Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-28 / 302. szám
ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR HÍREK Abony ÍRÓVENDÉG Immár második alkalommal találkozhattak nemrégiben Nógrádi Gábor meseregény-, és forgatókönyvíróval a helyi fiatalok Abonyban. A népszerű szerző a Művelődési Ház és Könyvtár vendége volt, ahol mintegy nyolcvan gyermek vett részt a tartalmas és rendhagyó író-olvasó találkozón, bj Jászladány NYÁRFÁS A nagyközségben még 1953-ban telepítettek egy 8500 négyzetméteres nyárfaerdőt. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen döntés született arról, hogy kitermelik ezt a nyárfást. Olyan vállalkozót keresnek, aki amellett, hogy a munkát elvégzi, egyben újra is telepíti a nyárfaerdőt — mondta el Dankó István polgármester, bgy Jászszentandrás biciklit kaptak Jászszentandráson olyan a település szerkezete, hogy többen a tanulók közül kilométerekről járnak be a suliba. Éppen ezért az önkormányzat részt vett azon a pályázaton, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat hirdetett meg. Azért, hogy megkönnyítse a gyerekek iskolába járását. A pályázat eredményeképpen nyolc mountain bike kerékpár érkezett a faluba, amelyet négy fiú és négy lány kapott meg. A mutatós járgányokat a téli szünet előtt átvehették az arra jogosultak, dszm Tiszafüred ELFOGTÁK Közúti ellenőrzés közben fogtak el egy körözött férfit a mezőberényi rendőrök. Mezőberényben, a Vásártér úton kedden késő este állítottak le egy kocsit, melynek vezetőjéről kiderült,:hogy az egyik budapesti rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűncselekmény elkövetése miatt körözi. A tiszafüredi férfit előállították a Mezőberényi Rendőrőrsre, ta Törökszentmikiós elismerés A minap a szolnoki megyeházán köszöntötték az idén bajnoki címet szerzett diáksportolókat és felkészítőiket. A Bercsényi Miklós Gimnáziumból hárman is — Ri- vasz Andrea, Köteles Alexandra és Karcsai Sebő — elismerésben részesültek, ng Törökszentmikiós milliós gépek Vasárnapra virradóra betörtek egy cég törökszentmiklósi telephelyére. Az elkövetők a raktárból 8 millió forint értékben vittek el ipari szerszámgépeket, fúrókat, ipari porszívókat. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. MRFK ge*©! A két legtevékenyebb megyei honatyánk: Varga Mihály (balra), illetve Farkas Imre. Egyedül Szalay Ferenc nem szólalt még fel, de indítványokat tett. Hallgatagok és beszédesek parlamenti képviselők Van, aki egyelőre még nem szólalt fel Megyénk legbeszédesebb képviselője a fideszes Varga Mihály. A legtöbb módosító indítványt pedig az MSZP-s Farkas Imre jegyzi ebben a parlamenti ciklusban. Teleki József A megye honatyái és honanyái a tavaszi választások óta eltelt közel fél esztendőben nem tétlenkedtek. A legdolgosabb megyei képviselő - akár csak az elmúlt parlamenti ciklusban - Farkas Imre volt. A tiszazugi MSZP-kép- viselő 21 alkalommal szólalt fel a parlamentben, összesen több mint egy órán át szónokolva. Ugyanakkor 88 indítványt fogalmazott meg. A beadványgyártásból más megyei képviselő is kivette a részét. Varga Mihály (Fidesz) 69, Rózsa Endre (MSZP) és Jauernik István (MSZP) 63 javaslatot nyújtott be a parlament megalakulása óta. A legbeszédesebbnek Karcag fideszes honatyája bizonyult. Varga Mihály összesen 31 alkalommal emelkedett szólásra, és Kormányfői csúcs gyurcsány Ferenc, miniszterelnök beszélt a leghosz- szabban. A kormányfő az új parlament megalakulása óta 11 óra 3 percen át tartotta szóval a törvényhozókat A legtöbb alkalommal viszont az egészségügyi miniszter emelkedett szólásra. Dr. Molnár Lajos összesen 134-szer kért és kapott szót, összesen 7 óra 42 percen át beszélve. összesen több mint három órát beszélt. Ezzel a legtöbb képviselőtársát is lepipálta, hiszen a felszólalások számát tekintve 34. az egész parlamentben. Nem sokkal marad el beszédességben Jauernik István sem. A szocialista képviselő 25 alkalommal szólalt meg közel két órát beszélve, amivel éppen az ötvenedik a parlamentben. Az Országgyűlés internetes oldalain közzétett adatok tanúsága szerint szűkebb hazánkban csak egy olyan képviselő van, aki még nem szólalt meg, Szalay Ferenc. A fideszes honatya azonban mondhatni csendben tette a dolgát, hiszen húsz módosító javaslatot nyújtott be. Szekeres Imre és Vadai Ágnes szocialista képviselő viszont inkább beszélt. Mindketten több felszólalást is jegyeznek, ám indítványt még nem tettek. A megye képviselőinek eddigi munkája parlamentben az új ciklusban Képviselő Felszólalás Javaslat Képviselő Felszólalás Javaslat Botka Lajosné (MSZP) 4 33 Jauernik István (MSZP) 25 63 Farkas Flórián (Fidesz) 8 18 Kis Péter László (MSZP) 7 14 Farkas Imre (MSZP) 21 88 Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) 22 3 Dr. Fazekas Sándor (Fidesz) 8 4 Rózsa Endre (MSZP) 9 65 Dr. Gedei József (MSZP) 1 7 Szalay Ferenc (Fidesz) 0 20 Herbály Imre (MSZP) 13 20 Dr. Szekeres Imre (MSZP) 6 0 Iváncsik Imre (MSZP) 9 1 Dr. Vadai Ágnes (MSZP) 4 0 Járvás István (Fidesz) 9 9 Varga Mihály (Fidesz) 32 69 FORRÁS: www.mkogy.hu A megye képviselőinek parlamenti felszólalásai Név Idő Varga Mihály (Fidesz) 3:11:04 Jauernik István(MSZP) 1:53:41 Farkas Imre (MSZP) 1:09:44 Kis Zoltán (SZDSZ) 1:09:19 Herbály Imre (MSZP) 44:49 Rózsa Endre (MSZP) 35:42 Járvás István (Fidesz) 26:06 Vadai Ágnes (MSZP) 26:00 Farkas Flórián (Fidesz) 25:19 Fazekas Sándor (Fidesz) 24:39 Kis Péter László (MSZP) 22:09 Szekeres Imre (MSZP) 21:50 Botka Lajosné (MSZP) 18:30 Iváncsik Imre (MSZP) 17:52 Gedei József (MSZP) 2:05 Szalay Ferenc (Fidesz) 0 FORRÁS: WWW.MKOC>Y.HU Szószátyárok AZ ELŐZŐ, 2002-2006 közötti parlamenti ciklusban sem fukarkodtak a szavakkal a most is beszédes képviselők. Akkor megyénk honatyái közül a legtöbbször Jauernik István (MSZP) emelkedett szólásra. Négy év alatt 217 alkalommal összesen 12 óra négy percet beszélt. Bár kevesebbszer, de nála is hosszabb ideig szónokolt Varga Mihály. A fideszes képviselő 213- szor szólal meg és 19 óra 21 percet beszélt a Tisztel Házban. 3 Gondtalan erdőlopás hosszú évek óta vágják a fát hűvös halomba a fatolvajok. Egész erdők tűnnek el tevékenységük révén főleg télvíz idején. Lényegében minden súlyosabb következmény nélkül. olyan ez, mint az olajszőkítés vagy a fémlopás. Előbbiben csak évek teltével zárta el a csalók pénzcsapját a politika. Utóbbiban viszont már hiába jelzik a szakemberek, mit kellene tenni. Hogy a méhtelepre bevitt áru eredetét igazolni kellene. Semmi se történik. El is lopják módszeresen a markukba röhögő bűnözök az egész ország „lelakatolt" KRESZ- tábláját, köztéri szobrát és minden fémtárgyát. A nagy tételben utazó fatolvajok annyira elszemtele- nedtek, hogy szervezetten vágják és szállítják a fát a kiszemelt erdőből. Az erdészek, erdőtulajdonosok semmit sem tudnak tenni. Még a fatolvaj oktatja ki az erdészt, és küldi el melegebb éghajlatra. Itt tartunk. A szakma hiába lobogtatja hajótöröttként a megoldást, a politika nem nagyon ugrott az ügyre. MINDENKI tudja, él és virul a famaffia. A jelenlegi rendelkezések erőtlenek. Az, hogy az erdész rázza az öklét, még nem elegendő erdeink védelme érdekében. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szolj on.hu Nem engedtek a szolgáltátok kérésének A szemétszállítás díjemeléséről nem sikerült megegyezni a szolgáltatókkal Tószegen. Jelentős mértékű emelést szerettek volna elérni. Ez most 150 forint és 520 lenne. ■ BA Környezettudatosabbak a keviföldi gazdálkodók A Levegő Munkacsoport környezetvédelmi szervezet közleménye szerint a túrkevei gazdák sokkal környezettudatosabbak, mint hajdúböszörményi társaik. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Zöld Kör bevonásával idén áprilisban és októberben készítettek felmérést a két település néhány tucat gazdálkodója körében. Ennek során megkérdezték őket növényvédő- szer-használati szokásaikról, a csökkentés lehetőségeiről és a környezetkímélő növényvédelem gyakorlati alkalmazhatóságáról. A két időpont között pedig előadásokat hallgathattak meg a szerek egészségügyi és környezeti kockázatairól. A két térségben adott válaszok között jelentős eltérések mutatkoztak. Túrkevén lényegesen nagyobb fogékonyságot mutattak a képzések iránt. A szerek kiválasztásában és alkalmazásában is messze felülmúlták a hajdúböszörményiek hozzáállását. Érdekes módon az utóbbi településen megkérdezettek mindegyike hallott a növényvédő szerek hosszú távú egészségkárosító hatásáról. Túrkevén ez az arány csak 70 százalék volt. Egyöntetű az a vélemény, hogy a kisebb környezetterhelést a kímélő módszerek támogatásával lehetne elérni. A felajánlottak közül a génmanipuláció nem kapott semmilyen támogatást. ■ S. I. Ittas kerékpáros „taxis" rabolt ki egy fiatalt Furcsa rablás történt minap este egy kunmadarasi buszmegállóban. Egy menetrendszerű járatot váró kunhegyesi fiatalembert leszólított egy kerékpáros azzal az ötlettel, ha fizet, hazaviszi őt a bringáján. A 16 esztendős fiú nem állt kötélnek, s elindult gyalog. A kerékpáros utánahajtott, s mondta neki, már egy üveg sörért is elszállítja. Nagy nehezen beleegyezett a fiatalember az alkuba, de a kétkerekűvel sehogy sem haladtak a kormányos ittassága miatt. Elvergődtek egy darabig, de csak a település határáig. Ott a bringás 20 ezer forintot követelt utasától, de mivel az nem tudott fizetni, így a támadó tettlegességgel próbálta kihajtani áldozatából a különleges fuvardíjat. A dulakodásban a földre kerültek. A kerékpáros lerángatta a sértettről a kabátot, zsebeiből kivette az aprópénzt és az iratokat, de még a fiú cipőjét is lehúzta. Mindezzel együtt menekült el a helyszínről. A fiatalember hazaérve értesítette a rendőrséget, akik a személyleírás alapján beazonosították a támadót, B. Attilát. A házkutatás során a rendőrök megtalálták a sértett személyes holmijait, melyeket lefoglaltak. B. Attilát őrizetbe vették és rablás bűntette miatt eljárást indítottak ellene. ■ Mészáros G. Díszpolgár lett. Tiszaigar község nemrég ünnepelte alapításának 750. évfordulóját. A jeles napon a helyi iskola volt tanára, a nyugdíjas Kőszegi János mutatta be huszonharmadik könyvét Tiszaigar több száz éves történetéből. A tudós történészt a község díszpolgárává választotta.