Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-15 / 164. szám
2006. JULIUS 15., SZOMBAT SZOLNOK KÖRNYÉKE 5 A frank vendégek családoknál szállnak meg Besenyszögön A három évvel ezelőtt kialakult testvértelepülési kapcsolatot az idén szerződéssel hitelesíti Be- senyszög és Weidenbach. A Nürnberg közelében lévő, 2900 lakosú falucskában főként frankok élnek, akik barátiabbak, közvetlenebbek, mint általában a németek, állítják a besenyszö- giek. Tavaly harminc család járt kint Németországban, idén nyáron a magyarok lesznek a házigazdák. A hivatalos delegáció tagjait július 20. és 23. között saját házaikban látják majd vendégül a besenyszögiek. A testvértelepülési szerződést tavaly a németek már szentesítették, szombaton a magyarok is aláírják. Ezen a napon a weidenbachi ön- kormányzat tagjai és az ottani lakosok megismerkednek a helyi vállalkozókkal, akikkel ke- rekasztal-beszélgetésen az esetleges jövőbeni gazdasági kapcsolataikat alapozhatják meg. szűcs lászlőné. Kengyel: — Naponta okoz problémát a vonatközlekedés. Több járatot indítanék iskolaidőben Kengyel és Szolnok között reggel és délután. Gondoskodnék a légkondicionálásról, és, hogy ne ázzanak be a vagonok, ha esik az eső. Örök gond a fiatalok helyzete, lakáshoz jutásuk szinte reménytelen. Megemelném a kezdőfizetésüket, vagy fedélt adnék a fejük főié. A jól tanuló középiskolás diákok ösztöndíjat kaphatnának, függetlenül attól, hol laknak. Őket kell támogatnunk. Tudom, ez csak álom, főleg most, a megszorítások idején. Nem túl rózsás jövő előtt állunk. Ráadásul Kengyelen nincs sok munkahely, sokan számítanak segélyre. TELEPÜLÉSI OLDALAK Július 17. Karcag Július 18. Jászberény Július 19. Kisújszállás Csatornázásra varnak panasz „Három éve szedik a díjat, mégsem történik semmi” A kengyeleik három éve várják a szennyvízelvezető kiépítését. Pályázati lehetőség és pénz hiányában azonban egyelőre várniuk kell a komfortosabb életre vágyóknak. Fodor Beáta- Sokan unjuk már, hogy csak fizetünk, fizetünk, mégsem történik semmi — panaszkodott Kengyelen a nevét elhallgatni kívánó lakos. - Negyvenezer forintos nyugdíjamból havonta 1225 forintot fizetek már három éve. Az útra is beadtunk már több mint 10 ezer forintot.- Ebből már nem lesz semmi- hasonló módon vélekedett Boros József is. A Táncsics utcában élő nyugdíjas szerint túl régóta hitegetik a kengyelieket a csatornahálózat kiépítésével. Megyénk számos más településéhez hasonlóan Kengyelen is esztendők óta egyre sürgetőbb igény a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. Az előkészületek már megtörténtek, a község Tiszatenyővel közösen próbál pályázati forrást szerezni a beruházáshoz. Ez idáig eredménytelenül. — A három év alatt ötvenmillió forint gyűlt össze — tudtuk meg Czédly Gyulától. Kengyel polgármestere hozzátette, hogy ez a pénz nem a hivatalhoz folyik be. A bankszámlán lévő megtakarítás azonban csak kicsi hányada a beruházás teljes költségének. — A kiépítendő csatornahálózat 2,5 milliárd forintba kerül — mondta a polgár- mester. — Ezért próbálunk engedélyes tervünkkel pályázat útján támogatást szerezni. Három évvel ezelőtt a Kengyelen 1100 ingatlantulajdonos részvéEz a kicsi áteresz van csak — mutatja Boros József. A szennyvízelvezetőre már három éve várnak. Az útdíj kidobott pénz? a panaszosok szerint útpénzt is szedtek, de abból még nem épült aszfaltozott út a településen. - A beszedett útpénzből az útalap elkészült - mondta a polgármester. A csatorna kiépítése után érdemes aszfaltozni, ami viszont már lakossági hozzájárulás nélkül tisztán önkormányzati költség lesz. telével közműtársulást is alakítottunk. A két település vezetői a visz- szautasított pályázatok miatt más megoldást is keresnek. Jelenleg tárgyalnak egy kivitelező céggel, amely hajlandó lenne előfinanszírozni a beruházást. Ez is egy lépés lehetne, de jól ki kell dolgozni a feltételeket — tette hozzá Czédly Gyula. Tavasszal talán meg is kezdődhet a csatornaépítés. A csatornázásra előtakarékoskodnak a lakosok két fordulóban léphettek be a kengyeliek a csatornázásra alakult társuláshoz. Akik már az elején eldöntötték, szeretnének rácsatlakozni a majdani hálózatra, azok havonta 1225 forintot fizetnek tíz éven keresztül. A később belépők már 1702 forint havi díjat fizetnek 120 hónapig, szintén lakás-előtakaré- kossági betétszámlára (LTP). Ez egy olyan megtakarítási forma, amely ingatlanfejlesztés céljából nyitható meg. Valójában az LTP-ben „spórolják össze” a csatlakozók a hozzájárulást, amelynek összege a futamidő alatt nem változik, és erre írásos garanciát is kapnak a lakosok. Augusztusban útalap építésébe kezdenek hozzákezdenek az útalap építéséhez azokban az utcákban Kengyelen, ahol a lakosság anyagüag is hozzájárult az munkálatokhoz. Az önkormányzat 21 millió forinttal kiegészítette az összegyűlt összeget. Elsőként a Damjanich, József Attila, Thököly, Jókai utcákban kezdik meg az építkezést Augusztustól nyolcezer négyzetméter útalap készül el. A kitartó munkáért elismerést vehettek át ä közelmúltban adták át Rákóczifalván a községi díjakat. Rákóczifalva Civil Társadalmáért díját vehette át Barhács Mihályné a községi rendezvények szervezéséért, a Rákóczi Néptáncegyüttes létrehozásában és a rákóczifalvi néptánckultúra megteremtéséért. Faragó László részére Rákó- czifalváért Egészségügyi Díjat adományozott a képviselő-testület a településen több mint 25 éven keresztül gyógyszerészként végzett munkájáért. Turisztikai pályázatra készülnek Kengyelen A leader+ kistérségben szereplő négy település, Tisza- püspöki, Szajol, Rákóczifalva és Kengyel részvételével akciócsoport jött létre, A programon belül Kengyel saját turizmusát fejlesztve pályázatot nyújt be többek között alkotóház, erdei szálláshely kialakítására, valamint a község termálvizének kihasználására. A szünidőben is kapnak ebédet a rászorulók A nyári gyermekétkeztetéshez állami hozzájárulással legalább 30 munkanapig napyegyszeri meleg étkeztetést biztosítanak a rászoruló gyerekeknek a szünetben. Kengyelen az óvoda főzőkonyháján 81 gyermeknek visznek haza meleg ételt. A nagycsaládosokat is támogatja az önkormányzat, számukra a közelmúltban 17 mázsa lisztet osztottak ki. Az oldalt írta és szerkesztette: Fodor Beáta 56/516-757 e-mail: beata.fodor@axelspringer.hu Fotók: Mészáros János A gyerekek strandolni szeretnének napközis tábor Macik, kutyák, lovak és unaloműzés egy héten keresztül Szajol Község Önkormányzatának jegyzője hirdetményt tesz közzé igazgatási ügyintézői munkakör betöltésére. Kilátandó feladat: Szajol Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában általános igazgatási feladatok ellátása. A munkakör betöltéséhez szükséges feltételek: • magyar állampolgárság, • büntetlen előélet, • felsőfokú államigazgatási igazgatásszervezői képesítés, vagy szociális igazgatási szakképzettség, vagy szociális munkás szakképzettség. A jelentkezéshez csatolni kell: • szakmai tevékenységet is bemutató részletes önéletrajzot, • iskolai végzettségre, szakmai képzettségre vonatkozó okmányok másolatát. Előnyt jelent közigazgatási szakvizsga, valamint szakmai gyakorlat. Illetmény: a köztisztviselők jogállásáról szóló - módosított - 1992. évi XXIII. törvényben foglalt szabályoknak megfelelően. Akinevezéssel létrejövő közszolgálati jogviszony határozatlan idejű, 6 hónapos próbaidővel. A munkakör betöltésére vonatkozó jelentkezéseket és mellékleteit 2006. július 28-ig lehet benyújtani Szajol község jegyzőjéhez (5081 Szajol, Rózsák tere 1.) Pihenésre és ismeretszerzésre egyaránt bőven adódott lehetősége a beseny- szögi tábor közel hatvan résztvevőjének a héten. Munkatársunktól — A strandolás és a Maci múzeum! - kiabálták szinte egyszerre a napközis tábor diákjai, amikor arról faggattuk őket, mi tetszett nekik a legjobban az egyhetes programban. — Több száz macit láttunk Rákóczifalván a múzeumban - mesélte Tarjányi Fanni - Nekem is van otthon jó pár, nagyon szeretem őket. Testvére, Pisti és a fiúk szerdán a szajoli szabadidőközpontban tombolták ki magukat. A tett változatát is eljátszották. Vé- fürdőzés mellett a tévéből is- gül döntetlenre sikeredett a fiúmért Csaó Darwin! egyszerűsí- és a lánycsapat mérkőzése, ahol Fidó, a rendőrkutya bemutatta tudását a besenyszögi gyerekeknek sok mulatságos feladatot kaptak a gyerekek.- Ebben a melegben legszívesebben csak strandolnánk - mondta Szabó Sebestyén és Pintér László. A két fiú beszámolója szerint a táborban egy percet sem unatkoztak, bár egyszer sem kerültek számítógép közelébe. Danyi Gyulánétól, a besenyszögi művelődési ház vezetőjétől megtudtuk, a családsegítő és jóléti szolgálattal közösen szervezett napköziben a gyerekek láthattak tűzoltó- és rendőrkutyás-bemutatót, lovas kocsikázhattak, strandoltak, moziztak. Tegnap az idősek otthonába látogattak. A humoros vetélkedőket a bentlakók is végigizgulhatták.