Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-22 / 144. szám
2006. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR Cibakháza játszóterek Megvizsgáltatta a község önkormányzata a településen lévő játszóterek állapotát egy szakértőcéggel. A bejárást követően kiderült, hogy azok az uniós előírásokhoz igazodó szabályoknak már nem felelnek meg, mert balesetveszélyesek. Ezért a hivatalnak mindegyik játszóparkot fel kell a jövőben újítania, s a bírált eszközöket ki kell cserélnie. Ez több millió forintba kerülne, pe lászfelsőszentgyörgy kaptak Hárommillió 781 ezer 791 forintot kapott az önkormányzat a Belügyminisztériumtól a helyi ön- kormányzatok létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatása első ütemének pályázatán — tudtuk mega Belügyminisztérium honlapjánról. ta Mezőhék HARAMIÁK Mezőhék külterületén, a Kistanyák dűlő egyik házánál négy személy jelent meg kedden délelőtt. Az ismeretlenek kihasználva a tulajdonos teljes rokkantságát, lakásából egy szekrényfiókból gátlás nélkül közel 9 ezer forintot vittek magukkal, mrfk Szolnok támogatás A megyei nyugdíjas rendőrök egyesülete 30 ezer forint támogatást kapott a megyei közgyűlés idei idősügyi alapjából „Ismerkedjünk megyénkkel és szomszédainkkal”' című programjára. Ugyanebből az alapból jutott 20 ezer forint támogatáshoz az asztmabetegek megyei egyesülete egészségrehabilitációra. BGY Tiszafüred elcsórták Egy osztrák állampolgárt loptak meg ismeretlen tettesek keddre virradóra. Az elkövető miután a szúnyoghálót kivágta és bejutott a nyaralóba, a nappali asztaláról egy táskát zsákmányolt a benne lévő pénzzel, valutával és egy mobiltelefonnal együtt. A külföldi turistát 260 ezer forint anyagi kár érte a bűncselekménnyel. Az ügyben nyomoznak, mrfk Törökszentmikiós kár A helyi önkormányzat a közelmúltban küldte el a Belügyminisztériumba azt az idei belvízkárt szenvedett 108 ingatlanról szóló dokumentációt, amely alapján — amennyiben az állami döntéshozók erről úgy határoznak — a tulajdonosok kárkompenzációban részesülhetnek —tudtuk meg dr. Varga Imre jegyzőtől, mg Bukások kétkerekűvel közlekedés A kerékpárutak hiánya is a balesetek okozója Nyáron több a biciklis az utakon, ugyanakkor a kerékpározás veszélyeket rejt magában. Bár a rendőrség több kísérletet tett már arra, hogy visszaszorítsa a kerékpáros balesetek számát, az erőfeszítések ellenére is sajnos nagy számban történnek tragédiák. Mészáros Géza- Nem tagadom, félek, amikor naponta oda-vissza kerekezek a lakás és a munkahely között. Még úgy is nagy a forgalom Törökszentmikiós belvárosában, hogy már régóta elkészült a 4-es főút várost elkerülő szakasza - panaszkodik Molnár József.- A napokban megbüntették a feleségemet, mert volt ugyan világítás a biciklijén, de sötétedéskor nem kapcsolta azt be. Nekem viszont nem volt lámpám a kerékpáromon, ezért az előbbi esetből tanulva vettem egy villo- gót. Két nap sem telt el, és letörték. Most aztán engem is megbírságolhatnak, hiába bizonygatnám, hogy használnám a lámpámat. Talán jobb lett volna, ha az egész járgányt elviszik, mert így nem kell félnem a járművektől és a közúti rendőröktől - bosz- szankodik szerencsétlen történetén a szolnoki Kiss Iván. — A megyénkben sokan közlekednek kerékpárral, a nyári hónapokban még többen. így a kétkerekűvel okozott^vagy elszenvedett balesetek száma is magas — mondta Molnár Miklós ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója, főkapitány-helyettes. - A legveszélyeztetettebb terület a Tiszazug és a Kunság, de a Jászságban is W*»-*»*, Egy ütközésben mindig a kerékpáros húzza a rövidebbet. A balesetek a kerekező halálával végződhetnek. sok a kerékpárost érintőbateset. A legmelegebb időszakokban a településekre érkező vendégek miatt a forgalom is számottevőbb az átlagosnál. Az ezredfordulóig évente mintegy 170 kerékpáros balesetet regisztráltunk, 2004-ben ez a szám átlépte a kritikus 200ras határt. A biciklis még akkor is veszélyesebb körülmények között közlekedik, ha ő és rajta kívül mindenki betartja a KRESZ szabályait. Csakhogy a balesetek szinte kivétel nélkül visszavezethetők valamilyen szabálytalanságra. Kerékpárosbalesetek a megyében Év Okozója Részese Összesen 2001 89 77 166 2002 97 76 173 2003 99 82 181 2004 111 93 204 2005 105 100 205 (FORRÁS: MRFK) Kerékpárosbalesetek megyénk közútjain az utóbbi időben cserkeszőlö. Éjszaka a 44-es főúton ütközött össze egy furgon a vele szemben az úttest felezővonalán közlekedő kerékpárossal. A 73 éves biciklis férfi belehalt a sérüléseibe. szolnok-szandaszölős. Majdnem egy járőrkocsi elé esett egy ittas kerékpáros. Az egyenruhások kérdőre vonták a 48 éves férfit, aki elfutott, de a rendőrök utolérték. Tettét súlyosbította, hogy 20 ezer forinttal a megvesztegetést is megpróbálta. JÁSZBERÉNY. A kerékpáros férfi szabályosan haladt, amikor egy parkoló jármű vezetője belülről kinyitotta kocsija ajtaját. A biciklis kikerülte az autót, azonban egy hátulról érkező másik személygépkocsi elgázolta őt. mezőtúr. Két kerékpáros hölgy ütközött egymással. A balesetet okozó 36 éves nő nem adott elsőbbséget a 64 esztendős néninek, aki az esés következtében súlyos sérüléseket szenvedett. A vétkes ittas volt. — A kerékpárosbalesetek legfőbb oka az elsőbbség meg nem adása, az irányjelzés elmulasztása, a hirtelen irányváltoztatás, a kivilágítatlanság és az ittasság — mutatott rá Molnár Miklós. Az igazgató elmondta azt is, nem könnyíti meg a biciklisek helyzetét, hogy a megye 1300 kilométernyi közútja mellett mindössze 75 kilométerre tehető a kerékpárutak hossza. Ez nagyon kevés. fl?1 cJ CiU l i6ISi * teleki József Zártkörű árverések nagy üzlet az adóhatósági árverés. Természetesen nem mindenkinek. Mert ugye üzlet helyett inkább sorscsapásról beszélhet az, akinél megjelennek a végrehajtók, és visznek mindent, ami mozdítható. Adóhátralék fejében lefoglalják a házat, az autót, a számítógépet, de jobb híján még a kopott étkezőbútort, vagy éppen a tévét is. Ráadásul sok vállalkozó éppen azért jut idáig, mert nem jött be a nagy üzlet, vagy a tartozási lánc végére szorult. de az APEH számára sem bolt legtöbbször az árverés. Hiszen miközben az adóhatóság emberei csupán megyénkben évről évre milliárdos vagyonra teszik rá a kezüket, addig ennek az ösz- szegnek a töredéke folyik be az államkasszába. Minderről azonban legkevésbé a hivatal tehet. A jogszabályok szerint ha másképpen nem megy, negyedáron kell túladniuk a lefoglalt holmikon. az igazi haszon így a vevőké. Ám ott sem mindenkié, csak egy szűk köré. Egyszerű földi halandó ugyanis bármilyen szorgalmasan tanulmányozza az árverési hirdetményeket, legfeljebb apróságokhoz juthat. Az értékük töredékéért megvásárolható milliós kocsiktól, házaktól ugyanis idejekorán elveszik a kedvüket a „hivatásos licitálók”. Azok, akik a fillérekért megszerzett holmin szinte azonnal túl is adnak, immár valós áron, nem kis hasznot téve zsebre - adómentesen. A hivatalok előtt sem ismeretlen mindez. A kiskapukat bezáró törvény módosítására mégis jó ideje hiába várnak. így pedig tovább virágzik a feketegazdaság. Éppen a állam bácsi orra előtt. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Megkérdeztük olvasóinkat Hogyan tetszett a cirkuszi előadás? SIPOSNÉ BARTOS MÓNIKA, Szolnok: - Ez egy igazán kiváló társulat, nagyon jól éreztük magunkat mi is. Igaz, elsősorban a kétéves kisfiam, Balázs miatt jöttünk el a Széchenyi városrészbe. Szép előadást láttunk, a gyereknek, s persze nekünk is a lovas produkció, valamint az elefánt tetszett a leg jobban. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy eljöttünk. szöllősi Kristóf, Szolnok: — Nagyon klassz volt az előadás, igazából nem is tudok választani, mi volt a legjobb. Talán a fehér tigrisek emelkedtek ki az előadásból, igaz, az elefánttal és a lovakkal is látványos dolgokat csináltattak az idomárok. Érdemes volt rászánni az időt, nagyszerű élménnyel lettem gazdagabb. Ha megtehetném, újra eljönnék. albi Brigitta, Kisvárda:- Szolnokon az unokatestvéremnél töltöm a nyarat, így kiváló szórakozásnak látszott eljönni a cirkuszba. Később sem bántuk meg, mert minden produkció nagyon jó volt. Nekem a fehér tigrisek tetszettek nagyon, ilyen szép állatokat még sohasem láttam. Az állatok kifejezetten ügyesek is voltak, s egészen szelídnek látszottak. KÖRTÉSI LÁSZLÓ, Szolnok- Utoljára gyermekkoromban voltam cirkuszban, most a négyéves fiamat hoztam el. Őszintén megmondom, nem gondoltam volna, hogy ilyen színvonalas, pörgős, kiválóan szervezett produkciókat láthatunk. Igazából nem is lehet ki- mlasztani, melyik tetszett, a gyermekem természetesen aa tigrisekért rajongott igazán. Javítják 3Z utat Folyamatosan kátyúzzák az utat Fegyvernek és Tiszafüred között a megyei közútkezelő kht. kunhegyesi brigádjának dolgozói. Felvételünk Tiszaburánál örökítette meg a munkásokat.