Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-07 / 56. szám
ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 7., SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 A kertvárosi postarabló kilétét sokáig homály fedte. Aztán egyszer csak kiderült, ki volt a tettes. Kis képünk a rendőrségi sajtótájékoztatón készült. Postás volt a postarabló bűncselekmény Kocsilopást követően gyorsultak fel az események Lajos iskolában immár tizedszer tartottak jótékonysági estet, amely tiszta bevételét két alapítvány kapja. Ebben az évben ebből az összegből a diákság szabadidős tevékenységét, valamint az országos hírű és bajnok röplabdacsapatot támogatják, dszm Martfű VITATKOZTAK Egy családi házban csetepaté tört ki hétfőn este. Az ott lakó testvérpár szólalkozott össze. A vita hevében az idősebb fiú kalapácsot ragadott, és azzal próbálta meg jobb belátásra bírni öccsét. Ennek az lett az eredménye, hogy a fivér nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, mrfk Mezőtúr közös iskola Mezőhék, Mesterszállás és Mezőtúr tárgyalásokat kezd a kötelező közoktatási feladatok ellátása érdekében. A két kisközség általános iskolájában csökken a gyermeklétszám, így önállóan már nem tudnak tovább működni, szs Szolnok BEHATOLT Levágta a lakatot és eltörte a hengerzárat, így jutott be az ismeretlen tettes abba a Gárdonyi úti üzletbe, ahonnan másfél millió forint értékben audiokazettákat, CD-le- mezeket lopott, valamint egy laptopot is magával vitt. mrfk Szolnok ŐSTERMELŐKNEK Az Adó-órák soron következő rendezvénye ma 14 órakor lesz az APEH központi ügyfélszolgálatán. Az őstermelők adó- és járulékkötelezettségeiről tartanak előadást az adóhivatal szakemberei, ta Tiszasas ÜNNEP Az Idősek Klubja és Bentlakásos Otthona minden hónapban szervez programokat. Ezen a héten nőnapi ünnepséget szerveznek, melyen a klubtagok vesznek részt. Az intézmény házigondozást is vállal, ni Tiszasiily fémgyűjtők Ismeretlenek megrongálták a a Jászságifőcsatorna zsilipét. Az elkövetők a tengelyt és 87, vasból készült fedőlemezt loptak a jászkíséri társulás tulajdonában lévő berendezésről. MRFK Törökszentmikiós elvitték vasárnap délutántól hétfő reggelig állt a parkolóban egy nyerges vontató úgy, hogy használója — egy helyi lakos — benne hagyta a slusszkulcsot. Ezt fedezték fel ismeretlenek, akik beültek a járműbe és elhajtottak vele. A sértett kára 9 millió forint, mrfk Egy BMW tolvajait gyanúsítják a kertvárosi postafiók kirablásával. Egyéb bűncselekmények is terhelhetik számlájukat. Mészáros Géza Mint arról beszámoltunk, rendőrkézre kerültek azok a bűnelkövetők, akik egy szolnoki vállalkozótól februárban elloptak egy nagy értékű BMW-t. A nyomozás során derült arra fény, hogy a gépjármű-tolvajbanda két tagja a 2006. november 10-i szolnoki, Kertvárosban történt postarablásban is érintett. A Szolnoki Rendőrkapitányságon tartott keddi sajtótájékoztatón Karakas Mihály alezredes, bűnügyi osztályvezető elmondta: a BMW-s ügy kapcsán zajló házkutatások során került elő többek között az a két sokkoló is, melyek szerepet játszottak a kertvárosi, Napsugár úti postafiók kirablásában. A kispostára tavaly novemberben hatoltak be. Az elkövetők egyike, a 40 esztendős, dunaújvárosi M. Ferenc gázspray-vel lefújta és sokkolóval ártalmatlanította a helyiségben tartózkodó alkalmazottat. A 36 éves abonyi K. Zoltán mindeközben a hivatal előtt álló Skoda Fabiában figyelőként biztosította a helyszínt. A rablók zsákmánya közel egymillió forint volt, amelyet valószínűleg már feléltek a tettesek. Az elkövetőket egyébként a Szolnok Városi Bíróság, már előzetes letartóztatásba is helyezte. Katona Mihály elmondta, a postafiókkal szemben lévő vendéglátóhelyen tartózkodók is sokat segítettek az ügy felderítésében. A Skoda adataival, illetve az elkövetők személyleírásával kapcsolatban is remek megfigyelőnek bizonyultak. M. Ferenc ugyanis ebben a kocsmában - két rövid ital legurításával - merített bátorságot a rabláshoz, röviddel a bűncselekményt megelőzően. A tanúk meghallgatása alapján Pataki Béla grafikus olyannyira élethű fantomképet rajzolt, amely megdöbbentő hasonlóságot mutat M. Ferenc fényképével. A bűnügyi osztályvezető arra is kitért, hogy tovább folytatják a nyomozást. Felmerült ugyanis annak a lehetősége, hogy K. Zoltán a tavaly november 10-i eseményen túl akár több, postások sérelmére (is) elkövetett bűncselekményben is szerepet játszhatott. Ennek eshetőségét még vizsgálják. Megerősítheti a rendőrök gyanúját az a tény is, hogy K. Zoltán 1998-ig postásként dolgozott Szolnokon. A Magyar Posta alkalmazottjaként több helyen kézbesítő volt - többek között a Kertvárosban Is. K. Zoltán—akit a megyében kispályás labdarúgókapusként, játékvezetőként és postásként is sokan ismerhetnek a 90-es évekből - tavaly őszszel szabadult rablás és életveszélyes testi sértés miatt töltött nyolcéves börtönbüntetéséből, amelyből jó magaviseleté miatt három évre feltételesen szabadlábra került. Ezúttal ez a három év is terheli majd az egyre vaskosabb számláját. «IE Cr Y Z E X Egy pályán a rablóval együtt fociztam a rablóval. És együtt a nyomozóval is. Valaha mindhárman egy csapatban, egy célért meccseltünk. Azóta eltelt jó- néhány év. Most ismét összejöttünk, de már másmás csapatot erősítünk. a kertvárosi postarablással gyanúsított K. Zoltánt csendes, szerény fiúként ismertem meg egykoron. A nyugdíjukat váró idős emberek bizalmukkal tüntették ki megnyerő modorú postásukat, akivel együtt fociztam. Mi, kispályás labdarúgók is többnyire elismeréssel szóltunk a hálóőrről. Eleinte! aztán hirtelen az angyali arcú fiú á szemünk előtt változott ördögi lénnyé. Azoknak a focistáknak, akikkel Zoli együtt öltözött, egyre- másra tűntek el az értékei. A lopások pedig csak akkor szüneteltek, mikor kapusunk sérülés vagy munkája miatt nem látogatta a mérkőzéseket. így derült fény a tettes kilétére, de elmaradt a feljelentés. Csupán száműztük Zolit az öltözőből, s persze a csapatból is. ennek a csapatnak néhány tagja most kénytelenül ösz- szeverődött egy nem kispá- lyásmeccs miatt: a nyomozó, az újságíró és a rabló. Csak egyikük már nem egy ügy érdekében. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szolj on.hu Négy településen is trafókat rongáltak meg A napokban Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászárokszállás és Szajol külterületén megrongálták a trafóállomásokat. Azokból kitépték a rézvezetékeket. Az összkár meghaladja az 5 millió forintot. ■ MRFK Madarat tolláról, embert barátjáról... k. Zoltánt többek között az a kék színű Skoda Fabia buktatta le, amelyet a szemtanúk a postarablás helyszínén és idején láttak. Őt a rendőrök ezzel a kölcsönkocsival együtt kapcsolták le a minap a „volt” szolnoki munkahelyén. Ez az autó pedig annak a budapesti K. Attilának a tulajdona, akivel Zoltán együtt ült a börtönben. Ezek után már az sem meglepő, hogy szintén cellatársuk volt M. Ferenc is, akivel K. Zoltán a BMW-lopás- ban és a postarablásban is együtt vett részt. Svéd vendégek a szolnoki bázison honvédség A katonai együttműködés területeit veszik számba Hakan Syren vezérezredes és Cecilia Björner svéd nagykövetasszony látogatott tegnap a szolnoki helikopterbázisra. Havril András vezérezredesnek, a HM Honvéd Vezérkar főnökének tavalyi látogatását viszonozza ezekben a napokban a Svéd Fegyveres Erők főparancsnoka. A háromnapos program során a magyar-svéd katonai együttműködés valamennyi fontos területét számba veszi a két vezető. A hazánkban nemrégiben kialakított összhaderőnemi parancsnoksághoz hasonlót Svédországban már korábban létrehoztak. A magyar és a svéd fegyveres erők nemzetközi missziókban szerzett tapasztalatcseréjének külön jelentőséget ad, hogy a nemzetközi békeműveletekben jelentős szerepet vállaló svéd haderő az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport közelében, Mazar el Sharifban működtet egy 200 fős, hasonló küldetést betöltő csoportot. Ugyancsak a tapasztalatszerzést szolgálja a szolnoki alakulatoknál tett keddi látogatás. Az Itte- bei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázison Orosz Zoltán dandártábornok kalauzolta a svéd vendégeket, akik az elméleti tájékoztató után gyakorlatban is megismerkedhettek a harci- és szállító helikopterekkel, illetve a Jak-52-es repülőgépekkel. ■ Szilvási Zs. A svéd nagykövet asszony is (jobbra) az együttműködésről tárgyalt Demonstrációt szerveznek a Dami megmentéséért Ezerkétszáz szolnoki lakos aláírásával is bizonyítja, nem szeretné, ha bezárna a megyeszékhelyen a Dami uszoda. A Damjanich Uszodáért Egyesület tagjai demonstrációt szerveznek pénteken, hogy az uszoda tovább üzemelhessen.- Jól tudjuk, hogy a vízforgató nélküli medencék nem felelnek meg a törvényi előírásoknak — mondta dr. Szegedi Károly. Az egyesület elnöke hozzátette, a három gyógymedence ezután is működtethető. Az egyesület és a Dami hívői úgy gondolják, hogy a kismamák és a gyerekek, a gyógyvízben gyógyulni vágyók érdekében nem szabad bezárni az uszodát.- Többletkiadásra nem hivatkozhat a város és az üzemeltető, mert a csökkentett üzemeltetéssel még megtakarítás is keletkezhet - emelte ki Szegedi Károly. - Nem látjuk indokoltnak, hogy az uszodát bezárják, ezért gyűjtöttünk aláírásokat. Pénteken demonstrációt tartunk a Dami előtt, majd az aláírásokat átadjuk a város vezetőjének. A városháza sajtószóvivőjétől megtudtuk, a város vezetése elkötelezett abban, hogy Szolnokon legyen korszerű, modern strand és fedett uszoda. Elkezdődött a Ti- szaligeti strandon az úszómedence téliesítése, az egész éves úszási lehetőség feltételeinek megteremtése. ■ F. B. Ezt a sokkolót használták a rabláshoz lg MÉSZÁROS ■ GÉZA