Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-12 / 265. szám
A fiát elvesztett anya eljárást kezdeményez a kórház ellen Folytatás az 1. oldalról Kiderült, hogy a beteget 2001. tavaszán asztmás megbetegedése miatt már kezelték a kórházban. Ezt követően folyamatos ambuláns gondozásban részesült. A vizsgálat szerint 2009. október 26-án jelentkeztek a kórház pulmonológiai szakrendelésén, ahol fizikális vizsgálat mellett röntgenfelvétel készült, amely a jobb oldalon gyengült légzési területnek megfelelő tüdőgyulladást igazolt. A kommüniké állítja, hogy „a gyermek és szülője a kórházi felvétel ellen tiltakozott”. A kezelőorvos pedig - miután a korábbiakhoz képest nem rosszabbodott a gyermek általános állapota -, az ambuláns kezelés mellett döntött. Antibiotikumot írt föl és hazabocsátotta azzal, hogy állapotromlás esetén azonnal, egyébként négy nap múlva kontrollvizsgálaton jelentkezzen - áll a dokumentumban. Október 29-én reggel ó óra 35 perckor jelentkezett a beteg édesanyjával a gyermekosztályon, „kifejezetten súlyos általános állapotban, kifejezetten nehézlégzéssel, a tüdők felett hörgő színezetű légzési hanggal”. A röntgenlelet kétoldali tüdőgyulladást, és kisvérköri pangást igazolt. „Mindezekre, valamint az alacsony oxigén saturációra tekintettel, sürgősségi ellátás után, oxigénadás mellett előzetes megbeszélés után sürgősséggel a Heíényi Géza Kórház, gyermekosztályára szállíttattuk intenzív ellátás céljából. A belső vizsgálat lefolytatása után megállapítottuk, hogy a beteg ellátása mindkét alkalommal megfelelő volt, az a szakmai szabályok szerint történt.” - olvasható a Szent Erzsébet Kórház kommünikéjében. Ráczné Lakatos Melinda közölte: a belső vizsgálat eredményei az utolsó lökést jelentették számára, hogy eljárást kezdeményezzen a kórházzal szemben. Elmondása szerint ugyanis nemhogy elutasította volna a kórházi kezelést, még kérte is fia érdekében. „Most is hallom a Hetényi doktornőjének a szavait: ha hétfőn idehozzák a fiát, még meg lehetett volna menteni” - fogalmazott a fiát elvesztő édesanya. ■ B. Cs. 2 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP — 2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Hajnali ámokfutás a városban hajsza Nem a sérüléseikre, a bűnöző elfogására koncentráltak az ütközés után Életveszélyes autósüldözés tanúja lehetett az, aki múlt szombaton hajnalban Jászberény főutcája környékén járt. A hajsza egyik résztvevője lapunknak elmondta, bizony a másodperc tört része alatt kellett dönteniük az adott helyzetben. Banka Csaba Szolnoki Gergő őrmester ez év májusában szerelt fel a Jászberényi Rendőrkapitányság állományába, de nem sokat kellett várnia, hogy kollégájával együtt - akivel két hónapja vannak közös járőrszolgálatban - egy rendkívül komoly autósüldözés részeseivé váljanak. Egy kábítószerrel való visszaélés miatt keresett bűnelkövetőt sikerült elfogniuk. Sajnos közben mindketten megsérültek, autójuk pedig totálkárosra tört. — Meg akartuk állítani azt a Peugeot személyautót, amely nagy sebességgel közeledett felénk - idézte fel a történteket Szolnoki Gergő. - Nem állt meg, utánaindultunk, közben arra ügyeltünk, hogy ne veszítsük szem elől a tovább száguldó autóst. Akkor kezdtük használni a megkülönböztető jelzést, amikor láttuk, hogy 50 kilométeres sebességgel haladva is folyamatosan távolodik tőlünk a jármű. Nem reagált sem a fény, sem a hangjelzéseinkre. A Dózsa György út és a Szövetkezet út lámpás kereszteződé... . ..., . senel mar több mint szazas tempóval hajtott. A főúton haladtunk egészen a Nagykátai útig, majd ott viszszafordult, s tovább üldöztük, ismét a város- központ felé, majd a régi Hatvani úton ért véget a hajsza. Az őrmester szerint folyamatosan veszélyes volt a helyzet.- Egy alkalommal a 160 kilométert is elérte a menekülő sebessége, és egyetlen kereszteződés, lámpa sem zavarta, úgy száguldott át ezeken, mintha ott sem lettek volna — folytatta. — Ezek bármelyikében adódhatott volna olyan helyzet, ami akár emberéletet is követelhetett volna. Szerencsére minimális volt a jármű- és a gyalogosforgalom. Ha az eseménysor nem hajnali A taktikai üldözés-követést oktatják azért, hogy nagy sebességnél is a rendőrök kerüljenek előnybe. Képünk illusztráció. fél hat és hat óra között történik, hanem mondjuk két órával később, akkor most valószínűleg több halálos áldozatot követelő ámokfutásról, tragédiák soráról beszélnénk. Az autósüld.özés azután egyszer csak hirtelen véget ért. — Autónk egy éles kanyarban megcsúszott, majd fának ütközött, többször meg is pördült. Előtte láttuk, hogy az üldözött kocsija is kicsúszott az útról. Amikor megállt az autónk, a társammal azt beszéltük, hogy kiszállunk, s azonnal rohanunk az üldözött autó sofőrje felé. Legalább is én úgy gondoltam, hogy mindketten rohanunk. Amikor láttam, hogy a követett autó vezetője próbálja járműve csomagtartóját nyitogatni — nem tudhattam, hogy mire készül, nem tudtam, mire számíthatunk még - földre kényszerítettem és megbilincseltem. Eközben csak annyit érzékeltem, hogy társam nincs mellettem. Akkor már gondoltam, hogy baj van. Ékkórra megérkeztek kollégáin^ ^folytatták az intézkedést. Jómagam pedig visszaszaladtam a társamhoz, aki összeesett az autó mellett. A gerincét fájlalta, mindkettőnket mentővel szállítottak kórházba, de nekem csak kisebb sérüléseim keletkeztek.- A kollégák elmondása szerint egyébként hasonló jellegű — egész városon át tartó — autósSúlyos állapotban az autóban megsérült rendőr Az őrmester kollégája állapotáról nem szívesen nyilatkozott, annyit tudtunk meg, hogy súlyos gerincsérülést szenvedett. Azóta megoperálták és remélhetőleg minél előbb javul majd az állapota. Azóta természetesen már meglátogatta a kórházban, és többször beszéltek telefonon is. Halmai Ferenc alezredestől, a Jászberényi Rendőrkapitányság parancs- ( nokától tudjuk, hogy Szolnoki Gergő a balesetet követően sem ment betegállományba, rögön szolgálatra jelentkezett. üldözésbe még a kapitányság állományából sem sokan kerültek, jómagam pedig még nem éltem át hasonlót - mondta Szolnoki Gergő. - Társam vezette az autót, aki rendelkezik a megfelelő jogosultsággal, és megfelelő vezetői engedéllyel, hogy ilyen helyzetben, a mégkülönböztető jelzések használata mellett közlekedjen. Ilyen gépjármű taktikai üldözés-követés oktatásban jómagam a szakközépiskolában nem vettem részt, persze járművezetői technikai oktatást kaptunk. Az üldözés alatt én a kollégákkal kommunikáltam - így derült ki, hogy lopott rendszámú autót követünk —, illetve a környezetre próbáltam figyelni. S hogy a történtek után mit gondol az őrmester, mi visz egy embert a rendőri pálya felé?- Jó fizetésről aligha beszélhetünk, sajnos a megbecsülésről megint csak nem lehet sok szót ejteni. Sőt, most már néhány hónap alapján is tapasztalom, hogy a jogszabályi normákon mindenképpen szigorítani kellene. A mi esetünkben is látszik, hogy ha az elkövetőnél nem áll fenn a kábítószerrel való viszszaélés, és nem lopott rendszámmal közlekedik, akkor önmagában az, hogy fizetés nélkül távozott egy benzinkútról, illetve az, hogy másokat is veszélyeztetve végigszá- guldott a városon, még csak szabálysértésnek számított volna. Azért lettem rendőr, hogy ilyen emberekkel jf \ szem )/ I) e n fellépjek, a szolgálatot pedig a rend, a közbiztonság érdekében szeretném teljesíteni. Ezt akartam mindig. „Kiszáll" a mezőtúri kórház üzemeltetője A Medisyst Kft. még 2006 tavaszán vált ki a Hospinvest Kft.- ből, és néhány hónappal később szerződött Mezőtúrra, a Városi Kórház és Rendelőintézet üzemeltetésére. A cég többek között racionalizálta az intézmény működését, beruházásokat is végrehajtott, ám most mégis bedobta a törölközőt. Dr. Draskovits Dénes polgár- mester lapunknak elmondta: az eddigi üzemeltetők azzal indokolták lépésüket, hogy 2006-hoz képest radikálisan romlottak az egészségügy finanszírozási feltételei. Azt is hozzá tették: ismervén a jövőre várhatóan kormányra kerülő pártok egészségüggyel kapcsolatos terveit, üzletileg ez az egyetlen racionális lépésük maradt. A mezőtúri intézmény - tájékoztatták a képviselőket a hétfői ülésen - most még jó pénzügyi helyzetben van: tartozásai nem érik el az egyhavi finanszírozási összeg mértékét. A képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött, hogy megvásárolja a vételre kínált kft-t. A cég új ügyvezetője, egyben a kórház főigazgatója, dr. Csellár Zsuzsanna eddigi orvosigazgató - fideszes városi képviselő - lett. Ő úgy nyilatkozott a testület előtt, hogy lát esélyt a kórház tulajdonosi támogatás nélküli működtetésére. ■ L. M. L. Megkérdeztük olvasóinkat Ön vált-e még az idén biztosítótársaságot? pintér Sándor Szolnok - Biztos, hogy nem váltok, mivel több éve kötöttem ugyanannál a biztosítónál és maradtam is nála. Nagyon meg vagyok vele elégedve, mind az árakat, mind a szolgáltatásaikat tekintve. Épp tegnap érdeklődtem azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz jövőre. A válaszuk számomra kielégítőnek ígérkezett, így maradok. VINCZÉNÉ SZABÓ erika, Jászberény: - Tavaly a kötelező biztosítás miatt váltottunk biztosítót, mert autót is cseréltünk. Most is szeretnénk újabb biztosítót keresni, bár ha kis különbségről lesz szó, akkor biztosan nem foglalkozunk ezzel. A férjem már nézte az ajánlatokat, de nem hiszem, hogy a mostani biztosítási összegnél kevesebbre kapunk ajánlatot. pabarné magos anna Túrkeve: — Még nem gondolkoztunk azon, hogy váltunk-e biztosítót. Hamarosan utánanézünk, hogy más biztosító társaságoknál mennyibe kerül az éves díj. Ha találunk kedvezőbb ajánlatot, akkor elképzelhető a biztosító váltás. Alaposan meg kell ezt fontolni, hiszen a szolgáltatások minősége is befolyásolja az árakat. kovács zsoltné. Kisújszállás: - A munkahelyemen is keresett egy ügynök és az interneten én is számolgattam a biztosítós táblázatok alapján. Találtam is egyet, ahol a mostanihoz képest majdnem ötezer forinttal kevesebbet kellene fizetnem jövőre, így át fogom oda kötni a kötelezőmet. A cascómat is felmondom és a két biztosítást együtt viszem át.