Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-30 / 75. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2006. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK A Munkáspárt lenullázná a kenyér áfáját Százezer forintra emelné a minimálbért a Magyar Kommunista Munkáspárt. Thürmer Gyula elnök tegnap megyénk több településén ismertette pártja elképzeléseit. Szolnoki kampánygyűlésén többek között szorgalmazta a félmillió forintnál nagyobb fizetések befagyasztását, a miniszteri és képviselői fizetések átlagbérre csökkentését. Száz százalékra emelnék a luxuscikkek áfáját, míg azt a kenyér, a tej és más közszükségleti cikkek esetében nullára csökkentenék. Thürmer Gyula szerint ingyenessé kell tenni az oktatást, valamint garantálni kell a fiatalok első munkahelyhez és lakáshoz jutását. ■ TJ Elő választási vitaműsor lesz a Szolnok TV-ben Televíziós vitát rendez Szolnok és környékének ország- gyűlési képviselőjelöltjei között a Szolnok TV. Az élő műsort március 30-án és 31-én, pénteken 19.30 órai kezdettel sugározza a televízió. Csütörtökön a megye 3. számú választókörzetének jelöltjei, pénteken pedig a 4-es körzetben induló politikusok ütköztetik programjaikat, személyenként 7-7 percben. Egy héttel később, április 6- án (csütörtökön) 18.00 órai kezdettel a körzetekben jelöltet állító pártok vitatkozhatnak a tévénézők előtt, ugyancsak élő műsor keretében, a Szolnok TV csatornáján. ■ LZ TESTÜLETI ÜLÉS jászladány. Az önkormányzat képviselő-testülete ma 14 órától tartja soros ülését a polgármesteri hivatal dísztermében. ■ BAN UJ KÉPGALÉRIA! Dobrev Klára Szolnokon www.ujneplap.hu Ki lesz legény a gáton tavasszal? készültség Megkezdődött az alacsonyéban fekvő hullámterek elöntése A 2000 évi rekordárvíz idején hétezer katona vett részt a védekezésben, de a helikopterekre is szükség volt. Idén is kenhetnek. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A Tisza vízgyűjtőin csapadékos időjárás jellemző, a tavaszias idő hatására pedig a hegyekben tovább olvad a hó. Ennek következményeként kialakult újabb tiszai árhullám utolérte az előzőt, ezért a folyón végig folyamatos vízszintemelkedés figyelhető meg, de a Bodrog, a Sajó és a Hernád is folyamatosan árad — tájékoztatta lapunkat Varga László. A Kötikövízig igazgatója elmondta, a Tisza vízállása tegnap Kiskörénél már meghaladta, Szolnoknál pedig ma lépi át az első fokú készültség szintjét (650 cm). Az áradás napi üteme 8 centiméter közelében várható, s megkezdődött az alacsonyabban fekvő hullámterek elöntése. A Zagyva-Tarna rendszer felső szelvényeiben szintén folyamatos, lassú vízszintemelkedés figyelhető meg. A Körösökön ugyancsak emelkedik a vízállás, éppúgy, mint a Hortobágy-Be- rettyón. A sorkatonai szolgálat megszűnt 2004-ben, a szerződéses katonák katasztrófavédelmi felCsökkenő vizes terület A belvízi elöntés egy nap alatt mintegy négyezer hektárral csökkent, ám még így is majdnem 30 ezer hektár áll víz alatt a megyében. Az önkormányzatok tájékoztatása szerint Fegyvernek, Kungyalu és Kunszentmárton továbbra is harmadfokú készültségben védekezik. adatokra történő bevonása pedig törvényi szabályozás alatt áll - mondta Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára tegnapi szolnoki sajtótájékoztatón. A 86. Szolnok Helikopterezred parancsnokhelyettese, Lamos Imre alezredes kifejtette: maximum 12 helikopter áll rendelkezésre az árvízi védekezés támogatására. — A helikoptereken kívül közel 300 fővebés húsz eszközzel tudunk közreműködni az árvízi és belvízi helyzet megoldásában. A további létszámemeléshez engedélyek szükségesek. A Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj részéről Rourin Romulusz őrnagy elmondta, hogy különböző műveleti csoportok részvételével, különböző helyszíneken tudnak segíteni. Ez összesen mintegy száz főt jelent a zászlóaljból. A könnyű vegyes zászlóalj megbízott törzsfőnöke, Krakkói Csaba őrmester arról számolt be, hogy 158 fővel és 14 technikai eszközzel állnak rendelkezésre a védekezési munkálatokban. Öt csoportot tudnak mozgósítani szükség esetén. A kötelező létszámon és eszközökön felül még 340 főt és 55 eszközt lehet bevetni. Megtudtuk, a Magyar Honvédség külön felkérés esetén, a kijelölt erőkön kívül további erőket képes bevonni a védekezésbe. Szükség esetén ez a létszám akár több ezer fő is lehet. ■ Laczi Zoltán-Bozsó Anikó Újabb esőzések várhatók a napokban az országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön is sokfelé várható eső] zápor, helyenként zivatar. A csapadék mennyisége az északi és a keleti vízgyűjtőkön meghaladja a tíz milliméter, az északkeleti részeken pedig elérheti a húsz millMétert is. Százmilliós támogatás iskoláinknak A tanulók hatvan százaléka kapcsolódhat be abba az új képességfejlesztő programba, melyre 18 millió forintot kapott a szolnoki Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Zágoni- Szabó Józsefné iskolaigazgató elmondta: a támogatást a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program pályázatán nyerték el. A program elsősorban a versenyképes tudást, az élethosszig való tanulást megalapozó képességek fejlesztését, a digifl KEPESSEGFEJLESZTÖ PROGRAMOKRA ELNYERT TÁMOGATÁSOK Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola, Fegyvernek 18,00 Csete Balázs Általános Iskola Jászklsér 15,90 Kováts Mihály Általános Iskola Karcag 18,00 Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium 17,90 Városi Óvodai Intézmény Kisújszállás 4,00 Általános Iskola Kunmadaras 17,50 Egészségügyi és Szoc. Szakközép- és Szakisk. és Alt. Gim., Szolnok 18,00 Belvárosi Általános Iskola, Szolnok 17,90 Mátyás Király Ált. Iskola és Alapfokú Művészetokt. Intézm., Szolnok 17,90 Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola, Szolnok 17,90 Széchenyi Körúti Általános Iskola Szolnok 18,00 Verseghy Ferenc Gimnázium 18,00 Kossuth Lajos Gimn., Szakközépis., Ált. Isk. és Kollégium, Tiszafüred 17,90 Vasvári Pál Ált. Művelődési Központ Általános Iskola, Tiszaszentimre 18,00 Székács Elemér Szakközépiskola, Törökszentmiklós 17,90 Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Törökszentmiklós 18,00 tális kultúra terjesztését tűzte célul. Ennek megfelelően a Mátyás iskolában a szövegértést, a matematikai, logikai képességeket és az életvitellel kapcsolatos ismereteket igyekeznek a tanulóknál fejleszteni, bővíteni. Öt tanterem korszerűsítésére is futja majd. A hasonló fejlesztések nem csak a Mátyás iskolában indulhatnak el a közeljövőben. Megyénkben ugyanis tucatnál is több oktatási intézmény nyert pénzt képességfejlesztő programokra. ■ TJ Ellenőrizték a gazdálkodást Szakmai konferencián mutatták be tegnap Szolnokon, hogyan alakult az önkormányzatok gazdálkodása az elmúlt időszakban. Dr. Mezei Imréné, az ÁSZ megyei ellenőrzési irodájának vezetője elmondta: megyénkben is számos hiányosságot találtak az önkormányzatok munkájában — például határidők betartásában, költségvetési előterjesztésekkel kapcsolatban -, de a többi megye adataival összehasonlítva nincsenek rossz tapasztalataik. ■ RÁ Jászberény. Ismeretlen tettes jelent meg egy hölgy otthonában, azzal az indokkal, hogy nyert egy értékes takarót. A takaróért azonban 30 ezer forintot fizetni kell, ám az ennél állítólag sokkal többet ér — mondta a jövevény. A sértett férje elővette a megtakarított pénzüket és átadta a kért összeget, a maradékot pedig az asztalra ette. Az „árusok" távozását követően észlelték a háziak, hogy az asztalra letett pénzt ellopták, mrfk Jászberény. Az egészségügyi tárca támogatásával az Erzsébet Kórházba a napokban érkezett három altatógép, két lélegeztetőgép, illetve két transzport lélegeztetőgép. A gépbeszerzés összességében mintegy hetvenmillió forintba került — tudtuk meg. bcs RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL Karcag. A Térségünkért Egyesület : a környezettudatosság : növelésének kidolgozására nyert 300 ezer forintos támogatást a Zöld Forrás pályázaton. Az összeget: a környezeti neveléssel kapcsolatos programokra fordíthatják, ban | Mezőtúr, a város önkormányzata : pályázatot írt ki az ez évi kulturális : programok támogatására. A keret- | összeg egymillió-százezer forint, a • benyújtási határidő pedig április 7. : A támogatás elbírálásakor előnyt élveznek a kiemelt városi rendezvé- ;| nyékhez kapcsolódó kulturális programok, szs :| Nagyiván. Teljesen megújulhatott ; z az iskola számítógépparkja, hiszen | nem csak egy, hanem mindkét he- : lyi országgyűlési képviselő támo- : Szolnok. „Egymás közt — mert minden fontos életünkben” címmel rendeztek közönségtalálkozót tegnap a Galériában, melynek vendége Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége volt gáttá a korszerűsítést. Ahogyan Varga Mihály öt, Vadai Ágnes is ugyanennyi gépet biztosított az intézménynek, így immár modernebb gépeken folyhat az oktatás - tudtuk meg Ébner Gábor tanár úrtól. Már csak egy projektorra lenne szükségük, ta Szolnok. A megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaság idén is megrendezi a Kalmár László Országos Matematikaverseny helyi döntőjét A megyei megméretés szombaton lesz a Kassai Úti Általános Iskolában 10 órai kezdettel. A versenyre 66 kisdiák jelezte részvételi szándékát A híres tudós nevét viselő országos matematikaverseny házi selejtezői már januárban lezárultak, most hétvégén az általános iskolák legjobbjai mérik össze tudásukat A legjobb eredményt elérő kisdiákok továbbjutnak az országos döntőbe, mely június 26-28 között lesz az alsó tagozatosoknak Nyíregyházán, a felsősöknek Vácon, ta Szolnok. Cigány népismeret és tanulás-módszertani bemutató órára várták tegnap az érdeklődőket Hegedűs T. András Szakiskolában. A pedagógia hetek rendezvénysorozat részeként rendezett programban műhelymegbeszélésre és tapasztalatcserére is lehetőség nyílt, tj Törökszentmiklós. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be az Északalföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz a Hunyadi és a Petőfi utcák útburkolatának felújítására. A mintegy 42 millió forintos beruházáshoz a város 50 százalékos önerőt biztosítana, mg