Új Néplap, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-13 / 37. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2009. FEBRUÁR 13., PÉNTEK < MEGYEI TÜKÖR Hunyadfalva felújítás Három családi házat újít fel a település önkormányzata. Év végére már szeretnék értékesíteni a házakat azok között a hunyadfalvai lakosok között, akik a településen szeretnének maradni és nem rendelkeznek ingatlannal, tájékoztatott Vékonyné Házi Eszter polgármester, bb Jászberény elfogták Rablás bűntette miatt kell felelnie annak a két személynek, akiket fülön csíptek a jászberényi rendőrök. A két helybeli férfi még december végén támadt rá otthonában egy idős asszonyra, akit késsel fenyegettek, hogy adja át értékeit. A rablók végül pénzzel és néhány ékszerrel elmenekültek. A két férfin szerdán délután ütöttek rajta a rendőrök. Egyiküket, a fiatalkorú 16 éves fiatalembert munkából állították elő, míg 39 esztendős társát lakásáról. MRFK Jászboldogháza RABLÁS Szerdán este egy helyi szórakozóhelyre egy fején csuklyát viselő személy lépett be. Késsel kényszerítette a kiszolgálót, hogy a bevételt átadja. Ezután a tettes bekísérte őt a mosdóba, és a megszerzett összeggel kereket oldott. A rendőrség nagy erőkkel keresi a rablót. MRFk Mezőtúr ELVÁNDORLÁS a népességhez viszonyítva a mezőtúri kistérségben volt a legnagyobb az úgynevezett vándorlási különbözet a megyénkben. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ezredfordulótól az elmúlt év elejéig ezer lakosból öt hagyta el a térséget, ij Túrkeve pályázat A Berettyó- Körös Többcélú Társulás Idősek Otthona pályázatot nyújtott be az intézmény épületeinek felújítására és akadálymentesítésére, valamint új helyiségek kialakítására. A mintegy 55 millió forintos beruházás önerejét a település önkormányzata biztosította, tr Ujszász TRÜKKÖS TOLVAJOK Három ismeretlen állított be szerdán délután egy helybeli lakos udvarába azzal, hogy az ott lévő csatornadarabokat megvásárolják. Azt mondták adnak érte 10 000 forintot, de csak húszezres van náluk, ezért kérték, hogy a sértett váltsa fel nekik. Közben elterelték az idős, 72 éves asz- szony figyelmét, és lakásából közel 230 000 forintot magukhoz véve távoztak, mrfk Ismét fajkutyákra utaznak lopások Az elmúlt időszakban jó néhány értékes ebnek kelt lába Már megszokhattuk, hogy a tolvajok visznek mindent, ami mozdítható. Igaz ez sajnos a jó állású házi kedvencekre, fajtatiszta kutyákra is. Az elmúlt hetekben többet is elszakítottak gazdáiktól. Németh Gergő Az utóbbi időben ismét nagyon aktívak lettek megyénkben a kutyatolvajok, hiszen mostanában több településen is lába kélt értékes ebeknek. Főleg a Kunságban fogyatkoznak a fajkutyák. Még január végén Kunmadarasról vittek el ismeretlenek egy öt hónapos, fehér alapon barna foltos angol buldog szukát, melynek értéke eléri a 150 ezer forintot. Ugyanebben az időben Kisújszállásról is eltüntettek két, garázsban tanyázó, hét hónapos shi-tsu fajtájú zsemle-tarka színű kutyust. A lopással okozott kár 80 ezer forintra tehető. Pár nappal később ismét Kunmadarason egy barna-fehér foltos, két és fél éves angol buldog kutyának veszett nyoma idegen kezeknek köszönhetően. Ugyanekkor Kenderesen a nyitott bejárati kapun sétáltak be egy ház udvarára ismeretlenek, és egy sárga színű, négyéves amstaff terrier szuka kutyával „gazdagabban” távoztak. Mindkét utóbbi esetben a kutyusok értéke elérte a 70 ezer forintot. Tiszafüreden is „tiszteletüket tették” a kutyatolvajok. Egy féléves, barna színű Staffordshire terrier kiskutyát loptak el egy ház mellék- épületéből.- Pár hónappal ezelőtt lopták el fajtatiszta, egyéves kiskutyánkat a kertünkből - panaszolta egy szolnoki, kertvárosi lakó. - A lányunk kapta születésnapjára a fehér kis westie-t, nagyon szomorúak voltunk. Hajnal kettőkor még ugatott Müzlike, reggelre már hűlt helye volt. Aznap indultunk volna Badacsonyba, de emiatt nem mentünk, kerestük a kiskutyát, de nem találtuk meg. Sajnos nem csak mi jártunk így, abban az időszakban a környékről úgy tudom, hogy négy-öt fajtaüszta kutya tűnt el. — Azok, akik elviszik a négy- lábúakat, minden bizonnyal értenek a kutyákhoz - kezdte mondandóját Szűcs Zoltán alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. — A kutya tolvaj ok zöme egyből tovább is adja a jószágot, s már annak is örül, ha az eb piaci értékének a 30 százalékát megkapja érte. Ezután az ebek nagy része külföldre kerül, ami igencsak megnehezíti az ilyen ügyekben a nyomozást. Sajnos az elmúlt hetekben is több kutyát loptak el a megyében. Ez a jelenség bő másfél évvel ezelőtt jelentkezett először, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal visszatérő probléma. Azért népszerű a tolvajok között ez a „műfaj”, mert egyszerű vállfája a pénzszerzésnek. Nem feltétlenül kell hozzá erőszakos behatolás, és kisebb büntetési tételt is von maga után. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a tolvajok vagy a kapun, vagy a kerítésen keresztül férnek hozzá a kutyákhoz, amely minden esetben vétséggé, illetve szabálysértési értékhatár fölött pedig bűncselekménnyé minősíti tettüket. Mi igyekszünk megtenni a szükséges lépéseket, felhívni a tulajdonosok figyelmét arra, úgy tartsák kedvenceiket, hogy ne váljanak hasonló esetek áldozatává. Mint látjuk, védekezési lehetőség gyakorlatilag nem sok akad, hiszen egy-egy tolvaj a bezárt melléképületből, garázsból is képes ellopni házi kedvencünket. A kutyákba ültetett azonosító chip segíthetne az ellopott ebek megtalálásban, ám borsos ára miatt ezzel a lehetőséggel még nem mindegyik négylábú tulajdonosa él. Néhány fajkutya ára Csivava 50-80 ezer forint Westie 25-40 ezer forint Shar-pei 30-40 ezer forint Angol buldog 45-65 ezer forint FORRÁS: ÚI NÉPLAP-GYÜTTÉS Érdemes szólni a rendőrségnek olyan is előfordulhat, hogy az, aki „megtalálja” a kutyánkat nem más, mint maga a tolvaj. Nehéz ugyanis kiszűrni azt, hogy tényleg a becsületes megtaláló jelentkezett-e. Ha ebben bizonytalanok vagyunk, érdemes szólni a rendőrségnek, még mielőtt a kutyaátadási akció befejeződne. ■Jé1" Péntek tizenhárom a babonás ember ilyenkor, pénteken, ráadásul tizenharmadikán csendesen sunyit. Vagy retteg. Félelmünk a misztikus tizenhármas számtól máig tart, hiszen például az amerikai szállodákban sok helyütt nincs 13. emelet, mi több, 13-as szoba sem. Némely kórházban is hiába keresnénk ilyen számú kórtermet. De sokan erősítve érzik ebbéli fóbiájukat akár az Apolló- 13 tragikus esetében is. ráadásul még péntek is van, mely a fáma szerint ősidők óta a kivégzések napja volt, akár a rómaiaknál, akár később az angoloknál, véres, borzongató látványosság. „Anyjuk! Péntek van! Nem megyünk egy kis kivégzést nézni? Mert a tévében nincs semmi, hisz még fel sem találták” - kérdezhette unottan ásítva a középkori kádármester. Az emberiség egy része pedig, hogy félelmét palástolja, ilyenkor grimaszokat vág vi- háncolva, horror mellett filmvígjátékot készít, kidomborítva vagy épp lefitymálva a nap jelentőségét. Én sem hiszek az ilyen hülyeségben. Nem vagyok babonás. Csak a tudatlanok azok. És miután mindezt leszögeztem, eltrappolok lottót venni. Csak fekete macska ne tévedjen az utamba... TOP5 A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZÓLJON.HU-N: *• Hatvankét és fél ezer kiló kupakon múlik egy élet Csuklyás férfi fenyegetőzött késsel egy szórakozóhelyen «" Top 100-as bűnözőt fogtak a martfűi zsaruk! Naptár a bűzös napokról egy szolnoki lakótelepen Kamion és busz ütközött Törökszentmiklósnál Munkája lesz kilencven törökszentmiklósinak „Nem csak napsütésben kell focizni” évforduló Válság idején is bővüléssel számol a kereskedelmi cég Új munkaadóval gyarapszik hamarosan Törökszentmiklós. A 2005-ben alakult, Védett Műhely Kht. 90 megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő, illetve 7 egészséges ember foglalkoztatására alkalmas üzemet létesít a városban. A telephelyet a városi önkormányzat bocsátja a vállalkozás rendelkezésére. A cég ez idáig négy településen működtetett rehabilitációs kisüzemeket: Ópusztaszeren, Ta- bon, Tiszasülyön és Ongán. Ösz- szesen 160 embert foglalkoztat, irodai papíráru - mappák, iratrendezők —gyártásában. A mik- lósi üzemben is ugyanezeket a termékeket gyártják majd a foglalkoztatottak. Gyártmányaikat jelenleg a hazai piacokon értékesítik, de hamarosan megkezdik a szállításokat Görögországba is. Az önkormányzatnak nagy szerepe van a kisüzem letelepítésében. Finanszírozta a telephely engedélyezéséhez és a termelés beindításához szükséges beruházásokat, s az ingatlanért csak csekély bérleti díjat számít fel a vállalkozásnak. A csaknem százas foglalkoz- tatotti létszámot a fejlesztés első ütemének tekintik Törökszent- miklóson - tudtuk meg Vojtek Zsolttól, a kht. ügyvezető igazgatójától. Ha lehetőség nyílik fejlesztésekre, az üzem tevékenységét tovább bővítik. ■ L. M. L. Egy évtizeddel ezelőtt jött létre jászberényi központtal a Co-op Star Zrt. A szövetkezeti kiskereskedelmi tevékenység alapjain létrejött társaság egy évtized alatt közel ezer munkavállalót foglalkoztató, több mint 16 milliárd forintos árbevételt teljesítő céggé nőtte ki magát, amely egész Közép-Magyarországon jelen van. Az évtizedes jubileum apropóján szervezett ünnepséget a kereskedelmi cég tegnap Jászberényben, ahová meghívták a vállalat üzleti partnereit, beszállítókat. Mint azt dr. Rédei István elnök-vezérigazgató köszöntőjében elmondta, a szövetkezeti integráció folyamatában A kereskedelmi cég az évfordulót üzleti partnereivel közösen ünnepelte létrejött gazdasági társaságuk első évtizedében stabil alapokon működő céggé tudott fejlődni.- Ez a stabilitás teszi azt lehetővé, hogy a megváltozott gazdasági környezetben, a nehéz időszakban is sikeresek maradhassunk - jegyezte meg az elnök. A cégvezető ezzel kapcsolatban kiemelte, a kialakuló gazdasági környezetet sem válságként kezelik. Mindössze a korábbiaknál nehezebb helyzetként fogják fel amit meg kell oldaniuk.- Egy futballhasonlattal élve, nemcsak napsütésben kell jól játszani, és gólokat rúgni, hanem akkor is, ha esik az eső, és nagy sár van a focipályán. ■ Banka Csaba t á i É k A tolvajok már a házi kedvenceket is lopják. Tettükkel a gazdáknak nemcsak anyagi, hanem lelki kárt is okoznak.