Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-26 / 277. szám

12 TŰKOR UJ NÉPLAP - 2009. NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK Megújult a kápolna, vasárnap felszentelik Vasárnap ünnepélyesen felszen­telik a szolnoki Xavéri Szent Fe- renc-kápolnát. Mint azt Szűcs Jó­zseftől, a Xavéri Szent Ferenc Kápolnáért Alapítvány kuratóri­umának tagjától megtudtuk, ad­vent első vasárnapján 10 órától a Sziluett Művészeti és Alkotói Kör tart műsort. A csoport ezzel köszöni meg minden segítőnek — közte az önkormányzatnak — a támogatást, amelynek révén megújult a kápolna. Egyben mű­sorukkal üdvözlik az érdeklődő­ket is. Ezt követően videoklipet láthatnak a munkálatokról, ami­ben feltüntetik azokat, akik hoz­zájárultak a felújításhoz. Mind­ezeket követően 11 órától dr. Beer Miklós váci megyéspüspök felszenteli a kápolnát. Szolnok egyik legrégebbi épü­lete lényegében teljesen meg­újult. Az alapokat megerősítet­ték, a falakat leszigetelték, a vil­lamos hálózatot és a padlózatot kicserélték, valamint kifestették a kápolnát, aminek a környéke is megszépül. Hátra van még a tető cseréje, illetve a kis orgona, továbbá a bútorzat felújítása. — Ez talán a jövő évben megtörtén­het, ha a Jóisten és a támogatók is úgy akarják - reménykedett Szűcs József. iT.A. Vidékfejlesztési támogatások: újra lehet pályázni Az első támogatási időszakban mintegy hatezer kérelem érke­zett be a Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) falumegújítás és -fejlesztés, a vi­déki örökség megőrzése, a mik- rovállalkozások létrehozása és fejlesztése, valamint a turiszti­kai tevékenységek ösztönzése jogcímekre. A jóváhagyott és tá­mogatásra javasolt kérelmek száma 4577, 1134 kérelmet uta­sítottak el. A helyi akció csopor­tok által támogatásra javasolt és az FVM által jóváhagyott kérel­mek száma 2648 darab. Ezekre több mint 45 milliárd forintnyi forrás köthető le. Támogatási ké­relmeket ismét, be lehet nyújta­ni 2009. november 20 és 2009. december 20 közötti időszakban ezúttal a megvalósítás helye szerint illetékes Leader Helyi Akció Csoport Irodájához. ■ A vesztesek között a többség rendszerváltás Akik előnnyel indultak, azokból lettek a változás nyertesei A húsz évvel ezelőtti rend­szerváltást szükségszerű­nek ítélte a többség. A régi­ónkban élők azonban in­kább vesztesnek, mint nyer­tesnek tekintik magukat. Teleki József — A régi rendszer egyfajta biz­tonságot adott. Most a nagy lehe­tőségek és a nagy veszélyek ide­jét éljük. A biztonságérzet eltűnt- állítja a Szolnoki Főiskola üz­leti fakultásának igazgatója. Dr. Túróczi Imre szerint nagyobbak lettek a jövedelemkülönbségek is. A nagy többség az alacso­nyabb keresetűek közé tartozik, és ezt csalódásként éli meg. Ezt erősíti meg az Ipsos a rendszerváltás 20. évfordulójá­ra készített felmérése. A kutatók azt térképezték fel, hogy miként értékelik a rendszerváltást az emberek; nyertesnek vagy vesz­tesnek érzik-e magukat, lakóhe­lyüket, az országot. Minden má­sodik válaszadó úgy érezte, ő vagy családja a változások vesz­tese, és csak 14 százalék vallot­ta magát nyertesnek. Az országot a megkérdezettek 56 százaléka tekintette a politi­kai-gazdasági változások veszte­sének. Hasonlóan vélekedett a települése és megyéje szempont­jából a válaszadók harmada. Az Észak-Alfóldön élők véle­ménye nem tér el lényegesen az országos átlagtól. Ez azt is jelen­ti, hogy a régió a középmezőny­ben helyezkedik el. Vagyis az itt élők közül kevesebben érzik ma­gukat nyertesnek, mint Közép- Magyarországon vagy a Nyugat- Dunántúlon, viszont lényegesen kisebb a vesztesek aránya, mint a szomszédos Észak-magyaror­szági régióban. Minden lakossági csoportban többen voltak azok, akik magu­kat, családjukat a rendszervál­tás vesztesének érezték, mint akik nyertesének, így igazán nyertes társadalmi csoportokról nem beszélhetünk. Ugyanakkor vannak olyan csoportok, ame­lyek másoknál nagyobb arány­ban érzik úgy, hogy ők vagy csa­ládjuk jól jártak a változásokkal. Ezek közé tartoznak az 1989-ben 18-25 éves, azaz a ma 38-45 éves korosztály tagjai, a diplo­mások, a fővárosi lakosok, vala­mint a Közé]>Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon élők. Az emberek többnyire nem azt nézik, hogy éltek akkor és ma, hanem a környezetükhöz mérik magukat. Képünk illusztráció. Dr. Túróczi Imre Igaz, még ezekben a csoportok­ban is csak a válaszadók negye- de-ötöde számolt be kedvező vál­tozásokról, miközben jóval na­gyobb arányban sorolták magu­kat a vesztesek közé.- Azok érzik magukat nyer­tesnek, akik gyorsabban tudtak Dr. Szarvák Tibor reagálni a változásokra. Ők előnnyel indultak, amit a ké­sőbb csatlakozók már nem tud­tak behozni — véli dr. Szarvák Tibor szociológus-szociálpoliti­kus. A Szent István Egyetem tanszékvezetője szerint a Nyu­gat-Dunántúlon például már a 1980-as években elindult a beil­leszkedés a Lajtán túli világba. Sokan már akkor Burgenland- ba jártak dolgozni. Más szem­pontból azok lettek nyertesek, akik átlátták a társadalmi viszo­nyokat, tisztában voltak a jogi háttérrel és olyan tudásra, isme­retekre tettek szert, mint az in­formatika, vagy az idegen nyelv. Ezekben pedig az akkori fiata­lok tudtak leginkább lépni. A szociológus szerint ugyanakkor érdemes lenne azt is megvizs­gálni, hogy egyáltalán mi tekint­hető a rendszerváltás nyeresé­gének és veszteségének. Ezt A rendszerváltás megítélése az Észak-Alföldön (százalék) Nem — változott Veszített A megkérdezettek fele szerint elkerülhetetlen volt a rendszerváltás a lakosság többsége, 52 száza­léka a úgy látja, szükségszerű volt a rendszerváltás. Az or­szágnak nem volt más esélye: a külpolitikai és gazdasági hely­zet miatt már nem mehettek to­vább a dolgok ugyanúgy, mint azelőtt. A válaszadók hat szá­zaléka viszont éppen ellenkező véleményen van. Tízből három megkérdezett pedig úgy látja: az aktuális helyzet ugyan előse­gítette, de nem tette szükségsze rűvé a rendszerváltást az önmagukat .nyertesnek ér­zők lényegesen nagyobb, 84 százalékos arányban ítélték teljesen szükségszerűnek a rendszerváltást. De azok köré­ben is az átlagosnál nagyobb az így vélekedők aránya, akik úgy látják, helyzetük nem vál­tozott a rendszerváltás követ­keztében. A magukat vesztes­nek érzők körében gondolják a legtöbben úgy, hogy alakulhat­tak volna másként is a dolgok. ugyanis nem is olyan egyszerű megítélni. Az emberek nem an­nyira azt teszik mérlegre, hogy éltek akkor és ma, hanem sok­kal inkább a környezetükhöz mérik magukat. Hasonlóképpen vélekedik Tú­róczi Imre is. A gazdasági szak­ember szerint ugyanis az adatok egyértelműen a fogyasztás nö­vekedését, és így az életszínvo­nal emelkedését mutatják. A va­gyoni különbségek, a kontraszt azonban sokkal nagyobb lett. Húszéves lett hazánk egyik leg­népszerűbb rockcsapata, a Tankcsapda. Ezt megünneplen- dő elkészítették legújabb albu­mukat, a Minden jót. Az új ko­rong ismét nagyon tankcsapdás lett. Méghozzá olyan ér­telemben, hogy a rá felpakolt számok egyaránt jelentenek visszatekintést is a Tankcsapda korai időszakára. Hiszen van itt a punk-rock érából való felvétel, dögös ritmussal, aztán olyan dal, amelyik a hard rockhoz kö­zelít, no és olyan is, amely a metal vonalba illeszthető be. És persze a jó kis rock and roll ala­pú számok sem hiányozhatnak, amelyek szintén a Tankcsapda erősségét jelentik. A csajozós nóták mellett jól elférnek most is az albumon a hétközna-pok- ból és a mindennapok közéle­ti híreiből táplálkozó szöve­gek, melyeket Lu­kács Laci igazán egye­di módon tud megírni. Igazából nincs is tölte­lékdal a lemezen, úgy megyünk végig a 49 I percen, hogy észre sem J vesszük az idő múlását Persze vannak fanyalgók most is, hogy a Tankcsapda nem tud meg­újulni meg hogy egy számot ját­szanak és variálnak évek óta. Ne dőljünk be nekik! Bővebben: SZOUON.hu/Zeneajánló (Tankcsapda: Minden jót Kiadó: Alexandra Records) ■ B. Gy. KARMA ASZTROLÓGIA Mit tudsz magadról? Az vagy e, akivé Onvalód szerint lenned kellene? Hosszú út ez, botladozás le- és fölfelé. Békülj ki magaddal, s a világ is megbékül veled... HA EZT SZERETNÉD, EBBEN SEGÍTHETEK: ■ horoszkópkészítés: párkapcsolat, egészség, munka, jövőkép, ■ egyénre szabott terápiák, ■ csoportos beszélgetések, meditációk, ■ energetizálás. KIS ANITA asztrológus, metafizikai pszichoterapeuta, speciális tanácsadó. Bejelentkezés: 70/628-9716 Élvezet a kozmetikában Arctisztítás fájdalom és nyomkodás nélkül A helyes bőrápolás első lépése a bőr megtisztítása, mégis so­kan halogatják a havonta-két- havonta esedékes kozmetikai tisztítást. Főképp a fájdalom, a hosszas kezelés és a megviselt bőr nyomai kedvetleníthetik el a vendégeket. A Szexepil Szalonban alkal­mazott ultrahangos mélytisztí­tó készülék forradalmasítja a hagyományos arckezelést. A kellemetlen nyomkodás helyett fájdalommentes, pihentető ké­nyeztetést és a bőr mélytisztítá­sát biztosítja vendégeinknek. A kezelőfeje másodpercen­kénti 28 000 vibrációja és az al­kalmazott tisztító folyadék eltá­volítja a bőrfelszínről az elhalt hámsejteket, és mélyen tisztítja a pórusokat. A kezelőfejet a problémás területhez érintve a mitesszerek szinte „kiugranak” a bőrből. A kezelés előnye, hogy a létre­jövő mikromasszázs és hőhatás egyszerre képes mélyen meg­tisztítani a bőrt, jótékonyan be­folyásolni a kollagéntermelést, és a bőr rugalmasságát is javít­ja. Mélytisztító kezelés után a hatóanyagok is könnyebben jut­tathatók a bőrbe, így látványo­sabb eredmények érhetők el. ▲ i Ultrahangos f" Szexepil Szalon ^www.szexepiLhu^^ Szolnok, Tófenék u. 4. egyszeri kedvezményben részesül a kezelés árából.

Next

/
Thumbnails
Contents