Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-27 / 123. szám

2006. MÁJUS 27., SZOMBAT 7 VÁROSHÁZI TÜKÖR — SZOLNOK ünnepi műsor Az árvízi védekezésben résztvevőket köszöntötte többek között Gyurcsány Ferenc kormányfő GÁLÁVAL MÚLTÁK MEG A MUNKÁT 1 Fodor Beáta A Hálagála előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Botka Lajosné polgármester köszöntötte a résztvevőket az árvíz által veszélyeztetett települések polgármesterei körében A Galéria melletti téren a város apraja-nagy- ja jelen volt, hogy együtt ünnepeljék az árví­zi védekezőket Lovagkeresztje Polgári Tagoza­tával jutalmazta Varga Lászlót, a Közép-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjét. A Magyar Köztársa­sági Arany Érdem­kereszt Polgári Tago­zatát kapta Ivaskó La­jos, a Közép-Tisza-vidé­ki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi és fo­lyószabályozási osztályának vezető­je. Május 18-án a szolno­ki városházán Gyur­csány Ferenc miniszter- elnök a Közép- és a Felső- Tisza vidékén a védeke­zésben élen járók mun­káját ismerte el. A kormány­fő köszöntőjé­ben kiemelte: az isteni gondviselésen kívül sok minden más kellett ah­hoz, hogy a Tisza áradá­sát megfékezzék.- Összefogott a nemzet, de emellett szükség volt a köztár­saságra, pontosabban annak in­tézményeire, melyek biztosítot­ták a szakmai és az anyagi hátte­ret - mondta Gyurcsány Ferenc. - Külön örülök annak, hogy a víz­ügyi szakma az elmúlt hetekben visszaszerezte korábban mél­tánytalanul elveszített hitelét. Eközben a Tisza partjára már kora délután sokan kisé­táltak, hogy meg­hallgassák a 100 Folk Celsius műso­rát. Az együttes há­rom évtizede a hazai színpadok és a ten­geren túli fesztiválok közkedvelt közreműködője. Jellegzetessé­gük, hogy még televízió műso­rokban is csak élőben, a hang­szerek hiteles megszólaltatásá­val koncerteznek. Számtalan sláger fűződik a nevükhöz. A koncerten résztvevő gyerekek bebizonyíthatták, mennyire ra­jonganak Paffért, a bűvös sárká­nyért. A nagyobbak pedig szíve­sen táncoltak a Fiesta együttes latinos dallamaira. A csapat a hurrikánok, de elsősorban a ve­rőfényes vidékről híres Karibi térség zenéjét kedveltette meg az elmúlt években az egész or­szágban. Kevesen mondhatják el magukról, hogy dalaikat szinte kívülről fújják, fütyülik, éneklik gyerekek, anyukák, nagyik egy­aránt. A Fiesta tagjai elmondá­suk szerint lélegzet visszafojtva figyelték a híradásokat, hogy ki­bírja-e az irdatlan mennyiségű víztö­meget a várost védő gát, bírják-e energi­ával az ott dolgo­zók. Szombati kon­certjükkel a Szol­nok és a megye- székhely környéki, és a távolabbról érkezett, kárel­hárításban hősies munkát vég­zők előtt tisztelegtek. Az ezután következő ünnepi beszédet több százan hallgatták, a rendezvényen ugyanis megje­lent Gyurcsány Ferenc is a kör­nyező települések polgármeste­rek kíséretében. Botka Lajosné polgármester, a rendezvény há­ziasszonya beszédében megkö­szönte az árvízi védekezők áldo­zatos munkáját. Az ünnepi műsorban sokan láthatták a szolnoki általános is­■ A Tisza és a Kö­rös áradásának drámai heteit követően az ün­nep pillanatait élhette át Szol­nok városa. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök (jobbról a második) is részt vett a Kö­szönet Napja rendezvényén, ahol Persányi Miklós vízügyi miniszterrel és Lamperth Mónika belügyminiszterrel közösen kitüntetéseket adott át A téren felállított színpadon neves együttesek és szolnoki kisiskolá­sok produkciót láthatta a közönség Szolnokon a Galéria mel­letti téren az elmúlt szombaton ünnepséget szervezett a Miniszterel­nöki Hivatal és a helyi önkormányzat. A műsor­ral az árvízi védekezés­ben résztvevők munkáját köszönték meg. A Tisza és a Körös áradásának drámai heteit követően az ün­nep pillanatait élhette át a múlt héten Szolnok városa. Gyur­csány Ferenc miniszterelnök, Lamperth Mónika belügymi­niszter, Persányi Miklós vízügyi miniszter, valamint Lváncsik Imre, a honvédelmi tárca állam­titkára a kormány elismerését adta át a védekezési munkában kiemelkedően teljesítő polgá­roknak. Ezt megelőzően a Parla­mentben vehették át a védeke­zés irányítói magasrangú állami kitüntetéseiket. Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend kólák és amatőr művészeti cso­portok gáláját. így nemcsak a szülők tapsoltak a kicsiknek. A műsorban felléptek a Szivárvány óvoda ovisai, a Belvárosi Általá­nos iskola Tulipán mazsorett csoportja, a Szandaszőlősi Álta­lános iskola tanulói, az UM Ae­robic és Fittness Klub, és a Var­ga Katalin Gimnázium diákszín­pada. Az időjárás késő délután nem kedvezett a rendezvény­nek. A Chrystal fellépése előtt még úgy tűnt, az eső elriasztja a nézőket a térről. Szerencsére az érdeklődők nem ijedtek meg a frissítő záportól, így végül nagy közönség előtt szerepelhettek a fellépők. Szolnokról indulva lettek Európa hírű zenészek a Bergendy fivérek és a nevükkel fémjelzett zenekar. Bergendy Ist­ván és Péter szerte a nagyvilág­ban büszkén vállalták szülővá­rosukat, Szolnokot. A város is büszke rájuk, bizonyítja, hogy amikor csak lehetőség adódik, meghívják őket. A köszönet napján a Hálagála záró akkordjaként a táncos lábú- aknak á Bergendy zenekar húz­ta a talpalávalót. A veszélyes töltésszakaszokon katonák ezrei is dolgoztak. A honvédség emberei önfeláldozó munkával védték a gátat. Képünkön a szolnoki helikopter ezred katonái, akik óriási szerepet vállaltak a védekezésben. halápi edit, szolnoki kismama- - Úgy gondolom egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel le­het igazán megköszönni azok­nak a munkáját, akik a gáton dolgoztak. Szükség mn az összetartásra, de nemcsak ilyenkor. Bár személy szerint nem voltam érinted, de nagy­mamám a Zagyva-parton la­kik. Ablakából mindennap lát­hattuk, mekkora áldozatot hoz­tak az emberek. A beszédeket meghallgattuk. Egy kicsit még maradunk kíváncsi vagyok a műsorra is. Az utcabál azon­ban nem kisgyereknek való, így este nem leszünk már itt Kiss László, szolnoki nyugdí­jas: — Lehet, hogy közhely, de amit Budapesten, Szolnokon, Szegeden és a Hármas-Körös területén az emberek végigcsi­náltak, az egyszerűen ember­feledi. Akik a legtöbbet dol­goztak, hogy ne legyen ka­tasztrófa, megérdemlik, hogy ünnepeljék őket. Feleségem nem tudod betegsége miad el­kísérni, de én már a beszédek előd id voltam, mert szeretem az ilyen hangulatos rendezvé­nyeket Élvezem a zenét is. Sajnálom, hogy több szolnoki nem jött el, pedig a távoliévá két is védték az emberek, ami­kor a gáton dolgoztak. Az oldal a kiadó és az önkormányzat együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.

Next

/
Thumbnails
Contents