Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-28 / 149. szám
2006. JUNIUS 28., SZERDA MEGYEI TŰKOR US TOT* Hunyadfalva segélyek Egyre többen részesülnek a településen rendszeres szociális segélyben. Mint Vékonyáé Házi Eszter polgármester elmondta, havonta összességében mintegy háromszázötven- négyszázezer forint megy el a segélyekre, mga Jászladány aránymise ötven éve szentelték pappá Pataky Vidor kanonokot, aki immár arany? miséjét tarthatta vasárnap a katolikus templomban. A kanonok huszonhét éve végzi tevékenységét Jászladányban. Az eseményen köszöntötte őt ajándékkal az önkormányzat nevében Dan- kó István polgármester, bgy Kunhegyes hagyomány a szerbiai Feketicsre utazik hamarosan, egészen pontosan július 17- én tizenegy kunhegyesi kisdiák. Az alkotótáborban helyi mesterek alkotásaival és népművészeti hagyományokkal ismerkednek meg, illetve adják át tudásukat a Kunhegyes testvérvárosában élő gyerekeknek, fb Mesterszállás károk A belvíz utáni kárfelmérés során 66 ingatlan sérült meg valamilyen mértékben, melyek felújítására pályázaton 42 millió forintot nyertek. A tönkrement utakra ötvenhat milliót, az önkormányzati ingatlanokra valamivel kevesebb, mint négymilliót, egészen pontosan 3,7 millió forintot, valamint a szolgálati lakás helyreállítására másfél millió forintot kaptak, ba Mezőtúr ÜRÜGY Terményvásár- lás ürügyén jelentek meg ismeretlenek egy férfi házánál hétfőn a reggeli órákban. A sértett figyelmét elterelve felkutatták az elrejtéft'pénz helyét és'ős&esen egy millió háromszázezer forinttal távoztak, mrfk Szolnok VENDÉGEK Angol gyermekvédelmi delegáció tartózkodik megyénkben a héten. A szakemberek látogatást tesznek többek között a karcagi Gólyafészek Otthonban, Tiszafüreden és Ti- szaderzsen nevelőszülőknél, illetve roma fiatalokkal beszélgetnek esélyeikről, szs Szolnok KULTÚRA A közelmúltban jelent meg az Eső című, Szolnokon szerkesztett irodalmi folyóirat legújabb kiadványa. A kilencedik évfolyamában járó lap második, nyári számában több, a megyében élő szerző is bemutatkozik írásaival, rá A légkondicionálók takarítását is minimum évente meg kell oldani. Képünkön a Chip elektronik munkatársa szereli az egyik berendezést. Mindenkinek a klíma kell kereskedelem Szinte karácsonyi forgalom a hőség miatt Az utóbbi napokban tapasztalt hőség miatt látványosan megugrott a légkondicionálók, ventillátorok és hűtőgépek iránti kereslet. Ezek mellett a kerti és asztali elektromos grillek, fagylaltgépek és gyümölcsturmixok is szép számban fogytak az üzletek polcairól. Bozsó Anikó- Számomra életmentő lenne egy légkondicionáló a lakásba - magyarázza egy elektronikai boltban válogatva Lukács Mi- hályné. - Sajnos beléptem a változó korba, és elég sűrűn tör rám hőhullám. Amúgy sem bírom a meleget. A probléma inkább ott kezdődik, hogy a családom teljesen ellene van a légkondinak, a lányom pedig allergiás. Mert hát nem lenne igazán jó, ha ezzel még fokoznánk az amúgy is elég erős tüneteit. A napokban ránk tört irdatlan hőség az elektronikai cikkeket kínáló üzletek forgalmán is jelentősen meglátszik. — Az üzletekben látványosan nőtt a kombinált hűtők és a légkondicionálók iránti érdeklődés - mondja egy szolnoki, belvárosi elektronikai üzlet vezetője. - A ventilátorok közül inkább a távirányítós, illetve időzíthető készülékeket keresik. Mellettük óriási az érdeklődés az autóban használható hűtőtáskák iránt is, de a konyhai robotgépek forgalma is aíáposan megugrott az utóbbi napokban. Mindemellett egyre több szépségápolási termék is fogy. Szinte karácsonyi forgalmat hoznak a hajformázók, hajsütők és hajvasalók. Ilyenkor lehet a legtöbb epilátort, bikinivonal-formázót, borotvát és gyantázót is eladni. Egy szolnoki klímaszolgáltató cég ügyvezetője, Mészáros Anikó kérdésünkre elmondta, hogy a légkondicionáló készülékeket legalább évente egyszer ki kellene tisztítani. — Egyes forgalmazók kérik, hogy készülékeikhez évi kétszeri alkalommal legyen karbantartás, bár az általános inkább az egyszeri. A megyeszékhelyen például tudok olyan gazdasági társaságról, ahol például rendkívül gyakran, kéthavonta rendelik meg a tisztítást. Mindemellett a vevők többsége nem ragaszkodik a jobb minőségű szűrőkhöz. Elegendő csak a minimális, kötelező szűrő is. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a különleges rendszerekhez (ionfrissítő, plkzmaszűrő, aktívszenes elektrosztatikai szűrő, fotokatalitikus szűrő) némi pluszköltség szükséges, amit sokan már nem tudnak megfizetni. Pedig vannak olyan modern gépeink, melyek segítségével akár az asztmások és az allergiások is jól érezhetik magukat a bőrükben legalább az otthonukban. Érdekesség, hogy a légkondik és hűtőgépek miatt az elektromos hálózatnak a szokásosnál tíz százalékkal nagyobb terhelést kell elviselnie ilyenkor, a nyári sizeáóhban. Kellemesebb a hőérzet, de azért legyünk óvatosak! A LÉGKONDfCiONÁLÓ segíti a SZO- ba páratartalmát alacsonyan tartani, ezért ilyen helyen kellemesebb a hőérzetünk. Mégis jó, ha csínján bánunk e technikai vívmánnyal, nehogy elkapjuk a le- gionella fertőzést, ami súlyos tüdőgyulladást okozhat. Ez a baktérium ugyanis a légkondicionáló berendezés propellerein található, ami üzemeltetéskor befújja azokat a légtérbe. Egy átlagos légkondicionálóval kapcsolatos kiadások \V3* s Alapberendezés ára: 48 ezer forint+áfa Karbantartás ára: 3000 forint+áfa Beszerelés dija: 30-35 ezer forint Hűtő/fűtő teljesítmény (kW): 2,6-17/2,3-19 Plusz kiadás napi 5-6 óra használat során: 2-3 ezerforint/hó FORRÁS: ÜJ NÉPLAP GYŰJTÉS JEGYZET Meleg napok után forróság szélsőséges a világ, szélsőségesek az időjárás paraméterei. Hetekig akkora hideg volt, hogy ijedtében az ember képén befelé nőtt a szőr, aztán tessék, néhány nap, és beköszöntött a Szahara. Most a napon, a vízben megfő a lúdtojás. NEM elég ez a velőkig ható kánikula, a minap mutatta a televízió, hogy a melegek is felvonultak a főváros erre kijelölt, egyik langyos utcájában. Boldogan kiáltották a kamerába, ez az igazi demokrácia, ahol a másságnak is hangot adnak. Szerintem nagy baj lenne, ha ebben és ehhez hasonló demonstrációkban merülne ki a demokrácia lényege. Még akkor is, ha én elviselem a hasonló érzelműeket, de azért aligha szerencsés, hogy ezzel még dicsekednek is. Olyan államban, ahol állítólag a család, az ellenkező nemű felnőttek közössége a példa, a társadalom alapja. ÉN AZ EGYNEMŰEK parádéjára aligha lennék, vagyok büszke, de mint magyar embernek, minden elismerésem azoké, akik 30-35'CJ fokos kánikulában is állnak a rartán. Amelyek melegek, nagyon melegek. Legyen szó a kórházak termeiről, az utcai rendőrről, a fémeket öntő, kovácsoló szakikról, a kukoricát másodjára kapáló gazdáról, a buszok, teherautók vezetőiről, a tűzoltók kutyanehéz mindennapjairól. A vasutasok kinti, benti munkáiról, a pékekről, a tetőfedő ácsokról, építőipari munkásokról és még hosszan sorolhatnám a veszélyes, forró üzemeket. Fájdalom, ezekbe véletlenül sem tartozik a homoszexuálisok felvonulása. Akár melegek a napok, akár hűvösek ... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Hat új jelölt a szocialistáknál szavazás Az alpolgármester sem indul a választáson Szolnokon több, jelenlegi önkormányzati képviselőjét nem indítja az őszi választásokon az MSZP. A párt taggyűlése hétfőn, késő este döntött az egyéni jelöltjeikről. Teleki József Négy éve Szolnok 16 egyéni ön- kormányzati választókerületéből 14-ben a szocialisták jelöltje győzött. Az akkor megválasztottak közül azonban hatan most jelöltek sem lesznek. Az indulók listáján ezúttal sem a jelenlegi polgármester, Botka Lajosné, sem az oktatás, a kultúra és az egészségügy területéért felelős alpolgármester, Berta István nem szerepel. Pedig négy éve mindketten megnyerték saját körzetüket. Berta István helyett Leskó László, míg Botka Lajosné helyett dr. Kód Márton lesz a szocialisták jelöltje. Kisebb meglepetésnek számít az is, hogy Palla Béla váltja jelöltként Csépány Sándort. Dr. Karsay Koppány körzetében Bánóczy Lajost, LászL _______Dr. Nagy Rózsa 2. G ermann Sándor 3. Balatonná Havellant Csilla 4. Barta István 5. Palla Béla 6. Dr. Horváth Róbert 7. Leskó László 8. Kóti Márton ló Tiboréban pedig Holler Zoltánt jelölték a szocialisták. Nem indul Szikszói Ferenc sem. Az ő neve még az előző ciklusban vált városszerte ismerté. Jelentős szerepe volt ugyanis abban, hogy a TVM-lakótelep sorsa több évi hercehurca után rendeződött, és a terület a városhoz kerülhetett. Helyét dr. Füle István veszi át. 9. Dr. Füle István 10. Radócz Zoltán 11. FeketénéTóth Rozália 12. Bozsányi István 13. Bánóczy Lajos 14. Holler Zoltán 15. Csák László 16. Dr. Szegedi Károly Az MSZP szolnoki egyéni önkormányzati képviselőjelöltjei Választókén jelölt Választókén jelölt Alapítványi segítség a MÁV Kórháznak Az osztályon fekvő betegek hívták fel a figyelmet korábban arra a lehetőségre, melynek köszönhetően egy alapítvány nyújtott segítséget a Szolnoki MÁV Kórház reumatológiai osztályának. A Magyar Tolókocsi Alapítvány kuratóriumának egyik tagja, dr. Deutsch Róbert tegnap adott át egy kerekes széket dr. Kormos Ildikó osztályvezető főorvosnak. Valóban nagy segítséget jelent ez az adomány a kórháznak, hiszen az intézményben jellegéből adódóan főként segítség nélkül nehezen járó mozgás- szervi betegekkel foglalkoznak, így lehetőség nyílik a már elhasználódott, korszerűtlen kerekes székek kiváltására. ■ Szilvási Zsuzsa Parlagfüvet irtottak, a megyei parlagfű-mentesítési bizottság felkérésére az Államigazgatási Kollégium tagjai is részt vettek a tegnap délelőtti parlagfű-mentesítési akcióban, melyet a szolnoki Tiszaligetben tartottak.