Új Néplap, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-08 / 132. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2007. JÚNIUS 8.. PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR HIBEK Abádsiaióh horgászbotok Egy német állampolgár tett bejelentést lopásról a rendőrségre még a hét közepén. Ismeretlen tettes ugyanis hajnalban bement az udvarára, és a személyautója csomagtartójából hat darab jól felszerelt horgászbotot lopott el. A kár összesen százötven ezer forint, mrfk Mezőtúr VIZSGÁLAT Szerdán reggel a járőr megjelent egy mezőtúri háznál, hogy munkáját végezze. Azonban az épület lakatlan volt, így a szomszédból kért segítséget. Közben ott, az udvaron egy rendszám nélküli motor- kerékpárra lelt, melynek motorszáma és alvázszáma nem volt látható, mert valaki lecsiszolta. Az ott lakó asszony nem tudta honnan került oda a jármű, ezért a rendőrnek gyanús lett. Mint kiderült, valaki még május elején lopta el Túrkevéről a motorkerékpárt. A járőr lefoglalta, és vizsgálat indult az ügyben, mrfk Szajoi KAGYLÓK Több mázsa kagyló pusztult el baktériumfertőzésben a szajoi i Holt-Tisza egyes számú holtágában a napokban. Az elhullott állatok kiemelését már megkezdték a helyi halászok és halőrök. bb Szolnok KEREKASZTAL A megyei szociálpolitikai kerekasztal ülésezett tegnap a megye- székhelyen. A rendezvényen tájékoztató hangzott el többek között a 2007—2013 közötti szociális fejlesztési pályázati lehetőségekről. szs Szolnok TANÉVZÁRÓ A végéhez közeledik immár a 2006/2007-es iskolai tanév. A hamarosan beköszöntő nyári szünet előtt a szolnoki önkormányzat városi tanévzáró ünnepséget tartott tegnap délután a Tisza Szállóban, bb ÚjSZásZ ÁTHAJTOTT Szerdán késő este egyjászladányi lakos haladt autóval a település külterületén a 3122-es számú úton. A sofőr hirtelen már csak azt vette észre, hogy valaki fekszik az úttesten keresztben, fékezett; de az autóval áthajtott a fejével a padka felé fekvő ittas ember lábain. A szászberki férfi ennek következtében súlyos sérülést szenvedett, mrfk Költséges kutatóakciók csellengők Akár százezer forintba is kerülhet egy-egy keresés W fc Szolnok 70 fő : Ifi Jászberény 14 fő : tf| Karcag 153 fő ; 1 Kunszentmárton 13 fő ! Mezőtúr 6 fő ; Tiszafüred Ufó-'|S Törökszentmiklós 12 fő FORRÁS: MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Á.. Lali már a saját, újszászi házuk előtt mutatta meg fotósunknak, merrefelé töltötte az elmúlt hétvégét. Akkor két napig keresték. Amikor elhatározza egy gyerek, hogy világgá megy, nem gondolkodik. A szülők bánata, rokonok, ismerősök aggódása eszébe sem jut. Négyesi Ildikó A múlt héten vasárnap eltűnt újszászi kisfiú édesanyja ma már nyugodtan alhat. Gyermeke két nap után megkerült. — Amikor észrevettük, hogy nem jött haza Lali, azonnal értesítettünk mindenkit. Körbejártuk a rokonokat, ismerősöket - kezdte Lali anyukája. — Kértük a rendőrséget, hogy mindenkit értesítsenek, aki tud nekünk a keresésben segíteni. Két nap telt el, de a kisfiú nem tért haza. Végül egy, az utcában lakó hölgynek a fia találta meg.-Éppen fát indult szedni a fiú, mikor meglátta a gyermekemet. Végül együtt jöttek haza — mondta az édesanya. Két utcával arrébb egy lakatlan házban húzta meg magát Lali. Semmit nem evett, csak este járt ki inni. Eltűnésének okáról így beszél a kisfiú anyukája:- A nevelőapja túl szigorúan tartotta őt a testvéreivel. Gondolta, jobb lesz ha elmegy hazulról. A gyermekek elveszésének többségében egyébként nem történik bűncselekmény. Szerencsére csak rokonokhoz, barátokhoz mennek.- Az eltűnt kiskorúak 70 százalékát a rendőrség találja meg, 30 pedig önként hazamegy - mondta Pap Ferenc őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa. — A gyerekek eltűnését követően megkérdezzük a baráti körüket, ismerősöket, rokonokat, hogy hol látták utoljára. Érdeklődünk még a mentőknél, kórháTúri László sok kutatóakcióban vett már részt Az okok többnyire nagyon hasonlóak A pszichológusok több okot is fel tudnak sorolni egy gyermek eltűnésére. - A tapasztalatom szerint az úgynevezett eltűnési esetek különösen megszaporodnak az iskolai vakáció előtt - kezdte Berkiné Szebenyi Zsóka klinikai szakpszichológus. - Az okok között szerepelhet, hogy „nem volt kedvem hazamenni”, a rossza bizonyítvány, az „összevesztem a szüleimmel” és a kalandvágy érzése is. A kiskorúak elkóborlásának hátterében sokszor a nem megfelelő szü- l&gyermek kapcsolat és a rendezetlen családi háttér húzódik meg. zaknál és az egészségügyi intézmények ügyeletéin. Sok energiába és pénzbe kerül az eltűnt, csellengő gyerekek felkutatása. Ez alkalmanként körülbelül százezer forintba kerül. — A kiskorúak nagy része visszaeső csellengő. A megkerülésük után pár órával ismét nekivágnak a nagyvilágnak - fogalmazott az őrnagy. — Évente 5-6 alkalommal kell gyermeket keresnünk- mondta Túri László, az Életjel Mentőcsoport vezetője. A kutatási akciók nem olcsó- ak. Fizetni kell az üzemanyagot, az emberek élelmezését, a felszerelést. — Kutatásunk eredményei nem százszázalékosak. Van, hogy nem találjuk meg az eltűnt személyt - mondta Túri László. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu [add szóljon! III ...—— sz olnok-jászkun online Nyugdíj előtt már leírva? hány éves? Manapság néha ezzel a kérdéssel is lehet találkozni a felvételi beszélgetéseken. Aki pedig ötvennél nagyobb számot mond, annak gyakran a következő érdeklődésre már nem is kell válaszolnia. Sőt mind több 45 feletti is úgy érzi, hiába a szakmai gyakorlat, a rutin, egyre inkább becsukódnak előtte a munkahelyek kapui. Mindez azért is furcsa, mert az álláshirdetéseket böngészve a munkáltatók ma már szinte a pályakezdőktől is elvárnák a gyakorlatot. az idősebbektől miért ódzkodnak a cégek? Indokot valószínűleg sokat lehetne találni. Az igazi ok azonban a pénz. Sok vállalkozásnál úgy gondolkodnak, minek fizessenek meg egy idősebb, tapasztaltabb szakembert, ha ugyanazt a munkát egy fiatalabb talán olcsóbban is elvégzi. Az elmúlt években éppen ezért igyekezett az állam különböző járulékfizetési kedvezményekkel ösztönözni a munkáltatókat az idősebb korosztály foglalkoztatására. Sorra indultak különböző programok, alakultak a szervezetek. Mindez a statisztikák szerint — mint az már lenni szokott - sikeres is volt. Az ötven felettiek még sem igazán érzik a lehetőségeik szélesedését. Ehhez a szakemberek szerint is szemléletváltásra volna szükség. EURÓPA nyugati felén már felfedezték, hogy jó az öreg a háznál. Félő azonban, hogy nálunk erre addig kell várni, míg azok is megöregszenek, akik ma döntenek arról, hogy kit vesznek fel. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A csapatkapitány és az edző is vendégünk volt Nem túlzás állítani, hogy az elmúlt hetek hősei a megyeszékhelyen a bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj kosarasai voltak. Közülük Pór Péter vezetőedző és a csapatkapitány Cziczás László tegnap délután szerkesztőségünkben vendégeskedett. Mintegy két órán keresztül válaszoltak olvasóink interneten feltett kérdéseire. Nem volt könnyű dolguk, hiszen nagyon sokan voltak kíváncsiak a véleményükre. A két kiváló sportember, akárcsak a mérkőzéseken, a számítógép előtt is jól'helytállt. Minden egyes felvetésre igyekeztek feleletet adni. A kérdéseket és a válaszokat máris olvashatják a www.szouon.hu internetes honlapunkon. Egyébként hamarosan az Új Néplapban is bő terjedelemben közöljük majd az online interjú szerkesztett változatát. ■ V. Cs. Új hajók érkeztek a Tiszára átadás A vízi rendészet hat évet várt a fejlesztésre Ebben az évben összesen tizenkét darab, új, a kor követelményének megfelelő szolgálati kisgéphajóval bővül a vízijármű-ál- lománya a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányságnak. Ezeket a schengeni alapokból finanszírozzák. A szolnoki kapitányságra tegnap öt rugalmas oldalfalú, tizenhét fő befogadóképességű száztizenöt lóerős hajó érkezett. Ebből egy Szegedre megy, egy a megyeszékhelyen marad, három pedig a kiskörei vízi rendészeti rendőrőrsre kerül a jelentkező feladatok mind hatékonyabb ellátása érdekében. — Álmaink valóra váltak — mondta el Busi László kapitányságvezető. — Hat évet vártunk kapitányságunk eddigi legnagyobb fejlesztésére, amellyel még eredményesebb lehet majd a munkánk. ■ Németh G. Az új hajókat a média munkatársai közelről is tanulmányozhatták e < í fu ( i u m ■ I Megyénkben eltűnt gyermekek száma az elmúlt esztendőben TELEKI JÓZSEF