Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-17 / 244. szám
KOZELET Az igazságszolgáltatás reformjára és népszavazás kiírására készül az olasz kormányfő, miután az alkotmánybíróság megsemmisítette a legfőbb közjogi méltóságok mentelmi jogát büntetőperek esetén. Silvio Berlusconi ötletének lé- \ ;- nyege: az ügyészség ne fellebbezhessen, ha a vádlottat első fokon fölmentették. mercedes-beruházás Magyarország egyik legnagyobb új beruházása indult be tegnap: a miniszterelnök jelenlétében letették a kecskeméti Mercedes-gyár alapkövét. BAJNAIBOL ALKALMI SOFOR LETT A hazai gazdaság történelmi pillanatait élhette át Kecskemét: letették az új Mercedes-gyár alapkövét. Az esemény minden mozzanatában a német precizitást követte. Takács Valentina Megadták a szervezők a módját a Mercedes-gyár tegnapi alapkőletételének. A Kecskeméten lévő 441 hektáros területre buszokkal szállították a több száz vendéget: politikusokat, a gazdasági élet szereplőit, a hazai és nemzetközi sajtó képviselőit. Útközben láthattuk, a tereprendezési munkálatok elképesztő ütemben haladtak. Utak épültek, több millió köbméter földet mozgattak meg, legtöbb helyen már tükörsima a felület. Óriási munkagépek soka- H sága sorakozik, ám ezek tegnap | pihentek. Az ünneplés ideje volt, | lerakták a fényezőüzem alapkő- \ vét, elsőként azt építik fel. | Az eseményen részt vett Bajnai £ Gordon miniszterelnök és Rainer Rainer E. Schmückte, Bajnai Gordon, Zombor Gábor és Michael Frieß az alapkőletétel előtt E. Schmückle, a Daimler személyautó-üzletágának ügyvezető igazgatója. Érkezésük rendhagyó volt, hiszen egy ezüstszínű Mercedesszel jöttek, amelyben a miniszterelnök Schmückle úr mellett vállalta az alkalmi sofőr szerepék Jelen volt Michael Frieß, a leendő kecskeméti gyár igazgatója és Zombor Gábor polgármester is. A vendégek hatalmas kivetítőn nézhették végig azt a rövidfilmet, amely a gyár előkészületeinek eddigi egy évét mutatta be. Elhangzott Európa politikusai most irigykednek ránk. Mert a politikusok szeretik a szimbólumokat, a Mercedes pedig a megbízhatóság és a pontosság szimbóluma. Ami magát a gyárat illeti, a méreteit egyelőre nehéz elképzelni. Mindenesetre egy makettet már láthattunk: ezt ajándékba kapta a város a Merce- destől. így köszönték meg azt a hoz- s záállást és segítőkészséget, amit | Kecskeméttől ez idáig kaptak. | Az alapkőbe bekerültek a § szimbólumok. A miniszterelnök A légi felvételen jól látszik, hogy néhány hónap alatt mekkora munkát végeztek egy kétszáz forintos érmét tett bele, hadd fialjon. A polgármester a helyi lapokat, egyebek között egy tegnapi Petőfi Népét helyezett el, a gyárigazgató a számukra legfontosabb dokumentumot, a fényezőüzem építési engedélyét tette az alapkőbe. A gyár 800 millió eurós beruházással jön létre. Ebből ötvenmillió euró értékű munkát már meg- tendereztettek, a nyertesek zömében magyar vállalkozások. Az első háromszáz dolgozót hónapokon belül alkalmazzák. A sorozatgyártás 2012-ben kezdődik, évente 150 ezer autó gurul le a szalagról. Addigra 2500 dolgozója lesz az üzemnek, amely közvetve tízezer embernek ad munkát. Kecskeméten az új generációs A és B modelleket gyártják majd. A felépítménynek összesen négy változata lesz, ebből az egyik kizárólag Kecskeméten készül. Szigorú szabályok az ipartelepítési támogatásra Németországban is akadtak kétkedők, ellenzők - Szokatlan volt, hogy figyelembe vették a magyar szokásokat, érdekeket Bajnai az erős paprikáról tartott előadást a német vezérnek rainer e. schmückle az ünnepségen elmondta: a leendő gyárra a szerződést egy évvel ezelőtt kötötték meg, akkor, amikor a gazdasági helyzet legfeketébb napjai előtt álltak. De belevágtak, és az eltelt hónapok alatt az állam és a város részéről egy teljesen bürokráciamentes együttműködést tapasztaltak. hangsúlyozta: a Mercedes mindig hosszú távra tervez. Száz éve vannak az üzletágban, de gyárat soha nem zártak be, üzemeikben sok generáció dolgozott már. Arról is beszélt, hogy a magyar beszállítók előnyben lesznek, hiszen a földrajzi közelség jól jön az bajnai gordon kormányfőt arról kérdeztük, hogy konkrétan mekkora állami támogatást kapott a Mercedes, és a gyárhoz kapcsolódóan milyen infrastrukturális fejlesztéseket vállalt magára az állam.- A Mercedes 214 milliárd forint összértékű kecskeméti beruházásához mintegy 22 milliárd forint közvetlen támogatást kapott egyedi kormánydöntéssel - válaszolta a miniszterelnök - Európában az ipartelepítési támogatás mértékére nagyon szigorú szabályok vonatkoznak Azt az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia, ez ebben az esetben is megtörtént. Ezzel a támogatással olyan nagy múltú, magas technikai és minőségi színvonalat képviselő gyár jelenik meg Magyarországon, amely tovább erősíti hazánk nemzetközi elismertségét, ráadásul 2500 munkahelyet teremt. Infrastruktúrában is nyújtunk segítséget: a MÁV vállalta, hogy a közeli vasúttól az üzemig iparvágányt létesít. Ez a te- herfuvarok miatt a MAV-nak is jó üzlet. A kormányfő a továbbiakban elmondta: úgy hírlik, hogy bár nem a magyar állam támogatási ajánlata volta legmagasabb, de egyéb szempontok miatt Magyarországra esett a választás. Fontos szerepet játszott benne, hogy az ITD Hungary befektetési ügynökség adta a legmegbízhatóbb szolgáltatást, ezenkívül a kormány és a város minden határidőt betartott, és mindenre talált megoldást A Daimler legnagyobb problémája például az volt, miként lehetne mielőbb megkapni az építési engedélyt Ezt a kiemelt fontosságú beruházásoknál használt gyorsított engedélyezés alkalmazásával tudta biztosítani a magyar fél. Az alapkőletétel alkalmából Bajnai Gordon azt is hangsúlyozta: példaértékű az az összefogás, amely a város és a kormány között kialakult a beruházás kapcsán. Michael FRIEß egyebek között a leendő munkaerőképzésről beszélt Mint kiderült: egy részüket Németországban tanítják majd. Kecskeméten csarnokot béreltek, ott is zajlik a képzés. Ösz- szességében pedig elégedettek a magyar munkaerővel, hiszen remek szakemberek jelentkeznek. Az építkezéssel kapcsolatban elmondta: a jövő év közepén már kezdik.beállítani a különböző berendezéseket, és 2011-ben elindul a próbaüzem. zombor Gábor azt hangsúlyozta, sokan és sokat dolgoztak azon, hogy a Mercedes Kecskemétet válassza. A magyarok bebizonyították, képesek megfelelni egy nagy kihívásnak Elmondta azt is, hogy a Mercedes mindvégig figyelembe vette a magyar szokásokat és az itteni érdekeket, ez újdonság volt, hiszen a külföldiekre ez nem jellemző. VÉGEZETÜL HOZZÁTETTE: ha nincs az önkormányzat, a kormány és a Mercedes teljes együttműködése, akkor elbuk- tuk volna a lehetőséget, és a Daimler másik helyszínt választ. ■ A jövő év közepén kezdik beállítani az üzem egyes berendezéseit, 2011-ben indul a próbaüzem. Zombor Gábor és Rainer E. Schmückle Michael Frieß árversenyben. A Mercedes emellett külföldi beszállítókkal is dolgozik majd. A partnerek pedig nemcsak a kecskeméti, hanem a németországi gyárnak is beszállítói lehetnek A két üzem közös termelési hálózatba tartozik. MINT KIDERÜLT: a beruházásnak Németországban is akadtak ellenzői, voltak kétkedők. Ám amikor a magyar kormány jelezte, új törvényekkel segíti a vállalkozásokat és a munkavállalókat, a kedélyek megnyugodtak. k 4 > 1 I