Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-28 / 302. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR HÍREK Abony ÍRÓVENDÉG Immár máso­dik alkalommal találkozhattak nemrégiben Nógrádi Gábor me­seregény-, és forgatókönyvíróval a helyi fiatalok Abonyban. A nép­szerű szerző a Művelődési Ház és Könyvtár vendége volt, ahol mintegy nyolcvan gyermek vett részt a tartalmas és rendhagyó író-olvasó találkozón, bj Jászladány NYÁRFÁS A nagyköz­ségben még 1953-ban telepítet­tek egy 8500 négyzetméteres nyárfaerdőt. A legutóbbi képvise­lő-testületi ülésen döntés szüle­tett arról, hogy kitermelik ezt a nyárfást. Olyan vállalkozót keres­nek, aki amellett, hogy a munkát elvégzi, egyben újra is telepíti a nyárfaerdőt — mondta el Dankó István polgármester, bgy Jászszentandrás biciklit kap­tak Jászszentandráson olyan a település szerkezete, hogy töb­ben a tanulók közül kilométerek­ről járnak be a suliba. Éppen ezért az önkormányzat részt vett azon a pályázaton, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat hirdetett meg. Azért, hogy megkönnyítse a gyerekek iskolába járását. A pá­lyázat eredményeképpen nyolc mountain bike kerékpár érkezett a faluba, amelyet négy fiú és négy lány kapott meg. A mutatós járgányokat a téli szünet előtt át­vehették az arra jogosultak, dszm Tiszafüred ELFOGTÁK Közúti el­lenőrzés közben fogtak el egy kö­rözött férfit a mezőberényi rend­őrök. Mezőberényben, a Vásártér úton kedden késő este állítottak le egy kocsit, melynek vezetőjéről kiderült,:hogy az egyik budapesti rendőrkapitányság jármű önké­nyes elvétele bűncselekmény el­követése miatt körözi. A tiszafü­redi férfit előállították a Mezőbe­rényi Rendőrőrsre, ta Törökszentmikiós elismerés A minap a szolnoki megyeházán köszöntötték az idén bajnoki cí­met szerzett diáksportolókat és felkészítőiket. A Bercsényi Miklós Gimnáziumból hárman is — Ri- vasz Andrea, Köteles Alexandra és Karcsai Sebő — elismerésben részesültek, ng Törökszentmikiós milliós gé­pek Vasárnapra virradóra betör­tek egy cég törökszentmiklósi te­lephelyére. Az elkövetők a raktár­ból 8 millió forint értékben vittek el ipari szerszámgépeket, fúró­kat, ipari porszívókat. A rendőr­ség nyomozást indított az ügy­ben. MRFK ge*©! A két legtevékenyebb megyei honatyánk: Varga Mihály (balra), illetve Farkas Imre. Egyedül Szalay Ferenc nem szólalt még fel, de indítványokat tett. Hallgatagok és beszédesek parlamenti képviselők Van, aki egyelőre még nem szólalt fel Megyénk legbeszédesebb képviselője a fideszes Varga Mihály. A legtöbb módosító indítványt pe­dig az MSZP-s Farkas Im­re jegyzi ebben a parla­menti ciklusban. Teleki József A megye honatyái és honanyái a tavaszi választások óta eltelt kö­zel fél esztendőben nem tétlen­kedtek. A legdolgosabb megyei képviselő - akár csak az elmúlt parlamenti ciklusban - Farkas Imre volt. A tiszazugi MSZP-kép- viselő 21 alkalommal szólalt fel a parlamentben, összesen több mint egy órán át szónokolva. Ugyanakkor 88 indítványt fogal­mazott meg. A beadványgyártás­ból más megyei képviselő is ki­vette a részét. Varga Mihály (Fi­desz) 69, Rózsa Endre (MSZP) és Jauernik István (MSZP) 63 ja­vaslatot nyújtott be a parlament megalakulása óta. A legbeszédesebbnek Karcag fideszes honatyája bizonyult. Varga Mihály összesen 31 alka­lommal emelkedett szólásra, és Kormányfői csúcs gyurcsány Ferenc, minisz­terelnök beszélt a leghosz- szabban. A kormányfő az új parlament megalakulása óta 11 óra 3 percen át tartot­ta szóval a törvényhozókat A legtöbb alkalommal vi­szont az egészségügyi mi­niszter emelkedett szólásra. Dr. Molnár Lajos összesen 134-szer kért és kapott szót, összesen 7 óra 42 percen át beszélve. összesen több mint három órát beszélt. Ezzel a legtöbb képvise­lőtársát is lepipálta, hiszen a fel­szólalások számát tekintve 34. az egész parlamentben. Nem sokkal marad el beszédességben Jauernik István sem. A szocia­lista képviselő 25 alkalommal szólalt meg közel két órát beszél­ve, amivel éppen az ötvenedik a parlamentben. Az Országgyűlés internetes ol­dalain közzétett adatok tanúsága szerint szűkebb hazánkban csak egy olyan képviselő van, aki még nem szólalt meg, Szalay Fe­renc. A fideszes honatya azon­ban mondhatni csendben tette a dolgát, hiszen húsz módosító ja­vaslatot nyújtott be. Szekeres Im­re és Vadai Ágnes szocialista képviselő viszont inkább be­szélt. Mindketten több felszóla­lást is jegyeznek, ám indítványt még nem tettek. A megye képviselőinek eddigi munkája parlamentben az új ciklusban Képviselő Felszólalás Javaslat Képviselő Felszólalás Javaslat Botka Lajosné (MSZP) 4 33 Jauernik István (MSZP) 25 63 Farkas Flórián (Fidesz) 8 18 Kis Péter László (MSZP) 7 14 Farkas Imre (MSZP) 21 88 Dr. Kis Zoltán (SZDSZ) 22 3 Dr. Fazekas Sándor (Fidesz) 8 4 Rózsa Endre (MSZP) 9 65 Dr. Gedei József (MSZP) 1 7 Szalay Ferenc (Fidesz) 0 20 Herbály Imre (MSZP) 13 20 Dr. Szekeres Imre (MSZP) 6 0 Iváncsik Imre (MSZP) 9 1 Dr. Vadai Ágnes (MSZP) 4 0 Járvás István (Fidesz) 9 9 Varga Mihály (Fidesz) 32 69 FORRÁS: www.mkogy.hu A megye képviselőinek parlamenti felszólalásai Név Idő Varga Mihály (Fidesz) 3:11:04 Jauernik István(MSZP) 1:53:41 Farkas Imre (MSZP) 1:09:44 Kis Zoltán (SZDSZ) 1:09:19 Herbály Imre (MSZP) 44:49 Rózsa Endre (MSZP) 35:42 Járvás István (Fidesz) 26:06 Vadai Ágnes (MSZP) 26:00 Farkas Flórián (Fidesz) 25:19 Fazekas Sándor (Fidesz) 24:39 Kis Péter László (MSZP) 22:09 Szekeres Imre (MSZP) 21:50 Botka Lajosné (MSZP) 18:30 Iváncsik Imre (MSZP) 17:52 Gedei József (MSZP) 2:05 Szalay Ferenc (Fidesz) 0 FORRÁS: WWW.MKOC>Y.HU Szószátyárok AZ ELŐZŐ, 2002-2006 közötti parlamenti ciklusban sem fu­karkodtak a szavakkal a most is beszédes képviselők. Akkor megyénk honatyái közül a leg­többször Jauernik István (MSZP) emelkedett szólásra. Négy év alatt 217 alkalommal összesen 12 óra négy percet beszélt. Bár kevesebbszer, de nála is hos­szabb ideig szónokolt Varga Mi­hály. A fideszes képviselő 213- szor szólal meg és 19 óra 21 per­cet beszélt a Tisztel Házban. 3 Gondtalan erdőlopás hosszú évek óta vágják a fát hűvös halomba a fatolva­jok. Egész erdők tűnnek el tevékenységük révén főleg télvíz idején. Lényegében minden súlyosabb következ­mény nélkül. olyan ez, mint az olajszőkí­tés vagy a fémlopás. Előbbi­ben csak évek teltével zárta el a csalók pénzcsapját a po­litika. Utóbbiban viszont már hiába jelzik a szakem­berek, mit kellene tenni. Hogy a méhtelepre bevitt áru eredetét igazolni kellene. Semmi se történik. El is lop­ják módszeresen a markuk­ba röhögő bűnözök az egész ország „lelakatolt" KRESZ- tábláját, köztéri szobrát és minden fémtárgyát. A nagy tételben utazó fatol­vajok annyira elszemtele- nedtek, hogy szervezetten vágják és szállítják a fát a kiszemelt erdőből. Az erdé­szek, erdőtulajdonosok sem­mit sem tudnak tenni. Még a fatolvaj oktatja ki az er­dészt, és küldi el melegebb éghajlatra. Itt tartunk. A szakma hiába lobogtatja ha­jótöröttként a megoldást, a politika nem nagyon ugrott az ügyre. MINDENKI tudja, él és virul a famaffia. A jelenlegi rendel­kezések erőtlenek. Az, hogy az erdész rázza az öklét, még nem elegendő erdeink védelme érdekében. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szolj on.hu Nem engedtek a szolgáltátok kérésének A szemétszállítás díjemelé­séről nem sikerült megegyezni a szolgáltatókkal Tószegen. Jelentős mértékű emelést sze­rettek volna elérni. Ez most 150 forint és 520 lenne. ■ BA Környezettudatosabbak a keviföldi gazdálkodók A Levegő Munkacsoport környe­zetvédelmi szervezet közlemé­nye szerint a túrkevei gazdák sokkal környezettudatosabbak, mint hajdúböszörményi társaik. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület és a Zöld Kör bevoná­sával idén áprilisban és október­ben készítettek felmérést a két település néhány tucat gazdál­kodója körében. Ennek során megkérdezték őket növényvédő- szer-használati szokásaikról, a csökkentés lehetőségeiről és a környezetkímélő növényvéde­lem gyakorlati alkalmazhatósá­gáról. A két időpont között pedig előadásokat hallgathattak meg a szerek egészségügyi és környe­zeti kockázatairól. A két térségben adott válaszok között jelentős eltérések mutat­koztak. Túrkevén lényegesen na­gyobb fogékonyságot mutattak a képzések iránt. A szerek kivá­lasztásában és alkalmazásában is messze felülmúlták a hajdúbö­szörményiek hozzáállását. Érde­kes módon az utóbbi településen megkérdezettek mindegyike hallott a növényvédő szerek hosszú távú egészségkárosító hatásáról. Túrkevén ez az arány csak 70 százalék volt. Egyöntetű az a vélemény, hogy a kisebb környezetterhelést a kímélő módszerek támogatásával lehet­ne elérni. A felajánlottak közül a génmanipuláció nem kapott semmilyen támogatást. ■ S. I. Ittas kerékpáros „taxis" rabolt ki egy fiatalt Furcsa rablás történt minap es­te egy kunmadarasi buszmegál­lóban. Egy menetrendszerű járatot váró kunhegyesi fiatalembert le­szólított egy kerékpáros azzal az ötlettel, ha fizet, hazaviszi őt a bringáján. A 16 esztendős fiú nem állt kötélnek, s elindult gya­log. A kerékpáros utánahajtott, s mondta neki, már egy üveg sö­rért is elszállítja. Nagy nehezen beleegyezett a fiatalember az al­kuba, de a kétkerekűvel sehogy sem haladtak a kormányos ittas­sága miatt. Elvergődtek egy da­rabig, de csak a település határá­ig. Ott a bringás 20 ezer forintot követelt utasától, de mivel az nem tudott fizetni, így a támadó tettlegességgel próbálta kihajta­ni áldozatából a különleges fu­vardíjat. A dulakodásban a föld­re kerültek. A kerékpáros lerán­gatta a sértettről a kabátot, zse­beiből kivette az aprópénzt és az iratokat, de még a fiú cipőjét is lehúzta. Mindezzel együtt me­nekült el a helyszínről. A fiatalember hazaérve értesí­tette a rendőrséget, akik a sze­mélyleírás alapján beazonosítot­ták a támadót, B. Attilát. A házkutatás során a rendőrök megtalálták a sértett személyes holmijait, melyeket lefoglaltak. B. Attilát őrizetbe vették és rablás bűntette miatt eljárást indítottak ellene. ■ Mészáros G. Díszpolgár lett. Tiszaigar község nemrég ünnepelte alapításának 750. évfordulóját. A jeles napon a helyi iskola volt tanára, a nyugdíjas Kőszegi János mutatta be huszonharmadik könyvét Tiszaigar több száz éves tör­ténetéből. A tudós történészt a község díszpolgárává választotta.

Next

/
Thumbnails
Contents