Új Néplap, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-07 / 56. szám
4 SEGÍT AZ ÚJ NÉPLAP ÚJ NÉPLAP - 2007. MÁRCIUS 7., SZERDA hírsáv Személyautókra nem kell fizetni az új útdíjat az autóutakra és az orszá- gos főutakra is kiterjesztenék április l-jétől az útdíjat. A fizetési kötelezettség azonban a tervek szerint a személygépkocsikra nem vonatkozik majd. A kormány szerint a közlekedésben érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy aki többet használja az úthálózatot, az többet is fizessen érte. Ugyanakkor az intézkedéstől azt remélik, hogy a teherautó-forgalmat a főutakkal párhuzamosan futó autópályákra tudják terelni. Nem minden termék bio, ami annak tűnik Magyarországon is egyre inkább hódítanak a bio-, a reform-, a natúr- és más termékek. Ám nem minden bio, ami annak tűnik. Az ország területének kilencvennyolc százalékát ellenőrzi a Biokontroll Hungária Kht. Ami ilyen védjeggyel ellátott termék, az biztosan úgynevezett organikus gazdaságból származik. A reform vagy natúr azonban nem tartozik ezek közé. Országos vásárok a hét végéig kirakodóvásár: Miskolc március 9-10. Kecskemét március 10-11. Törökszent- miklós március 10. Dunaújváros, Pécs március 11. Állat és kirakodóvásár: Jászberény március 10. Battonya, Dabas, Dombóvár, Gyoma- endrőd, Kiskunfélegyháza, Szekszárd, Szentes, Zákányszék március 11. Autóvásár: Kecskemét, Pécs március 11. Munkagépvásár: Miskolc március 11. (Az adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelőséget nem vállalunk.) Adózási határidő: 2007. március 12. A MUNKÁLTATÓ által levont szja-előleg, az ekhó, a vállalkozói járulék valamint az egészségügyi hozzájárulás befizetése. Munkaadói járulék illetve a munkavállalói járulék befizetése. Egyéni vállalkozó bevallása a saját személyére vonatkozó járulékokról. (Kivonat) E hónaptól drágul az ekho adózás A közterheket legalább a minimálbér után meg kell fizetni Az ekho olcsóbb jövedelemforrás, mint a munkabér, ennek ellenére eddig kevesen választották az új adózási formát. Képünk illusztráció. Március elsejével megváltoztak az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás szabályai. Bár az ekho kicsit drágább lesz, ám a bérnél még mindig jóval olcsóbb jövedelem- forrást jelent. Teleki József Ml MÓDOSUL? A tavaly elfogadott törvény módosítás szerint március 1- jétől a munkaviszonyban ekhozónak a havi minimálbér után mindenképpen meg kell fizetni a közterheket. Azaz már nem lehet megtenni, hogy csak havi 40 vagy 50 ezer forintos keresetet figyelembe véve számítják fel a bér utáni közterheket, a bér többi részét pedig ekhós jövedelemként számfejtik. Ázaz március elsejétől a minimálbér fölötti rész fizethető csak ki ekhóval. KI KAPHAT MENTESSÉGET? A szigorú szabály alól csak azok mentesülhetnek, akik valamilyen formában már megfizették a minimálbérnek megfelelő járulékokat. így például az, aki munkáltatójától más jogviszonyban kap legalább minimálbérnek megfelelő jövedelmet. De mentesülhet e szabály alól az az ekhós Is, akik igazolja, hogy már az éves minimálbérnek megfelelő jövedelmet szerzett, s ez után megfizette a közterheket. Ugyanakkor mentességet élveznek a nyugdíjasok is. NÖVEKSZIK-E AZ ADÓ MÉRTÉKE? Nem. Az ekho mértékében nincs változás. Azaz a kifizető adója az ekho alapjának a 20 százaléka, a magánszemély adója pedig a 15 százaléka. Ez utóbbi szabály alól kivételt a nyugdíjasok jelentenek. Nekik 11 százalék az adó mértéke. Akárcsak azoknak a magánszemélyeknek, akik az adott adóévben a nyugdíjjárulékot a törvényben megszabott felső határáig megfizették. Erről azonban már a kifizetés előtt nyilatkoznia kell az adózónak. Ellenkező esetben a 15 százalékos ekhót vonta le a kifizető. Akik élhetnek a kedvezőbb lehetőséggel az ekhót megbízási vagy vállalkozási szerződéssel, vagy akár munkaviszonyban foglalkoztatottak választhatják. De csak azok, akik a törvényben meghatározott tevő kenységet folytatnak. Feltétel az is, hogy az adott évben az adózó bármely tevékenységével összefüggésben szerezzen olyan jövedelmet is, amely után a közteher-viselési kötelezettségeit az általános szabályok szerint teljesíti. A nyugdíjasokra ez a feltétel nem vonatkozik. Az ekho tartalmazza a foglalkoztatói egészségbiztosítási és nyugdíj-biztosítási járulék, valamint a biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék és magán-nyugdíjpénztári tagdíj fedezetét, továbbá a személyi jövedelemadót. A különbözetet jelentő 4 százalék a személyi jövedelemadó-bevallásban azonban visszaigényelhető. HOGYAN KELL BEVALLANI AZ EKHÓS JÖVEDELMET? Az elmúlt évi ekhós jövedelmet az szja-bevallás keretében, egy külön lapon kell bevallani. Ez viszonylag egyszerű, hiszen az szja- bevallásban a kifizető által kitöltött jövedelemigazoláson megjelölt sorban kell szerepeltetni az ekhós bevételt, valamint a kifizető által levont ekhót. A kitöltési útmutatóban részletesen megtalálhatók az ekho választásának feltételei is. Ez azért fontos, mert ha utólag kiderül, hogy az adózó nem volt jogosult erre, akkor 18, illetve bizonyos esetben 9 százalékos különadót kell fizetnie. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu szolnok-jászkun online Hamarosan már az orvos is ellenőrizni fogja a biztosítást Április 1-től elkezdődik az egészségbiztosítási jogviszony ellenőrzése. A háziorvosnál, a járóbeteg-szakellátásban és a kórházakban számítógépes kapcsolaton keresztül állapítják meg, hogy a beteg befizette- e a járulékot. A biztosítási jogviszony rendezésére az év végéig türelmi időt ad a kormány. Az átmeneti időszakban a biztosító még téríti az egészségügyi ellátásokat. 2008. január 1-től azonban a nem biztosított állampolgárnak kell megfizetnie az ellátás költségeit. Az az állampolgár, aki olyan értesítést kap, hogy nincs biztosítási jogviszonya, a megyei egészségbiztosítási pénztárnál rendezheti jogviszonyát. A munkáltató kötelessége a munkavállaló után befizetni a járulékot. Ha ezt elmulasztja, akkor az adóhatóság büntet. ■ Köteles kifizetni a védőszemüveget a munkáltató A számítógép ma már napi munkaeszköz. Ám kevesen vannak tisztában azzal, hogy a munkáltatóknak milyen kötelezettségei vannak a képernyő előtt ülő alkalmazottai egészségvédelmével kapcsolatosan. A jogszabály azt a munkakört minősíti képernyős munkakörnek, ahol a dolgozó napi munkaidejéből legalább négy órát tölt a monitor előtt. A folyamatos képernyő előtti munkavégzést óránként legalább tízperc szünettel meg kell szakítani. A képernyő előtti tényleges munkavégzés összes ideje a napi hat órát ne haladja meg. A munkáltató kötelessége, hogy kétévente, illetve látáspanaszok jelentkezése esetén el- küldje alkalmazottait szemvizsgálatra. Lényeges, hogy a munkáltató csak az úgynevezett képernyő előtti munkavégzéshez éleslátást biztosító szemüveg költségeit köteles megtéríteni, mégpedig értékhatártól függetlenül. Amennyiben á dolgozó egyéb okokból (például rövidlátás, távollátás) visel szemüveget vagy kontaktlencsét, ennek költségeit maga viseli. ■ A REMONDIS Szolnok Zrt. TÁJÉKOZTATÓJA Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 9/2007. (II. 26.) KR. rendelete a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, valamint a közterületek tisztántartásáról szóló 49/2005. (X. 28.) KR. rendelet módosítása kapcsán közszolgáltatásunkban bekövetkezett változásokról A szolnoki lakosok, ingatlantulajdonosok többsége bizonyára értesült a Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. február 22-i ülésén kelt és 2007. március 1-jén hatályba lépett a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról, valamint a közterületek tisztántartásáról szóló 49/2005. (X. 28.) KR. rendelet (továbbiakban: KR.) módosításáról. A módosítás következtében a Remondis Szolnok Zrt. közszolgáltatási tevékenységében bekövetkező változásokról, a lakosságnál keletkező kommunális és hasznosítható hulladékok gyűjtésének alternatíváiról, valamint a témában gyakran felmerülő kérdésekkel kapcsolatban szeretnénk tájékoztatást nyújtani a szolnoki lakosoknak. A rendelet a módosítások után - többek közt- abban változatlan, hogy az ingatlantulajdonos és a szolgáltató kötelesek egymással, a hulladékkezeléssel kapcsolatosan szerződést kötni. Fontos hangsúlyozni, hogy kötelező közszolgáltatásról van szó, azaz annak igénybevétele és a szolgáltatási díj megfizetése továbbra is minden ingatlantulajdonos számára kötelező. Az új köztisztasági rendelet a 2007. március Ql-től - 2008. február 29-ig tartó díjfizetési időszakra az alábbi közszolgáltatási díjakat állapítja meg: /Táblázat: nettó egyszeri ürítési díjak változása (Ft)/ Gyűjtőedényzet (liter) 2006 Teljes 2006 Lakos 2007 Teljes Változása Remondis számára Változás a Lakos számára 80 389,190,376,-3,34% +97,89% 120 441,201,450,+2,04% +138,80% 240 598,279,618,+3,34% +115,05% 1100 2.742,2.742,2.838,+3.50% +3,5% További információk: tájékoztató szórólapunkon és a helyi televízióban. Szolgáltatásainkkal kapcsolatos kérdéseivel alábbi elérhetőségeinken keressen minket! Ügyfélszolgálati iroda, ügyfélfogadás Szolnok, József A. út 85. Hétfőn, kedden, csütörtökön: 7.00-15.00, Szerdán: 7.00-17:00, Pénteken: 7.00-13.00 Tel.: (+36) 56/511-430, (+36) 56/511-440, Fax: (+36) 56/343-198 Postacím: 5001 Szolnok, Pf. 71 Honlap: http://www.remondis.hu, E-mail: info@remondis.hu a REMONDIS ...A TISZTA MEGOLDÁS