Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-22 / 144. szám
2 POSTÁNKBÓL Szolnokhoz tartozunk Tisztelt Géléi Úr! Ön azt írta, hogy az illegális gyorsulási versenyek helyszíne Szolnok legelhagyatottabb része, illetve szombat éjszakánként itt szinte egy teremtett lélek sem fordul meg. Nem tudom, hogy Ön mennyire nézett szét ezen a részen nappal, biztos nem nagyon, mert akkor tudná, hogy mintegy 22 család él az ipari parkon túl. A teremtett lélekről csak annyit, hogy szombat éjszakánként az itt lakók is szoktak közlekedni, ugyanúgy, mint máshol. Már nekünk is sikerült éjszaka a gyorsasági versenybe belefutni, igaz, a szervezők nagyon előzékenyek és segítőkészek voltak, így sikerült hazajutnunk. Úgy éreztem, az igazsághoz ez is hozzátartozik, mert igaz, hogy a Szolnok táblán túl élünk, de azért Szolnokhoz tartozunk mi is. SZABÓ ISTVÁNNÉ, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5001 SZOLNOK. PP. 105. Nyári menetrend szerint járnak a Volán buszai A nyári forgalomhoz igazította időszerű menetrendjét afász- kun Volán Zrt. A nyári időszakban kevesebb járat közlekedik Szolnokon. Ilyenkor nincsen iskola, ezért nem mennek az iskolajá- ratok, valamint a 4-es, a 4/A-s és a 23-as jelzésű buszok augusztus végéig. Menkó Mihály, a helyi személyszállítási üzletág vezetője azt is elmondta, hogy a 15-ös busz nem az Ady Endre utcán, hanem a Baross Gáboron közlekedik. A 35-ös jelű busz pedig a Hild Viktor utcáról indul és a Tisza- ligetbe szállít utasokat. A helyközi járatok közül is kevesebb jár. Kosina József, a helyközi személyszállítási üzletág vezetője szerint főleg a vidéki iskolás járatok nem közlekednek. «Toth András MEGYEI TŰKOR jr Alomautó potom áron Az árveréseknél gyakran megesik, hogy sok az érdeklődő, de licitáló valamiért már csak egy akad. A számok egyre lejjebb pörögnek. Ingó árverések az APEH megyei Igazgatóságán 2004 2005 2006 db eFt db eFt db eft Foglalás 386 1792328 353 992030 186 430349 Árverés 148 73 500 164 416300 144 183000 Eredményes 98 25444 78 33496 96 30615 FORRÁS: APEH MEGYEI IGAZGATÓSÁGA FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A megfelelő paragrafusokat is sorolná talán, ha kellene. De nem kell. Elég a papír. Tudja ezt éppen úgy, mint azt, hogy így a neve nem hangzik el. Vissza is zökken mozdulatlan nyugalmába, míg a végrehajtók kötelességsze- rűen sorolják az árverési szabályokat'.— Akár egy film kockái pörögnének, csak éppen fordítva. A kikiáltó hölgy ütemesen számol visszafelé: „hárommillió, kétmillió-hétszázötven- ezer, két és félmillió...” A férfi arcán, akár egy pókerjátékosén, egy rezdülés sem látszik. Csak ül mozdulatlan nyugalommal, szétvetett lábakkal.- Ingóságok esetében a forgalmi érték negyedéig mehetünk le — magyarázza az igazgatóhelyettes. Mintjoóné Molnár Ildikó mondja: néhány éve már lehetőségük van, hogy pályázaton értékesítsék a lefoglalt ingatlanokat és az év eleje óta az ingóságokat is. Ez a forma azonban kevésbé eredményes. Miért? Talán, mert a pályázaton a forgalmi értéknél kevesebbet senki sem ajánlhat. A számok pörögnek, lejjebb és lejjebb: Egymillió-kétszázötvenezer, egymillió. Az utolsó ajánlat hétszázötvenezer”.- Tartom! - szólal meg a kezét is felemelve a mindeddig mozdulatlanul ülő férfi. A táskájából egy bőrtokot húz elő. Benne akkurátusán három kötegben sorakoznak a tízezresek. Az egyikből gondosan leszámolja az összeget, majd a tokot visszacsúsztatja táskájába. Míg várja a pecsétes papírokat, teljes nyugalommal, szétvetett lábakkal, félig a mellette lévő asztalnak dőlve ül. Mozdulatai, azt sugallják, talán már több licitáláson vett részt, mint a végrehajtók. ■ A számok pörögnek, lejjebb és lejjebb. Egymillió-két- százötvenezer, egymillió. Az utolsó ajánlat hétszázötvenezer”. Az árverés az utolsó lépés a végrehajtásban A végrehajtási eljárásnak a legvégső lépése az árverés. Ha a hivatal adóhiányt állapít meg, akkor először inkasszóval igyekszik az államnak járó pénzéhez jutni. Amennyiben azonban ez nem vezet eredményre, úgy elindulnak a végrehajtók. Az adóhiány mértékének megfelelően lefoglalnak szinte bármit, ami értékesíthető. így kalapács alá kerülhet telek, lakás, kocsi, esztergagép. De árvereznek tévét, sőt - egy hirdetmény szerint - még enyhén kopott román étkező garnitúrát is. A kikiáltási ár a végrehajtó által meghatározott forgalmi érték. Ennek azonban negyedéért is gazdára találhat a lefoglalt ingóság, feléért az ingatlan, ha nincs, aki magasabb összegre tenne ajánlatot. Zárt raktár helyet zárlatban a tárgyak többnyire együttműködők - így jellemezte Joóné Molnár Ildikó, az APEH megyei igazgató helyettese azokat az adósokat, akiknél megjelentek a végrehajtók. Az adóhivatalnak a megyében nincs árverési csarnoka, ahol raktározni tudnák a lefoglalt társakat. ís azokat nem szállítják el, „csupán ” az adós őrizetében hasják. Előfordult már, hős a lefoglalt ingóságot eladta a tulajdonos. Ilyenkor feljelentést tesz az APEH. A lefoglalás után még harminc napja van a tulajdonosnak, hogy kifizesse a hátralékát. Az árverésen azonban már sem személyesen, sem megbízottja vagy képviselője útján nem árverezhet és az ingóságot vas ingatlant árvereztetéssel közvetve sem szerezheti meg. Biztonságos a szolnokiaknak a Tiszából kinyert ivóvíz A Szolnokot ellátó tiszai felszíni vízbázis sűrűbben és könnyebben ellenőrizhető, mint egy felszín alatti - tudtuk meg.-Jelenleg, az áradást is figyelembe véve kicsi a víz zavarossága, és nincs nagy szervesanyagtartalma sem — mondta el Süveges Gyors, a Víz- és Csatorna- művek Koncessziós Rt. felszíni vízmű igazgatója.-Az 1990-ben átadott technológia lényege, hogy több fázison megy keresztül a folyóból kiemelt víz, mielőtt ivóvízként továbbítanánk a fogyasztók felé. A vizet levegőztetik, ózonnal tisztítják, homokpadokon és granulált aktív szenes ágyakon is keresztülfolyatják, mire iható minőségű lesz. A biztonság kedvéért az esőzések okozta áradás miatt megemelték a vízben feloldott klór mennyiségét. így literenként 0,2-0,32 milligramm mennyiséget jutattnak bele. Ezt ném csak a vízbe, hanem a hálózati nyomószivattyúkba is adagolják, hogy teljes legyen a víz fertőtlenítése. ____ ITTA. 20 06. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK Óvónőket, dajkákat tüntettek ki Városi ünnepségen köszöntötték tegnap a karcagi Madarász Imre Egyesített Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat most nyugdíjba menő tagjait, valamint a díjakat is átadtak a legjobbaknak. A képviselő-testület döntése értelmében Karcag Város Kultúrájáért Díjat vett át Gulyás Ferencné intézményvezető-helyettes. Az ünnepségen a most nyugdíjba menő két óvónőt és a hat dajkát is elbúcsúztatták, majd a tíz tagóvodából tizenheten vettek át 25,30,40 éves jubileumi jutalmat, a Kinizsi úti tagóvodából pedig tizenhármán a hűségjutalmat. Az Év Óvodája Díjat a Csokonai úti tagóvoda kapta. Az Év Óvónője lett Ku- rucz Jánosáé (Kinizsi úti tagóvoda), Kapocsi Lőrincné (Jókai úti tagóvoda) és Andrási Tibor- né (Zöldfa úti tagóvoda). Az Év Dajkája Díjat Hemző Jánosné (Kinizsi úti tagóvoda) és Takács Jánosné (Kuthen úti tagóvoda) kapta. ■ Daróczi E. Az idén újból a Ligetben lesz a szolnoki expó Nem várható útlezárás és forgalomelterelés a 14. szolnoki expó kiállítás és vásár idején. Holnaptól vasárnapig régi helyszínen, a Tiszaligeti Sport- csarnokban és környékén várják a látogatókat. A térség kiemelkedő gazdasági és kulturális rendezvényén az ország minden tájáról érkeznek kiállítók a szolnoki Tiszaligetbe. A több mint száz vállalkozás közel fele első alkalommal mutatkozik be a vásáron. Tóth Mihályné szervezési igazgató szerint a résztvevők száma bizonyítja, még van igény egy ilyen típusú expóra. - Egy vásár addig életképes, amíg vannak látogatók - tette hozzá a szervező cég képviselője. A szakmai program középpontjában az idén a logisztika áll. A konferencia holnap 9 órakor kezdődik a Sportcsarnokban. Emellett a belépő nélküli vásár szórakozási lehetőséget is biztosít, a ligetbe látogatókat sörkertben, kávéházban látják vendégül. A gyerekek lovagolhatnak és csúszdázhatnak is. A közlekedést nem korlátozzák a rendezvény idején. - Az elmúlt évek tapasztalata alapján agressziót vált ki az útlezárás. Az idén a Ligetbe autóval érkezőket sem zavarja a vásár - mondta Tóth Mihályné. ■ F. B. ■ A gyerekek lovagolhatnak és csúszdázhatnak is. Elismerés 3 pedagógusnak. Szülők és tanítványok részesítették különleges díjban a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Szakközépiskola tanárát, Zombori Józsefet (balról) tegnap este a szolnoki Művésztelepen. A városszerte ismert pedagógusnak Szutorisz-Szügyi Csongor adta át az elismerést egy civil szerveződés nevében. Összefognának a fővárosi és vidéki színházak A színlelt szerződések felszámolása komoly gondot jelent a művészeti intézmények, így a szolnoki Szigligeti Színház költség- vetésében is. Az önkormányzattól hétmillió forintra ígéretet kapott a szolnoki teátrum. - A döntésre ma délutánig kell várni, ugyanis a közgyűlésnek kell megszavaznia, kiegészíti-e az átsorolás okozta kiadások fedezését - mondta Szikom János. Az igazgató szerint ez az összeg a műszaki, adminisztratív munkakörben dolgozók járulékainak fedezetére lesz elegendő. Az elmúlt héten írták alá a színház dolgozói a szerződéseket. A direktor szerint nem mentek el többen, mint amennyire számítottak. Május közepén Szolnokon rendezték meg a vidéki színházak vezetőinek országos találkozóját, ahol kezdeményezték egy, a színházak érdekvédelmét szolgáló szervezet létrehozását. A társulatok védelme érdekében jogszabály életre hívása a távlati cél, amely a színházak működését és az ott dolgozók érdekeit helyezi előtérbe. Holnap harmincöt vidéki és fővárosi színház igazgatója ül össze Budapesten. Itt dől el, megalakul- hat-e a Színházigazgatók Szövetsége vidéki és a fővárosi teátrumok vezetőinek részvételével. ■ Fodor B. árverés Hiába sok az érdeklődő, gyakran kevés a licitáló