a kertbe. ■ Az Állami Számvevőszék egy vizsgálatim kezd a korrupcióról, melynek végén annak csökkentésére is javaslatokat kíván megfogalmazni. Mekkora gond a korrupció?- Kíváncsian várom, hogyan lehet csökkenteni a korrupciót. Van egy alapvető tévhit: minél jobban keres valaki, annál kevésbé korrupt. Szerintem azonban megélhetési korrupció nem létezik, csak alkati. Ha pedig valaki korrupt, azon nem tudom hogyan lehet segíteni. A szolnoki Stadler-gyárban hegesztik az alumínium kocsitesteket Korszerű berendezésekkel festik a Stadler-vonatokat Kész kocsitestek kerülnek ki a gyárból, a jövőben talán szerelvények is-zSSm jHfe i». Timri rnl tHHIi Wmm ..mmLmftwtk*