Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-30 / 280. szám

ÚJ NÉPLAP - 2009. NOVEMBER 30., HÉTFŐ 5 TISZA-TÓ ÉS KÖRNYÉKE Elégedettek a nyári szezonnal turizmus Az országos átlagnál jobbak az idei idegenforgalmi mutatók A válság ellenére is tarta­ni tudta korábbi látoga­tottságát a Tisza-tó térsé­ge. Az idei szezon nyerte­sei azok a települések, amelyek jelentősen fej­lesztették szolgáltatásaik színvonalát. Pólyák Adrienn Rácáfolt az előzetes várakozások­ra a Tisza-tavi régió turisztikai teljesítménye, derült ki a Tisza- tavi Regionális Marketing Igaz­gatóság szezonzáró rendezvé­nyén, Karcagon. A turizmus visz- szaesése a világon hét, Európá­ban nyolc, Közép-Kelet-Európá- ban 11 százalékos volt az idén. Hazánkban szeptember végéig 8,3 százalékkal csökkent a ke­reskedelmi szálláshelyek ven­dégforgalma. Ebben az összeha­sonlításban a Tisza-tavi régió ide­genforgalma az országos átlag­nál is jobb, a térség piaci helyze­te egyértelműen erősödött. Szabó Lajos, a Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság megbí­zott vezetője néhány adatot is­mertetve elmondta, hogy idén az ide érkezők háromnegyede volt magyar, jelentős létszámban ér­keztek vendégek a Nyugat-Du- nántúlról. Egyébként a Tisza-tó az ország vendégforgalmának 1.2 százalékát adja. Az idei év el­ső kilenc hónapjában a vendé­gek száma az előző év hasonló időszakához képest 3,7, a ven­dégéjszakáké 5,8 százalékkal csökkent, ez jóval kisebb mérté­kű visszaesés, mint az országos átlag. Ugyanakkor az országban egyedülálló módon a térségben nőttek a szállásdíjbevételek. Ta­nulságos, hogy idén először je­lentős különbségek mutatkoz­nak, ha az egyes települések eredményeit nézzük. Ott, ahol je­lentős turisztikai fejlesztések va­lósultak meg, dinamikus maradt a forgalomnövekedés. így példá­ul a Heves megyei Poroszlóra 67.2 százalékkal több vendég ér­kezett, mint tavaly. Bornemissza János, a település polgármestere szerint ez a jelentős növekedés egyrészt annak köszön­hető, hogy a gazda­sági válság hatásá­ra egyre vonzób­bak a belföldi utazási célpon tok. Másrészt a A Tisza-tavi települések kínálatában mindenki megtalálhatja a kedvére való pihenési formát, legyen az strandolás vagy vízi túrázás térség Európában egyedülálló természeti értékeinek, amelyek okos kiaknázására tette fel Po­roszló az életét. — Már június elején azt tapasz­taltuk, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a Tisza-tó iránt. Szinte egész nyáron telt ház volt a telepü­lés szálláshelyein. Mi a csende­sebb, ökoturizmus fejlesztésében látjuk jövőt — mondta a polgár- mester. Hogy mekkora igény van erre, azt jól mutatja a településről induló Tisza-tavi tanösvény re­gisztrált látogatóinak évi 30 ezres száma. De az is beszédes, hogy míg tíz évvel ezelőtt 400 ezer fo­rintnyi idegenforgalmi adóbevé­tele volt a poroszlói önkormány­zatnak, addig idén ez év végére meghaladja a 12 millió forintot. Sok család nyaralt Abádszalókon Az előző két évhez képest jó idényt zárt Tiszafüred is. A Ti­sza-tó fővárosában valamennyi turisztikai mutató szerint fo­lyamatosan növekszik a vendég- forgalom. Ebben az évben a ter­vezetthez képest 18 százalékkal több idegenforgalmi adó folyt be október közepéig, ami több mint 13,3 millió forintot jelent, s az év végéig még további kétmillió fo­rint adóbevétel várható.- Idén azt tapasztaltuk, hogy több vendég érkezett városunkba, viszont kevesebb időt töltöttek ná­lunk - vonta meg a szezon mérle­gét Pintér Erika polgármester. A városvezető úgy vélte, azért vonzó a település, mert a szolgáltatások területén jelentős előrelépést tet­tek, s a vendégek továbbra is minő­séget keresik. Népszerűek voltak a füredi rendezvények, közülük Pin­tér Erika a Füredi Majálist emelte ki, mint újszerű kezdeményezést- A majális ötlete helyi vállalko­zóké, akik a szervezésben is tevé­kenyen részt vettek. Az eredmény pedig minden várakozást felül­múlt -jelezte a polgármester. Nem panaszkodik a nyárra Abádszalók sem. — A város nyári vendégforgal­ma nagyjából a tavalyival azonos szinten alakult. Hiányoztak vi­szont az előszezonban, május-jú­niusban hozzánk érkező diákcso­portok. Mi is azt tapasztaltuk, hogy a vendégek rövidebb időt töl­tenek nálunk - tudtuk meg Kov- rig Zoltántól, az Abádszalók Vá­rost Üzemeltető és Szolgáltató Kft. Díjakat is átadtak a szezonzáró fórumon ügyvezető igazgatójától. Abádsza­lókon ebben az évben a tavalyihoz hasonló, tízmillió forintos idegen- forgalmi adóbevételt terveztek. Eddig 8 millió 894 ezer forint folyt be, s az év végéig várhatóan telje­sül a bevételi terv. A jövőről szól­va Kovrig Zoltán elmondta, hogy a következő szezonban átalakít­ják a Tisza-tó strand területén.ta­lálható vendéglátóegységek szer­kezetét. —Olyan vállalkozásokkal kívánunk szerződést kötni, ame­lyek a vendégek magas színvona­lú kiszolgálását tartják szem előtt. A kalandoroktólszeretnénk elkö­szönni - mondta az idegenforgal­mi szakember. Jövő nyáron a ren­dezvények szervezését is a város- üzemeltető kft. veszi kézbe Abád­szalókon. A Tisza-tó vendégforgalmának megoszlása évszakok szerint Tavasz az Év turisztikai Szolgáltatója díjban a poroszlói Fűzfa Pihe­nő Park, a Cserőháti Vendég­ház, a kiskörei szabadvizű strand, valamint a tiszafüredi Horváth Tibor bőrműves alko­tóháza részesült. Az Év Turisz­tikai Rendezvénye elismerés birtokosa 2009-ben a tiszacse- gei hagyományőrző lovasna­pok, valamint az abádszalóki Tiszator programja. Az Év Mé­diaképviselője elismerésben többek között testvérlapunk, a Heves Megyei Hírlap munka­társa, Szuromi Rita részesült. HÍRSÁV Új piac épül Tomajmonostorán az önkormányzat tulajdo­nában lévő Pro Tomajmo- nostora Nonprofit Közleke­dési Kft. 9 millió forintot nyert pályázaton a helyi pi­actér kialakítására. Az ösz- szesen 12 millió forintos be­ruházás keretében a polgár- mesteri hivatallal szemben európai színvonalú piac jö­het létre. A támogatásból mérlegház, kukamosó, vécé épül, és a mozgássérültek számára is megközelíthető parkolót alakítanak ki. Nagy volt az érdeklődés a LEADER-pályázat iránt lezárult az Új Magyaror- szág Vidékfejlesztési Prog­ram III. tengelyének négy intézkedésére kiírt pályáza­tok első támogatási idősza­ka. A Tisza-tó Térsége Helyi Akciócsoport működési te­rületéről 26 pályázat érke­zett, mintegy 498 millió fo­rint támogatási igénnyel. A helyi akciócsoport, az irá­nyító hatóság és a Mezőgaz­dasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18 pályázatot támo­gatott összesen valamivel több, mint 258 millió forint értékben. Faluőrök vigyázzák Tiszagyendát a nagyobb közbiztonság ér­dekében faluőrséget szer­vezett a tiszagyendai ön- kormányzat. A faluőrök minden, a községbe beve­zető utat ellenőriznek, to­vábbá két kerékpáros járőr járja a falut kétórás váltás­ban. A település nemrégi­ben pályázaton nyert támo­gatást térfigyelőkamera­rendszer kiépítésére, a munkát hamarosan elkez­dik a községben. Játszóteret építene az igari önkormányzat falufejlesztési forrásokra pályázik a tiszaigari önkor­mányzat. Parkosításra, és játszótér kialakítására sze­retnének mintegy 6 millió forintos támogatást elnyerni. SZ0U0N.hu A Tisza-tavi településekről a SZ0U0N.li« hírportálon olvashatnak. Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Tisza-tó térsége településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 56-516-700-as telefonszámot hétköznapokon! votmagHÉSlKt •— f Benépesülnek a vízpartok «g. Szükségünk van múltunk irányjelzőire világfa A kunkapitányház udvarán emlékoszlopot állítottak Kunhegyesen a kunok betelepü­lésének 770. évfordulójához kap­csolódó Kunok I. Világtalálkozó­ja programsorozat zárásaként a napokban a kunkapitányház ud­varán emlékoszlopot avattak.- Felvetődhet a kérdés, hogy az Európai Unió térhódításának ko­rában, a globalizálódás világában mi keresnivalója van egy ilyen oszlopnak, amely több évszázad múltjában gyökerezik - kezdte avatóbeszédét Dósa Lajos középis­kola tanár. - Igenis van helye, sze­repe és megtartó ereje, hiszen a csatlakozással beáramoltunk Eu­rópába, és sokszor nincs mibe megfogódzkodnunk. Ezért van szükségünk múltunk irányjelző­ire. Az ősi kipcsakok vallásában, akárcsak a magyarokéban, nagy szerepe volt a világfát jelképező, sámánfaként szerephez jutó osz­lopnak. A most felavatandó oszlop is hangsúlyozza a nagykunok kun-kipcsak gyökereit, az év­számok, nyilak, a kilométerek pe­dig eligazítják a hétköznapi figye­lőt a kunhegyesi emberek múltjá­ban. Azzal a kívánsággal avatom fel ezt a történelmi irányjelzőn­ket, hogy járuljon hozzá pusztai őseink ismeretéhez, rokonaink és önmagunk tiszteletéhez. Jó irá­nyokat kívánok mindenldnek a jövőre nézve - mondta a szónok, <= majd Simái János kunhegyesi | kunkapitány és az alkotó, Czupp J Pál fafaragó, népi iparművész fel- s avatta a világfát. ■ D. E. A világfa Czupp Pál fafaragó népi iparművész alkotása Felújítják a roffi református templomot Tavasszal megújul a megye leg­régebbi református temploma Tiszaroffon. Európai uniós pá­lyázaton nyert több mint 27 millió forintot a Tiszaroffi Re­formátus Egyházközösség ve­zette konzorcium. A most el­nyert támogatásból mind a to­rony, mind a templomtest kül­ső homlokzata nemesvakolatot kap. Felújítják a torony belse­jét, kicserélik a kupolát, és egy új építésű, egyedi órát is elhe­lyeznek, tudtuk meg Halasi Fe­renc lelkésztől. A pénzből jut az orgona fel­újítására és a padfűtés kiépíté­sére is, a templomkert térkő­burkolatot kap, benne a tornyot megvilágító lámpákkal. ■ á l 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents