Új Néplap, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-04 / 154. szám

ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚLIUS 4., SZERDA MEGYEI TÜKÖR 3 mtmwm Cibakháza megújul a nagyköz­ség 90 százalékos támogatást kap a polgármesteri hivatal felújí­tásához. A település ugyanis si­kerrel pályázott az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz. A testület döntése szerint a cél- és decentralizált alapból kicsivel több mint hárommillió forintot nyert az önkormányzat a közel 3,4 millió forintos beruházás megvalósításához, tj Jászberény nem fizetett Nyo­moz a rendőrség egy hartai férfi ellen, aki nyolc napot töltött egy berényi panzióban, majd fizetés nélkül távozott. A recepciós pult alól még magához vett 81 ezer forint készpénzt is. mrfk Jászkísér elfogadták a kép­viselő-testület soron kívüli ülésén elfogadta a Pély és Jászkisér köz­ti intézményfenntartó társulási megállapodást. A jászkiséri ön- kormányzat pályázatot nyert az Észak-alföldi Regionális Fejlesz­tési Tanácsnál az Attila és a Bem utak felújítására is. lzs Örményes oktatás a település vezetői Fegyvernek és Kuncsorba önkormányzatainak képviselőivel írtak alá iskolaintézményi társu­lási megállapodást a napokban. Örményesen a költségvetés mó­dosítására is sor került, bb Szolnok FEJRE ÁLLÍTOTTÁK Kel­lemetlen meglepetés várta egy gépkocsi gazdáját hétfőn reggel. Kedvencét ugyanis valakik feje tetejére állították a parkolóban. A nem túl vicces tettel 100 ezer fo­rint kárt okoztak az ismeretlen elkövetők, mrfk Tiszaörs napirenden a telepü­lés képviselő-testülete holnap, a soros ülésén legfontosabb napi­rendi pontként tárgyalja, hogy a továbbiakban milyen formában működtesse tovább a község a belső ellenőrzést, az óvodai ellá­tást, az alapfokú művészeti okta­tást, a közművelődési és közgyűj­teményi feladatokat, valamint az alapszolgáltató központot. Erről a helyi testület szándéknyilatkoza­tot készül kiadni, ng UjSZáSZ PÁLYÁZATOK Az Észak­alföldi Regionális Ifjúsági Tanács kiírásaira ez évben is több helyi szervezet nyújtotta be pályázatát. Az Újszászi Nagycsaládosok Egyesülete nyári táborra, az ön­kormányzatjátszóházra, a 4H Egyesület környezetvédelmi és egészségnevelési programok tá­mogatására pályázott, rá Sajnos ritka pillanat még manapság, ha az ügyintéző és az ügyfél is jókedvűen tudja intézni a hivatalos ügyeket. Képünk illusztráció. Az ügyintéző is elfáradhat feszültség A hosszú várakozás során gyakoriak a szócsaták Szerencsés az, akinek zökkenőmentesen zajlik a hivatalos intézni valója. Sokan azonban hajlamo­sak vagyunk elfelejteni, hogy az ügyintéző is ki van szolgáltatva a körül­ményeknek. Békési Brigitta- Embert próbáló volt a gázártá­mogatás igénylésének időszaka az év elején - mondta egy, a gáz- szolgáltatónál dolgozó hölgy. - Az ügyfelek száma megsokszo­rozódott, az emberek nem csak velünk, de egymással Is türel­metlenebbek voltak, mint más­kor. Volt, aki hivatalba nem való szavakkal illetett minket. Az ügyintéző elmondta, hogy a hozzájuk fordulók közül töb­ben nehezen értik meg azt, hogy nem feltétlenül mindig az ügyfe­les hibája, ha lassan halad az in­tézkedés. Előfordul, hogy egy rosszul kitöltött nyomtatvány késlelteti az ügymenetet.- Érthetetlenül vannak megfo­galmazva a kitöltendő űrlapok - közölte Zsófi, egy fiatal anyuka.- A családipótlék-osztályon pél­dául van egy olyan igénylőlap, amelyben arra kérdeznek rá, hogy mikor került a háztartásba az újszülött. Úgy gondoltam, hogy azt a napot kell oda beírni, amikor hazavittük a kicsit a kór­házból, de kiderült, hogy a szü­letésének a napját. Az ügyfeles nagyon lenéző és fölényes hangon beszélt ve­lem, amikor tájé­koztatott ahibáról. A munkaidő vége felé már az ügyintézők is fárad­tabbak.- Egy csekket szerettem volna csak bemutatni öt perccel zárás előtt, hogy ne kössék ki a vizet - mesélte Gábor. - Hazaküldtek azzal, hogy nincs ott az illetékes. Nagy nehezen mégis találtak va­lakit, aki hajlandó volt lefénymá­solni a csekket. Egy köztisztviselő elmondta, hogy személyes ügykezelésnél az emberek még viszonylag visz- szafogottak. Telefonon keresztül azonban az is előfordul, hogy az éppen fennálló politikai helyze­tet szidják. - Sokan nem értik, hogy a jogszabályokat mi nem alkotjuk, csak al­kalmazzuk mondta az osztály- vezető. Szerencsére azért pozitív példá­val is találkozunk. - Én is meglepődtem, hogy áz okmányirodában minden zökke­nőmentesen zajlott - mesélte András. - A jogosítványomat újíttattam meg. Sorszámot kap­tam, előre szóltak, hogy körül­belül egy órát kell majd várnom.- Amennyiben az ügyfelek pontos tájékoztatást kapnak ar­ról, hogy milyen iratokat hozza­nak magukkal, a legtöbb eset­ben nincs fennakadás - mondta ■ Agresszív és ide­ges emberek min­dennap megfor­dulnak az ügyfél­■ n irodákban. Orvosi vizsgálatra is szükség lehet a nyugati országokban pszi­chológusok segítenek a dolgo­zóknak a munkahelyi konflik­tusok rendezésében. Alkal­massági vizsgálatnak vetik alá a fokozott idegfeszültség gél járó munkát végzőket, és tanácsot adnak nekik arra, hogyan oldják fel az ügyfelek által keltett feszültséget. Évi, aki egy ügyfélszolgálati iro­dában dolgozik. Ott, ahol sok beteg ember vá­rakozik, fontos, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek az ügyféltérben. Az ügyintézők kö­zött is többen vannak, akik bete­gen dolgoznak. - Előfordult, hogy az igazgatónő észrevette, hogy idegösszeroppanás szélén állok, és szabadságra küldött — mondta- Anikó. - Néhány eset­ben megtörtént, hogy a főnök ki­válogatta azokat a kollégákat, akik jobban bírják a terhelést.- Némely helyen elfogadható az ügyfelek türelmetlensége - mondta Izabella, aki ügyintéző­ként dolgozik egy biztosítónál. - Agresszív és ideges emberek mindennap megfordulnak ná­lunk is. Próbálok a lehetőség szerint megnyugtatóan válaszol­ni nekik. Látva a segítőkészsége­met, a legtöbbször higgadtan folytatják a mondanivalójukat. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnoMászkun online JEGYZET ZSOLDOS GYÖRGY Burokban születtem úgy vagyok, hogy nekem né­ha egy csekk vagy kérdőív kitöltése is az élet nagy ki­hívásai közé tartozik. Piruló fülekkel somfordálok a meg­felelő pulthoz, útmutatást kérve, általában sikerrel. Szánakozó tekintet nélkül segítenek átbotorkálni a honpolgárnak néha értel­mezhetetlen kérdéshömpö- lyökön. Bár lehet, ügyesen palástolják, hogy megmoso­lyogják ügyefogyottságomat. tán burokban születtem. Mert ezt tapasztaltam mos­tanában. Pedig legyünk őszinték: az ügyintézés szó sokunkban feltarisznyálást jelent, kétnapi hideg élelem­mel, hosszas sorban állást, jobb esetben ücsörgést, sor­szám morzsolgatását, netán nehézlovassági kifejezések váltását az elénk dűródóval vagy magával az ügyintéző­vel. Időpazarlást, idegessé­get. Jobb helyeken már ott tartanak, hogy az ügyintéző munkahelyi pszichológus­hoz fordulhat, gubancos, zi­lált lelki világát kifésülni. ezért híttem azt, legutóbb, mikor az új személyimet kaptam, hogy talán álmo­dom. Már-már magamat éreztem lassúnak, olyan- olajozottan ment minden, pedig kálváriába készültein. Még pszichológust is vittem magammal... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Ellopott holmiból ruházkodnak Ötszázezer forint értékű ruha­neműt loptak el egy karcagi üz­letből. Az elkövetők lefeszítet­ték a bejárati ajtón lévő lakatot, majd befeszítették az ajtót. Az üzletből melegítőket és pólókat vittek el. ■ MRFK HÍREK . - ­Drávucz Rita Oscar-dfjas vízilabda-játékos lett A szolnoki származású vízilabdázó, Drávucz Rita olasz klubcsapatával, a Fiorentinával BEK- és bajnoki címet is szerzett ebben a szezonban. Sőt, a szakemberektől Oscar-díjat kapott, mint a bajnokság legjobbja, vcs Toper ezer Jenőné ezüst érdemkeresztet kapott A megyei önkormányzat hivatalának főjegyzői főmunkatársa négy évtizedes munkásságának elismeréseként magas állami kitüntetésben részesült. Toperczer Jenőné a Magyar Köztár­sasági Ezüst Érdemkeresztet vette át. ti Szabó László állomásfőnök nyugdíjba vonult Nemrég búcsúztatták kollégái a tiszaugi Sza­bó Lászlót, aki buszvezetőként került a Volán­hoz 32 éve, majd több mint egy évtizedig állo­másfőnök volt Kunszentmártonban. bb Segítséget várnak akadály- mentesítéshez Kisújszálláson még több önkor­mányzati, egészségügyi alapel­látást nyújtó intézményben nem történt meg az akadálymentesí­tés. Erre a törvény értelmében januárig van még idő. Az önkor­mányzat ezt szűkös költségveté­séből, önerőből nem tudja meg­valósítani. A képviselő-testület tagjai legutóbbi ülésükön úgy határoztak, hogy a saját forrás csökkentése céljából a Rákóczi utcai központi orvosi rendelő és fogászat, a Nyár utcai házi-gyer- mekorvosi rendelő és az Ifjúság úti Pitypang óvoda akadálymen­tesítésére pályázatot nyújtanak be. A pályázaton több millió fo­rint támogatást remélnek a munkákra. ■ D. E. Katonákkal tárgyalt a városvezető A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem képviselői tettek láto­gatást tegnap Szalay Ferenc szol­noki polgármesternél. A baráti beszélgetés során fejlesztések­ről, munkahelyekről, beruházá­sokról, Szolnok és a honvédség viszonyáról volt szó. Mintegy négyezer katonacsalád él Szol­nokon, mondta Szalay Ferenc, így kiváló a kapcsolat a honvéd­ség és az önkormányzat között. - Mivel alapvetően katonaváros vagyunk és a második legna­gyobb helyőrség itt található, szeretnénk, ha minél többen is­mernék meg a katonák munká­ját. Szeretném visszahozni a honvédelmi napokat is - mond­ta a polgármester. ■ D. Sz. Z. Gyémántdiplomás pedagógus. Pintér Irén nyugalmazott szolnoki pedagó­gus tegnap vehette át gyémántdiplomáját. Ez alkalomból többen is köszöntötték, így Gál Gábor, Irénke néni utolsó munkahelye jogutód in­tézményének iskolaigazgatója is gratulált az ünnepeknek.

Next

/
Thumbnails
Contents