Új Néplap, 2009. október (20. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-08 / 236. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. OKTÓBER 8„ CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 5 Négy vonalon leállhatnak a vonatok tervezet A kormány várhatóan még e hónapban meghozza a végső döntést Megyénkben négy vasúti mellékvonalat is érint a közlekedési tárca legújabb karcsúsító terve, mely összesen 1360 kilométeren szüntetné meg a személyszállítást. így leállnának a vonatok az Újszász és Vámosgyörk közötti szakaszon, mely éppen a napokban ünnepelte megnyitásának századik évfordulóját. Lapinformációk szerint a közlekedési tárca azt javasolja a kormánynak, hogy 38 vasúti mellékvonalon a személyszállító vonatokat autóbuszokkal váltsák ki. A legtöbb érintett szakasz az Alfóldön van. így például megszűnésre ítélnék a Karcag-Ti- szafüred, a Kisújszállás—Kisköre, a Lakitelek-Kunszentmárton és az Újszász—Vámosgyörk közötti vasútvonalat is. Az előterjesztés szerint az alacsony kihasználtságúnak minősített vonalakon a személyszállítás leállításával 10,ó milliárd forinttal csökkenhetnek a vasúti személyszállítást végző MÁV- Start kiadásai. Az államháztartási megtakarítás azonban ennél jóval kevesebb. Ahol ugyanis a vonatok leállnak, ott a buszokkal pótolnák a kieső járatokat. így a Volán-társaságokra 2,1 milliárd- dal többet kell költeni. A vasúti pálya fenntartójánál ugyanakkor 5,4 milliárd forint veszteség keletkezik, mivel a MÁV-Start már nem fizet a pályahasználatért. A vonalat azonban fent kell tartani, ha tehervonatok közlekednek rajtuk. így a leépítés mindössze hárommilliárd forint megtakarítást hozna. Ez pedig alig egy százaléka annak az ösz- szegnek, amelyet az állam éves szinten a közösségi közlekedés fenntartására fordít. A közlekedési rend változásai a fővonalakat is érintik. A tervezet azonban hét nagyváros, köztük Szolnok esetében a vasúti szolgáltatást helyezné előtérbe. A szaktárca tervezetéről legkésőbb október 20-ig döntésnek kell születni, hogy időre össze tudják állítani a decembertől érvényes új autóbusz- és vonatmenetrendeket. ■ Teleki József Az önkormányzatokkal közösen keresnék a megfelelő megoldást jászapátiban a napokban ünnepelték a vámosgyörki vonal megnyitásának századik évfordulóját. Az ünnepségen Szekeres Imre országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter a SZ0U0N.hu hírportál kérdésére megerősítette: egyelőre még nincs konkrét döntés arról, hogy a közösségi közlekedés változásai miként érintik a szárnyvonalat. Fontosnak nevezte, hogy mindig legyen megfelelő közösségi közlekedés, ám azt vizsgálni kell, hogy mi lehet a hatékonyabb: a közúti vagy a vasúti vonalak fenntartása. a megfelelő megoldást a ön- kormányzatokkal közösen kell megtalálni. Egyhetes pónicsikó. Szemes Dani törökszentmiklósi fiatalember a kezében tartja legújabb kedvencét, az egyhetes shetlandi törpe pónicsikót. Az apróság kisebb, mint a mellette álló nagy lónak a feje, „akit" csak az arányok miatt állítottunk oda melléjük. Útalap lesz a lebontott cukorgyár anyagából A Szolnoki Cukorgyár 93 évig működött, első kampánya 1914- ben volt, az utolsó pedig 2007- ben. A napokban lebontották az üzem számos épületét, még a két kéményét is — csupán a silója maradt meg „mementónak”. Kíváncsiak voltunk rá, vajon merre kötnek ki a közel százesztendős cukorgyár bontott téglái. Megtudtuk, a megye több települése és vállalkozása vásárolta azt fel, legtöbbjük útalapnak. Juhász Enikő törökszentmiklósi polgármester érdeklődésünkre elmondta, a város 7 millió forintért mintegy 3-4 ezer köbméter kőzúzalékot, illetve téglát vásárolt a bontásból. Előbbit a jövő évi útépítési beruházáshoz, útalapba szánják, míg a téglát külterületi földutak stabilizálásához használják majd. A munkálatok elkezdéséig a törmelékhalmot a város használaton kívül helyezett hulladéklerakójába helyezték el. Mindeközben szakemberektől megtudtuk, a kőzúzalék igen, de a tégla nem alkalmas útalapba, mert amennyiben megszívja magát vízzel, úgy az újjáépített út rendkívül gyorsan megrongálódik. Ezért erre a célra csupán bevizsgálás után minősített törmeléket lehet alkalmazni, amely a legtöbb helyen nem történt meg. ■ Mészáros Géza Országossá tennék a szociális bolthálózatot A magyar gazdák és a vidéken élők védelme érdekében szociális bolthálózatot indított a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). A hálózat tagjai olcsóbban kínálják a gazdák áruit, ők pedig piacot találnak terményeiknek. A részletekről dr. Budai Gyulát, a Magosz szövetségi igazgatóját kérdeztük, mikor Karcagon járt. Dr. Budai Gyula- A kedvezményes ár oka a közvetítői lánc nagy részének kikapcsolása - magyarázta dr. Budai Gyula. — A szociális bolthálózat legfontosabb eleme a vidék népességmegtartó képességének a megőrzése, a kiszámíthatóság a gazdálkodásban, és termelési biztonság nyújtása a termelőknek. Tavaly egy üzletlánccal almaértékesítést szerveztünk, ezt követte az országos iskolai almaakciónk. Ezek sikereit látva fogalmazódott meg, hogy a már működő kiskereskedelmi üzletekben lehetne értékesíteni a termelők által beszállított termékeket: Januárban így nyílt meg a Ferencvárosban a szociális bolthálózat első üzlete, amelyet azóta több is követett. Mint az igazgató elmondta, a beszállítói termelői kört a Magosz határozza meg, de a gazdaköri tagok elsőbbséget élveznek. A hálózatot szeretnék országossá tenni, ehhez térségi elosztó raktárakat kívánnak létrehozni. Az önkormányzatok együttműködésére is számítanak. Már tárgyaltak az együttműködés lehetőségeiről Szolnok polgármesterével is, hiszen itt is több üzlet jelezte, csatlakozna. Karcagi termelők és boltosok is megkeresték őket a csatlakozással. Budai Gyula szerint hamarosan akár hat-hétszáz ilyen bolt is lehet az országban. Ez a hazai fogyasztás növekedését eredményezi, másrészt több ezer munkahely óvható meg. A következő lépés tejautomaták felállítása a hálózat üzleteiben, majd gazda- és őstermelői piacok indítása, ahol a szigorú minőségellenőrzésnél alapvető dolog lesz, hogy csak az eredetét egyértelműen igazolt áru kerülhet forgalomba, kizárólag magyar őstermelőtől, gazdától, biogazdától. ■ D. E. Munkaruha* strapabíró szövetből, számos praktikus zsebbel a nadrágon és a kabáton, kék, szürke vagy zöld színben méret: 48-56 /darab Asztali körfűrész állvánnyal* • a nagy. stabil asztalszélesség tökéletes munkafelületet biztosít • hálózati feszültség: 230 V. - 50 Hz • motor: 1700 W • fordulatszám: 6 500 fordulat/perc • vágási magasság: 90°:72 mm, 45°:54 mm • fűrészlap: 0 250 x 0 30 x 2,4 mm, 24 fog • a motor elforgatási szögterjedelme: 0 - 45° • átlós ütköző szögskálával • asztalszélesítő és asztalhosszabbítás porréteges acéllemezből • eloxált asztalfelület a jobb csúszási tulajdonságokért • fűrészlapvédelem forgácselszívó-berendezéssel • párhuzamos ütköző alumínium sínnel • állítható dőlésszögű és magasságú fűrészlap • keményfém fűrészlap kiegészítő fűrészlappal • lézerrel .------- / • méret (a kiegészítő asztal nélkül): FBE ^ kb. 64 x 44 x no cm IfiJrl • súly: kb. 31,5 kg ' 29990 29 990 Ft/db /darab /darab /darab 14990 /készlet 'NAtrtldtiiai^ 7 999 Ft/db Összecsukható kézikocsi* a váz és a kerekek teljesen összecsukhatok és kinyithatók. stabil magnéziumöntvény lapátok extra nagy rakodófelülettel, húzórúd biztonsági ütközővel, rendkívül nagy kerekek, max. teherbírás: kb. 90 kg 2999 14990 Ft/db Háztartási létra* max. terhelhetőség: 150 kg, max. létramagasság: • állólétraként kb. 1,65 m, • kihúzott létraként kb. 2,50 m és • lépcsőlétraként kb. 1,50 m Barkácskészlet* hőlégfúvó-készlet: ideális festékek, lakkok, stb. eltávolítására, teljesítmény: 2 000 W ragasztópisztoly-készlet: ideális fa, műanyag, hullámpapír, üveg és textíliák ragasztásához profi forrasztópáka-készlet: profi forrasztópáka 80 W. profi forrasztópáka 25 W és tartozékok 2 999 Ft/készlet /darab leumiq' „ ., 13990 Ft/db Autos akkumulátortöltő* kiválóan alkalmas nagy kapacitású akkumulátorok töltésére (6 és 12 V). manuálisan választható töltőáram 2.6 vagy 12 A, indítási feszültség: 12 V, indítássegítő áramerősség: 75 A. automatikus túlterhelés elleni védelem, fordított polaritás elleni védelem, kényelmes hordfül. teljesen szigetelt csatlakozócsapok, praktikus töltési szint kijelzővel Autós tároló* • a tépőzár vagy patent segítségével minden járműben optimálisan rögzíthető • rögzítő anyagokkal együtt .... ________ • méret: kb. 50x14x22 cm (ho x szé x ma) Női fitnesz szett* kiváló minőségű poliamid-lycra anyag, különböző modellek méret: 38-46 6 499 Ft/pár /darab Női vagy férfi téli bakancs* kiváló minőségű. hőszigetelő Thermolite® Invista® belső béléssel, rezgéstompító középtalp csúszásmentes talppal kombinálva méret: 37 - 45 1299 Ft/db UU99 4499 Ft/SZett TechTex Női vagy férfi termomellény* sportos, kellemes viselet a hűvös őszi napokon, álló nyakkal, kellemesen puha polár anyagból, sportosan karcsúsított női modellek i női méret: 36 - 42 férfi méret: 48-54 I 1. -T J? K Pf tísiSl:\ vr / É ..^ fé rfi átmeneti kabát* légáteresztő, szél- ,és vízálló mikroszálas .‘polár széldzseki, j meghosszabbított ’ hátrésszei, divatos színekben női méret: 38 - 46, térti méret: 48r 56 Autós ülésvédő* kiváló minőségű, egyszerűen és gyorsan felhelyezhető, formatartó és tartósan rugalmas Téli szélvédőmosó, 5 liter* téli szélvédőmosó keserűanyagos gyerekvédelemmel, citromillattal,-40 °C-ig 5 l/kanna /darab /darab /kanna 1499 Ft/db 3 999 Ft/db 3 999 Ft/db 299,80 Ft/I ALDI tájékoztató FEKETE VAGY SZÜRKE SZÍNBEN www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • Balatoniéin • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Dunaföldvár • Du na haraszti Dunaújváros • Esztergom • Érd • Fót • Gárdony • Újl Győr, Dunacenter, Csipkegyári u. TI. • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatvan Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kisvárda • Miskolc • Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x Paks • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós • Siófok • Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg A V A f y i < i