Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-27 / 123. szám
illetékhivatali adomány a védekezésben résztvevőknek A helyreállításé a fő szerep árvíz Megalakult az újjáépítési bizottság a megyében A rendkívüli árvízi helyzet miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Illetékhivatal dolgozói pénzadományt gyűjtöttek. A közel ötvenezer forintos összegből a Kőröszugba kirendelt, gátakon dolgozó tűzoltóknak — előzetes egyeztetés után — tartós élelmiszereket, tisztítószert, gyümölcsöt, ásványvizet, naptejet vásároltak. A gátépítésben részt vevő kb. 400 főt - akik az ország számos részéről érkeztek - két helyen, Kunszent- mártonban a tűzoltólaktanyában, illetve Tiszaföldvár-Homo- kon, az általános iskola sport- csarnokában szállásolták el. Az illetékhivatal adománnyal segítette az árvízben védekezőket Elsők lettek, a döntőben szerepelnek Május elején rendezték a puszta- taskonyi „Tóparti Otthonban” a Seni Kupa „Fogyatékkal Élők Football Ligájának” regionális kispályás labdarúgóversenyét. A tornán négy csapat vett részt: Derekegyház, Borsodivánka, An- domaktálya és Pusztataskony. A győztes a Tóparti Otthon csapata lett, így ők szerepelnek az egersza- lóki országos döntőben, melynek fődíja egy lengyelországi utazás. A „Tópartiak csapata” a regionális torna serlegével Az áradás levonultával az újjáépítésé, helyreállításé a fő szerep. Szelevényen homokzsákok ezreit ürítik ki. Tokár Istvánnak, a JNSZ Megyei Védelmi Bizottság, egyben a megalakult szervezet elnökének tájékoztatása szerint a kormány határozata értelmében a védelmi bizottság május 9-én létrehozta a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Újjáépítési Bizottságot. Flanga—Szilvási- Az újonnan megalakult szervezet célja és feladata, hogy segítse összehangolni, szervezni azokat a feladatokat és tevékenységeket, amelyek eredményessé teszik a megyében a helyreállítást és újjáépítést, az önkormányzati kötelező feladatokat biztosító intézmények zavartalan működése, a települési funkciók ellátása az önkormányzati utakban keletkezett károk gyors helyreállítása, valamint az érintett károsultak lakhatási feltételeinek biztosítása érdekében - mondta el Tokár István. A bizottság tizenkét szervezet képviselőinek részvételével tartotta meg alakuló ülését. A bizottság operatív törzse vezetője, Csomós Mátyás ezredes irányításával készült el az a terv, amely tartalmazza többek között települések a károk felmérésének ütemét, az elvégzendő munkák sorrendjét, továbbá hogy milyen munkacsoportok alakulnak az érintett területeken a tevékenység irányítására. Május 19-én a 39 érintett település polgármesterét tájékoztatták a kárfelmérések menetéről tudtuk meg a szervezet elnökétől. - Fontos, tudni, hogy mindenhol az önkormányzatokhoz kell a károkat, a magántulajdonokban keletkezetteket is bejelenteni. A települési önkormányzatok számára munkájuk végzéséhez az újonnan megalakult bizottság adja a szakmai hátteret. A kárfelméréseket a településeken június 30-ig kell elvégezni, amelyeket a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság összesít. Tokár István kiemelte, hogy a kormány a belvíz okozta károk felmérésére is kiterjesztette a bizottság tevékenységét. A Magyar Béla által irányított megyei területfejlesztési ügynökség kezeli a Belügyminisztérium vis maior-alapjából megyénkbe érkező pénzt: - Előzetesen 483 millió forintos kárigény érkezett hozzánk, ebből 433-at két napon belül átutalt az illetékes minisztérium. Ezek azonban még csak a védekezéshez szükséges, becsült összegek voltak, a végső kárösszesítést június 14-ig várja tőlünk a kormány. Ezek felméréséhez megyei szervezetek nyújtanak szakmai segítséget az önkormányzatoknak. Csomós Mátyás megyei katasztrófavédelmi igazgató az operatív törzs vezetőjeként gyors, összehangolt munkát ígér: — A károk felmérésének koordinálásától a helyreállítás ellenőrzéséig, az összesítések illetékesekhez való eljuttatásáig sokrétű a feladatunk. A folyamat végigkísérése és segítése bizony hosszú hónapokra bőséges tennivalót ad a törzsnek. A tönkrement szakaszokat még idén helyreállítják varga Lászlót, a Kötikövízig igazgatóját a legszükségesebb munkálatokról kérdeztük az árvíz levonultával: — A Köröszugban is meg kell teremteni a védművek egyenszi- lárdságát. A tönkrement szakaszokat még ebben az évben helyre kell állítani, s számolunk azzal, hogy a feltárások újabb gyenge pontokra derítenek fényt - emelte ki az igazgató. - További tennivaló ebben a térségben is az előírás szerinti töltéstestek kiépítése. Ráadásul tavaly rájött a szakma, hogy miközben a vt- ügyi forrásokat a Vásárhelyi-tervre koncentrálják, pénzügyi szempontból „elfelejtették” a gátak előírás szerinti kiépítését Ezért készült egy kormány-előterjesztés arról, hogy hol kell beavatkozni a Tisza mentén a fővédvonalak egyenszilárdságúvá tétele érdekében. így ma már a Vásárhelyi-terv három pilléren áll, a szükségározás, a hullámtér- és mederrendezés, illetve a töltések előírás szerinti kiépítése egyaránt idetartozik. A megvalósítás nyilvánvalóan a pénzügyi feltételek függvénye lesz Üzleti napokon járt a közgyűlés alelnöke Durhamben 2006. április 24-28. között a Durham Megyei Tanács meghívására 5 fős megyei delegáció utazott Angliába Lóczi Miklós, a lász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke vezetésével. A gazdasági szakemberek a helyi önkormányzatok szerepét, valamint a vállalkozásfejlesztéshez, befektetés-ösztönzéshez és városfejlesztéshez kapcsolódó területeken alkalmazott sikeres módszerekkel ismerkedtek meg. ■ Díszvendégként számíthatunk Durham megyére Jász-Nagykun- Szolnok megye Európa- üiinepón, ez év szeptemberében. A látogatás kiemelt eseménye volt a „Fókuszban Magyar- ország” című rendezvény Newcastle-ben. Az Északkelet- Anglia Regionális Tanácsa és a Regionális Kereskedelmi Kamara által szervezett program Magyarországot mutatta be. Lóczi Miklós vezette a megyei küldöttséget Angliában A delegáció kiállítással színesített előadás keretében ismertette Jász-Nagykun-Szolnok megye gazdasági, befektetési lehetőségeit a szép számban megjelent angol szakembereknek. A rendezvény Ideje alatt kiépített kapcsolatok nagymértékben hozzájárulhatnak az angol- magyar gazdasági kapcsolatok élénküléséhez a jövőben. Lóczi Miklós megerősítette, hogy díszvendégként számítunk Durham megyére Jász- Nagykun-Szolnok megye Eu- rópa-ünnepén, ez év szeptemberében. * I Sokszínű megyei testvérkapcsolatok európa-nap Kiadvány készül az üdvözlő képeslapokból Nagyszabású programsorozattal köszöntötte az Európa-napot megyénk. — Az Európa-napot minden esztendőben kiemelt eseményként kezeljük - mondta el érdeklődésünkre dr. Ürmössy Ildikó, a megyei önkormányzat Európai Integrációs Irodájának vezetője. - Elsősorban arra figyelünk, hogy a nagyközönség számára érdekes, vonzó rendezvényt szervezzünk, így az EU-Direct Európai Információs Ponttal közösen olyan programra törekszünk, amely széles rétegek számára lehet érdekes. Idén a „Képeslap európai barátaimnak” című kiállítás volt az egyik legfontosabb azok közül, melyeket mi szerveztünk. Ez egy egész éves nagy rendezvény része, hiszen megyénk mind a 13 testvérmegyéje részt vesz benne. A diákoknak szóló felhívásban az szerepelt, hogy a diákok térségük nevezetességeit, kultúráját képeslapon, illetve üzeneten keresztül mutassák be. A nemzetek fiataljai által beküldött képeslapokból őszre, a szeptember 23-i Európa-ünnep- re kiadvány megjelentetését tervezzük. A másik általunk szervezett program egy civil fórum volt, melyre meghívtuk az észtországi Lääne-Viru megye, térségünk legfrissebbnek testvérmegyei kapcsolatának számító delegációját is. Ezt követően a Szolnok város által szervezett Kossuth téri rendezvényekhez kapcsolódtunk, a mi vendégeink voltak ugyanis a bemutatkozó máramarosi táncosok. A Transsylvania együttes nagy sikerű bécsi fellépésről hazatérőben szórakoztatta a szolnokiakat az Európa-napon. Mára- maros megyével egyébként alig két esztendeje újítottuk meg a több évtizedes, ám megszakadt kapcsolatot, s úgy vélem, Románia küszöbönálló EU-tagsága előtt komoly segítséget tudunk nyújtani partnereinknek. Az Európa-nap programjainak lezárultát követően is érkeznek hozzánk külföldi vendégek. Hamarosan újabb gyakornokokat fogadunk öt országból a Centurio program keretében. Ezt követően Észak-Anglia tíz középiskolájának igazgatója tanulmányozza megyénkben a magyar oktatási rendszert, majd a lengyelországi Suski járásból érkezik közgyűlési delegáció Jász-Nagykun-Szolnok megyébe. A máramarosi Transsylvania együttes is fellépett a szolnoki Európa-napon Az oldal a megyei önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az intézmény viseli.