Új Néplap, 2009. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-12 / 265. szám

ÚJ NÉPLAP-2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 Csépa FARKAS Imre országgyű­lési képviselő tájékoztatót és fo­gadóórát tart csütörtökön 16 órá­tól a helyi művelődési házban, ni Jászberény a tolvaj egy kft. épületében lévő öltözőszekrénye­ket fosztott ki kedden kora dél­után. A nyitott ajtón sétált be az, majd két asszony táskájából lop­ta el a pénztárcákat, amelyben bankkártyák, készpénz és iratok voltak. Később az egyik bankkár­tyáról sikerült is 120 ezer forintot leemelnie, mrfk Kőtelek megkezdték az uniós előírásoknak megfelelő játszó­tér kialakítását, amire 16 millió forintot nyert a település. A ra­vatalozó is épül, 17 milliós tá­mogatás révén. Mindkét pro­jekttel elkészülnek az idén. Jö­vő őszre pedig befejezik a Kőte­lek és Nagykörű iskoláinak és óvodáinak komplex fejlesztését, amelyre mintegy félmilliárd fo­rintot kaptak. GyA Tiszaigar még ebben a hónap­ban benyújtja pályázatát az ön- kormányzat az Észak-alföldi Regi­onális Operatív Program keretére. A pályázati támogatás segítségé­vel a Hatszínvirág Óvoda tiszaiga- ri tagóvodája épületének teljes akadálymentesítését kívánja megoldani az önkormányzat, pa Tiszaszölős AZ ORVOSI rendelő felújítására, fogorvosi rendelővel való bővítésére adott be pályáza­tot a település önkormányzata. Kerekes András polgármester ar­ról tájékoztatott, hogy a pályázat sikeres volt. A munkálatokra több mint 22 millió forintot nyert a falu, amihez még másfélmillió forintot tesz önerőként az önkor­mányzat. PA Tiszaroff összesen 23 millió forintot nyert hazai forrásokra benyújtott pályázatával a telepü­lés önkormányzata. A pénz na­gyobbik részét a helyi óvoda épületének korszerűsítésére for­dítják, de jut forrás a polgármes­teri hivatal elektromos hálózata felújítására is. pa Zagyvarékas a közbiztonság javítása érdekében sikeresen pá­lyázott a község térfigyelő beren­dezésekre, és összesen 20 millió forint támogatást nyertek a meg­valósításra. GYA SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A vezsenyi óvoda apróságai is szívesen fogadták a zsíros és lekváros kenyeret. Jobb kedvűén játszanak a közös reggeli után. Közreggeli az iskolában oktatás Vezsenyen ingyen étkezéssel indul a gyerekek tanítási napja Vezseny polgármestere kertyeret és almát szer­zett, vállalkozók támoga­tásaként, az önkormány­zat pedig zsírral fejeli meg az adományt, hogy reggelente zsíros kenyér­rel és almával várják az iskolába és óvodába érke­zőket. Nagy kezdeménye­zés egy kis településen. L. Murányi László Délelőtti nagyszünet a vezsenyi iskolában. A tízórai ideje. Vajas kenyér és hozzá innivaló. Aki ne­tán még éhes marad, az egy tál­cáról paprikás, zsíros kenyeret vehet, és almát egy dobozból. Ki­ki amennyit csak akar! Vezsenyben már csak alsó ta­gozatosok koptatják az iskolapa­dot. Húsz felett változik a szá­muk. A felsősök Tószegre járnak át, így hozta az élet, no és a költ­ségvetési megszorítások sora.- Néhány hete történt, hogy a pedagógusaink jelezték: sok gyerek úgy jön el reggel otthon­ról, hogy nem reggelizik - mesé­li Hatvani Lajos polgármester. - Délelőtt ezért éhesen ülnek az órákon, csökken a koncentráci­ójuk, kihagy a figyelmük. Olyan eset is előfordult, hogy megszé­dült a gyerek, mert éhes volt. — A gyerekeink nagy többsé­ge, tíz diákból nyolc jön napon­ta éhgyomorral iskolába - ma­gyarázza Strack Éva napközis nevelő, az intézmény gyermek- és ifjúsági felelőse. - Erre az eredményre jutottunk, amikor nemrég végigkérdeztük őket. Az érintettek zöme többgyermekes, nagy családokból valók. Vannak közöttük olyanok, akik azért nem esznek reggel otthon, mert nincs mit, még kenyér sem, de olyan családok is akadnak, ahol egyszerűen csak nem figyel eléggé a szülő a gyerekekre. Ha nincs ez az iskolai reggeli, a mennyiségileg kevesebb iskolai tízóraival keltene kibírniuk ebé­dig, és dél felé bizony már kóvá­lyognának az éhségtől. A zsírt időnként már lekvár váltja a ke­nyéren, mert akad gyerek, aki vágyik a változatosságra. A több­ség azonban nem válogat. A naponta huszonöt nebulót fogadó óvoda szintén megkeni a maga reggeli kenyereit. A három ajándék kilóból egy jut ide, a ki­csik még kevesebbet kérnek.- Szívesen eszik a gyerekek - mondja Molnár Lászlóné, a szin­tén Tószeghez kapcsolt vezsenyi tagóvoda óvónője. - Még dél­után is kitesszük nekik az enni­valót. Az almát reszelten, mézzel és dióval, vagy sülten, mert azt tapasztaltuk: így elkészítve job­ban elfogyasztják, mint eredeti állapotában. Sokat számolgat mostanában a polgármester és a képviselő­testület. Mert nemcsak a parla­mentben vetnek mostanában költséget, hanem a végeken is. És miközben számolnak, tekin­tetük a parlamenti szavazótáb­lára szegeződik. Cseppet sem mindegy ugyanis, hogy mennyi jut gyermekétkeztetésre. És nem mindegy az sem egy ilyen kis te­lepülésen, hogy mennyit kell az önkormányzatnak pótolnia. — Kikerült ugyan a költségvetési tervezetből az egyharmadra va­ló csökkentés, de mi továbbra is két számmal „dolgozunk” a jövő év tervezésénél — mutatja az ak­tuális adatokat a polgármester. — És amíg a parlamenü végered­mény meg nem születik, addig a kezünk ügyében tartjuk a má­sik változatot is. ll Ön szerint létezik-e gyermek­szegénység? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: I / SZ0U0N.hu ^ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. ________ A gyermekétkeztetés forrásainak alakulása Vezsenyben (ezer Ft) 2ÓÍÓterv 2008 2009 Kedvező parlamenti döntés esetén Kedvezőtlen parlar döntés esetén Önkormányzati forrás 849 1 100 1800 3 600 Központi költségvetés 1458 2 535 2 700 945 Szülői hozzájárulás 821 948 525 525 JEGYZET A szegények névtelen pékje A vezsenyi iskolában és óvo­dában zsíros kenyérrel, al­mával fogadják reggelente a többnyire éhesen érkező gyerekeket. Hogy ez így le­het, ahhoz kell a tószegi pékség is, amelyik naponta három kiló friss kenyeret ad a kínáláshoz. (No meg a ti- szakécskei gazda, aki in­gyen almával támogatja az akciót.) A pékség tulajdono­sai szerények, s kérik: sze­retnének a háttérben ma­radni, nem akarnak az újsá­gok címlapjára kerülni. amíg nekünk van, és tudunk adni, addig adunk is - mondta telefonon a névtelen­séget kérő pék. És sorolja - minden dicsekvés nélkül, az adni tudók kiváltságos nyu­galmával -, hogy hány em­bernek, mennyi szervezet­nek segítenek, ahogyan ők tudnak: kenyérrel. De hozzá teszi azt is, hogy egyre töb­ben és többen kérnek. Időn­ként már nemet kell monda­niuk, egyébként segítségre szorulóknak is. Nem szíve­sen teszik, de a lehetőségeik határánál vannak. Jobb hát a névtelenség, mert félő, hogy még tovább növekszik a se­gítséget kérők sora. s miközben reggelente jó­kedvű vezsenyi gyerekek majszolják a jól eső zsíros kenyeret, „nagyjaink” a par­lamentben a jövő évi költ­ségvetésről vitáznak. Arról a törvénytervezetről, aminek az eredeti változatába szé­gyenszemre bekerült, hogy harmadára csökken az in­tézményi gyermekétkeztetés normatívája. Ez ellen először a Nagycsaládosok Országos Egyesülete emelte fel a sza­vát, aztán pedig minden ér­dekelt, aki csak él és mozog. hírlik újabban: tán mégis győz a józan ész, és ezen már csak nem spórol a par­lamenti többség. A pékek ugyanis nem oldhatnak meg minden gondot. végső válaszok majd a par­lamenti végszavazás után! A szülők harmada igényelte HiNi A vakcinát a gyerekek megkaphatják az i A szolnoki Belvárosi Általános Iskolában 437 tanulóból körül­belül 106 gyermeket oltottak be H1N1 vírus ellen az első körben, ezen kívül megközelítőleg húsz kisdiák kérte az oltóanyagot. Az ugyancsak szolnoki Fiumei Úti Általános Iskolában közel két­száz gyermeknek — a tanulók egyharmadának - adják majd be az oltást. A nebulók harmincnyolc szá­zalékát szúrják majd meg a tö­rökszentmiklósi Hunyadi úti ál­talános iskolában. A kengyeli is­kolás gyerekek szüleinek a szá­mítások szerint körülbelül a fe­le, a tiszatenyői általános iskola esetében pedig egyharmada kér­te eddig a védőoltást. ■ B. B. A szolnoki Körösi Csorna Sándor általános iskolában a gyerekek mintegy harmada kapja meg a napokban a H1N1 elleni vakcinát Húsz késszúrás a cimborába ítélet Tizenhárom év fegyház a kengyeli gyilkosnak Jogerősen 13 év fegyházban le­töltendő szabadságvesztésre ítélte a Debreceni ítélőtábla a 36 esztendős Cs. Istvánt, külö­nös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt. Az ítélőtábla súlyosbította az első fokon eljáró megyei bíróság 2009. május 25-én a vádlottra kiszabott, tíz évre szóló fegyház­büntetést. A kegyetlen gyilkosság 2008. április 9-én történt. Cs. István a kengyeli polgármesteri hivatal megbízásából közmunkásként dolgozott a faluban. Munkája vé­geztével azonban nem hazafelé, hanem a helyi Koccintó nevű kocsmába indult, ahol italozni kezdett. Nemsokára társaságra felt a későbbi sértett, J. Csaba személyében. Jókora mennyiségű bort és pá­linkát gurítottak le a torkukon, ráadásul olyan nagy barátság­ban, hogy J. Csaba meghívta la­kására ivócimboráját. Hozzájuk csatlakozott még B. Károly is. Estefelé összeveszett vala­min Cs. István és J. Csaba. Utóbbi férfi állítólag úgy meg­ütötte a vádlottat, hogy az szé­kestül együtt felborult. Dulako­dás kerekedett a két dühös em­ber között, eközben a konyha- asztalba állított méretes kés Cs. István kezébe került. A vádlott húsz alkalommal szúrta ellen­sége felsőtestébe az éles szer­számot. Ezt döbbenten látva a harmadik férfi, B. Károly átro­hant a szomszédba, ahol segítsé­get kért, mentőt és rendőrt hí­vott. Idemenekült volna a már több sebből vérző J. Csaba is, de csak a szomszéd kapujáig jutott. Itt ugyanis Cs. István utolérte, földre dön­tötte, majd mellkas­ára térdelve ismét többször is megkéselte a már vé- dekezésképtelen, tehetetlenül fekvő áldozatát. J. Csaba nem élte túl a Koccin­tóban köttetett rövid távú barát­ságot és belehalt ivócimborája brutalitásába. ■ M. G. ■ Többször meg­késelte a már tehetetlenül fekvő áldozatát. > i L. MURÁNYI LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents