Új Néplap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-07 / 5. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2008. JANUÁR 7., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR _ ' :' ’ ’ Jász!adány útépítés a képviselő-testület döntött arról, hogy ötszáz folyóméteren lehetőség lesz útalapot építeni az Álmos, Liget és Töhötöm utakon. A kivitelezéshez ingatlanonként negyvenezer forint hozzájárulásra lesz szükség. Az összeget részletekben is lehet majd fizetni, rá lálécitfalva adomány a település nehéz körülmények között élő családjai között osztott szét a közelmúltban száraztésztát, tejport és vaníliás tejitalt a Létminimum Alatt Élők Társasága. Az élelmiszereket a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány adományaként kapta a társaság, tj Szelevény ELKÉSZÜLT Befejeződött az orvosi rendelő akadálymentesítése, így jelentősen könnyebb lett a mozgáskorlátozottak és a babakocsis szülők közlekedése. A munkálatok finanszírozásához a hátrányos helyzetű kistérségek részére kiírt pályázaton elnyert négy és fél millió forint mellett az önkormányzat ötszázezer forintos önrészére is szükség volt. bb Tiszabura betört A napokban ismeretlen személy betört egy házba, ahonnan egy DVD-leját- szót lopott el. A rendőrök elfogták a 14 éves elkövetőt, akit eltűnés miatt köröztek, mrfk IlSiasaS TERVEK Belterületi csapadékelvezetési rendszer kiépítését tervezik a településen, számolt be Laskai István polgár- mester. A pályázat benyújtása előtt szükséges műszaki előkészület megtörtént. A körülbelül tizenöt kilométeres belterületi úthálózatot már felmérték a szakemberek. BB TlszaplispiW PÁLYÁZAT Bővíteni szeretnék a település óvodáját. Plusz egy szobát és öltözőt alakítanának ki pályázati pénzből. Az általános iskolában pedig a fűtést szeretnék korszerűsíteni. A szennyvízberuházás is folyamatban van. Idén szeretné az önkormányzat benyújtani ezekre a pályázatokat, ni Tiszasziős KÖZMUNKA Januártól tíz embert foglalkoztatnak a közmunkaprogramban. A közmunkások a település karbantartását végzik. Feladataik között szerepel egyebek mellett a hóeltakarítás is. A közmunkások béréhez és járulékaihoz a szőlősi önkormányzat tízszázalékos önerővel járul hozzá, pa Ottjártunkkor Tóth László jéghideg vízzel kevert ocsúval etette éppen a mangalica sertéseit. Néhányan ugyanis már a segítségére voltak élelemmel. Segítséget vár a tenyésztő gazdaság Nincs pénze takarmányra, nehéz helyzetben a gazda Hatszáz mangalicája éhezik Tóth László túrkevei gazdának. Pénze nincs, a kevés takarmány, ami termett, már régen elfogyott. Segítséget szeretne, de nem pénzt, hanem takarmányt. A helyi gazdák közül már többen segítettek. Török Róbert Idén lesz 16 éve, hogy Tóth László magángazdálkodásba fogott. De nem a hagyományos módon, hanem öko- vagy ahogy ő nevezi, biogazdálkodásban. Kezdetben csak növénytermesztéssel, 2002-től már állattenyésztéssel is foglalkozik a kevi gazda.- A jelenlegi magyar őshonos mangalicaállományomban öt év megfeszített munkája van benne. Húsz törzskönyvezett kocával és egy szintén törzskönyvezett kan disznóval vágtam neki az állattenyésztésnek, de a jó kezdés után mostanság a kilá- tástalanság közelébe kerültem - mondja felindultan. - Tavaly januárban még megtermékenyít- tettem a harmincnyolc egyedből álló anyakoca-állományomat, mert jónak ítéltem az agrártárca terveit, valamint bíztam a jó termésben is. Sajnos azonban földjeim nagy részén a nagy aszály miatt alig termett valami. Kukoricából közel 90 tonnát reméltem, amiből aztán nem lett semmi, szecskázva hordtam haza az állatoknak Szénából és gabonából is csak a szokásos mennyiség harmadát tudtam betakarítani - kesereg Tóth László. A gazda novemberben jelezte a szakhatóságoknál, hogy nagy bajban lesz a télen, de megnyugtató válasz nem érkezett. Pénze nincs, hogy a kukorica mázsájáA jelenlegi mangalicaállomány eszmei és piaci értéke egyformán jelentős. Tóth László ezért mindenáron szeretné megőrizni állományát, amelyben 38 anyakoca, 1 kan, 84 süldő, 270 egynyári süldő és 207 hízóalapanyag található. A felvásárlási ár jelenleg 321 ért 8-9 ezer forintot tudjon adni, így most állatai a segítségül érkezett tengeri- és árpaocsút eszik, napjában csak egyszer.- Többen igyekeztek segíteni, volt, aki szénát, volt, aki kukoricaocsút adott, amiért nagyon hálás vagyok. Pénteken vidékről 32 szé- nakörbálát hoztak hitelbe, mert majd disznóval fizetek érte. Ez a segítség napokra, esetleg hetekre elegendő csak, a folytatásban nem tudom, mi lesz. A hó miatt legeltetni sem lehet, pedig ennek a fajtának az a legjobb. Ráadásul a mangalica az ideális 130 kilós súlyt másfél év alatt éri csak el, forint+áfa, amit hasított sertésként fizetnek ki. A spanyol piacra kerülő mangalicákat azonban csak 130 kilogramm fölött veszik át. A mangalica tenyészideje bő másfél év, ami több takarmányt és kiadást jelent a tenyésztőnek, mint ha hagyományos sertést tartana. és takarmányból is többet eszik, mint a hagyományos sertések — mondja a gazdálkodó. Miközben beszélgetünk, éppen az állatok etetése folyik. Mohón esnek neki a jéghideg vízzel kevert ocsúnak.- Igazából most nem pénzre lenne szükségem, hanem takarmányra. Nem a drága, jó minőségű terményekre gondolok, hanem olcsó ocsúra, ipari mellék- termékekre. Ha tavaszig kibírnám, utána már csak könnyebben boldogulnék. Bízom abban is, hogy a Berettyó Tere-zugi részein —ez az államkincstár tulajdona — bérbe kapok egy kis zsombékos, gyékényben gazdag területet, ahová nyárra kihajthatom az állataimat - zárta mondandóját Tóth László. A gazdálkodó gondjáról Tóth Lajos alpolgármester, egykori falugazdász elmondta: - Elismerjük, hogy nehéz helyzetbe került a gazda. Ám az önkormányzat nem tud sem pénzt, sem takarmányt adni. A héten terepszemlét tartunk a jegyzővel, és megnézzük a megoldási lehetőségeket. Gondolok itt a gazdatársadalom megkeresésére, esetleg a hízószállítás meggyorsítására. ■ A gazda földjein a nagy aszály miatt alig termett valami. Hungarikum a génbankos mangalicaállomány E hét végén szállítják el a fenyőfákat Megkérdeztük olvasóinkat ■■ On szerint milyen ma az állattartás helyzete? — Szolnok vezetésével együtt úgy határoztunk, hogy e hét végén, szombaton és vasárnap kampányszerűen gyűjtjük majd a fenyőfákat - tájékoztatott Poló- nyi János, a Remondis ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a hulladékgyűjtő mellé kihelyezett fákat Kétpóra szállítják, a kom- posztálóba. Attól függően, hogy mennyi fát helyeznek ki, több autót is küldenek. Az említett időpont előtt és után a rendszeres gyűjtőjáratok viszik el a fenyőket. - Az lenne a kérésünk a lakosságtól, hogy lehetőleg e hét végére időzítsék a fák lebontását, illetve a hulladékgyűjtők mellé helyezését - mondta Poló- nyi János. ■ N. I. mészáros Zsolt. Karcag:- Sajnos érintett vagyok a kérdésben, és úgy látom, tragikus, kilátástalan a helyzetünk. A takarmányárak az égbe szöktek, szálastakarmányunk nincs. Míg egy mázsa kukorica hatezer forint, addig a felvásárlási árak minimálisak. A kilátástalan helyzet miatt én is az állományom radikális leépítésébe kezdtem. szűcs Sándor. Jászberény:- Amióta átalakították a mezőgazdaságot, annak szerkezetét, azóta az állattartás visszaesett. Mindez meg is látszik az árakban is a piacom amiből kevés van, az bizony sokkal drágább. Úgy gondolom, hogy sokkal jobban kellene támogatni a mezőgazdaságot. Magyarország mindig mezőgazda- sági ország volt. rácz lajos, Túrkeve:- Bár nekem nincsenek háziállataim, de tudom, hogy nehéz helyzetben vannak a gazdák. A nyári aszály miatti magas takarmányárak mellett sokan tönkrementek, felszámolták a gazdaságukat. Igazából az állam sem segített rajtuk. Itt is csak azok maradtak vagy maradnak életben, akik nagyban csinálják. 1 RIGÓ ANTALNÉ, SzajoU — Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ennyire rossz talán még soha nem volt. Hiszen minden borzasztó drága, főleg a takarmány, ami a nyári aszálynak tudható be. Az a véleményem, hogy sokkal többet kellene a kistermelőkkel foglalkozni, mert ha így haladunk, nagyon sokan tönkre fognak menni. Szeretjük a gazdagokat volt egy felmérés nemrégen. Arról szólt, hogyan vélekedünk mások gazdagságáról, vagyonosodásáról. Nos, kiderült, szeretjük megtollasodott embertársainkat. Nem azokat persze, akik a közelünkben élnek, és nem is állnak túlzottan jobban nálunk. Az ő számukra továbbá is érvényben van a szomszéd tehenének mihamarabbi kimúlását sürgető jókívánság. az ájult hódolat a pénzvilág sztárjainak szól. Akiknek vagyona már megfoghatatlan emberi mértékkel, és többet költenek egy óra alatt, mint más egész élete során. Hogy mi teszi ezt az elismerést, nem tudni. Talán már fel sem tudjuk fogni, hogyan válhat valaki szűk két évtized alatt hozzánk hasonló földi halandóból az élet hercegévé. Amiért azután szappanoperának nézzük az egész, gyanúsnak vélt históriát, és csak ámulunk rajta. tartok tőle, más is működik a háttérben. A lelkünk mélyén szunnyadó, nemzedékek nevelte szolgalélek. Amitől nem tudatosodik bennünk, hogy az a vagyon, ami ott összegyűlt, másutt hiányzik, mindnyájunktól. Mert ha ezt a többségük a semmiből teremtette volna, talán nem így állnánk. van véleménye? írja meg; velemeny@szoljon.hu A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: <•“ Takarmány kéne, nem pénz: éhező mangalicák Tovább üzletel Frei Tamás •r Fidesz: káosz van a beteg- szállításban Két góllal kapott ki a férfi kézicsapatunk Olcsóbb volt a hókotrás Nem változott Farkas Imre álláspontja Valószínűleg nem változtatja meg korábbi álláspontját Farkas Imre megyénkben szocialista képviselő az egészségügyi törvény ismételt szavazásakor. Mint arról korábban beszámoltunk, a tiszazugi honatya az egészségbiztosítás átalakításáról szóló jogszabály elfogadásakor távol maradt az ülésteremtől. Farkas Imre lapunknak elmondta, hogy ha nem lesz jelentős változás a februárban újra a parlament elé kerülő törvényben, valószínűleg ugyanezt teszi, mert továbbra sem tud jó szívvel igent mondani a törvényre. Tartózkodással vagy nem szavazattal viszont nem kívánja az ellenzéket támogatni. ■ P. A.