Új Néplap, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-27 / 301. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2006. DECEMBER 27., SZERDA MEGYEI TÜKÖR lászdózsa TERHELTÉK Próbaterhelést tartottak a Vámosgyörk— Újszász közötti vasútvonal Jászdó- zsa melletti Tarna-hídján. Mérték a statikus terhelést, a híd lehajlását— írta a Vasutas Magazin. Minden rendben találtak, így a tíz év múlva következő soros vizsgá-. latig a szerelvények biztonságosan közlekedhetnek a hídon, ta iászjákóhalma jubiláltak a Gubicz András Gazdakör megalakulásának 15., jubileumi éve véget ért. Az évzáró közgyűlésen fotó készült a jelenlegi több, mint 60 tagról, mely majd tablón fogja hirdetni, hogy mivé fejlődött másfél évtized alatt a 15 vállalkozó szellemű alapító által létrehozott egyesület, ta Kunhegyes szépítgettek az elmúlt időben tovább folytatódottak az útfelújítások. Legutóbb a lakosságsegítségével sikerült kijavítani az Árpád körúti kátyúkat. Emellett a Kakatért-akció keretében a Mir- hó köz és Petőfi utca közötti rész szépült meg teljesen, ng Szolnok IRODALMI LAP Megjelent az Eső című, a megyeszékhelyen szerkesztett irodalmi folyóirat legújabb kiadványa. A kilencedik évfolyamában járó lap negyedik, téli számában is több, a megyében élő szerző mutatkozik be írásaival. Karácsonyhoz ■ kapcsolódva különleges család- történetek is olvashatók a kötetben. RÁ Tomajmonostora parkolót építettek Rendbe hozták a település temetőjét. Először szemét- tárolót építettek, ahová az elszáradt virágokat, koszorúkat rakhatják, majd egy parkolót alakítottak ki, ahová akár tizenöt kocsi is elfér. Azután padok is kerültek a temető szélére. Mindez 400 ezer forintba került az ön- kormányzatnak, ők biztosították az anyagot, míg a korszerűsítést a helybeli lakosok társadalmi munkában végezték el. dszm Tószeg BELTERÜLET Az önkormányzat döntése értelmében a zártkertekhez közeli eddig külterületi ingatlanokat belterületté nyilvánítják. Legfeljebb harminc négyzetméteres épület lehet egy adott telken, egy zártkertben. Azonban ha ez valóban megvalósul, akkor a település határában lévő halastó körüli ingatlanok kedvéért a teljes infrastruktúrát ki kell építeniük, hiszen eddig csak a villany volt bevezetve a területre. BA A fűtési költségeken több ezer forintot meg lehet takarítani, ha a nyílászárókat jobb szigetelésűre cseréljük. Erre támogatás is igényelhető. A távfűtéssel veszítünk ingatlanpiac Nem kedvez a panelek árának a növekvő rezsi A rezsi növekedése miatt várhatóan jelentős árengedménnyel lehet majd csak túladni a panellakásokon. Fodor Beáta — Legszívesebben menekülnék a panelből, de arra nincs pénzünk, hogy kertes házat vegyünk - mondta Gombosné Kati. A fodrászként dolgozó fiatal- asszony negyedmagával él Szolnokon a Móra úti lakótelepen. — Ördögi kör ez, mert félretenni nem tudunk a magas rezsi öltsé- gek miatt. Takarékoskodás nélkül pedig nehéz önrészt felmutatni a lakáshitelhez. Mivel az ablakok huzatosak, nincs túl meleg a lakásban. Viszont a városközpontban lakom, így az iskola, az üzlet közel van. A panellakás egyik hátránya, hogy magas a rezsije. Ez az egyik oka annak, hogy a kereslet piég mindig nem érte él a kínálatot. Az elmúlt két évben kiugrások nélküli nyugalom volt jellemző a panellakások piacán. Az ingatlanközvetítők szerint az árak sem változtak jelentősen. A nem éppen olcsó távfűtés általában rossz hőszigeteléssel párosul, így a rezsiköltségek emelkedése után még kevesebben gondolkodnak majd panellakás vételében. így azokat csak jelentős árengedménnyel lehet értékesíteni.- Ezeket a lakásokat többnyire azok keresik, akik más típuKisiakásárak Szolnokon (ezer Ft/négyzetméter) Távfűtéses 1,5 szobás 140-150 Gázos 2 szobás (régi) 150-170 2 szobás (újabb) 170-190 FORRÁS: ŰI NÉPLAP-GYŰJTÉS sú ingatlant nem tudnak megfizetni — mondta Gávris Jánosné. A szolnoki ingatlanközvetítő iroda vezetője úgy véli, ez a réteg is inkább a kisebb lakásokra vadászik. - Hat és fél millióért már hozzá lehet jutni egy 51 négyzetméteres lakáshoz a Széche- nyi-lakótelepen. A téglaépítésű, gázos lakások ára azonban 10-15 százalékkal magasabb, mert fenntartásuk kevesebből is megoldható. A tapasztalatok szerint a legjobban a Móra ót, Szolnok ispán körúti panelek tartják az árukat, majd a Széchenyi-lakótelepen a Hild, a Lovas és Botár utcákat részesítik előnyben a vevők. A kevésbé keresettek közé tartoznak a vasút környékén található tízemeletesek.- Minden lakás eladható, ha a tulajdonos nem akar irreálisan magas árat kérni érte - tette hozzá a vezető. Az év utolsó heteiben kicsit megmozdult a kereslet a lakások, házak iránt. A negatív jellegű intézkedések egyébként átmenetileg visszavetik a piacot. De tudjuk, pár hónap után ismét beindul a kereslet. Arra is számíthatunk, hogy a bankok teljes hitelezésű ajánlatokat kínálnak majd. A vásárlók zöme ugyanis hitelre veszi lakását, házát - tette hozzá. Távfűtés helyett gázkazánnal olcsóbb lehet A lakótelepi panel előnyei, hátrányai távfűtéses háztömbök lakóközössége egyre gyakrabban azon töri a fejét, miként lehetne a fűtési költségeket csökkenteni. A lehetőségek között ma már a távfűtésről való leválás lehetfi sége is szerepel. Az országban több megvalósított példát találhatunk már erre. — Műszakilag megoldható, hogy egy szolnoki tízemeletes lakótömb saját kazánt üzemeltetve leváljon a táv- hőrendszerről - mondta Fehér Márta. A megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület munkatársa szerint ennek megvalósítására a panelprogramban támogatást is lehet igényelni. - A beépítés költségei nagyon hamar megtérülnek. ELŐNYÖK • kisebb saját erővel megvásárolható • könnyű megközelíthetőség (buszjáratok) • kisvárosi környezet: posta, üzletek, orvosi rendelő egy helyen HÁTRÁNYOK • magas rezsi (távfűtés, villany, közös költség) • elavult műszaki állapot (vezetékrendszerek) • szigetelési hiányosságok • a javítások magas költségei a lakókat terhelik JEGYZET BARANYI GYÖRGY Szolgáltató kontárok nagyon bosszantó, amikor kiderül: a megrendelt szolgáltatás, az elvégzett munka, a megvett tartós áru pocsék, használhatatlan. Amikor a felszerelt ój nyílászárókon árad be a hideg, a falakról kopik a festék, az új cipő talpa egy hét után leválik, a mosógépből folyik a víz. A vásárló, a szolgáltatás megrendelője kiszolgáltatott. Első felindultságukban még úgy gondolják, hogy elmennek ők az Atyaúristenhez is, ha kell, igazuk érvényesítéséért (és a feleslegesen kiadott pénzükért). Ám később feladják, és belenyugodnak, hogy ők lettek ismét a vesztesek. Megrendeltek, megvettek valamit, és nem azt kapták, amit ígértek. A kontár szolgáltató legtöbbször széttárja a karját: mi mindent megtettünk. Biztos a megrendelő a hibás, amiért nem szakszerűen használta az általunk legyártott terméket, megrendelt szolgáltatást. EKKOR kívánhatjuk: bárcsak saját csapdájába esne a magas lóról beszélő. Ő ugyanis szintén fogyasztó. És az igazi'bosszú az lenne, ha olyan kontár szolgáltatásokkal, rossz árukkal találkozna* 11 mint amilyennel ő áll elő... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Piacot, valamint ravatalozót építenének Tiszavárkonyon mindenképp szeretnék megépíteni az ój piacot és a ravatalozót. Mészáros Zoltán polgármester elmondta, megvannak az engedélyek. Ugyanakkor a kivitelezéshez kellő pénz biztosítása nem egyszerű. Pályázati úton szeretnék ezt elérni. ■ MGA Megkérdeztük olvasóinkat Mennyibe kerül önnek a lakás fenntartása télen? Intézmények működését bizottságok vizsgálják papi lajos, Kisújszállás: — Garzonlakásban élünk, így a rezsi eleve nem lehet nagyon sok. Bár nyugdíjasok lévén a havi jövedelmünk túlnyomó részét elviszi a rezsi. Sajnos a téli hónapokban a parapetes fűtésnek köszönhetően rengeteg gáz fogy. Mégnem kaptuk meg a papírokat, de biztos, hogy igényeljük a gázártámogatást is. földi Katalin, Szolnok: - Kétszobás panelban élünk, igaz gázfűtéssel, nem távfűtéssel Durván tizenkétezer forint a havi gázszámlánk. Legalábbis eddig ennyi volt. Idén talán már több is lehet az emelések után. Vízből úgy nyolc köbméter fogy el. De hogy ez pénzben mennyit jelent, azt végképp nem tudom. De nyáron szerintem több szokott lenni. BOZSÓ MIHÁLY, Szolnok: - Társasházi lakásban élünk, egy hetvenhat négyzetméteres, három szobásban. Annak köszönhetően, hogy padlófűtésünk van, így jóval kevesebb gáz fog)', mintha parapetes volna. Tavaly tizenháromezer volt a legtöbb. A villanyra átalányt fizetünk. A víz pedig igazán nem szokott több lenni tizenhárom köbméternél soha. somogyi zoltán, Tiszavár- kony: — Egy elég nagy, 120 négyzetméteres házban élünk. Mivel a párom keramikus, és elektromos kemencét használ, így két mérőóránk is van. A kettő fogyasztása Összesen 25 ezer szokott lenni. Bár a hidegebb hónapokban előfordult 32-34 ezer forint is. Az összes rezsi így havonta akár Ötvenezer forint is lehet. Az önkormányzati választásokat követő negyedév történéseit értékelte évzáró sajtótájékoztatóján Gedei József Jászberény polgármestere. A média képviselőinek is köszönetét mondott mun-. kéjükért. Köztük méltatta az Új Néplap szerepvállalását a megyei közvélemény hiteles tájékoztatásáért Jászberény mindennapjairól. Kiemelkedő eredményének értékelte, hogy elkészült Jászberény fejlesztési koncepciója. Ez lehet az alapja minden olyan fejlesztési pályázatnak, amelyhez uniós forrásokat kívánnak igénybe venni. Fontos elvet határoztak meg a jövő évi gazdálkodás kapcsán. Több forrást hatékonyabb felhasználással szeretnének fejlesztésekre költeni, miközben bizonyos intézmények megtartásán el kell gondolkodniuk. Jelenleg is több bizottság vizsgálja a különböző területeken működő intézmények megtartásának, vagy más fenntartóhoz történő átadásának lehetőségeit. Az önkormányzat, a polgármesteri hivatal, az intézmények pénzügyi átvilágítása lassan befejeződik. Az áttekintés fontos irányadója lesz a költség- vetésnek. Megköszönte a város lakóinak a beérkezett véleményeket, észrevételeket, továbbá azt az áldozatot, amelyet adóik befizetésével a város fejlődéséért vállalnak. ■ BCS