Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-22 / 94. szám
2006. ÁPRILIS 22., SZOMBAT KULTÚRA Programajánló a megyében április 24. és 29. között HÉTFŐ A karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ moziter- mében 10.30 és 14 órakor a Békéscsabai Tomanek és Társa Bt. Regionális Színházi Társulás előadásában az Ár- gyélus királyfi című mesejáték látható. KEDD A Gyöngyösi Műhely képző- művészeti kiállítást rendez a jászberényi Déryné Művelődési Központban. A tárlat május 5-ig tekinthető meg. SZERDA A mezőtúri Népi Díszítőművészeti Szakkör kiállítását tekinthetik meg május 26-ig. Helyszíne a Móricz Zsig- mond Könyvtár és Közösségi Ház. CSÜTÖRTÖK A jászárokszállási város napi rendezvények keretében a Petőfi Művelődési Házban rendezik meg Tősér Béla krétarajzaiból, valamint Tősér János fafaragásaiból összeállított kiállítást. PÉNTEK Varga Erik festőművész kiállításának megnyitója lesz 17 órakor a TISZApART Mozi kávézójában. A kiállítást Verebes György festőművész nyitja meg. SZOMBAT A1 régi mesterségek című kiállítást rendezik meg a jászárokszállási mozi előtti téren. A nap folyamán tánccal és színi előadásokkal várják a település vendégeit. ★ * ★ Táncgálát rendeznek a mezőtúri városi színházteremben a tánc világnapja tiszteletére. A műsort a Bárdos Lajos Művészeti Iskola szervezi. P. NAGY ISTVÁN Holt idény Aknák sújtotta búzaföldeket látok, egyre csak ezeket, fölöttük nap ragyog, Isten igazlátó szeme csurog a felhők sűrűjén át. Tankok emlékjelei a hullaszürke aszfalton. Hinni szeretném: mindehhez nincs közöm. Kerti pádról nézni, igen, amint a gyerekek számháborúznak, kicsiny golyószóróikkal: ra-ta-ta-ta-ta... - ámde nem adatik meg a részvéttelen nézelődés öröme. Nem mintha kedvem lelném ezekben a játékokban. Csak hát nem marad abba, mi nem akar abbamaradni. Az Isten pedig leinti a fohászkodókat. 1991 júliusa Öregek, felnőttek és gyermekek mindennapi történetei Káprázatos zenei tavasz fesztivál Felejthetetlen est Sebestyén Mártáékkal Meghozták a pénzt, gondolta, amikor a csengő hangja belehasított az álmába. Sípcsontját az ágy szélébe verve botorkált ajtót nyitni, de nem a postás volt. A szomszéd töpörödött alakját csak akkor vette észre, amikor szemmagasságnál lentebb is körbekémlelt a szűk lépcsőfordulóban. Nem tenné fel a függönyt, kedves, mosolygott a néni. Csókolom, most nem, ne tessék haragudni, beteg vagyok. Majd máskor, motyogta álmosan, lügen, húzta el a szót inkább kijelentve, mint kérdve az öregasszony, s ugyanazzal a bocsánatkérő, mégis erőszakos mosollyal hátrébb lépett. Könnyű nyári vírus. A szíve hangosan, szaporán verte, amit az orvos mondott délelőtt. Még hőemelkedésem van, aggodalmaskodott visszafelé az ágyba. Járni alig tudok, nemhogy függönyt aggatni a bolond vénasszonynak. Még jó, hogy nem a kulcsot törte a zárba. Télen többször felcsengette, hogy nem tud bemenni az ajtón, mert beragadt a zár. Máskor meg elhagyta a kulcscsomót. Szilveszter volt, vendégeket vártak. A néni ott toporgott a lépcsőfordulóban. Behívta, leültette a konyhában, s a telefonkönyvet lapozgatta. Fogalma sem volt, hol talál neki szerelőt szilveszterJENEI GYULA kor. Aztán eszébe jutott az öregasszonynak, hogy az unokájánál van pótkulcs, de akkor meg a gyerek nevét felejtette el. Végül csak sikerült felcsörögni, s az jött is hamarosan. Míg várták, teával, süteménnyel kínálta lassan megnyugvó szomszédját, aki a várakozás negyedórája alatt elmesélte az életét. Arra emlékszik, hogy érdekes hangzású neveket emlegetett, s azt mondta, szinte minden családtagját rákban veszítette el. Gyereke nem volt. Az unoka a testvéréé. Anyám is beteg, jutott eszébe, s kiment a konyhába teát tölteni. Vele is mi lesz? A szomszédék segítik, de akkor is. Föltehettem volna azt a rohadt függönyt, elvégre én is szomszéd vagyok, s a nénike is egyedül él. A végén még maga próbálkozik, és kiesik az ablakon. Öt éve laknak ugyanabban a lépcső- fordulóban, de csak köszönő viszonyban voltak egészen az utóbbi időkig. Újabban az öregasszony be-bekopog, s megkérdezi, milyen nap van. Szombat, böki ki olyankor a meglepetéstől hátrahőköl- ve. Köszönöm, mosolyogja a nénike, s visszahúzódik ajtaja mögé. Hát persze, hétvégeken az unoka mindig megjelenik az ételhordóval, azért érdekli annyira, mit mutat a naptár. Tulajdonképpen tartott az öregasz- szonytól. Gyakran elképzelte, hogy az nyitva felejti a gázt, s az egész ház a levegőbe repül: ül a számítógép előtt, iszonyatos robajjal megszakad a lakásokat elválasztó közfal, s maga alá temeti. A napokban kicsit meg is nyugodott, mikor a szomszéd város pszichiátriájáról érdeklődtek telefonon, hogy ismer-e egy ilyen és ilyen nevű nőt. Nem ismer. Pedig az idős hölgy azt állítja, hogy a szomszédjukban lakik. Ja, a nénike. Mi van vele? Tegnap a temetőbe indult, de rossz buszra szállhatott, mert itt találtak rá a város szélén. Mondja, máskor is ilyen? Milyen? Hát ilyen feledékeny. Azt hitte, benn tartják az öregasz- szonyt, meg hogy az unoka is rájön, nem maradhat egyedül a mama, kitalál valamit, s nem robban rájuk a ház. S erre most itt mosolyog az ajtóban. Nem tenné fel a függönyt, kedves? Akárhogy feküdt, kényelmetlen volt. A keze is elzsibbadt. A beszédfoszlányokat sziréna szakította ketté. Az erkélyről szörnyülködő emberekre látott. Az öregasszony ablaka alatt álltak. Az a k... függöny, hasított belé. Hirtelen fólberregett a csengő. Aztán még egyszer. Az ajtóban a felesége állt, kezében szatyrokkal. Aludtál? Na mi van, szólalj már meg! Jobban érzed magad, vagy még holnap is itthon lopod a napot? A szomszéd ■ Egyszerű, könnyen átlátható, hétköznapi történetek. Az irodalmi riport, a tárca és az anekdota határmesgyéjén állnak, szerzőjüket láthatóan nem az érdekli, hogy a manapság már egyébként sem igazán szigorú művészeti kánonoknak megfeleljen, hanem az, hogy a hétköznapi élet apró eseményeiben, látszólag megmaradva a fecsegő felszínen, megmutasson valamit a hallgatag mélységből is. ■ B.A. Szokolay Dongó Balázs a hosszúfurulyával. Énekel Sebestyén Márta. Csodálatos utazásban volt részünk a megyeháza patinás dísztermében. Az Átkozott édes föld a szerző első kötete, s mint ilyenről, joggal állapíthatnánk meg, hogy meglepően érett írásokat tartalmaz. Ám ha figyelembe vesz- szük, hogy a vékony, elegáns könyv Doms Judit két évtizedes újságírói-írói munkásságának javát adja közre, már nincs okunk csodálkozni stílusának kiforrottságán, ábrázolásmódjának biztonságán. Az eredetileg az Élet és Irodalomban, valamint a Népszabadságban megjelent írások az újságterjedelem szabta keretekhez igazodnak. Doros Judit vérbeli tárcaíró, aki ezekben a keretekben, kevés szóval is képes fontos dolgok ábrázolására. írásainak tárgyát elsősorban a falusi életből meríti: saját gyermekkori élményei, az öregek még régebbi időkről szóló történetei, a világban a talpon maradásért küzdő középkorúak és a világgal most ismerkedő gyerekek a fő témái. Egyszerű, könnyen átlátható, hétköznapi történetek ezek, olyanok, amelyek akármelyik olvasójukkal megeshetnének. Doros Judit nem bonyolítja túl a történeteit, nem kelt művi feszültségeket, nem sejtet, nem ad nehezen megfejthető, kódolt „üzeneteket”. írásainak egyszerűsége, tisztasága, őszintesége ragadja meg elsősorban az olvasót. A gyermekkort idéző írások összetettebbek, a későbbiek között vannak egészen rövid, anekdotaszerű szösszenetek is, de valamennyi a szerző érzékeny humanizmusát ember- és valóságismeretét bizonyítja. Újabb zenei estéken tapsolhatott a tavaszi zenei fesztivál közönsége. Fassang László, a Belvárosi nagytemplomban Bach- és Mozart-műveket, valamint kortárs zenéket játszott hatalmas sikerrel, a Honvéd Táncszínház táncosai színpompás produkciójukkal kápráztatták el a publikumot a színházban, a megyeháza dísztermében Sebestyén Márta és zenésztársai adtak népzenei hangversenyt. Valkó Mihály Bővebben, részletesebben ez utóbbiról számolunk be. Csodálatos utazásban volt részünk, azoknak, akik zsúfolásig töltöttük meg a megyeháza patinás dísztermét Bebarangolhattuk a népzene, nép- költészetünk széles birodalmának legkülönbözőbb, legszínesebb múltbéli tájait anélkül, hogy egyetlen pillanatra is elhagytuk volna helyünket. Olyan valaki segítségével „kalauzolásával”, aki bármerre jár, léptei nyomán - hangjával gyöngyöket hullajt- ván - régi versek, évszázados énekek virulnak ki, középkori imák szólalnak meg fenségesen. És aki két olyan zenésztársával érkezett, akik a hagyományos népi hangszereket oly természetességgel — elbűvölően — tudják szólásra bírni, Bolya Mátyás a kobzot és a citerákat, Szokolay Dongó Balázs a fúvóshangszereket, így a különféle furulyákat és dudákat, mintha együtt születtek volna velük. Sebestyén Mártában találkozhattunk azzal az éneklő emberrel, aki társalkodik is velünk, kedves szavakkal el is igazít minket az ősi énekversek voltáról és forrásairól, hogy bizton követhessük bármerre is jár. Hogy maradéktalanul osztozhassunk vele mind az örömökben, mind a szomorúságban. Amikor például a keresztre feszített, fiát sirató Máriáról énekel, egy moldvai csángók ránk hagyta balladát szólaltat meg meghatóan, a mélyen megrendült lélek vallomása. Vagy amikor a kórógyi zsoltárváltozatot—Ne hagyj el engem! — kelti életre, borús áhítattal. Az istenes éneket is lehozza hozzánk a földre, ugyanakkor a világiakat, azokat meg az egekbe képes röpíteni. S mi velük együtt „röpülünk”. A tilinkókkal, amikor szilaj vidáman „havajgat- nak” egyenesen a napsütéses tavaszba. De visszaröpítenek a zenés, énekelt versek távoli múltunk Rákóczi kurucainak férfias világába is, s együtt járjuk a vitézekkel a ropogós erdélyi „hajtútáncot”. Vagy akár a reneszánsz korba, hogy jó Mátyás királyunk dicsőségét zengő énekkel teljen meg a szívünk. Amikor pedig mély torokból feltör az őserejű „dorombének” — még az est kezdetén -, úgy érezhetjük, mintha őseink hazájában, a távoli Ázsiában járnánk. Lélegzet visszafojtva követjük az énekre váltó zenészt, Szokolay Dongó Balázst A ráadásként adott, egy lengyel népének mintájára íródott Balassi-ima megszólaltatásában - a költő a kegyelmes istenhez fordul segítségért, áldja meg, hogy igaz emberi életet élhessen - újra megcsodálhatjuk Sebestyén Márta végtelenül letisztult előadásmódját. Azt az érzelmi gazdagságot, amelytől távol áll mindenféle álérzemény, mely közvetlen és őszinte, s mely nem tűr semmiféle formai öncélú cifrálkodást sem: egyéni és eredeti, ám benne munkál a közösségteremtő szándék. Kell-e nekünk napjainkban is a vers, akár az énekelt, a népköltészet? E felejthetetlenül emlékezetes este után, mely az áhítattal teli nagyhét és a költészet örömnapjának hangulatát is idézte, s amelytől mindannyian nemesebbek lettünk, köny- nyű a válasz a nehéz kérdésre is. Amíg Sebestyén Márta és társai lesznek, addig biztosan. ■ Valkó Mihály Tárca