Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-22 / 94. szám

Mr. Bean újabb kalamajkát okoz, ezúttal nyaralása során Ami egyszer működött, azon ne változtass — szól az aranyigaz­ság. Ezt az alaptézist megfogad­va készül a Bean második ré­sze. Habár a rendezői székben az első részhez képest változás történt. 1997-ben a fintorgásban ver­hetetlen Mr. Bean betört a mo­zikba és egymás után szórta a hol kínos, hol igen szellemes po­énjait. Hősünk akkor a Királyi Nemzeti Galériában dolgozott, ahonnan ki akarták rúgni botrá­nyos lustasága miatt. Magas ran­gú pártfogója, a galéria testületi elnöke azonban védelmébe vet­te, kivonta egy kicsit a forgalom­ból, Amerikába küldte. Nem sejthette előre, hogy ezzel a lépé­sével micsoda kalamajka veszi kezdetét. A rowan atkinson ala­kította Mr. Bean természetesen ismét óriási zűrzavart okoz, ez­úttal Franciaországban, ahol va­kációját tölti. Sőt, a véletlen foly­tán belecsöppen a C^ppes-i Filmfesztivál sürgés-forgásába, és még videonaplóját is levetítik. A május 15-én kezdődő forga­tást Mel Smith helyett ezúttal a tévés világban ismert Steve Ben- delack rendezi. A forgatóköny­vet az első részt is jegyző Robin Driscoll készíti, kiegészülve Ha- mish McCollal. Atkinson hazá­jában igazi sztárnak számít Anglia második leghíresebb ko­mikusa, Benny Hill után. Renge­teg vígjátékban alakított emlé­kezetes mellékszereplőt, de az igazi hírnevet saját produkciói hozták meg. Beszállókártya a sikerhez zene Újabb megasztáros énekes tarol a lemezpiacon Bartók Eszter, akire mindannyian emlékezhe­tünk a Megasztár II. adá­saiból, április elején je­lentkezett szólóalbumá­val! Ezzel végre valóra vált Eszter régi álma, hogy saját zenei világát, gondolatait, érzelmeit megossza velünk. Munkatársunktól és az Elefántos dal dzsessz- verziója is. Természetesen a tavalyi „év felfedezettje”, Ca­ramel mindenben segítette párját az album létrejötté­ben. A stúdiómunkák alatt maga is részt vett jó néhány dal hangszerelésében, több dalban vokálozik, sőt: az albumon 3 duettet is hallhatunk a Cara mel-Bartók Eszti rüket, az Ugyanúgy Soul-t. Az új album első rádiós dalához nemrégen forgatott klipet az énekesnő, az elegáns Grand Ho­tel Royalban, amelynek külön­böző helyiségei szolgáltak hely­színeiként. A klippel az énekes­nő azt szeretné üzenni nekünk, hogy a zenélés és eddigi sikerei mennyire teljessé teszi az életét, és hogy nagyon boldog - itt és most. A szép televíziós sikereket aratott Megasztár eddigi sze­replői — akár bejutottak a dön­tőbe, akár nem - eljutottak odáig, hogy a kiadók felfigyel­tek a tehetségükre. Ennek kö­szönhetően mára mindenki élvezheti otthon a hangjukat. Oláh Ibolya: Egy sima, egy for­dított, Édes méreg Caramel: Nyugalomterápia Tóth Vera: Ébren álmodom Valami más Gáspár Laci: Hagyd meg ne­kem a dalt, Bárhol jársz A forgatást komoly izgalom előzte meg, hiszen ez élete első klipje. Reméljük azonban nem az utolsó: eddigi sikerei alapján Eszti első önálló lemezével min­den bizonnyal beszállókártyát vált a sikerhez! A Megasztár alatt bemutatott saját szerzeményével az éne­kesnő egy csapásra meghódítot­ta a rádiókat és hallgatóikat. Az Elefántos dal mindenki által dúdolt sláger lett. Ő maga vi­szont megmaradt annak a természetes, ám nagyon is karakteres lánynak, ami­lyen a Megasztár kezdetén is volt, és akinek hangját senki máséval nem lehet összetéveszteni. A Mega­sztár-adások során be­mutatott saját szerzemé­nyével, az Elefántos dal­lal Eszter bebizonyította: egy szál gitárral és kivá­ló énekhanggal is meg lehet nyerni az emberek figyelmét, és lehet igazi slágert írni. Most itt van a folytatás: az első nagylemez, amelyen Eszti megmutatja ön­magát a közönségnek énekes­ként és zeneszerzőként is. Az album stílusa igen sokol­dalú. A hangszerelés akuszti- kusgitár-központú lesz, az Esz­titől megismert egygitáros stí­lus mellett azonban gazdagon hangszerelt popnóták, r’n’b- dalok, sőt meglepetésként egy big bandes swingnóta is szere­pelnek majd a debütáló koron­gon. A lemezen hallható lesz a Fej vagy írás című mozifilm be­tétdala, a Gólyalábon áll az idő, Eszti új albumának borítóján Ismét kedvenc hangszerével, a gitárjával látható páros előadásában. Ezek közül ta. Eszti állandó vendége Cara- egyik a Megasztár-adásokból mel országos turnéjának, mely­ismert Búcsúdal átdolgozott, sa- nek során minden helyszínen játos formába átültetett változa- előadják első közös duettsláge­Kedvenceink több albummal is szórakoztattak már bennünket A hét-karikatúrákban — Higgye el, kolléga, hogy mi is szenvedünk a tavaszi fáradtságtól, de ez mégiscsak túlzás! Örökifjú a 47 éves amerikai Barbie baba Hatalmas sikert arattak a táncosok, a Vadim Jelizarov Tánctársulat szol­noki előadása emlékezetes volt a nézőknek. A közel háromórás show után a közönség felállva tapsolta meg a művészeket. A táncosok — igen jó hangulatot teremtve — a nézőtér sorai között is tettek egy kört. Ruth Handler, a kaliforniai Mattel manufaktúra alapítója 1959-ben bemutatott egy telje­sen új, divatosan felöltöztetett babafajtát: a Barbie-t. A baba Ruth Handler kislá­nya, Barbara után kapta a ne­vét. Azóta játékból legendává fejlődött: több millió kislány szeretett bálványává, gyűjtők „Barbie-evolúció” A HARLEY DAVIDSON-SOrOZOÍ hajtotta Barbie-t a legendás Route 66-ra, a Világ babái sorozatban pedig idegen országok kultúráját és divatját mutatta be, de a vezérfonal mindig az adott idő trendje. A kilencvenes évek Barbie-ja a színes stílus, valamint a vicces sportok megtestesítője volt. A mai napig a Barbie mintegy hat­vanféle szakmai karriert „futott be”. keresett tárgyává, és nem utolsósorban még a divat- tervezők, és filmgyártók, valamint popsztárok múzsájá­vá vált. A 30 év körüli modellt megformázó, szuperkarcsú baba a mai napig a játékszobák egyik legnagyobb kedvence és minden idők legjobban eladott játéka. A statisztikák szerint a világon minden három másod­percben eladnak egy Barbie-t. A baba az évtizedek során nagy változásokon ment ke­resztül, amit befolyásolt első­sorban a divat, a zene, a film, vagy éppen a sportok közül az aktuális sláger sportág. E játék visszatükrözi az adott idő lelkű- letét, így megtestesíti a külön­böző generációk stílusát. Példá­ul az ötvenes évek jellemzője Elvis és a rock and roll, vala­mint a párizsi divat volt. A baba történetét mutatja be az a kiállítás, mely április 15-én nyílt meg a Syma rendezvény­csarnokban, Budapesten.

Next

/
Thumbnails
Contents