Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-18 / 245. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 18., SZOMBAT 5 JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Autót rongált meg az ötéves óvodás FIATALOK Szükség van a szakemberek segítsé Mint megírtuk, egy jász- kiséri fiatal úgy rúgta fejbe társát, hogy annak arccsontja több helyen eltört. Szántainé Baráth Anita, a Jászsági Egységes Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa és pszichológusa is találkozik a fiatalok agressziójával. Kurunczi Viktória- Eddig is jelen volt az agresszió minden korosztályban, csak nem kapott ekkora figyelmet a sajtóban. Szerintem az esetek száma nem növekedett, viszont minőségükben módosultak, a csipkelődéstől az egészen durva verésig. Az agresszivitást többféleképpen csoportosíthatjuk, például lehet cselekedeti, ami tettekben nyilvánul meg és verbális, ami szavakban — mondta el a szakember.- A Jászságból kik fordulnak önhöz agresszió kezelése miatt a legtöbbször? — Mi a Jászság 18 településével foglalkozunk, 3-tól 18 éves korig. Mostanság sok óvodás jár hozzánk, és általános iskolákból is sokan jönnek. Az egyik kiemelkedő esetem is egy ötéves óvodáshoz köthető, aki megrongált egy autót. A középiskolákban inkább az iskolakerülés okoz gondot.- Mi lehet az agresszió kialakulásának oka?-Ez nagyon összetett probléma, hiszen alapvetően mindenkiben ott van az agresszivitás. Inkább az a kérdés, hogy ezt ki hogyan szabályozza, ami naSzántainé Baráth Anita szerint szükség van arra, hogy intézményi keretek között nyújtsanak segítséget a fiataloknak mert a legfontosabb az agresszió megelőzése gyón sok tényezőtől függ: személyiségvonások, családi háttér, mindennapi környezet, példakép követése és nevelési módszer. Vannak, akik nyíltan agresszívek, vagy olyanok, akik elfojtják érzéseiket, ami lehet, hogy egyszer csak robban. Ezért van sokszor, mint például a Jász- kiséren történt verekedésnél is, hogy ismereteink szerint semmi probléma nem Volt a diákok magatartásával a megtörtént esetig. A legfontosabb, hogy mindenki tisztában legyen saját határaival, érzelmeit megfelelő módon vezesse le, hisz nem mindegy, milyen formában fejezi ki azt.- Hogyan lehet ezeken az eseteken segíteni? — Először is a legfontosabb a megelőzés. Erre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni. Ehhez szükség van a pedagógusok, a szülők és a mi együttműködésünkre. Nagyon fontos, hogy a pedagógusok jól közvetítsék a szülőknek, hogy mire és miért van a gyermeküknek szüksége. A másik nehéz feladat, hogy ösz- sze kell hangolni az elvárásokat. Van olyan, amikor az egyik szülő szeretné a segítségünket, de a másik szerint fölösleges. Szerencsére egyre többen igénylik ezt. Az emberek már nem zárkóznak el annyira a külső segítségtől, mint régebben. A jászsági települések iskolái közül is egyre többen jelzik, hogy szükség lenne iskolapszichológusra. SZ0U0N.hu A SZ0LN0K-JÁS7KUN ONLINE Alig maradt végül képviselő az ülésteremben A határozatképesség határán fejezte be legutóbbi rendkívüli ülését a jászberényi képviselő-testület. A 24 tagú testületből a szerdai ülés kezdetén ugyan húszán voltak jelen, ám a tárgyalás közben lassan fogyni kezdett a létszám. Mint arról beszámoltunk, hosszasan tárgyalták a Jászberényi Beszállítói Tudásközpont ügyét, és már ezalatt többen elhagyták az üléstermet, az előterjesztésről — amelyet végül nem fogadtak el - már csak 16-an szavaztak. Ezt követően a helyi közösségi közlekedés megszervezésével kapcsolatos pályázati kiírásról szavazott a testület. Itt már csak 13-an voltak jelen, ezt az előterjesztést sem fogadták el, ahogy nem kapott kellő számú szavazatot a szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás kistérségi ellátásáról szóló javaslat sem. Később mindhárom témában élt a határozat felfüggesztésének lehetőségével dr. Gedei József polgármester. ■ B. Cs. Összevonás nélkül már fizethetnének a települések- Beigazolódott, hogy elengedhetetlenül szükség volt az év elején a jászágói és a pusztamonostori tagintézményekben az ötödik osztályok összevonására - mutatott rá dr. Szerencsés István, Jászdózsa polgármestere. A négy település (Jászágó, Jászdózsa, Pusztamonostor, Jászjá- kóhalma) által létrehozott intézményfenntartói társulásban a tanév kezdetén vita volt arról, hogy szükség van-e a kisebb cső- - portok összevonására. A gesztortelepülés polgármestere most elmondta, hogy az október 1-jén a társulásban 262 fő volt a számított létszám. Ez kettővel kevesebb, mint azt várták még év elején. Azzal azonban, hogy a csoportszámot csökkentették, továbbra is jogosultak maradtak a kiemelt normatív támogatásra. Ráadásul nem kell visszafizetni az államkincstárnak január 1-től visszamenőleg a már felhasznált támogatást. ■ Banka Cs. Mozzarella vagy mozzarella light hűtőpultban kapható, 125 g/csomag f 16*» Ft helyett » 219 Ft helyett 249 Ft helyett W Vajas vagy tejszínes zöld ségkeverék mélyhűtőpultban kapható, 400 g/doboz 279 Ft helyett Gofri 250 g/csomag 447,50 Ft/kg MR. PERKIN S Zöld tea • citromos natúr narancsos vagy 25 x 1,75 g/doboz HAZAI IZEK Sertéskaraj szeletelt, hűtőpultban kapható, 500 g/csomag 25t» Ft helyett 1099 Ft helyett <SPPizza Prosciutto 510,26 Ft/kg (töltőtömeg) 299 Ft helyett Pacal csíkozott, konyhakész, mélyhűtőpultban kapható, 1 kg/csomag 899 Ft helyett Káposztával töltött almapaprika 650 g/üveg 906,06 Ft/kg Kövön sütött pizza • sonkás vagy hűtőpultban kapható, • szalámis 330 g/csomag Fehér szőlő í. osztály, 1 kg Grapefruit I. osztály, 700 g Körte I. osztály, 1 kg Hónapos retek I. osztály, 200 g Sütőtök I. osztály, 1 kg Paradicsom I. osztály, 1 kg ALDI tájékoztató akció! Ériekesdes kizárólag háztartási mennyiségben. A palackok nem betétdíjasok Az ár mindennemű adót magaban foglal A termékek dekoráció nélki nek árusításra. A termékiilusztraciók csupán elkészítési ill. tálalási javaslatként szolgálnak Ugyanazt a termeket ^fteró csomagolásban is áruljuk, adott temeket üzletenként kizárólag egyfajta csomagolásban értékesítünk. A termékek műszakilag ill külsőleg eltemetnek a foton látottaktól, az e helyesírási ill. nyomdahibakert nem tudunk felelősséget vállalni. nélkül kei ultijuk. de egy az esetleges * kérjük vegye figyelembe, hogy állandó árukészletünk!« a készlet erejeig érvényesek, ^mennyiben gondos tervezésűi elfogynak, ügy ezen kenuk szives elnézését. ellentétben ezen termékek csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Ezek az ajánlataink bizonyos termékek a nem vári n iagas kereslet következtében mar az értékesítés első napján www.aldi-hungary.hu Ajka, Fő út 31, • Balatonlelle, Rákóczi Ferenc út 295. • Bonyhád, Deák Ferenc u. 10/8 • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kér., Bökényföldi út 102. Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán u. 1. • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4. • Gárdony, Szabadság út 21. • Gyula, Bicere u. 15/A • Hajdúböszörmény, Külső-Szoboszlói út 2/B • Halásztelek, Korbuly u. 1. • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. • Jászberény, Nagykátai u. 22/c • Karcag, Kisújszállási út 90. • Kazincbarcika, Hadak útja 9. Keszthely, Tündérlak út 2. • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. • Nyíregyháza, Káliéi út • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. • Píliscsaba, Fő út 2. • Siklós, Harkányi út 59. Siófok, Attila u. 74. • Székesfehérvár, Szent Flórián krt.11. • Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, Süssen ü. 1. • Veszprém, Dornyai Béla u. 5. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Bővítették a vízmű feladatkörét Jásztelken módosították a jászteleki vízmű alapító okiratát legutóbbi ülésükön a település képviselői. Az elfogadott határozat szerint az önkormányzati intézmény feladatai közé tartozik a helyi ivó- vízhálózat működtetése mellett a későbbiekben az épülő szennyvízcsatorna-hálózat és tisztítómű üzemeltetése is. A szennyvízberuházás kivitelezése várhatóan jövőre indul a településen. Újabb helytörténeti kötet jelent meg a Jászságban jászjákóhalma történetéről készített összefoglalót Fodor István Ferenc. A kötetet a napokban mutatták be a jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központban. A bemutató kiegészítéseként az érdeklődők megtekinthették a szerző földrajzi prospektusainak gyűjteményét is. Megnyílt a Berényi Műhely őszi tárlata JÁSZBERÉNYBEN a Déryné Művelődési Központban nyitották meg a Berényi Műhely alkotóközösségének tárlatát. Az amatőr képzőművészek 19. alkalommal állították össze gyűjteményes bemutatójukat. Az őszi tárlaton - amely október 23-ig látható - a résztvevők igyekeznek az elmúlt évben készült alkotásaik legszebb darabjait a közönségnek megmutatni. A bemutatót dr. Dobos László a Jászok Egyesületének ügyvivője ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Pécsen szerepelt a jászteleki dalkör A pécsi Művészeti Napokon léphetett fel nemrégiben a baranyai megyeszékhelyen a jászteleki dalkör. Az idén a Jásztelek községért díjat elnyert közösség fellépése nagy sikert aratott Pécsen. A fellépés alkalmával jászsági dalokat adtak elő a jásztelekiek. A rendezvényre a pécsi művészeti kör hívta meg a jászságiakat.