Új Néplap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-10 / 263. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2006. NOVEMBER 10., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR ■EXOI9I iászárokszáliás befejezik Ha az időjárás megengedi, még az idén szeretnék befejezni öt utca aszfaltozását. A Sport utcában egyébként már befejeződtek a munkák. Mint azt Gergely Zoltán polgármester elmondta, ameny- nyiben lehetséges, még november 15-ig rákerülhet a burkolat az utakra. Hangsúlyozta azonban, hogy nem fogják erőltetni az építkezést. Amennyiben tartós eső vagy hideg köszönt ránk, tavaszra halasztják a még fennmaradó munkákat, bcs Kenderes feltörték csütörtökre virradóra feltörtek egy utcán parkoló Peugeot a településen. A gépkocsiból egy bőrkabátot emeletek ki. A kár 30 ezer forint. MRFK Kunszentmárton elismerés a Tiszazugi Települések Szövetsége 1998 óta megválasztja és jutalmazással tünteti ki a Tiszazug Rendőrét. Az idei elismerést a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának baleseti helyszínelője, a cibakházi Tóth Tamás rendőr főtörzszászlós kapta. Címet az állampolgárok szolgálata és védelme érdekében végzett kiemelkedő munkájáért ítélték oda a települések vezetői. Szerdán a rendőrkapitányságon rendezett állománygyűlésen több rendőr kitüntetésére és előléptetésére is sor került, be Szolnok KONFERENCIA Immár tizenhatodik alkalommal rendezték, illetve rendezik meg a megyeszékhelyen az országos térinformatikai konferenciát. A szakterület legrangosabb hazai seregszemléjének tegnap és ma az Aba-Novák Kulturális Központ ad otthont A rendezvényen az előadások mellett az alkalmazott technológiákat bemutató kiállítást is megtekinthetik az érdeklődők. BJ Tiszajenő BABÁKNAK Egyre alacsonyabb a születési arány, a halandóság viszont mindinkább nő a településen. A helyzet javítása érdekében a községben tervbe vették, hogy a közeljövőben indítanak egy programot, melynek keretein belül harminc ezer forintot fizetnek minden megszületett babának, hzs Tószeg ADOMÁNY A tószegi motoros baráti kör kétszázezer forintot adományozott a helyi óvodának. Ebbők a pénzből új szőnyegeket, törölközőket és asztalterítőket tudtak vásárolni, ba Elrohant a leszúrt hízó disznóvágás Nekieredt az állat, amíg leeresztettek egy kupicával Ismét ránk köszöntenek a malacvisításos hajnalok. Megannyi különleges ízzel és még furcsább történettel. D. Szabó Miklós De vajon mi jellemezte egykoron, és jellemzi ma is a jászsági és kunsági disznótorokat? Meg azokat, amelyek földrajzilag se ide, se oda nem tartoznak. Kunhegyesen, a Kölcsey utcában lakó Fehér Imre kezéhez sok vér, hízóvér tapad.- Hétévesen már befogott édesapám: fogtuk a hízó farkát, kis tüzeket tápláltunk, mert szalmával perzseltünk. Reggelire hagymás vér volt, délre orjaleves, pecsenye, este hurka, kolbász, káposzta. Pálinkát ittak meg bort, decis pohárból. A vacsora nyolc körül kezdődött, ott volt az egész rokonság.- Később kézi hajtós perzselővei, majd gázzal perzseltem. Nálunk most Is olyanok a disznóvágások, hogy együtt a család, estig beszélgetünk, koccintgatunk. Szeptemberben vágtunk egyet, abból hús lett, a következő karácsonyra esedékes. Érdekes, a kunok sokáig nem tettek csemegepaprikát a kolbászba. Zsírban lesütötték, így a paprika egy idő után megpenészedett. Most más a helyzet. Vannak, akik a jobb szín miatt raknak bele őrölt, édes paprikát is. Régi történeteket mesél: arról, hogy az egyik tanyán leszúrták a hízót, bementek mosakodni, leereszteni egy kupicával, majd meggyújtották a malacon lévő szalmát. Erre a „megölt” felpattant, irány a határ. Úgy buktatták fel egy lapáttal az ártatlant. A Jászságban a 75 éves Antal Balázst ismerik nemcsak a lakó« Sok disznóvágásról keringenek különleges történetek, amelyeket még sokáig mesélnek. Képünk illusztráció. Ízesítők eSv 180 kilós hízóból készült hurkához, kolbászhoz jász ízek kun ízek Rizs igény szerint 5-8 kg 3-4 kg Vöröshagyma 2 kg 2 kg Fokhagyma kevés fél kiló Színes édes őrölt paprika 20-30 dkg kevéshelyen tesznek bele Bois 15 dkg 15-20 dkg Majoránna minden egy kiló nem tesznek hurkához egy tasak a hurkába Só . 5 kiló 4 kiló Általános ízek szeretik, ha az a jő, ha fűszeresek kicsit csíp A hagyományos hurka véres, tüdős, véres, tüdős ritkán készítenek és májas, az külön májasat utóbbi gombócba FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS helyen, Szentandráson. Ennek két oka lehet: az egyik a 125 kilója, a másik: ötven éve böllér.- Valamikor korán kezdtünk, estére a vacsorára meg eljött az egész rokonság. A mangalicát a szőrénél fogtuk meg, abba bele lehetett kapaszkodni. A hatvanas évektől aztán ezt a régi magyar fajtát felváltották az angol hússertések. A pecsenyét szeretem a legjobban a hízóból. Ha kopogós a reggel, a kupica mellé meleg forralt borból kortyolnak ilyenkor a jászok. Szpisják Imre Kenderesen lakik. Világéletében felvásárlással, hizlalással foglalkozott. — A jó hízóhoz jó takarmány kell - állítja. - Kukorica, árpaliszt, hereliszt, moslék, esetleg zöldtakarmány. Reggel és este etetem őket. A mangalica újra divatba jött, de ahhoz, hogy egy is belőlük kétmázsás legyen, másfél, két év hizlalás kell. A hízóból a frissen sült pecsenye, egyébként a tejfölös csirkepörkölt a kedvenc ételem. Ezen nevelt az anyám... Nem is rosszul, elvégre Imre urat se fújja át a kenderesi szél, hiszen eljutott a 115 kilóig. íí'ÚÚí/'" /<"■ 'i"'''' i í'' 1£1V *9 TP *9 SU xt X Ma JEi <| __ D. SZABÓ MIKLÓS • • Összehozta a családot emlékszem, gyerekkoromban úgy készültünk a disznóvágásra, mint tizenéves fruska az első randevújára. Előtte már aludni is alig bírtunk, számolgattuk a húgommal, mennyi van még hátra a jeles dátumig. Mert ezen a napon ritkán látott, érdekes rokonokkal is találkozhattunk. szalmával perzseltünk, édesapám háromszor is beszórta vele a levágott hízót és az égő zsarátnokot kétágú villával igazgatták rajta, ahol még szőr volt. Mi, gyerekek pedig a kis tüzeket élesztgettük. Ráérősen, komótosan haladt a munka, senki se rohant. A lényeg az volt, a vacsora este nyolc körül kezdődött, akkorra ott voltak a távoli, közeli rokonok. Olyanok, akiket legfeljebb ilyenkor láttunk. A szüleim levélben hívták meg őket, hogy elvigyék a kóstolót, és ne kelljen postára adni. Ilyenkor szájtátva hallgattam, hogy Pista bátyám a hatodik feleségével él. Samu bátyánk fékező a tehervonatokon, Miklós bácsi egy haltelep vezetője, Józsi bácsi pedig Pesten, a József körúton lakik, ahol villamosok csilingelnek. szóval a disznóölés összehozta a távoli rokonokat. Éjfélig zengett a magyar nóta, és megtudtunk egymásról mindent, ami tavaly óta történt. Olykor tizenöten is aludtunk a két szobában, hogy másnap reggel, délelőtt mindenki nekieredjen a kóstolóval együtt közelebbi, távolabbi otthonának. Nem csoda, hogy egy hónap múlva már azt nézegettük az új kalendáriumban: mikorra esik a téli szünet előtti utolsó tanítási szombat. Merthogy a következő disznótor azon a napon esedékes... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu www.szoljon.hu Fax: (56) 516-740 E-mail: interju@szoljon.bu Pór Péter, az Olaj kosarlabdacsapatának vezetőedzője lesz szerkesztőségünk vendége november 13-án, hétfőn 13 órától. Egy órán keresztül válaszol majd olvasóink kérdéseire. Tévedésen alapul a gazdasági elemzés? Eu-s pénzek Van esély rá, hogy ebben az esztendőben átdolgozzák Folytatás az 1. oldalról A programtervezetet október 31 - ig kidolgozták. Most a társadalmi vita tart. A program gazdasági elemzése a cégvezetők szerint hanyag adatgyűjtésen alapul. A tévedések pedig az egész munka hitelét megkérdőjelezik. Új lehetőségként említi a vasúti szállítás kihasználását, a logisztikai bázisokat, pedig ez utóbbiak már létrejöttek. A herényi beszállítói tudásközpont létrehozására a Szent István Egyetem karait és a Regionális Virtuális Továbbképző Központot jelöli meg. Történetesen azok vettek részt a fórumon, akik a herényi tudásközpont ötletét adták. Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezér- igazgatója és Kuti Gábor, a Kód Kft. egyik vezetője elmondták, az érintetteket kihagyták. A nagy- vállalatok, a Miskolci Műszaki Egyetem, a budapesti Képzőművészeti Egyetem és az önkormányzat működik együtt. A képzést, a kutatás-fejlesztést, a vállalkozások erősítését célozzák. Lányiné Fogarasi Kornélia, a VÁTI vezető területrendezési tervezője a fórumon együttműködést ajánlott. Mint mondta, épp a program egyeztetése zajlik, így a kistérségben mindenki elmondhatja, hogyan kapcsolódna ahhoz. A program véglegesítésére és előterjesztésére az előírtaknak megfelelő egyeztetés után kerül sor. Addig a Jászsági Többcélú Társulás megbízásából dolgoznak a szerződés ütemezésének megfelelően. Az együttműködésre már a koncepció fázis egyeztetése kapcsán is lehetősége volt a cégvezetőknek, volt is aki élt ezzel. A folyamat még nem zárult le. dányi Olga, a Jászsági Többcélú Társulás titkárságvezetője elmondta: még nem faettek a programtervért, amire pályázatokból 6,6 millió forintja van a térségnek. Majd akkor, ha azt a jászsági polgármesterekből álló társulási tanács egyhanDr. Gedei József, Jászberény polgármestere tegnap sajtótájékoztatón emelte ki: a program nem alkalmas rá, hogy az alapján a térség fejlesztésekhez uniós támogatásokra pályázzanak. Esélyt azért lát arra, hogy még idén sikeresen átdolgozzák. ■ Banka Csaba gúan elfogadja. Amennyiben ez december 31-ig nem történik meg, a térség nem használhatja fel a támogatást. Az uniós fejlesztési pénzekre a térségből akkor lehet pályázni, ha az adott tervezet illeszkedik a fejlesztési koncepcióhoz. Még nem fizettek a programtervért