Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-18 / 245. szám
4 SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 18., SZOMBAT Tessék, kérem, lehet nevetni, kacagni! szolnoki szigligeti színház Fergeteges bohózat - Az Apa csak egy van? bemutatójáról Ha egy színdarabról azt olvassa az ember, hogy bohózat, bizton számíthat rá, hogy felhőtlen szórakozásban lesz része. Valkó Mihály Marad tehát csak a humora, az a fergeteges. De valójában miről is szól ez a bohózat? Egy házaspár épp ünnepelni készül házasságuk évfordulóján, amikor váratlan vendég érkezik, a férj jól értesült ügyvédbarátja, méghozzá azzal a hírrel, hogy a barátjának megjelent hirtelen a városban az ő fiacskája, és akiről eddig senki nem tudott, mert még a házasság előtti idejéből származik. Mi lenne, ha megtudná a feleség, meg annak erkölcsös családja is, a szigorú apóssal? És már ide is tart az a gyermek, aki nem mellesleg meglett férfi, hogy megölelje majd az ő apuciját. Beütött tehát a ménkő! Ha megtudja az asszony, abból bizony szörnyű baj lehet. Ki kell mászni valahogy ebből a veszélyes helyzetből, de hogyan, mi is lesz ebből? Miféle bonyodalmak? Nos, ez tárul elénk két felvonáson át, ahogy a játék kilombosodik, ágazik, bogazik. Hogy aztán végül is kiderüljön az igazság: ki is annak a gyermeknek az igazi apja, az az egy, s hogy a népszaporulatért igen aggódó tanácsos após is nemcsak szavakkal tesz érte, hanem gyakorlatban is közreműködik benne, illegálisan szaporítván az ő népét. Ami közben történik, az szinte leírhatatlan, azt látni kell! Izgalmas bonyodalmak, meglepő fordulatok, váratlannál váratlanabb szituációk, képtelenek is, És valóban, ezen az estén nyugodtan dőlhetünk hátra székünkben, mert nem kell tartanunk semmiféle görcstől, legfeljebb attól, amelyik nevetőizmainkat támadja meg. Az osztrák szerzőpáros, Franz Arnold és Ernst Bach olyan bohózatot írt, amelyből kitetszik, hogy kiváló ■ Ha csak kis időművelői a műfaj- re is, feledtetni nak. Munkájukat tudja velünk a azért mégsem köznapokat, tenném komolyan mérlegre, mert félő, hogy az a mérleg még súlytalanságot mutatna. Dehát egy bohózattól nem is azt várjuk el, hogy mázsás súlyokat nyomjon a gondolatok mérőeszközén, hanem hogy könnyen és könnyedén szórakoztasson. A nézőtéren van is boldogság: elégedetten mosolygó arcok, az öröm apró tüzei gyúlnak egy-egy elcsattanó poén nyomán, és kitörő tapsok. Születésekor volt ugyan ebben a bohózatban valami, amit a kortárs néző pikánsnak is érezhetett-erkölcsi szabadosság, ahol az „elferdült” szexualitásról is beszélnek —, mára már semmi olyat nem találhatunk benne, amitől mi is elképedhetnénk. A fiúgyermek (Kerekes József, jobbra), a háttérben az após (Karczag Ferenc) és az anyós (Császár Gyöngyi) melyek nem is maradnak kiaknázatlanul, mert Molnár László rendezőként gondosan ügyel rá, felépít mindent, kialakít, ami humorával hat, és gördülékenyen működteti, némi zenével is színesítvén a játékot. Nemcsak kiaknázzák, de még tesznek is hozzá, gazdagítják egy-egy pompás mai ötlettel-leleményesen. (Mily találó például, amikor a viszketőportól szenvedő „gyermeknek" gyógyszerként a púdert adják, ámde mellékelik hozzá a jól ismert figyelmeztetőt: a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát...) Apró ötlet, mégis tapsot ér, és bár hozzájárul társaival, de mégsem az efféle lelemények miatt érezzük kevésbé távolinak ezt a múlt századi bohózatot, hanem a vérbeli színészi játék révén válik igazán frissé és elevenné. A színészek szinte egymást múlják felül a komédiázásban, élve az alkalommal, amit a bohózat kínál. Parádéznak. Az igazi apára lelő fiúgyermek szerepében Kerekes József, aki szinte ujja hegyén táncoltatja ezt a bohóságot, ahogy például mímeli a francia írót először, majd aztán az angol írónőre vált-végtelenül mulatságos. (Egyébként a szerepet felváltva Mészáros Istvánnal játsszák.) Kautzky Armand is elemében van, a nehéz helyzetbe került és benne vergődő férjet hozza igen szórakoztatóan. Horváth Gábor ügybuzgó-segítő jó barátként remekel, és jellemző, hogy akár egyetlen gesztusával is képes tapsot aratni, ahogy zakója belső zsebéből előhúzza fésűjét, és picike haját elegánsan fésülgeti. Közös jelenete az álneves írónővel, akit Gombos Judit „domborít” színesen, egyéni mód, a gyakorlatban bemutatott „csóklecke” szédületesen jó. Császár Gyöngyi egy „lágy vonásokkal” megrajzolt, fi- nomkodóan tipegő figurával lep meg anyósként, és új oldaláról ismerhetjük meg. Sárvári Diána a kissé nyafka, de bájosan hiszti feleség, ezzel hoz derűt a játékba. Karczag Ferenc morcos, erkölcscsősz tanácsosával, aki szüntelenül háborog. Aztán van itt egy szobalány is, szertelen, szeszélyes, hiperaktív, aki dália szeretne lenni, színésznő, és nem pedig muskátli, képletesen szólva. Kertész Marcella játssza igen temperamentumosán, játéka szinte habzik. Miként ez a minden ízében ropogós humorú előadás is. Amely, ha csak kis időre is feledtetni tudja velünk köznapi nyomorúságainkat —és ez a kicsi nagyon is sok. Még ha kilépve a színház kapuján, az utcán szembe is találkozhatunk menten a könyörtelen valósággal. Anyakönyvi hírek: ők születtek a Hetényi Géza Kórházban Sok baba látott napvilágot OKTÓBER 10. Nagy Zétény (Szolnok). október ii. Varga Eszter (Abony), Mága Zoltán (Ti- szabő). október 12. Kovács Áron (Tisza- püspöki), Csabai Ádám (Jász- alsószentgyörgy). október 13. Horváth Attila (Fegyvernek), Debreczeni Maja (Szolnok). október 14, Angyal Netti (Szolnok). október is. Kozáni Laura Éva (Cibakháza), Farkas Dániel Zoltán (Kőtelek), Fodor Brúnó (Martfű), Deli Máté (Rákó- czifalva). október 16. Berki Kíra (Szolnok), Tarsoly István (Örményes), Bálint Petra (Tiszakécs- ke), Fehér Hanna Rebeka (Sza- jol), Endrődi Máté (Újszász), Kókai György (Zagyvarékas), Sólyom Levente Máté (Zagyvarékas), Kökény István (Szolnok), Szűcs Márk (Martfű). október 17. Nagy Boglárka (Rá- kóczifalva), Kürtös Milán Zsolt (Tiszaföldvár), Dani Balázs László (Fegyvernek), Lukács Márk (Vezseny), Don- kó Dániel (Szolnok). (Az adatokat a Hetényi Géza Kórháztól a Szívünk Alatt - Biztonságban Alapítvány támogatásával kaptuk.) m SZOLJONI Hadd szóljon! Az oldalt Rimóczi Ágnes szerkesztette. Fotó: Csabai István Itt nem lesz kompromisszum szociális akció A fiatalok közös célokért dolgoznak Tegyük Magyarországot három napra a megélt szolidaritás színterévé! 12 óra kompromisszum nélkül. Ez az elnevezése annak a fiatalokat megmozgató,' az egész ország területét lefedő, három napon keresztül tartó szociális akciónak, mely a három történelmi egyház (Caritas, MÖS, Szeretetszolgálat) ifjúsági és diakóniai képviseletének partneri együttműködésével indul. A projekt alapötlete, hogy a fiatalok három napon át a szolidaritás, a segítés színterén éljenek és különböző célok eléréséért dolgozzanak, szociális, környezetvédelmi, fejlesztéspolitikai tevékenységeket végezzenek. így például játszótereket újítsanak fel, szervezzenek kulturális műsorokat egyes közösségeknek, takarítsanak erdőt, adjanak elő színdarabot az idősek otthonában, osszanak ételt hajléktalanoknak. Természetesen Szolnokon is várják a jóérzésű és segíteni kívánó fiatalokat! A program nyitórendezvénye október 24-én lesz Szolnokon, a Kossuth téren. Az esti teaházon gitárest kezdődik hét órakor a Szer-telen Ifjúsági Házban (Batthyány u. 8.). Másnap délelőtt a résztvevők ugyanitt gyülekeznek, ahol este hétkor sportvetélkedőt és különféle versenyeket tartanak. Október 26-án is végzik a karitatív munkát, majd a zárórendezvény 16.30-kor lesz a volt Borostyán Művelődési Házban. Este hatkor rockkoncert kezdődik, majd 19 órától moldvai táncházzal zárul a háromnapos program. ■ ■ Három napon keresztül tartó szociális akciót tartanak. Nincs szerviz jó szakemberek nélkül hűség Csortos Antal több mint négy évtizede dolgozik a pályán A szolnoki Qualité Kft. közelmúltban megnyílt Citroen márkaszervizének vezető szerelője, Csortos Antal régi motorosnak számít a szakmában. Pályáját ipari tanulóként kezdte 1967-ben, majd az autószerelő szakvizsga és a gépjárműtechnikai ágazat technikusi oklevelének megszerzése után elhelyezkedett: előbb a fővárosi Autóipari Kutatóintézetben, majd a rendszerváltás után több világhírű márka magyarországi képviseleténél. Bár munkáját mindenhol megbecsülték, valódi otthonra a Citroennél talált. Pontosan 30 esztendő szakmai Csortos Antal szakmai tapasztalata garancia a minőségi munkára gyakorlatával a háta mögött lett tagja a cég honi csapatának. A márkához azóta is hű a kitűnő szakember, hiszen immár több mint tíz esztendeje szako- sodottan foglalkozik a francia autógyár modelljeivel. Az év elején a Citroen budapesti központjában vezető szerelőként tevékenykedett, ahol főképp a nem hétköznapi, ritkán jelentkező meghibásodások kezelése és javítása volt a feladata. Szőkébb hazája innen is elcsábította, szeptember óta a Citroen Hungária hivatalos partnerének, a szolnoki Qualite Kft. szervizének vezető munkatársa. ▲ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata (5000 Szolnok, Kossuth tér 9. sz.) egyfordulós pályázati eljárás keretében elidegenítésre meghirdeti: •aSzolnok,Templomu. lS.fsz. 1.(1073/A/l hrsz.) 27m!, •aSzolnok,Templomu. 15.fsz.2.(1073/A/2hrsz.) 39m2, •aSzolnok,Templomu. lS.fsz.4.(1073/A/4hrsz.) 31m!, • a Szolnok, Templom u. 15.fsz.6.(1073/A/6hrsz.) 45m! „lakás”, valamint * a Szolnok, Templom u. 15. fsz.7.(1073/A/7hrsz.)35m! „üzlethelyiség” (a hozzá tartozó 7,75 nr raktár és 22;35 m; alapterületű pincehelyiséggel) megnevezésű ingatlanokat. Az ingatlanok megtekinthetőek: 2008. november 03. (hétfő) 10.00-10.30 órakor A pályázati kiírás átvehető: 2008. november 04-06. naponta 8.00-16.00 h-ig (ingyenesen) Az ajánlat benyújtásának időpontja: 2008. november 10. (hétfő) 8-16 óráig A pályázati kiirás átvételének és az ajánlat benyújtásának a helve: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatóság Vagyongazdálkodási Osztály, Szolnok, Kossuth tér 1.1. em. 120. szoba. Bővebb felvilágosítás az 56/503-463 telefonon, valamint az ajánlat benyújtásának helyén kapható. Szalay Ferenc polgármester