Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-13 / 37. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 13., PÉNTEK KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE Újra Kisújszállás adja a nagykunkapitányt Kilenc évvel ezelőtt Horváth György személyében Kisújszál­lás avatott először a 19. század óta újra nagykunkapitányt. Ma ez a tisztség csak jelképes, hi­szen a kapitány a nagykun tele­pülések történelmi, kulturális, szellemi összetartozását jelképe­zi, képviseli. Azóta évente más­más kun település adja a kapi­tányt. Idén azonban ismét Kisúj­szállás következik, május 2-ára tervezik az avatást. A tisztségre alkalmas személyről szóló dön­tést a nagykun települések kö­zös álláspontja alapján az adott település — jelen esetben Kisúj­szállás — képviselő-testülete hoz­za majd meg. így most az önkormányzat fel­hívással fordult a város lakossá­gához, civil szervezeteihez, kö­zösségeihez, hogy beszélgesse­nek róla, kit tartanak olyan köz- tiszteletben álló, megbecsült, a hagyományokat őrző és gyarapí­tó, a nagykunsági együttműkö­dést szívügyének tekintő közéle­ti személynek, aki alkalmas erre a tisztségre. A képviselő-testület a javaslatokat március 6-ig várja a polgármesteri hivatalba. ■ Civileket várnak szomszédolásra A kisújszállási városi nyugdíjas­klub február 14-én 18 órától civil szomszédolásra várja a hagyo­mánytisztelő klubokat és szerve­zeteket a farsang jegyében a mű­velődési házba. Az est fővédnöke: Kecze István polgármester. Az ün­nepélyes megnyitó után a vendé­geket meglepetés-műsorral vár­ják a szervezők. Mint Ö. Tóth La- josné klubvezetőtől megtudtuk, a kisújszállásiak mellett Rákóczifal- váról, Zagyvarékasról, Kunhe­gyesről, Kunmadarasról, Kun­csorbáról lesznek ezen a napon hagyományőrzők. A kisúji nyug­díjasok aratódalokat adnak majd elő a hármas kerületi aratóverse­nyek tiszteletére. A jó hangulat­ról Angyal Ferenc és Nagy Sándor zenészek gondoskodnak. ■ Az oldalt írta, szerkesztette, fotózta: Daróczí Erzsébet E-mail: erzsebet.daroczi@axelspringer.hu Tel.: 30/647-4726 Ferenczi Józsefné és testvére, Demeter Miklósné sírva mutatták az örökölt szülői házat, pontosabban ami megmaradt belőle Oda a családi örökségük lopás Nyolc rendőr érkezik a Karcagi Rendőrkapitánysághoz Kenderesen az elmúlt idő­szakban több lakatlan ház­ból vittek el ismeretlenek ajtókat, ablakokat, de a vá­rosi erdőből is vágtak ki fákat. A képviselők ezért most városőrséget állíta­nak fel, és kérik az üres rendőri állás betöltését. Daróczi Erzsébet Az újtelepi részen, a Dobó utcá­ban Ferenczi Józsefné és testvé­re, Demeter Miklósné sírva mu­tatták be az örökölt szülői házat, pontosabban ami megmaradt belőle. A testvérek az elmúlt hé­ten tettek feljelentést a karcagi rendőrkapitányságon.- Drága édesapám két kezével építette ezt a házat. Majd bele­szakad a szívem, amikor idejö­vök és látom, hogy mivé lett a munkája - kezdi Ferenczi Jó­zsefné, Hetrovicz Emília. —Amikor szüléink meghaltak, heten örököltük a házat. Mivel nem sikerült egyezségre jutni az eladás ügyében, a bátyám kezel­te. Egy ideje azonban üresen áll a ház. Karácsony óta többször je­leztük a hatóságnak, lopják az aj­tót, kerítést. Közmeghallgatáson a polgármester úrnak is elmond­tuk a problémánkat — veszi át a szót testvére, Irénke. - Most azt sem tudjuk, miből fogjuk a kerí­tést visszaállítani. Pénteken vol­tunk itt, akkor még a lécek meg­voltak. A testvérem a bejárati aj­tót meg is erősítette. Nézze, elvit­ték mindenestül - mutatja. - A szobából tokostul tűnt el az ajtó. Oda az örökségünk, a házat így már el sem tudjuk adni. Most ta­núk jelentkezését várnánk, akik el mernék mondani, mit láttak. Pénteken egy ismerős szólt, jöj­jünk, vágják a fát. Mire ideér­tünk, nem volt itt senki. Bízom benne, sikerül megtalálni a tette­seket, a kárunk már több mint félmillió forint. Az ügyben megkerestük Fejes Zoltán alezredest, karcagi rend­őrkapitányt is. — Több olyan probléma van a városban, ami túlmutat a rend­őrkapitányság hatáskörén - kezdte. — Hozzánk is eljutott a településről a kérés, hogy tölt­sük fel a hiányzó létszámot. A rendőrlétszámot országosan a parlament állapítja meg. Annyit A hivatalhoz tartoznak majd a városőrök Majzik József közterület­felügyelő kenderesen évek óta nem si­kerül megszervezni a mezőőr­séget. Néhány fős polgárőrség van ugyan, egy városrészen pedig őrszolgálatot tartanak a lakók. A város jobb közbizton­sága érdekében az önkor­mányzat március 1-től felállít­ja a hivatásos városőrséget - tudtuk meg Bogdán Péter pol­gármestertől. Ehhez a munka­ügyi központtól igényel a vá­ros támogatást. Tizenkét fő látná el Kenderes és Bánhal­ma területén ezt a munkát. A polgármesteri hivatalon belül Majzik József közterület-fel­ügyelőhöz tartoznak majd. A városőrök kiválasztása hama­rosan megtörténik, munkájuk huszonnégy órás lefedettséget fog jelentem a településen. elmondhatok, Kenderesen fo­lyamatban van a betöltetlen üres állás feltöltése. Kapitány­sági szinten plusz nyolc rendőr­kolléga érkezik az üres állások­ra. Addig is minden szakmai se­gítséget megadunk a most szer­veződő városőrségnek. Ha feláll a szervezet, közös szolgálatokat szervezünk és ha kérik, a beosz­tás elkészítésében is segítünk. Addig is az akciószolgálatnak kiemelt feladata, hogy odafi­gyeljen Kenderes közbiztonság­ára - folytatta a kapitány, aki szerint a lakatlan házak állag- megóvása azonban elsősorban a tulajdonosok feladata. A rend­őrség dolgát sokszor az is nehe­zíti, hogy az emberek félnek, és így nem jelzik, ha tolvajokat lát­nak a szomszéd házában. A ka­pitányság területén pedig még nem történt olyan eset, amikor tanút bántalmaztak volna, így a kapitány kéri a lakosokat, se­gélyhívó számaikon tegyenek bejelentést, legyenek partnerek abban, hogy megóvhassák az ér­tékeket. - Ha a szemtanúk nem vállalják a tanúskodást, hiába fogjuk meg azt elkövetőket — magyarázza a szakember, aki azt is elmondta, az utóbbi há­rom-négy hónapban csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma a területen. HÍRSÁV Tizennégymillió forint konyhai eszközökre közbeszerzést írt ki az ön- kormányzat a Kendéresi Szak­iskola Középiskola és Kollégi­um tankonyhája számára esz­közök és berendezések be­szerzésére. A közbeszerzés le­zárult, az intézmény tizen­négymillió forint értékű új konyhatechnológiai eszközzel, bútorral gazdagodik. Régiós informatikai versenyt rendeznek A kisújszállási Arany János Általános Iskola ad helyet február 21-én 9 órától a Logo számítógépes oktatóprog­ramról elnevezett, általános iskolásoknak és középisko­lásoknak rendezett regioná­lis informatikai versenynek. Akadálymentesített intézmények A kisújszállási önkormány­zat sikeres pályázatának kö­szönhetően mintegy 21 mil­lióból megvalósult a Pity­pang Óvoda, valamint a köz­ponti orvosi rendelő épületé­nek komplett akadálymente­sítése. A két pályázatot a ki­író mintegy 19 milliós támo­gatásban részesítette. Esküt tett az új települési képviselő A 2006. Évi helyi önkormány­zati választáson, települési mandátumot szerzett Kisúj­szálláson Papp Erika Mag­dolna (MSZP) 2008. decem­ber 31-vel lemondott képvi­selői helyéről. A megürese­dett helyre az MSZP az ere­detileg bejelentett kompen­zációs listáról Téglási Sán­dort jelentette be, aki január 16-tól települési mandátu­mot szerzett. A képviselő le is tette az esküt, így ismét teljes létszámú a testület. Részt vesznek az Utazás kiállításon A FEBRUÁR 26-ÁN kezdődő budapesti Utazás 2009. nemzetközi kiállításon részt vesz a kisújszállási Tourin- form-iroda is. A kiállításon kiadványokkal, szórólapok­kal népszerűsítik a kun tele­pülés nevezetességeit, prog­ramjait és idegenforgalom­ban érdekelt vállalkozásait. Mire készül most? Majláth Emese néprajzos A kisújszállási Majláth Emese már gyerekkorában elkötelezte magát a hagyományőrzéssel. Évekig táncolt a helyi néptánc­együttesben. Érettségi után a Debreceni Egyetemre jelentke­zett, tavaly végzett etnográfus- muzeológus-néprajz tanárként. A muzeológus képesítését 2007-ben szerezte. Negyedik éve a Művelődési és Ifjúsági Köz­ponthoz tartozó Néprajzi Kiállí­tóterem (Morgó) és a Tájház ve­zetője. A kiállítóteremben és a tájházban bemutatott világ min­dig is egy felfedezendő titok volt Emese számára. A titkot a mai napig fejtegeti, szűnni nem aka­ró tervekkel, pályázatok benyúj­tásával próbál javítani a helyze­Majláth Emese ten, megóvni a több száz éves épületeket. Jelenleg is folyamat­ban van egy pályázat, mellyel a látogatók múzeumhasználatát szeretné megkönnyíteni. Emellett rendszeres foglalko­zásokat, előadásokat, rendezvé­nyeket, filmklubokat szervez, melyek során egyre többen ér­keznek a Morgóba. Reményei szerint „élő múzeummá” válhat a hely, melybe minden korosz­tály szívesen tér be akár rendez­vényre, akár a Kisújszállás pa­raszti kultúrájának tárgyi esz­közeit vagy egy helyi lakásbelsőt bemutató kiállítást megnézni. Emese március 4-étől máso­dik alkalommal indítja a Morgó filmklubot és képtárat. Az érdek­lődők kéthetente egy adott téma­kör, táj, világ dokumentumfilm­jeit nézhetik meg, majd beszél­hetnek a témáról, a látottakról a film rendezőjével, a téma kutató­jával. A nyárra is vannak tervei, az udvaron május 30-án gyer­meknap, június 27-én Szent Iván-éj és augusztus 21-én Mor­gó-mulatság lesz. ■ Kedvencük a történelem verseny Országos megméretésre készülnek a fiatalok A kisújszállási Arany János Álta­lános Iskola nyolcadikosai közül szerencsére sokan szeretik a tör­ténelmet. Máté Dezső és Borók Boglárka a Mezőtúron megrendezett Tele­ki történelemversenyen csapat­ban az előkelő második helyen végzett. Ők és még két társuk: Szabó Balázs és Csörögi Gábor most a levelezős verseny országos for­dulójára készülnek. Mivel sok évszámot és csatát kell megtanulni, a tankönyv mel­lett szakkönyvet is olvasnak. A versenyeken a tesztek mellett szeretik a kifejtős kérdéseket is, mert az jó lehetőség kiemelkedő tudásuk megmutatására. ■ A képen balra Máté Dezső, Borók Boglárka, Emészt Antal Pál történelem- tanár, Szabó Balázs és Csörögi Gábor 4 t I i I

Next

/
Thumbnails
Contents