Új Néplap, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-19 / 219. szám
4 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2007. SZEPTEMBER 19., SZERDA a nap témája Lamos Imre ezredes egy egész laktanyát, de helikoptert is irányít Az új szolnoki helyőrségparancsnok a magyar légierőnél hajózó állomány doyenje A HANGÁRAJTÓN IS REPÜL HA KEIL! Új parancsnoka van szeptembertől az MH 86. Szolnok Helikopterbázisnak, akit egyben az Ittebei Kis József névre keresztelt helyőrség vezetésével is megbíztak felettesei. Lamos Imre ezredes Orosz Zoltán dandártábornok helyét vette át. Mészáros Géza Lamos Imre a magyar légierőnél a jelenlegi hajózó állomány doyenje. Ötvennégy esztendősen már régen visszavonulhatna, ám egyelőre nem a nyugalom szigetéről álmodozik. Másfajta elképzelése van, ám ezt meg is osztja velünk interjúalanyunk. — Kelet-Magyarországról származik, de élete nagyobb részét mégis a Dunántúlon töltötte.- Miskolcon születtem, ám feltétlenül azt írja meg, hogy kistokaji vagyok. A feleségem is borsodi, mégpedig taktaharká- nyi. És a szüleim és a nagyszü- leim is mind idevalósiak. Mondhatnám, röghöz kötöttek. Mi lettünk csak ilyen „földönfutók”. Nyugat-Magyarországra vetett a sors bennünket. — Egy „földönfutóból” hogyan lesz „ légi akrobata ’’?- Az én korosztályom még bizonyára emlékezik az MHSZ-re. A Magyar Honvédelmi Szövetségnél különböző alakulatokat népszerűsítettek. Többek között búvárkodni is mehettem volna, de nekem olyan toborzó jutott, aki a repülés lehetőségeiről beszélt. Engem nem sokat kellett győzködni, s úgy 15-16 évesen egy Z-22ó-osban volt az első élményem a polgári sportrepülőtérről fel szállva. — Hogyan dőlt el, hogy nem vadászgépre, hanem helikopterre kötelezi el örökre magát?- Ezt nem az alany, hanem az orvosok döntik el. Esetemben is így volt, ám ez engem cseppet sem zavart. A lényeg az volt, hogy valamivel repüljek. Egyébként a helikopter más képességeket, olykor összetettebbeket igényel, mint a vadászrepülő. Ráadásul a helikopterrel végrehajtott kis magasságban való repülés kárpótol mindenért. Számomra izgalmasabb a 15 méteren 300 km/órával történő repülés, mint a nagy gyorsaságú repesztés.- Tizenkilenc évesen érkezett először Szolnokra. Bizonyára más képe volt akkor róla, mint amikor 2004-ben újból visszatért a megyeszékhelyre.- Nem volt könnyű, de az idő minden megszépít, és valóban jó érzéssel nosztalgiázok a repülés hőskorszakára. A Szovjetunióban képeztek ki bennünket, orosz oktatóink voltak, megtanultuk a nyelvet és hosz- szú évekre előre szereztünk remek tapasztalatokat. Két és fél évet húztam le Kis-Ázsiában. Én kalandnak éltem meg azokat az éveket. Még a mai napig is meg lehet élni abból a tanulmányból, amit akkor szereztünk. És nem csupán arra gondolok, hogy a helikoptereink cirill betűkkel vannak feliratozva. Ma is szeretjük az orosz technikát. Persze az általunk tartott mondás szerint az igazi pilóta a hangárajtón is repül, ha kell!-A főiskola elvégzése után ismét útra kelt. Szentkirályszabadjára helyezték. — Persze, hiszen az volt az egyedüli helikopterbázis. Majd' harminc évet húztam le a Dunántúlon.- És fokozatosan lépdelt felfelé a ranglétrán... — Tettem a dolgomat! Ám a legjelentősebb ugrás negyven esztendősen ért, amikor a feleségem ráhatására angol nyelv tanulására adtam a fejem.- Apropó feleség! Őt hogyan viselik meg a költözések?- Mi még Borsodban ismerkedtünk meg egymással, s szinte, ahogy kikerültem a főiskoláról, azonnal követett Dunántúlra. Harmincegy évet töltöttünk a Bakonyban. Veszprémben éltünk. Ez úton is szeretném megköszönni Máriának és két gyermekemnek, Tímeának és Péternek is azt az önzetlenséget, ahogyan többször is alárendelték magukat az én munkámnak. Ez a hivatás biztos családi háttér nélkül nem működne. Lamos Imre (balra) elődjét, Orosz Zoltánt búcsúztatta a közelmúltban A parancsnok kedvencének, a Mi-24-es harci helikopternek a modelljével- Ezek szerint 2004-ben is feladta Mária asszony a veszprémi munkáját?- Parancsnokhelyettesként nem váltottunk állandó lakhelyet. Most azonban feleségem ismét abban akar segíteni, hogy évtizedes szakmai múlt után álláshelyet vált. A beosztásom ugyanis egyre inkább ideköt Szolnokra, kevesebbet tudok ingázni. Egyszerűen nem lehet megvalósítani.- És mit tud bázis- és laktanyaparancsnokként megvalósítani?- Most érzem, hogy elődöm, Orosz dandártábornok úr igen nagy terhet rakott rám. Olyan remek vezető volt, hogy ennek a parancsnoki beosztásnak csak most érzem a felelősségét. Annyi biztos, rendet és remek csapatot hagyott itt, úgyhogy csak azt a munkát kell továbbfolytatni, amit ő elkezdett. —Azt gondolom, tudja, azzal, hogy parancsnok lett, éppen arról kell lemondania, amit gyermekkorától imádott: a repülésről!- Nem kell teljesen lemondanom róla. Az ugyan valóban biztos, hogy kevesebbet repülök, de ez már az évek elteltével mindig is így volt. Az is gyönyörű feladat, hogy irányíthat az ember, és átadhatja tapasztalatait a fiatalabbaknak. Egyébként is, ebben az évben szeretném megrepülni a 3000 órát. És persze van egy álmom is!- Megosztaná velünk?- Természetesen, hiszen nyílt titok! Kevés olyan hajózó van, mondhatni egy kezemen meg tudnám számolni azokat a kollégákat, akik a legnagyobb tiszteletadással mentek el nyugdíjba. Nálunk maximum 57 évig repülhetünk, e kortól azonban örökre búcsút inthetünk a légierőnél történő repülésnek. Három idős hajózó barátom érte meg ezt a kort a seregnél úgy, hogy aznap, amikor betöltötte az ominózus 57. életévét, felszállt a gépével, a feladata elvégzését követően visszatért, letette a „kicsit”, becsukta az ajtót, és anélkül, hogy visszanézett volna, elindult a torony felé. Ezt a ceremóniát természetesen a társak is tiszteletadással követik végig. Szép ugye? Nekem még van három évem, de őszintén mondom, inkább meg szeretném ezt élni, mint hogy előre siettetném az időt! Lamos ezredes egyik legbecsesebb relikviáját mutatja, egy díszkardot Lamos Imre ezredes MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, parancsnok SZEMÉLYES ADATOK Szül. idő: 1953. 10. 17. Családi állapota: nős KÉPZETTSÉG Kilián Gy. Repülő Műszaki Főiskola, 1972-1975. (helikoptervezető, katonai vezető) ■ TOVÁBBKÉPZÉSEK Angol nyelv KF, 1993. Légi forgalomirányító képzés, USA, 1995. STANAG 3333, 1995. Légierő parancsnoki és törzstiszti képzés, USA, 2000. ZMNE Katonai vezető szak 2002. Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyam 2006-2007. BEOSZTÁSOK MH 87. Szállító Helikopter Ezred, szállító hei. szd., II. heL vez. 1975-1980. MH 87. Szállító Helikopter Ezred, harcihel. szd., hel. vez. lövész 1980-1984. MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred\ mjpar. 1984-1985. MH 87. Bakom Harcihelikopter Ezred, repülésvez 1985-2001. MH 87. Bakony Harcihelikop- ter Ezred, HDM és Kiko.Rep. Harckik. alov. 2001-2003. MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred Parancsnokság, pkh. 2003-2004. MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, pkh. 2004. MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, pkh. 2007. MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, parancsnok 2007. REPÜLT TÍPUS: MI-4, Z-226, MI-8, PZL, MI—17, MI—24. REPÜLT ÓRA: 3000 óra. NYELVTUDÁS: angol, OWSZ KITÜNTETÉSEK: Szóig, érdemérem, 200 rep. óra, 1978. Szóig, érdemérem, 350 rep. óra, 1979. Haza Szolgálatáért Érdemérem, bronz, 1979. Szóig, érdemérem, 550 rep. óra, 1980. Szóig, érdemérem, 800 rep. óra, 1983. Szóig, érdemérem, 1000 rep. óra, 1983. Haza Szolgálatáért Érdemérem, ezüst, 1985. Szóig, érdemérem, 1500 rep. óra, 1987. Szóig, érdemérem, 2000 rep. óra, 1990. Tiszti szolgálati jel III. fok. 10 év után, 1994. Tiszti szolgálati jel II. fok. 25 év után, 1997. II. o. Szolgálati jel, 1998.- .vi*. o* 'ii.',^v,'i.vv;w«'www.> ■: , ~ ' . ■ - • v ■•> - • ■ •- . - . ..........- \ La mos Imre 2004-ben stílusosan fél lábon volt még csak Szolnokon, azóta már megvetette mindkettőt