Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-01 / 77. szám

KULTÚRA 2006. ÁPRILIS 1., SZOMBAT Programajánló HÉTFŐ Vers és zene — a Bartók Béla Kamarakórus és Molnár László színmű­vész pódiumestjét rende­zik meg a jászkiséri mű­velődési házban. KEDD Verseghy Ferenc fazekas, népi iparművész habán kerámiáiból nyílik kiállí­tás a szolnoki Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár­ban. SZERDA Magyarország, édes ha­zám címmel tart népdal­estet Budai Ilona a csata­szögi művelődési házban. CSÜTÖRTÖK A kunhegyesi Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár pincegalériájában április 15-ig látható Ezer arcú fa címmel Czupp Pál fafara­gó kiállítása. PÉNTEK Berecz András ének- és mesemondó estet tart 18 órától, ahol erdélyi és kunsági meséket és dalo­kat hallhatnak az érdek­lődők. Helyszíne a jász­árokszállási Petőfi Műve­lődési Ház. SZOMBAT A Dr. Valters Blues Társa­sága koncertjét hallgat­hatják meg e zenei stílus rajongói a törökszent­miklósi Gödör Pubban 21 órától. JENEI GYULA Esik lapra lap, így múlunk el *- nem vér és nem hó -, játszik az idő, halad; mi benne él, minden változó, nincs történelem a költészet: váladék utcakövön. hideg eső szitál, tétova közöny (az is idegen, aki egykor becézett, megszokta hibáim, s amikor elutazott, préselt levelet küldött, mutatót, távoli őszből), a történelem történetekre esett, bűn és tisztaság: micsoda maszlagok! anyám magyarul szól hozzám, másutt esendőbb vagyok s nyelvtelen - mégsem tudom, hazám ez, vagy kényszerlakhelyem. DONKÓLÁSILÓ GRAFIKA A vén költő verse- 70 éves lettem én ­vén vagyok én már s kortalan lépnék s nem bírok pocsolyámból: hé názáreti jóuram áruld el, hogy egykor ki ápol! ha majd az ágy nem enged el priznicet ki rak homlokomra? énistenem te légy velem szükségemben ne hagyj magamra! jött már a kín infarktusos jéghideg kézzel törte mellem s nem jutott „a kis fazék” a húsos „most már te őrködj énfelettem!” (tudom, az ügyem már súlyos: s az ember ha idézik nagyon megretten.) Választások idején az egyik jászberényi asz- szony korteszászióból al­sószoknyát varr magá­nak. A jelölt rájön erre, de nem bánja. Gróf Apponyi Albert több mint ötven évig volt Jászbe­rény országgyűlési képvise­lője. Egyszer választási gyű­lést tartott, amelyet a helyi kortesek alaposan előkészí­tettek. Volt^nagy hírverés, zászlólobogtatás, össze is jött egy csomó ember a piacté­ren, hogy meghallgassák a gróf beszédét. Éppen csak el­kezdte azonban, amikor jász esőnek nevezett, nagy porfel­hőt kavaró szélvihar kereke­dett. Az emberek szeme-szá- ja tele lett porral, ezért szét­futottak, és a falak mellett szélárnyékban kerestek me­nedéket. szemmel is kitartott a szónoki emelvényen, és folytatta a be­szédét, pedig már az igazi eső is cseperegni kezdett. Hanem ahogy két szélro­ham között egy kicsit megrit­BISTEY ANDRAS A választási zászló Apponyi Albert nem akarta, hogy afféle anyámasszony ka­tonájának látsszék, aki egy kis széltől is megijed, hiszen az bi­zonyosan ártott volna a nép­szerűségének, ezért köhögve, krákogva, portól könnyező kult a porfelhő, látta, hogy egyetlen asszony tartott ki a tömegből, egy termetes, de amúgy jó kiállású faros-mel­les menyecske, aki úgy véde­kezett a szél, a por meg a kez­dődő eső ellen, hogy a felső szoknyáját a fejére borította. Ez még nem lett volna baj, ha­nem az alsószoknyáján a kö­vetkező feliratot lehetett ol­vasni: „Éljen Apponyi Albert, kedves jelöltünk!” Nyilvánvaló volt, hogy a ta­karékos jász menyecske hoz­zájutván egy választási zász­lóhoz, alsószoknyát varrt be­lőle magának, és éppen azt viselte a gyűlésen. A gróf kíséretében lévő hely­beli urak röstelkedtek, és mér­gükben már a törvényt kezd­ték emlegetni, de Apponyi le­intette őket. — Hagyják csak uraim! Ha ez az asszony így megy végig az utcán, többen megnézik a zászlómat, mintha lobogtatná! Zene, zene, te csodás! Igazi örömünnep a tavaszi fesztivál megnyitóján RECENZIÓ-KRITIKA Andante Győré Zoltán képei a múzeumban „Non est volentis, neque curren- tis, séd miserentis Dei” - olvasom Győré Zoltán szolnoki képzőmű­vész egyik téglalap alakú, nagy­méretű festményén a híres Ottlik-regényből (Iskola a hatá­ron) ismerős bibliai idézetet; dús lombozató fák koronáinak magasában lebegő két kicsiny, pufók angyalka tartja kétoldalt a cirádás táblát, lent a glóriás alak, egyik kezében (szent?) könyv, másikat kifordított tenyérrel fel­emeli, sárga folyó mentén legelé­sző bárányok... Angyal, gyer­mek, bárány, fa, folyó: Győré Zol­tán képeinek visszatérő motívu­mai, de jó néhányon látni zené­szeket is különböző zeneszer­számmal (hegedű, harmonika, kürt, tekerőlant stb.), katoná(ka)t, első világháborús egyenruhában, együtt az öltözé­kükkel enyhén szecessziós hangulatot árasztó piknikelő, szabadban kiránduló emberek­kel, napernyős, előkelő höl­gyekkel. A Damjanich múzeum Folyosó Galériájában kiállított 37 képet (a néhány régebbi ceruza­rajztól eltekintve) a jellegzetes, színharmónián alapuló kolorit, az erősen kontóros, már-már raj­zosnak nevezhető alakábrázolá­si és esetenként a pointillistákat idéző technika mellett ezek a motívumok, toposzok rokonítják. Érezni, hogy Győré képein ezek szimbolikusak; az égi és földi szféra, a szent és a profán határ- helyzetében groteszk hatásúak. Sok-sok gyermeket láttam Győré festményein. Nietzcshe Zarathustrája mondja: “Ártatlan­ság a gyermek és felejtés, újra­kezdés, játék, magából kigördülő kerék, első mozgás, szent igent- mondás.” Pál apostolnak a jegyzetem elején idézett latin fél­mondata, Károli fordításában így hangzik: “Nem azé a ki akar­ja, sem nem azé, a ki fut, hanem a könyörülő Istené.” A három ta­gadás azt mondja el, kié nem az isteni könyörület vagy kegyelem. Sem nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki törekszik rá vagy érte - egyedül az irgalmas Isten akaratától függ. És teremt egyen­súlyt a dolgok között. Andante: mérsékelt lassúsággal. ■ P. Nagy István A Liszt Ferenc Kamarazenekar vezetője, Rolla János, a zongoránál Polina Osetinskaya és mély lenni, hogy szórakoztató is egyben, vele boldog lehet a nem zeneértő is. Ahogy azt ezen a nyitó koncerten is tapasztalhat­tuk, amikor három zeneművét hallhattuk egy programban, így egy teljes estét tölthet­tünk együtt vele. Meg azzal a kamarazene- karral, amely mondhatni anyanyelvként be­széli e német zseni muzsikáját, a kitűnő Liszt Ferenc Együttessel, mely létszámában ez alkalomra bár megnövekedett. Ám kar­mester mégsem dirigálja, Rolla János tartja rajta csupán a szemét, játékukat mégis a for­málás biztonsága, a hangzás telített szépsége jellemzi. És randevú azzal a Polina Osetinskayával, aki ismeretlenül érkezik, de már megjelenésével rokonszenvet ébreszt - karcsú alkat, nemes egyszerűség. Amikor pedig a zongorához ül, s megszólaltatja hangszerét, mintha a muzsika földre szállott angyala jelenne meg közöttünk, hogy égi ajándékként nyújtsa át nekünk a mozarti dallamok édes mannáját: briliáns technika, nagyfokú érzékenység, önfeledt boldogság. A versenymű, a d-moll elhangzását követően — a második tétel elején felhangzó, fülbemászó bűvös dalt úgy szólaltatja meg a zongorán, za dísztermében szólókoncerten kápráztat­ja el közönségét. Ontja a különböző zené­ket, melyek valójában a leikéből fakadnak, s jól megférnek együtt szépen: mai orosz szerző, Deszjatnyikov a színház tarka vilá­gát idéző, színpompás szonátája, a lüktető­én ritmusos táncok, Granadostól a spanyol, Ginasterától az argentin. A gyertyák pislo­gó világánál elhangzó Pavana Lacrimae — átirat az angol reneszánsz lantos dalából - fátyolosán panaszos lírájával már-már imádságos áhítatot varázsol a terembe. A ráadások közt felcsillanó Bach-darab aztán azt is tanúsítja, hogy ez a fiatal zongoramű­vész igazán otthon van minden táján a ze­neirodalomnak. Sokáig emlékezetes. A 250 éve született Mozarttal indult, s jön majd a mi évfordulós Bartók Bélánk — ele­mentáris Concertóját a Szolnoki Szimfoni­kusok szólaltatják meg -, helyet kap benne népdalkincsünk Sebestyén Mártától, tánc- kultúránk a Honvéd Táncszínház és a Győ­ri Balett jóvoltából, hárfamuzsika Vígh And­reától, a Honvéd Férfikar históriás énekek­kel: micsoda gazdagsága a választéknak, pezsgő zenei tavasz! SZERELEM — Gyurcsek Ferenc rajza Fülig szerelmes lévén a zenébe, toliam — kottát nem ismervén — csupán benyomá­saim vezették. De ugyan kell-e ismer­nünk egy finom fogás receptjét ahhoz, hogy megállapíthassuk az ízét? Valkó Mihály Ha tavasz, akkor zenei fesztivál, úgy járnak ők ketten jegyben, csaknem másfél évtizede már Szolnokon, mintha össze volnának nőve mindörökre. Ilyentájt tehát nemcsak a ter­mészet, a muzsika is ontja magából a fényt, a derűt, sőt még az illatot is. Az idén Mozart­tal kezdődött múlt péntek este a színházban. Alaphangulatát az ő dallamos, életerőt su­gárzó zenéje adja meg, mely úgy tud komoly hogy kedvünk lenne vele együtt dúdolni —, szűnni nem akar a taps. Ő pedig bőséggel adakozó kedvéből pompás ráadásokkal há­lálja meg a közönségnek. Igazi örömünnep ez! S a forró hangulatot még tovább növeli, amikor az est tetőpontjaként felhangzik a ze­neszerző egyik legnépszerűbb szimfóniája, az úgynevezett linzi - a zenekar is igen oda­teszi láthatóan a magáét -, s az erőtől duzza­dó utolsó tételt meg is kell ismételniük. Zené­szek és hallgatóság együtt érezzük át az el­hangzottak felszabadító hatását, meghódít bennünket a zene, ez a csodálni való, drámai és lírai szépségekben gazdag muzsika, ez a gyógyító zene, a „mindenség édes üteme”. S akit az előző este szívünkbe fogadtunk, sőt oda be is zártunk, másnap a megyehá­Tárca MOZART—BARTÓK ÉVFORDULÓJÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents