Új Néplap, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-26 / 21. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2009. JANUÁR 26., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR ■MM Mezőtúr ÖSZTÖNDÍJ A városban tizenöten tíz hónapig, öten pedig háromszor tíz hónapig kapnak majd támogatást a Bursa Hun- garica ösztöndíjpályázat keretében. A fiatalok támogatása ötezer forint havonta, rá Szajol CSÖKKENÉS Idén tizennéggyel csökken az óvodáskorú gyermekek száma. Az egytől hároméves korú gyerekek összesen nyolcvanheten vannak a településen. A következő három évben a kicsik létszámának csökkenésével kell számolni, ami most az óvodában, de később az iskolában is jelentkezik majd. ni TíSZasaS ÜZLET A tiszaföldvári Coop-áruház igazgatójával történt megbeszélés során szóba került, hogy a sasi üzlet épületének megújításán túl előreláthatólag a bolt áruválasztékát is bővítik idén, tájékoztatott Las- kai István polgármester, bb Tiszatenyő pályázat Befogadták a település és Kengyel közös, a csatornahálózat építését célzó uniós pályázatát (a teljes bekerülési összeg 2 milliárd forint), tájékoztatott Hegedűs László, Tiszatenyő jegyzője. Az önerőt településnagyság és lakosságszám alapján osztják meg a települések egymás között. A tenyőiek így egyharmad, a kengyeliek kétharmad részt vállalnak abból, bb Tiszainoka készülnek az inokai óvodások már a farsangra készülnek, amit a kicsik minden évben az egész falunak szerveznek. Ilyenkor az óvoda átköltözik a . művelődési központba. A műsor után, akik még be szeretnének öltözni. azok is felléphetned, le Törökszentmiklós költségvetés Jelenleg a költségvetési tárgyalások folynak Törökszentmikló- son. Mint azt dr. Juhász Enikő polgármestertől megtudtuk, az idei büdzsé készítésénél az irányadó elv számukra, hogy a 2009-es költségvetés működési hiánya ne haladja meg a bevételek 9,5 százalékát. Ehhez viszont még további 113 millió forintot kell lefaragjanak a jelenlegi kiadásokból, ng Túrkeve PÁLYÁZAT A Berettyó- Körös Többcélú Társulás Idősek Otthona pályázatot nyújtott be az intézmény épületeinek felújítására és akadálymentesítésére, valamint új helyiségek kialakítására. A mintegy 55 millió forintos beruházás önerejét a település önkormányzata biztosította, tr A táblabíróság helyben hagyta a vádlottra kirótt hat évet, csak a büntetés végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönre enyhítette. Képünk illusztráció. Halálra verte kisbabáját ítélet A nőt inkább a szórakozás érdekelte, mint gyermekei A Debreceni Táblabíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Susa Anitára korábban emberölés bűntettében első fokon kiszabott, hat év szabadságvesztésre szóló ítéletét helybenhagyta. A nő a csecsemőjét verte halálra. Mészáros Géza A táblabíróság azonban a büntetés végrehajtási fokozatát enyhítette, így fegyház helyett börtönben kell elgondolkodnia tettén a rákócziújfalui kismamának. Susa Anitának nem volt köny- nyű gyermekkora, s mindez későbbi életére is kihatással lett. Serdülőkorában komoly viselkedési problémák jelentkeztek nála, emellett öngyilkossági kísérlete is volt. A gyámügy a gondok orvoslása érdekében a szülői házból nevelőszülőkhöz helyezte el. Közel két éven keresztül élt a nevelőszülőknél, ahonnan rendszeresen megszökött. Hat évvel ezelőtt, 2003-ban ismerkedett meg későbbi élettársával. Először Kecskeméten laktak a férfi szüleinél. Itt született meg a vádlott első gyermeke is. A Susa szülők kérésére az akkor 19 éves anya élettársával együtt 2005-ben visszaköltözött Rákó- cziújfaluba, ahol a szülői ház egyik szobájában laktak, ám a veszekedések, rendszeres viták miatt a fiatalok innen hamarjában albérletbe költöztek. Ebben az évben, azaz 2005-ben született meg a p,ár második gyermeke. A babát nem akarták ugyan, de mivel a terhesség megszakítására már nem volt lehetőség, úgy döntöttek, hogy a kicsit mégis megtartják. A vádlott így megszülte újabb gyermekét, ám annak ellátását Susa Anita édesanyja, annak élettársa, illetve édesanyjának testvére végezte. Számára ugyanis két csemetéjének rendszeres gondozása — állítása szerint - nehézségekbe ütközött, a gyermekei idegesítették, őt viszont továbbra is inkább a szórakozás érdekelte. Nem tett jót a vádlott lelkiállapotának az sem, hogy az édesapja súlyos balesetet szenvedett, élettársa pedig teljesen magára hagyta. Azonban mindezen körülmények is érthetetlenné teszik cselekedetét. Ugyanis 2005. július 4-én a délutáni órákban úgy kiborult tizenhét napos csecsemőjének zokogásán, hogy a picit ezért alaposan helybenhagyta. Ahelyett, hogy anyai szóval csi- títgatta volna, rázta, verte, sőt a fejét valamilyen kemény tárgy- gyal többször megütötte. A baba nyakán fojtásra utaló nyomok is voltak. A vádlott bár észlelte, hogy a kicsi a bántalmazásba belehalt, azt a kiságyába tette, és az éjszakát még mellette töltötte. Kialudva magát, másnap szólt a főbérlőjének és anyjának, hogy a gyermek hideg, hívjanak azonnal orvost. A helyszínre kiérkező doktor a kicsi kora miatt először egyszerű bölcsőhalálra gondolt. Csak a másnapi boncolás során állapították meg az idegenkezűséget, és indult meg a büntetőeljárás. Az igazságügyi orvos szakértő megállapítása szerint a gyermek a sérülések elszenvedése előtt jó egészségi állapotban volt. A halálát megelőzően minden bizonnyal táplálták, az utolsó egy-két napon azonban már nem, hiszen a boncolásnál az derült ki, hogy teljesen üres volt a pici gyomra. A csecsemő halála után a vizsgálati fogságba, előzetes letartóztatásba került Susa Anitának egyébként újabb gyermeke született... Rendkívül durván bánt a csecsemőjével a debreceni Táblabíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vádlott a gyilkosságon túl is rendkívül durván bánt csecsemőjével. Nevelését és a másik gyermekének gondozását, a szülői feladatokat nem megfelelően látta el. Az ítélőtábla 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében Susa Anitát bűnösnek találta, és 6 év börtönbüntetésre - az első fokon kiszabott „fegyház” fokozatot enyhítette - ítélte. a vádlott két kiskorú gyermekének vonatkozásában az anya szülői felügyeleti jogát a bíróság megszüntette. JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ Munkát\ talajt vesztve válságról, gyárbezárásokról, munkahelyek megszűnéséről szólnak mostanság a hírek. Riasztó számokról és adatokról, statisztikák romlásáról, növekvő munka- nélküliségről. A gazdasági folyamatok, az árulkodó százalékpontok mögött azonban mindig emberek és sorsok rejteznek. Bizonytalanságba sodródott, tanácstalanul és riadtan toporgók százai, ezrei. Aki még nem élte át, az nem is tudhatja, milyen élmény ez! Milyen hazamenni a tudattal, hogy holnap már nem kell munkába indulni, mert nincs hová. És milyen ezt otthon elmondani, asszonynak vagy férjnek, gyereknek, még hozzátéve, hogy holnaptól majd kevesebb jut mindenre. Ülni összekapódott gyomorral a növekvő számlahalmok mellett, és „görcsölni”, lesz-e miből fizetni a gázt, a villanyt, a törlesztéseket. Milyen az: járadékért kilincselni, hivatalokat járni, elbeszélgetések és állásinterjúk sokaságán próbálkozni - hiába. az utóbbi hetekben újra meghosszabbodtak a sorok a munkaügyi központ irodái előtt. Ha arra járunk, és látjuk a sorállókat, gondoljuk végig ezt is, mielőtt ítélünk. TOP5 A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZÓLJON.HU-N: Nyugdíjából fedezi a versenyek kiadásait a nyolcvanévesfutó :4t MM A: huszonöt másodperc a ringben m- Megtalálták a két eltűnt lányt Sártengerré változtatták a falut w Vajon mit olvas egy pap a világhálón? E hónapban tárgyalnak a Csemege-tömb építéséről Jászberényben komoly előkészít munka zajlik a városközpont úgynevezett Csemege-tömbjének beépítéséről. Mint korábban már írtunk róla, egy szombathelyi beruházó cég építene a területen egy mélygarázst, üzleteket, lakásokat tartalmazó épület- együttest. Az elképzelések szerint a város a területen meglévő ingatlanrészéért lakásokat, illetve üzlethelyiséget kérne cserébe. A területen még tulajdonnal rendelkező vállalkozások magánszemélyekkel a beruházó már megállapodott, a város akaratának kinyilvánítása van még hátra. Tamás Zoltán, a városfejlesztési bizottság elnöke a fejleményekről elmondta: már a januári képviselő-testületi ülés napirendjei között tárgyalni szeretnének a szándéknyilatkozat jóváhagyásáról. Amennyiben sikerül határozni, a mintegy 2,5 milliárdos beruházás még idén megkezdődhetne. A képviselő szerint azért fontos, hogy város dűlőre jusson a kérdésben, mert a terület többi tulajdonosával a beruházó cég március 31-ig érvényes feltételek szerint kötötte meg szerződését. Amennyiben az önkormányzat addig nem tud határozni, a többi tulajdonossal is - új alapokról indulva - kell majd tárgyalni, ez ismét elodázhatná a több mint másfél évtizede húzódó fejlesztést. ■ B. Cs. Elfagyott a fűtés a várkonyi iskola egyik termében Az elmúlt hetek kemény téli időjárása jelentős gondokat okozott a tiszavárkonyl iskolában. Mint Mészáros Zoltán polgármester elmondta, az egyik különálló épületben lévő tanteremben elfogyott a fűtés. Emellett a rendkívül magas fűtési költségek miatt az intézmény három kazánjából csak egy vagy kettő üzemelt, és a tornatermet sem használják a zord időjárás miatt a diákok. Mindaddig nem is fogják, amíg az önkormányzat rákényszerül, hogy takarékoskodjon a fűtéssel. Az ön- kormányzat intézményeiben a januári gázfogyasztásért mintegy egymillió forintot kell kifizetnie a településnek. ■ M. G. A. Galambmustra. Jászárokszálláson évről évre bemutatják legszebb állatkáikat a kisállattenyésztők. A városból és a környékről érkezett tenyésztők idén is elhozták a galambjaikat, díszmadaraikat a hét végén. Veres Roland és Ficzer Mónika is nagy érdeklődéssel szemlélte a Bagi József jászárokszállási tenyésztő mutatta galambot. Támadásban a pockok és a hörcsögök is Ősszel elszaporodott a mezei pocok a szántóföldeken, és súlyos kárt okoz az őszi vetésekben, szinte a megye egész területére kiterjedően, tájékoztattak a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatóságáról. Az átlagos fer- tőzöttség 2-6 lakott járat 100 négyzetméterenként. Létszámukat az időjárás nem gyérítette elégséges mértékben. Nehezíti az eredményes védekezést, hogy a termelők egyre nehezebben jutnak hatékony ellenszerhez. A megye mind több térségében gócosan erősödik a hörcsög kártétele is. Ezen kívül jelentősebb növény-egészségügyi gond jelenleg nincs. ■ B. B.