Új Néplap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-04 / 3. szám
4 ÚJ NÉPLAP - 2008., JANUÁR 4., PÉNTEK ALMA MATER KENDERESI SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Sokszínű képzési kínálat bemutatkozás A Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium A vendéglátós és a felszolgálóképzésen a terítést Is megtanítják. A képen balra Sólya Mónika és Szendrei Csaba, mögöttük Kerepesi Pál szakoktató. A 2008/09-es tanévben induld osztályok Képzési ajánlataink A Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium a Horthy-kastélyban és annak gyönyörű környezetében működik. A kastélyban 180 tanulónak biztosítanak kulturált kollégiumi elhelyezést. Tichy-Rács István igazgatótól megtudtuk, az iskola hagyományaihoz híven mezőgazda- sági és vendéglátó-ipari szakképzést kínál szakközépiskolai, szakiskolai szinten egyaránt. Munkatársunktól A diákok a 10. osztály végéig „átjárhatnak” a szakiskolai és a szakközépiskolai osztályok között, a szakközépiskolások érettségit, majd mezőgazdasági és vendéglátó-ipari technikusi szintű bizonyítványt szerezhetnek. Nagy hangsúlyt helyeznek a gyakorlati oktatásra. Minden szakterületen korszerű tangazdasági épületekkel, berendezésekkel, gépekkel rendelkeznek. Tizenhét éve azért hozták létre a Kenderesi Szentannay Sámuel Alapítványt, hogy a gyakorlati oktatás tárgyi eszközeit fejleszteni tudják. Az elmúlt években így sikerült több korszerű gépet, traktort vásárolniuk, de ebből modernizálták a minifarmot, a tankonyhák, tanéttermek felszereléseit is. Az alapítvány idén is várja az 1 százalékos felajánlásokat. Az OTP-nél vezetett számla száma: 11745080-20001773. A mezőgazdasági gépszerelők, gépjavítók, növénytermesztési gépüzemeltetők, gépkarbantartók kilenc műhelyben, tizennyolc traktoron és számtalan munka- és erőgépen sajátítják el a szakmát. A gyakorlati képzéshez 170 hektár szántóföld, 7 hektár gyümölcsös, több üveg- és fóliaház áll a tanulók rendelkezésére. Az iskola ismét sikeresen pályázott a Munkaerő-piaci Alaphoz, a közelmúltban tizenhárommillió forintból új MTZ traktort és egy szemenként vető gépet, a KITE Zrt. támogatásával pedig egy John Deere körbálázót vehettek. Az iskolában a gazdák gyakorlatai a legsokoldalúbbak. Az ő foglalkozásaik a gépészeti műhelyekben, az állattenyésztésben, a kertészetben és a szántóTichy-Rács István igazgató köp egyaránt folynak. Az agrár szakképesítések megszerzéséhez komplex, valamennyi állatfaj tartására alkalmas minifarmjuk van. A tizenkilenc ló, a három hintó, valamint az európai színvonalú tizenöt bokszos lóistálló jóvoltából a régióban egyedül itt folyik lótenyésztő és -tartó szakmunkásképzés, ahová 8. általános iskolai végzettségű, 16. életév feletti fiatalok is jelentkezhetnek. Diákjaik kiemelkedően szerepelnek a megyei fogathajtó- és díjugratóversenyeken, keresettek a szakmában. Megyénkben Szolnok után Kenderesen van évtizedes hagyománya a vendéglátó-ipari szakképzésnek. A szakácsok, pincérek, vendéglátűeladók, falusi vendéglátók, vendéglősök, vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzserek két tankonyhában és tanétteremben főznek és szolgálnak fel, valamint tanbüfékben árusítanak. Az idegen- forgalmi ismereteket a Horthy- kastély vendégszobáiba érkező vendégek kiszolgálásával, külső helyszínek és a kastély rendezvényeinek lebonyolításaival folyamatosan gyakorolják. A vendéglátós tanulók sikeres'résztvevői az országos gasztronómiai versenyeknek. Az informatikai képzést, a kollégiumi szabadidős foglalkozásokat két jól felszerelt számító- gépterem, a sportéletet hatalmas sporttelep biztosítja. Az iskolában személygépkocsi- és traktor- vezetői jogosítványt szerezhetnek a tanulók. Az intézmény felvételi vizsgát nem tart, a szakmaszerzéshez mindenkinek esélyt ad. Az iskola ihunkaidőben bármikor megtekinthető, szeretettel várják az érdeklődő vendégeket. Júniusban és júliusban lovastábort szerveznek általános és középiskolások számára, kastélybeli bentlakással, teljes ellátással, de bejárók jelentkezését is várják 2008. május 30-ig. Hétvégenként felnőtt mezőgazdasági tanfolyamok folynak a tantermekben és a tangazdaságban. számára: SZAKKÖZÉPISKOLAI OSZTÁLYOK: 1. Agrár szakmacsoportban, a mezőgazdasági szakközépiskolai osztályba járók a 12. év végén érettségit, a 14. évfolyam végén agrármenedzser-asszisztens, agrártechnológus, vagy agrártechnikus bizonyítványt szerezhetnek, (képzési idő: 4+2 év) A mezőgazdasági szakközépiskolai osztály iskolai belső kódja: 01 2. A vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban, a vendéglátás és idegenforgalom szakközépiskolai osztályba járók a 12. év végén érettségit, a 14. év végén vendéglős, vendéglátó eladó, vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser bizonyítványt szerezhetnek. (képzési idő: 4+2 év) A vendéglátó és idegenforgalmi szakközépiskolai osztály iskolai kódja: 02 SZAKISKOLAI OSZTÁLYOK: A mezőgazdasági szakmacsoport szakiskolai osztályában a tanulók a 10. osztály elvégzése után gazdának, lótartó és -tenyésztőnek, gyümölcstermesztőnek, szőlőtermesztőnek, dísznövénykertésznek és állattenyésztőnek tanulhatnak tovább. (képzési idő: 2+2 év) A mezőgazdasági szakiskolai osztály iskolai belső kódja: 04 A16. életévüket betöltött, 8. osztályt végzett fiatalok 2 év alatt lótartó és -tenyésztő szakmunkás végzettséget szerezhetnek Belső kódjuk: 06 A műszaki (mezőgazdasági műszaki) szakmacsoport szakiskolai osztályában a tanulók a 10. osztály elvégzése után mezőgazdasági gépszerelő, gépjavítónak, növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartónak tanulhatnak tovább, (képzési idő: 2+2 év) A műszaki szakiskolai osztály iskolai belső kódja: 03 A 16. életévüket betöltött, 8. osztályt végzett fiatalok 2 év alatt növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó (volt növénytermesztő gépész) szakmunkás végzettséget szerezhetnek Belső kódjuk: 07 A vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban a vendéglátás és idegenforgalmi szakiskolai osztályban tanulók a 10. osztály elvégzése után szakácsnak, gyorséttermi és ételadónak, konyhai kisegítőnek és pincérnek, vendéglátó eladónak tanulhatnak tovább, (képzési idő: 2+2, vagy 2+3 év) A vendéglátó és idegenforgalmi szakiskolai osztály iskolai kódja: 05 KÉPZÉSI AJÁNLATAINK 10. OSZTÁLYT VÉGZETTEK SZÁMÁRA: 1.2008-ban is indítunk olyan gimnáziumi 11. osztályt, melyben a 10. osztályt végzettek két év után középiskolai érettségit szerezhetnek. 2. Mindegyik 11-dikes osztályunkhoz csatlakozhatnak más középiskolákban 10. osztályt végzett tanulók. Képzési ajánlataink érettségizettek számára: 1. vendéglős, vendéglátó eladó, vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser képzés (képzési idő: 2 év) Sportolási lehetőségeink: tenisz, lovaglás, fogathajtás, konditerem, lövészet, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás. Kulturális szakköri foglalkozások: kézműves szakkör, tánc. Felnőttképzés: az iskola az alábbi, iskolarendszeren kívüli felnőtt-tanfolyamokat indítja: — OKJ 21620101 Ezüstkalászos gazda — OKJ 32 620101 Aranykalászos gazda — OKJ 32 620102 Mezőgazdasági vállalkozó — OKJ 316080 10 Mezőgazdasági gépkezelő A képzést megfelelő számú jelentkezés esetén indítjuk. Jelentkezés és további információ az iskola titkárságán telefonon vagy személyesen 2008. február 15-ig. Az iskola címe: 5331 Kenderes, Szent István út 27. Tel/fax: 59/328-158, 59/328-227, Az iskola OM kódja: 036057 Igazgató neve: Tichy-Rács István E-mail cím: kszkk@freemail.hu Honlap: www.szakiskola.hu Tanulókat kérdeztünk, miért jó kenderesi diáknak lenni? gyakorlat Akár száz kilométert is utaznak az iskoláig, hogy jól megtanulhassák a szakmai alapokat A farmgyakorlatot mindenki szereti. Balra Nagy Attila, Modern gépek segítik a tangazdaságban a napi mun- mellette Pásztor István. kát. A képen Örsi Sándor és Rideg Nándor, A kenderesi Szendrei Csaba, a 11/a. osztály diákja, felszolgálónak tanul:- Azért jelentkeztem ide, mert tetszik a vendéglátás. A szakiskola elvégzése után szeretnék itt még érettségit tenni, majd tovább tanulni, szakácsnak. Amióta ide járok, már több főzőversenyen és fesztiválon versenyeztem. Legutóbb a békéscsabai kol- bászfesztiválon vettünk részt A képzés gyakorlatias, a jól felszerelt tankonyhákban megtanuljuk a főzési alapokat. Ennek otthon is hasznát veszem, segítek anyunak a konyhában. Az ünnepekre a bejgli sütéséből is kiveszem a részem. Az is jó, hogy a városi és iskolai rendezvényeken főzünk és felszolgálunk a vendégeknek. Osztálytársa, Sólya Mónika, a Békés megyei Bucsáról érkezett.- A gyakorlati képzés miatt, s azért jelentkeztem ide, mert a szakma mellé érettségit is kapok. Szívesen veszek részt versenyeken, tagja voltam a kolbászfesztiválos csapatnak. Érettségi után szakirányú főiskolán akarnék tovább tanulni. A jászladányi Nagy Attila a 10. labe jár, s mezőgazdasági gépésznek tanul.- Mivel családunk Is gazdálkodik, nagyon tetszőt a farmgyakorlat. Korábban unokabátyám végzett itt, tőle hallottam, a fejéstől, a takarmányozásig mindent megtanulunk, sok, sokféle jószág van a minifarmon. Az eddig tanultakat otthon Is tudom hasznosítani, ezért sem bánom, hogy 90 küométerre jöttem el tanulni. Az érettségi mellé szeretnék jogosítványt szerezni, s a technikusi képzésre is maradok. így még öt évig az iskola kollégistája leszek - mondja, miközben a farmon a teheneket látja el. Vele együtt volt ügyeleti gyakorlaton a törökszentmiklósi Pásztor István, aki a 11. d-be jár.- A gazdászosztályba azért jelentkeztem, mert később ezzel szeretnék foglalkozni. A gyakorlati képzésen, az állatok ellátásán túl megtanuljuk itt a vetést, az aratást, valamint a gépjavítást is. Jó dolog, hogy a legmodernebb, XXI. századi technikával felszerelt gépekkel oktatnak, így ha végzek, biztosan nem okoz majd gondot egy modern John Deere-rel sem a munka. Ha végzek, szeretnék maradni érettségire is, majd azt követően gazdálkodni. A karcagi Örsi Sándor a 11 .g-be, a mezőgazdasági gépész osztályba jár.- Mivel szeretem a gépeket, s itt a legmodernebbekkel oktatnak, ezért jelentkeztem ide. Érettségi után gazdálkodni szeretnék. A műhelyben a szerelési órák tetszenek a legjobban, valamint a tangazdasági gyakorlatok, az aratás, a vetés. Ha végzek, még maradok, szeretnék leérettségizni. Osztálytársa, a kisújszállási Rideg Nándor szintén a gépek miatt jött ide.- Mivel szüleim gazdálkodnak, így már saját gépeink javításánál is tudtam hasznosítani az itt tanultakat. Érettségi után gépészként szeretnék elhelyezkedni, addig pedig Igyekszem mindent elsajátítani a szakmáról. • Az oldal a kiadó és az oktatási intézmény együttműködése alapján jött létre. A költségeket az iskola viseli.