Új Néplap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-19 / 220. szám

ÚJ NÉPLAP - 2006. SZEPTEMBER 19.. Jászkisér különleges esküvő A mai szokásoktól eltérő esküvőt tartottak a hét végén a települé­sen. Keresztesi Anikó és Palócz László esküvői szertartására ugyanis a magyar hagyományok felelevenítése volt a jellemző. A népviseletbe öltözött párnak a szertartás végén az anyakönyv­vezető kenyeret is ajándékozott, a hamisítatlan jász lagziban haj­nalig mulatott a vendégsereg, ta Jásztelek baleset a település külterületén mezőgazdasági munkálatokat végeztek egy vető­géppel pénteken. A jármű mellett gyalogosan haladt az egyik mun­kás, akinek az volt a feladata, hogy a földről a köveket felszedje, valamint a kiürült vetőgépet fel­töltse. Már az utolsó sort vetet­ték, amikor a sofőr észlelte, hogy társa a gép alá esett és a lába megsérült. A férfit súlyos sérülés­sel szállították kórházba, mrfk Kenderes emlékeztek özvegy Horthy István né jelenlétében 13. alkalommal emlékeztek meg szeptember 10-én Horthy Miklós, a Magyar Királyság utolsó kor­mányzója és családtagjai 1993- as kenderesi újratemetéséről. A megemlékezésen képviseltette magát a Vitézi Rend magyarorszá­gi és számos külhoni szekciója, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Horthy Miklós Társaság, szá­mos lovagrend és egyesület, bgy Szolnok ÚJ AUTÓ Új járművet ka­pott a napokban Szolnok hivatá­sos önkormányzati tűzoltó-pa­rancsnoksága. A középkategóriá­jú, 83 millió forint értékű tűzoltó­autó általános célokra használ­ható. Ugyancsak a megyeszék­helyre került egy tűzoltásra és életmentésre alkalmas, magas­ból mentő gépjármű is. Működé­si magassága 42 méter, értéke 165 millió forint, ta Szolnok OKLEVÉL A Zrinyi Mik­lós Nemzetvédelmi Egyetem Bo­lyai János Katonai Műszaki Kar Repülőszaki Intézetsz 1956. no­vember 9-én Szolnokon avatott repülőtisztek számára arany dísz­oklevelet adományozott, ba Zagyvarékas emlékezés a Mó­ricz Zsigmond Művelődési Ház­ban szombaton emlékműsort tartottak az író tiszteletére. Az ünnepség keretében az érdeklő­dők hallhattak gondolatokat a költő és a település kapcsolatá­ról, valamint megnézhettek négy egyfelvonásos feldolgozott Mó­­ricz-novellát. ba A vezető elhajtott a baleset helyszínéről Szombaton éjszaka Jászárok­­szállás belterületén egy Lada személygépkocsi 38 éves veze­tője elütötte a vele azonos irá­nyába kerékpározó 65 esztendős férfit. A balesetet követően a négykerekű jármű sofőrje meg­állás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott. Az idős embert nem sokkal később súlyos, életveszélyes sé­rülésekkel szállították kórházba, ahol azonban műtét közben el­hunyt. Mindeközben az elkövető magától visszatért a helyszínre és elismerte, hogy ő okozta a bal­esetet Ellene most segítség nyúj­tás elmulasztása miatt indított nyomozást a rendőrség. ■ M. G. KEDD MEGYEI TŰKOR A család legnagyobb boldogsága a tizenhat hónapos Kornél, aki szerencsére keveset érzékelt az édesanyja problémáiból Gyógyultan már mosolyog betegség A kétgyermekes anya vallja: ha baj van, beszéljünk róla Anya, apa, gyerekek... Ko­ma Mária és családja hét­köznapi életet él Tiszate­­nyőn. Aki nem tudja, nem is gondolná, hogy ez néhány hónapja még nem így volt. Rimóczi Ágnes Meglepő, ugyanakkor örömteli élmény kerít hatalmába, amikor Tiszatenyőn a Dózsa György-úti házba lépünk. Mintha semmi nem történt volna, pedig nem­rég hónapokig az édesanyáért aggódott az ott élő család. — Ha visszagondolok, már lá­tom, hogy évekkel ezelőtt jelent­keztek az első tünetek, de nem foglalkoztam igazán velük - me­séli Koma Mária. - Közben kide­rült, nemsokára megérkezik a család legifjabb tagja, akkor már tényleg nem koncentráltam a problémára. Kisfiam, Kornél már nyolc hónapos volt, amikor a tünetek újra jelentkeztek — te­szi hozzá a fiatalasszony. Párja, László ekkor már nem engedte, hogy tovább halogassa a dolgot. - Szó szerint fogtam és vittem az orvoshoz - mondja a férfi. Tavaly december ötödikén de­rült, ki, hogy az a bizonyos „do­log” komolyabb, mint gondolták, ezen a napon diagnosztizáltak Máriánál rosszindulatú vastag­béldaganatot. Innentől kezdve felgyorsultak az események a te­­nyői család körül.- Egy hónapig naponta jár­tunk Budapestre, ahol sugárke­zelést kaptam. Tavasszal meg­műtötték - meséli Mária, aki több mint tizenöt kilót fogyott le. A megpróbáltatások azonban itt még nem értek véget. Hat héttel a műtét után kemoterápiát ka­pott, az utolsó ilyen kezelése há­rom hete volt. Most már jól van, ezt bizonyít­ja az is, hogy végre sikerült ki­festeni a lakást, ami korábban még feladta neki a leckét. A fizi­kai erő visszatér, a lelkire vi­szont végig szükség volt, nem­csak neki, hanem párjának is. — Nagyon sokat jelentett, hogy Nem is olyan régen, még betegsége előtt így nézett ki Mária mindennap ott volt velem Laci a kórházban. A gyerekek szeren­csére kevésbé értették a dolgot, mint gondoltam, így emiatt nem kellett még idegeskednem. Per­sze bántott, hogy külön voltak, egyik az apai, másik az anyai nagyszülőknél. A rosszkedvnek mára nyoma sincs a házban, Kornél vidáman totyog szülei körül, a nagylány Evelin pedig ottjártunkkor épp barátnőihez indult a közeli ját­szótérre. A család éli a minden­napjait, mosolyogva néznek a vi­lágra, de az biztos, hogy Mária már sok mindent másképp lát, mint régen. A kétgyermekes anyuka szérint a legfontosabb, hogy figyeljünk magunkra, s ha bármi baj van, beszéljünk róla. Ne legyünk szemérmesek, hisz egy rossz döntésen az életünk múlhat. Annyit pedig nem ér. A felelőtlen ígéretek végképp megpecsételhetik a város sorsát Szolnok polgármesteri hivatalában mindenkép­pen változni fog a város­vezető személye. Szalay Ferenc, a Fidesz-KDNP közös jelöltjeként a hite­lességre, a tapasztalatra, a megvalósítható ígére­tekre és az értékek vé­delmére helyezi kampá­nyában a hangsúlyt.- Mitől lehet jobb Szolnok élete Ön szerint? Szolnok kormánypár­ti városként sem tudott igazán számottevő beruházást a Tisza partjára csábítani.- Ebből is világosan látszik, hogy a szocialisták ígéretei és a valóság elég messze állnak egy­mástól. Értékelhető egyfajta sa­játos eredményként is, hogy a 2002-es választási ígéreteiből politikai ellenfelünk gyakorlati­lag semmit sem tudott megvaló­sítani. De ez inkább a város problémája, merthogy a négy­­esztendőnyi helybenállásnak, sőt mondhatni visszalépésnek az árát mi, szolnokiak fizetjük meg. Szolnoknak valós tervek­re, összefogásra és sikerekre van szüksége.- Miként lehet ezt garantálni ellenzéki vezetéssel?- Az egy elég súlyos tévhit, hogy csak a kormánypárti tele­pülések kaphatnak uniós támo­gatást. Ez ugyanis, szerencsére, független a Gyurcsány-kor­­mánytól. Az uniós pénzekről ré­giós szinten határoznak, így Szolnok egy már elfogadott fej­lesztési tervhez igazodva kaphat anyagi támogatást Európa fejlett államaitól. Ez pedig független attól, hogy kormánypárti, vagy ellenzéki a polgármester. Aki mást állít, az egyszerűen nem mond igazat.- Mi az az előny, ami az ellen­zékiségből származhat?- Gyurcsány Ferenc kormá­nya reformok címszó alatt olyan értelmeden átalakításokat ter­vez, melyek fölöslegesen és igaztalanul érintik hátrányosan a megyeszékhelyeket. Szá­munkra az oktatás, a kultúra, a sport, az egészség érték, melye­ket nem vagyunk hajlandóak pénzközpontúan nézni. Csak el­lenzéki polgármesterek tudnak szembeszegülni az iskolák szín­vonalát csökkentő, az intézmé­nyek bezárását, pedagógusok el­bocsátását, a sport és a kultúra lezüllesztését okozó tervekkel. A kormánypárti polgármesterek­nek lesznek központi feladataik, amiket végre kell hajtaniuk. Ezt láthattuk eddig is. Nekünk ilyen kötelmeink nem lesznek, min­ket valóban csak a város érdekei irányítanak.- Mennyire lesz nehéz feladata az új polgármesternek?- Sajnos amennyire igaz, hogy a szocialisták tönkretették az országot, úgy ez a helyzet áll Szolnokon is. A költségvetés so­ha nem látott adóssággal küsz­ködik, minden mozdítható va­gyont eladtak, hosszú évekre előre felélték minden fejlesztés­re fordítható pénzünket. Emiatt azt gondolom, felelőtlenül nem lehet előre elkölteni minden egyes fillért, tőlem ne várjon senki eltúlzott ígéreteket. Szol­nok egyáltalán nincs dalos ked­vében. A lehetőségeink szerint könnyebbé kell tennünk a min­dennapokat, figyelnünk kell a közterületek állapotára, az adha­tó kedvezményekre, illetve a munkahelyek megtartására. Végre nem csak beszélnünk kell munkahelyek teremtéséről, be­fektetésekről és közös gondolko­dásról. Tenni kell érte, mert vá­rosunk sorsa a hangzatos szóla­mok, az üres ígéretek, az elhibá­zott lépések és az adóssághal­maz közepette végleg megpecsé­telődhet. ▲ Fizetett politikai hirdetés 3 JEGYZET LACZI ZOLTÁN Ezt tényleg „elkúrták” A MESTEREMBERNÉL ÍS elő­fordul, hogy félre üti a szö­get. A gondos háziasszony­nyal is megesik, hogy oda­­kozmál a pörkölt. Még a ma­tektanár is elszámolhatja magát a dolgozat javítása­kor. Aztán ki-ki vérmérsék­letének megfelelően ismeri be a hibáját és kommentálja a kudarcot. De vállalja a fe­lelősséget a tettéért. miniszterelnökünk egy va­sárnap nyilvánosságra ke­rült hangfelvétel tanúsága szerint még májusban, egy frakcióülésen beismerte: „el­kúrták”. Nem kicsit, nagyon - tette hozzá. Sőt, azt is mondta, hogy végighazudták az utolsó másfél, két évet. akí nem hord szemellenzőt, és képes használni józan paraszti eszét, nem érte kü­lönösebb meglepetés. Múlt év végén, bárhogyan kente el a valóságot a kormány, fo­gadni lehetett arra, hogy az államháztartás helyzete tarthatatlanná válik. Ettől kezdve a kérdés az volt, hogy az előremenekülés út­ját választja a hatalom, vagy a megszorításokét. Az utób­bi nyert, ugyancsak megjó­solhatóan. Ezt fizetjük leg­alább két-három évig szinte mindannyian. azt persze eddig is tudtuk, hogy a politika fogalma kö­zeli rokonságban sincs az őszinteséggel. Most meggyő­ződhettünk erről. „Teljesen világos volt, hogy amit mon­dunk, az nem igaz” — hang­zott el Gyurcsány Ferenc szájából az ominózus frak­cióülésen. Később tenniaka­­rásával magyarázta balaton­­őszödi kijelentéseit. Ám gya­níthatóan ezt nem fogadják el az emberek. a többségnek valószínűleg egy találó magyar közmon­dás jut az eszébe. Mégpedig az, hogy a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Új eszközöket kapnak a kisúji mentősök Kisújszálláson holnap újabb esz­közökkel gyarapodik a mentőál­lomás. A Kálvin parkban ekkor adja át a mentőállomás dolgozó­inak a mintegy másfél millió fo­rint értékű mentéstechnikai esz­közt dr. Gorove László, az Orszá­gos Mentőszolgálat megbízott fő­igazgatója és Palágyi Gábor1 pol­gármester. Az Országos Mentő­­szolgálat, a kisújszállási és a ken­deresi önkormányzat, valamint kisúji vállalkozók adományaiból egy újraélesztő készüléket és to­vábbi mentéstechnikai eszközö­ket kapnak a mentősök. A rendezvény keretében in­gyenes vérnyomás- és vércukor­­szint-mérés is lesz. ■ D. E.

Next

/
Thumbnails
Contents