Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-19 / 219. szám

UJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 19., SZERDA MEGYEI TŰKOR i NMMH Abony ŐSZI TÁRLAT A Kulturális örökség napjai során nyílt meg a 36. Abonyi Őszi Tárlat. Idén Po­gány Gábor Benő szobrászmű­vész és Heiling György rajztanár alkotásai láthatók, szs Jászárokszállás ÉGETT Felgyúj­tottak egy szelektív hulladékgyűj­tőt a városban. A gyűjtő teljesen megsemmisült. A keletkezett kár egymillió forint, mrfk iásziadány átvállalják idén is átvállalja az önkormányzat a he­lyi alapítványi iskolába járó öt, jól tanuló, szociálisan hátrányos helyzetben lévő diák tandíját, amely tíz hónapra fejenként ösz- szesen negyvenezer forint. Erre október 31-ig lehet benyújtani a jelentkezéseket — mondta Dan- kó István polgármester, bgy Kisújszállás ELLOPTÁK A rendőr­ség tájékoztatása szerint egy álta­lános iskola tornaöltözőjében tör­tént lopás hétfőn. A kisdiák a tás­kájában hagyta mobiltelefonját a testnevelés óra idejére, és ezalatt valaki a tizennyolcezer forint érté­kű mobilt zsebre vágta, mrfk Mezőtúr befektetés a kép­viselő-testület újabb befektetők­nek ajánlott lehetőséget a fürdő, az uszoda, az Erzsébet liget és a Ligeti tó hasznosítására. Az elő­szerződés lehetőségét két hóna­pig tartják fenn. kz Tiszádéra több olvasó Alig fél éve, hogy a közösségi ház egyik terméből a polgármesteri hivatal földszintjére költözött a település klubkönyvtára. Az új helyen elérhetőbbé vált az intéz­mény, amit az is bizonyít, hogy emelkedett a könyvtárhasználók száma. Jelenleg a 120 beiratko­zott olvasó közel fele gyermek, tj Tiszajenő OKTATÁS Tiszavár- konnyal és Rákócziújfaluval együtt továbbra is működik Ti­szajenő településen a művészeti oktatás, a szegedi központú isko­la jóvoltából, hzs Tomajmonostora megújult Mostanság harminckét kisebb és valamivel idősebb gyerek jár a helyi óvodába, amely alaposan megújult a közelmúltban. Kicse­rélték a bejárati ajtót, korszerűsí­tették a vizesblokkot, azután bú­torcserét is végeztek, hiszen új ágyak, asztalok kerültek a létesít­ménybe. A korszerűsítés közel öt­millióba került, amelyre 4,3 milli­ót pályázaton nyertek, a többit önerőből teremtették elő. dszm A tanintézményekben étkező diákoknak általában ízlik a menzai koszt. Felvételünk a szolnoki Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában készült. Haladék a menzadíjnak iskola Az étkezésekért sok helyen tavasztól kell majd többet fizetni Eltérő a menzadíj iskolánként (tízórai, ebéd, uzsonna) Szolnok Széchenyi Körúti Általános Iskola 342 Ft (tízórai nélkül) Ttszaföldvár Kossuth Lajos Általános Iskola 434 Ft Cserkeszőlő Petőfi Sándor Általános Iskola 331 Ft (alsóban), 344 Ft (felsőben) Törökszentmíklős Kölcsey Ferenc Általános Iskola 340 Ft (tízórai nélkül) Jászberény Gróf Apponyi Albert Általános Iskola 322,80 Ft FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS A dráguló élelmiszerárak miatt emelni kell a menzai árakat is. Erre azonban már csak jövőre kerül sor. Békési Brigitta- Remélem, nem fogják emelni a menzadíjat az iskolában — mondta Kiss József szolnoki apu­ka. - Sajnos nem tudjuk megol­dani, hogy a fiunk otthon ebé­deljen, mert napközben dolgo­zunk. Úgy gondolom azonban, hogy az oktatási intézmények­ben adott étel korántsem rendel­kezik azzal a tápanyagtartalom­mal, amely egy iskolás gyermek egészséges fejlődéséhez szüksé­ges - folytatta. - Mivel minél ke­vesebb pénzből próbálják kihoz­ni az ebédet, nehéz megoldani, hogy ez ne menjen a minőség ro­vására. Amennyiben emelik a menzadíjat, azt továbbra is fizet­ni fogjuk, de továbbra is pótoljuk az otthoni étkezések alkalmával a hiányzó hús- és gyümölcsada­got - tette hozzá az édesapa. Ám nem mindenki gondolko­zik így. - Három gyermekem van, mindegyikük a Széchenyi körúton levő általános iskolában ebédel - mesélte Dombainé Rigó Katalin szolnoki édesanya. - Az ebédnek és uzsonnának csak a felét fizetjük, mert nagycsaládos­ok vagyunk. Ha emelnék az étke­zések árát, akkor is a menzai ét­kezést választanánk, mert meg vagyunk elégedve az iskolában adott étellel. A gyerekeink nem válogatósak, már az óvodában megszokták, hogy mindent meg kell kóstolni. Utána eldönthetik, hogy megeszik vagy sem az ételt. Kalináné Kiss Ildikó a szolno­ki Széchenyi körúton lévő „piros iskolában" gazdasági menedzser. - Nem tudunk arról, hogy a fenn­tartó emelné az árakat - számolt be. - Elég változatosan főznek a konyhán, kétszer is van főzelék egy héten. Változó, hogy a gyere­kek megeszik-e vagy sem az ebé­det. Ez attól is függ, hogy otthon mihez szoktak hozzá. Az alsósok ban. Idén már nem emelünk - mondta Balogh Edit jegyző. A napokban a lisztérzékeny kisgyerekek számára is meg­állapítja a képviselő-testület az étkezési normát. A kengye­li Kossuth Lajos Általános Is­közül többen étkeznek a menzán, mint a nagyobb gyerekek közül. Módosné Major Irén a Fiumei Úti Általános Iskolában élelme­zésvezető. —1986 óta vagyok pá­lyán, és bizony megdöbbentőek a mai élelmiszerárak — mondta. - Májusban vásároltunk utoljá­ra nagyobb tételt. Most megle­pődtünk, hogy mennyivel többet kell fizetni az alapanyagokért. A húsnak, gabonának, zöldségek­nek és gyümölcsöknek, vala­mint ezek vonzatainak ára az kólában szeptember elején öt százalékkal emelte a helyi képviselő-testület az iskolai ét­kezés árát. Az ebéd jelenleg 288forintba, az egész napos étkezés (tízórai, ebéd, uzson­na) pedig 400forintba kerül, számolt be Németh Lajos, az iskola igazgatója. egekbe szökött - jegyezte meg Módosné. — Amennyiben az ön- kormányzat megemelné az ára­kat, azzal a szülőket terhelné. Másrészt, az iskola minél jobb minőségű ételt szeretne a gyere­kek számára biztosítani. Az élelmezésvezető tájékozta­tott a nyersanyagnormáról, mely tízórai esetén 58 forint, ebédnél 236 forint, és 49 forint jut uzson­nára. A Fiumei Úti Általános Is­kolában lehetőség van arra, hogy a tej-, cukor-, liszt- és tojásérzékenyek számára külön ételt biztosítsanak, orvosi papír bemutatása ellenében. A szolnoki iskolákban idén már nem emelik a menzadíjat, tudtuk meg a szolnoki polgár- mesteri hivatal munkatársától. Városunkban rendelet szabá­lyozza, hogy az iskolai étkezések ára minden év elején, február­ban vagy márciusban kerül a na­pirendi pontok közé. Legutóbb év elején emelték az iskolai ebéd árát Szolnokon. A képviselő-testületeken múlik az étkeztetés ára martfűn márciusban volt menzadíj-áremelés az iskolák­JEGYZET ZSOLDOS GYÖRGY A qurta farkú kismalac jeles évfordulókat ünnep­iünk manapság, kezdve a gyújtó hatású elkúrós beszéd nyilvánossá tételétől a tévé­székház ostromáig, aztán tart még az emlékezésfolyam, de pillanatnyilag ragadjunk le a háztűznéző tömegnél. Lehet­ne itt ragozni újfent, hogy s mint történt, de bízom én ezt inkább a politikai meseszö­vőkre. Apropó, mese! Az a rémhír terjedt el akkoriban, hogy a baseballütős látogatók nemcsak ingyenbüfét nyitot­tak a televízióban, hanem lá­ba is kélt egy-két dolognak, teszem azt, olyan mesefigu­ráknak is, mint például Ma­zsolának, az oktondi kis zöld malacnak, Manócskának és ' Böbe babának. A hír engem is sokkolt, hiszen én is e ked­ves figurák nemes tettein cseperedtem, zokogtam hát, hiszen úgy éreztem, elrabol­ták gyermekvilágom egy da­rabkáját. de MINT mondtam, rémhír volt az egész. Mert az ostrom idején nyílt a hátsó kapu, és öten somfordáltak ki retteg­ve, hogy aztán felszívódjanak az estéli félhomályban: Nav- racsics Tibor, Juhász Ferenc, Mazsola, Böbe baba és Ma- nócska. Az utóbbi három megkerülésének kimondot­tan örültem. De azt is hírel- ték, hogy ama bizonyos petí­cióban szerepelt a Fradi visz- szasírása is az NB I-be. In­nentől világosuk meg az el­mém: fanatikus Fradi-szurko- lók a mesefigurákért jöttek. Mazsolából zöld színe miatt totemállatot akartak faragni, Böbe baba mint pompomlány dobálta volna lábait a mécs­esek szünetében, Manócska pedig tökmagot osztogatott volna a lelátón gyűrődő kö­zönség soraiban. tudom, hülye gondolat ez ré­szemről, de más esélyt most nem látok arra, hogy a Fradi kilábaljon a kulimászból... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu H Kovács Sándornét kitüntette a köztársasági elnök A szolnoki Újvárosi Általános Iskola igazgató- helyettese, Kovács Sándorné Magyar Köztársa­sági Ezüst érdemkeresztet kapott. A magyar- történelem-népművelés szakos pedagógus ok­tatásvezetői képesítéssel is büszkélkedhet, bb Kiss Kálmánná munkáját díjjal ismerték el Kisújszálláson Példamutató emberséggel és hivatástudattal végzett munkája, Kisújszállás közösségéért folytatott tevékenysége elismeréseként Pro Communitate Urbis Díjban részesült Kiss Kál­mánná, a Hús-ételbár eladója, de Kun Szabó Istvánná lett a szakmai igazgatóhelyettes A nemrég megalakult Szolnok Városi Óvodák­ban Kun Szabó Istvánnét nevezték ki szakmai igazgatóhelyettesnek. A hölgy az I. Számú Óvo­dai Igazgatóság igazgatóhelyettese is volt. bb Mesterszállás diákjai is buszoznak Mesterszállás közoktatási intéz­ményi társulást hozott létre a mezőtúri önkormányzattal. Ez azt jelenti, hogy a település óvo­dája és iskolája betagozódott a mezőtúri önkormányzathoz. A mesterszállási általános iskola felső tagozatos diákjai naponta Mezőtúrra járnak át iskolába. Mesterszállás megállapodást kö­tött a Volánnal, miszerint a Sze­lvényről induló járat a Mester­szállás-Mezőtúr szakaszon is­kolabuszként működik - tájé­koztatott a település polgármes­tere, Kiss Gábor. Az önkormány­zat kísérőtanár jelenlétét is biz­tosítja, így a szülők biztonság­ban tudhatják csemetéiket. ■ K. Z. Trükközők lopták meg az idős nőt Egy cserkeszőlői lakost csaptak be a tolvajok hétfőn napközben. Mint arról Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtóreferense lapunk­nak beszámolt, a trükkös bűnö­zők azzal az ürüggyel csenget­tek be az idős hölgy lakásába, hogy a szomszédságban lévő kemping kerítését újítják fel, és e munkálathoz terepszemlét vé­geznek. A tulajdonos az egyik idegen férfival hátrament a hátsó ud­varba, miközben társa feltételez­hetően a nyitott ablakon keresz­tül bement a házba, ahonnan 37 ezer forintot ellopott. A két férfi egy ismeretien típusú gépkocsi­val elhajtott. «MG. Könyv a szobrászról. A két évtizede elhunyt Papi Lajosról, akit a Nagy­kunság szobrászának neveznek, most jelent meg egy képekkel illusztrált könyv Losonci Miklós szerkesztésében. Felvételünkön ifjabb Papi Lajos tartja kezében a könyvet édesapja szobra előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents