Új Néplap, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-14 / 190. szám
ÚJ NÉPLAP - 2009. AUGUSZTUS 14., PÉNTEK KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE 5 Kötöny vezér utódai indulnak az emléktúrára Szeptemberben rendezik meg a kiskun és nagykun települések a Kunok I. Világtalálkozóját. A kunokat 770 évvel ezelőtt, 1239. húsvétján hívta be a Kárpát-medencébe IV. Béla király. A kunok honfoglalására a Nagykun Huszár Bandérium és a Kunszövetség most lovas emléktúrával emlékezik. Kötöny vezér mai utódai Horváth György nagykun főkapitányvezetésével Kisújszállásról augusztus 19-én 17 órakor indulnak el lóháton és szekereken a kunok egykori útvonalát követve a Radnai-hágó- hoz. Kisújszállásról és Karcagról buszokkal is indulnak em- lékezők a helyszínre. A lovasokat a Néprajzi Kiállítóterem udvarán Kecze István polgár- mester és több civil szervezet vezetője búcsúztatja. Az útra indulókra áldást mond Galsi János katolikus plébános és Sípos Árpád református lelkész. A lovasok augusztus 21-én érkeznek a Radnai-hágóhoz, ahol a tervek szerint találkoznak a márciusban Kazahsztánból indult Csepin Péter vezette lovasexpedíció tagjaival is. A 10 órakor kezdődő ünnepségen emlékbeszédet Illéssy Ádám jelenlegi kunkapitány mond. Horváth Györgyék augusztus 28-án lépik át a magyar határt és 30-án 17 órakor érkeznek Karcagra, a 4-es főút mellett lévő Kun Emlékhelyhez. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! a Karcagon, Kisújszálláson, Kenderesen, Berekfürdőn, Kunmadarason élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, tárcsázza a 30-6474726-os telefonszámot! wmmm Szabó Bence és Szabó Pál mezőgazdasági gépésznek tanulnak, mindketten szívesen vesznek részt a farmon az állatok gondozásában is Még a gyakorlat is pihenés munka Otthon is dolgoznak a ház körül vagy a határban Díjjal ismertékel színvonalas munkáját pádár lászlóné, Kenderes város jegyzője megalapította az Év köztisztviselője Kenderesen Díjat. Ezt a munkatársak titkos szavazata alapján az a köztisztviselő kapja, aki az elmúlt években kiemelkedő munkát végzett, tevékenységével hozzájárult a közigazgatási szolgáltatás színvonalának emeléséhez. Első alkalommal Kun Sán- dorné főelőadó vehette át a jegyzői díjat. A város szépítésén dolgoznak a munkások kenderesen is sokan kapnak lehetőséget a következő időszakban a rendszeres segélyezettek, illetve a rendelkezésre állási támogatásban részesülők közül az Út a munkához program keretében a munkára. A közmunkások a közterületek, parkok, belvízelvezető árkok tisztításán túl a Helytörténeti gyűjtemény udvarán lévő egykori jégvermet is kitakarították. Bár még két hét múlva kezdődik az iskola, a Ken- deresi Szakiskola, Középiskolában most is vannak diákok. Egy hónapos nyári gyakorlatukat töltik a tangazdaságban és a farmon. Van, aki négy órakor kel, hogy átérjen a farmra időben, de nem bánja, mert szeret az állatokkal foglalkozni.' Daróczi Erzsébet Az iskolában a 170 hektáros tangazdaság, a minifarm és a 7 hektáros gyümölcsös nyáron is folyamatos munkát ad. így a diákok az aratásban, a bálázásban, a jószágok ellátásában, a gyümölcs és tej értékesítésében is részt vesznek. A négyhetes gyakorlaton az önálló munkát is megtanulják a diákok. A farmon ottjártunkkor a 12. D-sek közül Szabó Bence és Szabó Pál látta el az állatokat. Ők most lesznek utolsó éves mező- gazdasági gépszerelők. Egy hetet a farmon, hármat a műhelyben töltenek.- Nekem nagyon tetszik a gépszerelő szakma, de az állatokat is szívesen látom el - mondja, a kunhegyesi Szabó Bence, miközben egy hatalmas körbálát bont szét. — A gyakorlat nem nyűg a számomra, nem gond, ha a szarvasmarhák helyét kell kitakarítani, hiszen munkám nyomán az állatok is tiszta környezetben lesznek. Otthon a család gépszolgáltatással foglalkozik, így ha végzek, a szüleimmel fogok dolgozni. Nyáron is nekik segítettem. Osztálytársa, Szabó Pál tisza- roffi.'C i — Most négykor kelek, a 4.40- es busszal átmegyek Kunhegyesre, onnan másik buszra ülök és fél nyolcra érek be az iskolába. Este fél hétkor vagyok otthon. Szeretem a szakmámat, szeptembertől már nem a művelődési ház emeleti termeiben tanulnak a szakközépiskolások. - Az önkormányzattól most kaptuk meg az általános iskola 4-es főút melletti épületét - magyarázta Pardi Sándor igazgató. A hét tanteremben most végezzük el a legfontosabb munkákat. Két új számítógépes szaktantermet is kialakítunk ott. A szakközépiskolásokat tanító pedatetszik ez a szép környezet is, így nem gond, hogy korán kell elindulnom. Nekem ez a gyakorlat is kikapcsolódás. Nyaralni én sem voltam, de a haverokkal mindennap kimentünk a Tisza-partra. Ha jövőre végzek, a szakmámban szeretnék elhelyezkedni. Jó lenne lovat és állatokat is tartani, de erre csak akkor gondolhatok, ha végeztem, hiszen most nem volna senki, aki napközben ellátná őket — magyarázza, miközben segít társának a bála kibontásában. A tikkasztó nyárban talán hosszúnak tűnik a négy hét gyakorlat, de a tanárok, oktatók igyekeznek azt tartalommal gógusaink óráit tömbösíteni fogjuk, hogy ne kelljen nekik naponta többször ingázniuk a két épület között. A farm végénél évekkel ezelőtt megvásárolt három lakásban is dolgoznak a kollégáim. Mintegy 3-5 milliós átalakítással húsz új férőhelyet és a szükséges vizesblokkot alakítják ki. így a meglévő 160 férőhellyel már mindenki számára biztosított a kollégiumi elhelyezés. megtölteni. így például a lótenyésztők a lovak ellátásán túl segítenek a lovastáborban is. Ottjártunkkor Juhász Dorottya lovagolt a karámban. A 11 éves kenderesi lány nemcsak lovagolni szeret, szívesen részt vesz a négylábú kedvencek ápolásában is. Szolnokon tanul. A táborozok között ő gyakorlott lovasnak számít, hiszen már indult a kezdő lovasok versenyén. A 14 éves Búzás Teile Debrecenben tanul, s amikor itthon van, akkor mindig kijön lovagolni. Szereti a fogathajtást és a díjugratást - de inkább csak nézni. Nem indulna el ilyen versenyen, mert ahhoz kevés az önbizalma. A lovaglás így megmarad számára hobbinak. Testvére, a 9 éves Levente szintén így van ezzel, ő is hobbiból jár lovagolni a kastélyba. Új igazgatója van az általános iskolának a kenderesi Apáczai Csere János Általános Iskola korábbi igazgatója, Szűcs Pál- né a tanév végével nyugdíjba ment. Az állásra az ön- kormányzat pályázatot írt ki. Augusztus 1-től öt évre Nagyné Lenge Margitot bízták meg az igazgatói feladatok ellátásával. Az ünnepségen Horthy Istvánra is emlékeznek KENDERESEN Augusztus 20- án 8 órakor szentmise lesz a római katolikus templomban, 11 órától ünnepi isten- tisztelet a református templomban. ló órakor a Horthy- kastély a Szent István napi ünnepségen beszédet Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke mond. Megemlékeznek Horthy István kormányzóhelyettesről, aki 1942. augusztus 20-án repülőhalált halt. SZ0U0N.hu A térség településeiről a SZOUON.I* hírportálon olvashatnak. Hét új tanterem, plusz húsz ágy Mire készül most? Konczné Bakos Mária védőnő Százötvenen a sportnapon sors Három város rokkantjai találkoztak Konczné Bakos Mária, a kisújszállási védőnői szolgálattól októbertől harmincöt év után nyugdíjba megy. A Pro Caritateulíja és a Megye legjobb védőnője cím után most vette át életműve elismeréseként az Egészségügyi Miniszter Díszoklevelét.- Örülök annak, hogy a minisztérium elismerte munkámat. Bevallom, jó érzés volt egyetlen Szolnok megyeiként ott ülni a díjazott professzorok, magas rangú egyetemi szakemberek között - mondja Mária, aki 1974-ben végzett Szegeden.- Úgy gondolom, nem az a fontos, hol éltem, de ha egy gyerek életében szerepet játszottam, már nem éltem hiába. A babailKonczné Bakos Mária lat, a gyerekek szeretete és mosolya, vagy amikor a szülők értesítenek arról, hogy megszületett egy baba, mindig örömmel tölt el. A munkámat hivatásnak tekintettem, nagyon szeretem. A Magyar Védőnők Egyesületében szakosztályvezetőként dolgozom. Bár ősztől a védőnői munkát nem napi nyolc órában végzem, szakértőként tovább dolgozom, vezetem a Manócska babamama klubot és netes tanácsadóként is válaszolok a mamák kérdéseire - mondta. Büszke arra, hogy egy könyvkiadó felkérésére megírt „Baba született” c. könyvét több főiskolán módszertani könyvként használják. Pár éve indította el „A gyerek” könyvsorozatát, melyben a szakmai tanácsok mellett az anyukáktól hallott életmesék is helyet kapnak. A harmadik kötet az óvodáskort öleli fel, ezt egy óvónővel és rajzpedagógussal írta. Most próbálja a kiadásához előteremteni a pénzt. A sorozatból még három kötet vár megírásra, így lesz dolga bőven a következő években. ■ Százötvenen vettek részt szombaton Kisújszálláson a Nagykunhalmi Belszervi Betegek, Rokkantak Egyesülete VIII. nyári sporttalálkozóján. A városi strandon Posztósné Kása Julianna egyesületi elnök köszöntötte a kisújszállási, kenderesi és rá- kóczifalvai sorstársakat, majd a csapatnak Rácz Zsuzsa gyógytornász reggeli tornát tartott. A segítő szakácsok jóvoltából főtt a paprikás krumpli kolbász- szál és a babgulyás füstölt hússal. Aki nem akart ebédig strandolni, az kártyázott, beszélgetett, c Sokan álltak sorba a gyógy- § masszőröknél is egy masszázs- | ra, de volt vércukor- és vérnyo- £ másmérés is. ■ Jólesik a sport után a finom étel Juhász Dorottya