Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-13 / 37. szám

4 Schumacher motorral bukott, de megúszta minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher hatalmasat bu­kott motorjával a spanyolor­szági Cartegana versenypá­lyáján. A hétszeres Forma— 1-es világbajnok által tesz­telt kétkerekű a célegyenes utáni első kanyarban meg­csúszott, vezetője pedig kire­pült a nyeregből. Az egykori világelsőnek az ijesztő lát­vány ellenére nem esett ko­molyabb baja, de a bizton­ság kedvéért kórházba szál­lították. Ivott, majd kisfiát ültette a volán mögé nyolcéves kisfiát ültette a volán mögé egy férfi az Egyesült Állomokban, miu­tán jelentős mennyiségű szeszes italt fogyasztott. A gyermek két embert kis hí­ján elütött, majd fának haj­tott az autóval. Az apuka a rendőrségen azzal védeke­zett, hogy nyugtató tablettát vett be idegesség és pánik­rohamok ellen, fia azonban azt vallotta, hogy édesapja „folyékony gyógyszerhez” nyúlt a baleset előtt. Németországban is káoszt okozott a hó SZÁZAK kényszerültek az au­tójukban tölteni az éjszakát kedd éjjel Németországban, az A3-as autópálya Würz­burg és Aschaffenburg kö­zötti szakaszán, mert az erős havazás következté­ben több teherautó kereszt­be fordult az úttesten. A helyi rendőrség szóvivője szerint senki sem sérült meg, a veszteglő autósokat keksszel és meleg teával lát­ta el a Vöröskereszt. A forga­lom szerda reggel indult új­ra, miután a katasztrófavé­dők szabaddá tették az utat. í NÉGY KERÉKEN ÚJ NÉPLAP — 2009. FEBRUÁR 13.. PÉNTEK Bekeményítettek a szomszédok KRESZ Az új szabályok értelmében Szlovéniában elzárás jár az ittas vezetésért A személyi sérüléssel já­ró közlekedési balesetek magas száma nemcsak Magyarországon, az Euró­pai Unió többi új tagálla­mában is problémát je­lent. A szabályok ennek okán a környező orszá­gokban is szigorodnak. Gönczöl Gábor Az országhatárokat átlépve is gyakori ellenőrzésekre és szabálysértés esetén borsos bírságokra számíthatnak az utakon közlekedők Szlovákiában február elsejétől szigorították a közúti közleke­dés szabályait. A legjelentősebb változás, hogy lakott területen az eddigi 60-ról 50 km/órára csökkentették a megengedett legnagyobb sebességet. Lakott területen kívül továbbra is 90, autópályán 130 km/órával hajt­hatnak a személygépkocsik. Az autópályákon és más gyorsfor­galmi utakon 50-ről 80-ra növel­ték a minimális haladási sebes- séget. A tompított fényszórókat 1 ezentúl az év minden napján £ használni kell napközben is az autósoknak — az új szabályozás bevezetése előtt ez csak október­től márciusig volt kötelező. Az autóbuszok és a teherjárművek a hideg hónapokban csak téli abroncsokkal közlekedhetnek. Az utóbbi kötelezettség sze­mélyautókra csak akkor érvé­nyes, ha az utakat hó- vagy jég­réteg borítja. A KRESZ módosí­A minden eszközt bevetnek a szabály­talankodók kiszűrése tása a büntetési tételek súlyosbí­tásával is járt: az alkoholszondát visszautasító autósra északi szomszédunk területén 300- 1300, az ittas vezetőkre 200- 1500, a gyorshajtókra pedig 150-800 eurós pénzbüntetést ró­nak ki. Az új szabályok a kerék­páros közlekedésben is jelent­keznek: 15 év alatti gyermekek­AZ objektív felelős­ség és a zéró tole­rancia nevével fémjel­zett szigorítások bevezeté­se óta folyamatosan csökkent a halálos és a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma. Amíg 2007­nek mindenhol, míg e korhatár felett lakott területen kívül köte­lező a fejvédő sisak használata. A települések határain kívül csak fényvisszaverő mellényt vi­selve lehet kerékpározni. Románia területén 2007-ben, az ország uniós csatlakozása al­kalmával változott a KRESZ. A közelmúltban több példa volt ar­ben 1232, tavaly 970 ember vesztette életét hazánk útjain, s a csökkenő tendencia sze­rencsére a januári statiszti­kákban is folytatódni látszik. az év első hónapjában Jász- NagykunSzolnok megye terü­letén nem történt halálos bal­eset. ra, hogy a román hatóságok a sú­lyos közlekedési kihágást elkö­vető külföldi állampolgárok jo­gosítványát meghatározott idő­re bevonják, s ezt csak az eltiltás lejárta után, diplomáciai úton juttatják vissza az érintett or­szágba. Tilos jelzésen való átha­ladás esetén harminc, elsőbb­ségadási kötelezettség megsér­téséért hatvan, míg az adott he­lyen megengedett sebesség leg­alább 50 km/órával való túllépé­séért és ittas járművezetésért akár kilencven napra is felfüg­geszthetik a vétkes sofőr vezetői engedélyét. A nyolc gramm/lite- res határérték feletti véralkohol­szinttel volán mögé ülni már bűncselekménynek számít, s egytől öt évig terjedő szabadság- vesztéssel büntetendő. Szlovéniában az objektív fele­lősség magyarországi bevezeté­sével egy időben, tavaly május elsején léptek életbe a szigorítá­sok a közutakon. Bár délnyuga­ti szomszédunknál nincs zéró to­lerancia — 0,38 ezrelékes véral­koholszint még elfogadott -, a megengedett határértéknél több alkoholt fogyasztó autóvezetőket már kis túllépés esetén is azon­nal hatályba lépő félnapos elzá­rással és 300-1000 eurós pénz­bírsággal büntetik. A szlovén törvények komolyabb börtön- büntetéssel sújtják azokat, akik ittas állapotban hajtanak gyor­sabban az előírtnál, sőt ebben az esetben a vétkes járművét is le­foglalja a rendőrség. Gyorshaj­tásért ezer euróig terjedő pénz­bírságot szabhatnak ki, ezt kis­mértékű, maximum 10-20 km/órás sebességtúllépés alkal­mával többnyire 250-500 euró bánja. Tovább csökken a halálos balesetek száma Nyerjen párizsi hétvégét Filippel és a-^Ä3-vel! Amennyiben február 16. és március 31. között aláírásra kerül szerződése (április 15-ig átvételre kerül új autója). akkor részt vesz egy sorsoláson, ahol egy ilomhétvégét nyerhet partnerével együtt Párizsbat SZOLNOK ÚJ CITROEN C5 1.9, COLLECTION: A 940 000 ET TŐL, y hv f t T A CITROEN ÁLTÁL MEGHATÁROZOTT FINANSZÍROZÁSSAL versegny ui J megtartott értékek, új erények változzon velUnki ^ Tel.: 56/522-134 nyílt hétvégé: február 21-22. ff CITROÉn Mozgolódik a királykategória FORMA—1 Új autóját tesztelte a Ferrari és a McLaren A héten Bahreinben teszteli leg­újabb Forma-l-es versenygépét a Ferrari. Kedden és szerdán a brazil Felipe Mássá körözött a si­vatagi ringen az istálló legújabb autójával, ám az időjárás nem fo­gadta kegyeibe az elmúlt világ- bajnoki szezon ezüstérmesét: elő­ször áthatolhatatlan köd, majd másnap hatalmas homokvihar nehezítette a száguldást. Emiatt mindössze két óra után le kellett állítani a tréninget, mert szükség esetén nem tudott volna felszáll­ni a mentőhelikopter az ítéletidő­ben. Ennek ellenére Mássá 115 kört tett meg a megrövidített tesztnapok alatt, amelyek végez­tével elégedetten értékelte a tűz­piros versenyautót. „A tesztek el­ső napján rengeteg kört teljesítet­tem, különösen a délután folya­mán, és autó sokkal jobban telje­sített, mint legutóbb Mugellóban. Stabilabb volt, könnyebb volt ve­zetni, és a köridők is egyenlete­sen jók voltak” - nyilatkozta a brazil, aki egyben át is adta a he­lyét csapattársának, Kimi Räikö- nennek. A finn pilóta tegnap kezdte meg a bahreini teszteket. Eközben a rivális McLaren- Mercedes a hét eleje óta a spa­nyolországi Jerezben „futtatta” 2009-es konstrukcióját. Heikki Kovalainen autója még a tavalyi hátsó szárnyakkal volt felszerel­ve, mivel a csapat még vár az új, nagyobb leszorító erőt biztosító alkatrészekre. A finn több hosszabb etapot teljesített a jerezi aszfaltcsíkon, s a beállítások módosításának köszönhetően a teszt végére két másodperccel gyorsabb lett, mint az elején. Ugyanitt tavaly novemberi sú­lyos balesete óta először ült au­tóba a Red Bull Racing verseny­zője, Mark Webber. Az ausztrál legjobb ideje alig fél másodperc­cel maradt el Kovalainen leg- jobbjától, így nem meglepő, hogy felettébb sikeresnek ítélte visszatérését. ■ Kizárnák a végrehajtásból a hiteles kocsikat ffa a parlament jövő héten kezdődő ülésszakában elfogadja a törvénymódosítást, tavasztól a hitelre vásárolt autókat jelzálog- bejegyzéssel lehetne megterhel­ni. A tervezet elfogadása esetén a lakáskölcsönt adó bankok nem vehetnék el a még kifizetetlen autót. Ma még a fizetni nem tu­dó lakáshiteles ügyfelek szintén hitelből vásárolt autóit végrehaj­tás alá vehetik, amivel az autóke­reskedő, a lízingcég és az ügyfél is rosszul jár. A Magyar Lízingszövetség már jó ideje azon dolgozik az Igazságügyi Minisztériummal és a Magyar Országos Közjegy­zői Kamarával közösen, hogy akár közjegyzői okiratba fogla­lás nélkül is, elektronikusan akár egy órán belül ingójelzálog­jogot lehessen bejegyezni a köl­csönből vett gépkocsira. Ezzel a kereskedő és az ügyfél is jobban járna, hiszen az autó visszakerülhetne a kereskedő­höz, aki a visszavett járművet a lízingcég magasabb áron árve­rezheti el, mint például az adóhatóság. A lízingszövetség reméli, hogy áprilistól már élet­be léphet az új szabályozás. ■

Next

/
Thumbnails
Contents