Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-30 / 75. szám
2006. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK M E GYEI TÜ KÖ R m mm 3 lomtalanítás Területszépítési verseny és ablakból repülő fazekak Ki tehet arról, hogy koszos a település? Jól vég- zi-e munkáját az, aki a tisztaságért lenne felelős, vagy mi vagyunk a hibásak? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. Fodor - Banka - Pókász Martfűn az utóbbi években komoly hagyománya alakult ki a közterületek takarításának. A település sokáig részt vett a Három szombat elnevezésű területszépítési versenyen, ahol igen szép eredményeket értek el. A lakóközösségek, különféle klubok folyamatosan odafigyelnek a tisztaságra. Arrafelé elvétve sem lehet gazos árokpartot, gondozatlan sövényt, koszos utcákat találni. A város önkormányzata egyébként elégedett a köztisztasági szolgáltató munkájával, mely jelen esetben a Remondis. Jászfényszarun évek óta hagyomány, hogy a tél elmúltával, de még a természet igazi éledése előtt a város apraja és nagyja dolgozik az utcák, a terek, illetve a város határának megtisztításán. Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester elmondta, az idei akció a csapadékos időjárás miatt egy kicsit csúszik, de most sem marad el. Az elképzelések szerint — ha az égiek engedik - április 7-én és 8-án szervezik meg a takarító akciót. Az önkormányzat biztosítja a szemét gyűjtéséhez a zsákokat. — Szolnokon jelenleg százki- lencvenöten dolgoznak a közmunkaprogramban, közülük kilencvenötén az utcát seprik és a parkokat gondozzák - tudtuk meg Juhász Gyulánétól. A Munkalehetőség a Jövőért Kht. igazgatója elmondta, a közterület-gondozók szociális'segély helyett önként vállalták, hogy naponta több kilométert megté- ve, napi másfél tonna szemetet gyűjtsenek össze. A városban tizenöt parkgondozó a parkokban, zöldterületeken szedi ösz- sze az elszáradt gallyakat.- Az emberek nem érzik magukénak a várost és egyáltalán nem tisztelik a sárga mellényes közterület-gondozókat - tette szóvá az igazgatónő. Hozzátette, a legszemetesebb városrész a Szé- chenyi-lakótelep, ahol az ablakból kirepül a fazék a maradék romlott étellel, de a csikk és a sörösdoboz is a bokrok között landol. Várjuk olvasóink észrevételét, véleményét a témával kapcsolatosan levélben és e-mailen is. Kérjük, írják meg, napok, vagy akár hetek óta hol halmozódott fel szemét a településükön. Tavaszi lomtalanítás a megyeszékhelyen Szolnok önkormányzata április l-jén és április 2-án lomtalanítási és köztisztasági akciót szervez. A szolnokiak megválhatnak feleslegessé vált darabos hulladékuktól, amelyet ezen a két napon az út mellett (a járda és az úttest közötti területen) helyezhetnek el. Ezer köbméter szemét Szolnok utcáin A remondis Szolnok Rt. folyamatosan felméri az elhagyott hulladék mennyiségét - mondta lapunknak Deres Szabolcs, a cég elnök-igazgatója. Legutóbbi adataik szerint Szolnok közterületein 951 köbméternyi hulladék hever.- Bár megrendelést ennek elszállítására nem kaptunk a várostól, a hétvégi lomtalanításkor ezt a hatalmas mennyiségű szemetet is elvisszük. Ez várhatóan jelentősen javít majd az összképen. KÖZTERÜLET-TISZTÍTÁS A MEGYÉBEN (1000 NÉGYZETMÉTER) MEGNEVEZÉS 1990 2002 2004 rendszeresen tisztított közterület 1537 998 775 ebből géppel tisztított felület 1285 514 438 ebből járda 70 133 158 (FORRÁS: KSH) —» Szemétre akadunk lépten-nyomon BARANYI GYÖRGY indulatokat kavar a szemét. Indulatokat, mivel arról, hogy miért is szemetesek egy település utcái, terei, parkjai, mindenkinek megvan a maga határozott véleménye. És mivel a szeméthez is jórészt érzelmi alapon közelítünk, így nagyon nehéz higgadtan beszélni az okokról. olyan település természetesen(?) nincs, ahol ne lehetne eldobált hulladékot, lomot találni. Azonban a szemét mennyiségében már nagy a különbség. Vitathatatlan, hogy egy kis faluban, ahol az emberek különösen figyelnek arra, hogy milyen a portájuk és az előtte lévő utca rendezettsége, könnyebb megőrizni a tisztaságot. Már csak azért is, hogy egyik szomszéd meg ne szólja a másikat. Egy nagyobb városban azonban ez koránt sincs így. Ott aztán tagadhatatlanul jócskán találkozhatunk elszórt, eldobált szeméttel. Mondhatnánk, e helyeken igen fejlett a szemetelési „kultúránk". Szorgos kezek újratermelik nap mint nap, erről gondoskodnak azok, akik szétszórnak mindent az utcákon. Van, amelyik szeméthalom már ismerősként köszön ránk hónapokon át valamelyik bokor aljáról. És azért az is hozzátartozik a képhez, hogy akiknek a feladatuk a szemétkupacok eltüntetése, bizony náluk is nemegyszer hibádzik a teljesítés. persze ne legyünk igazságtalanok. Lehet, hogy félreértjük a szemetelőket, hiszen tulajdonképpen fejlett szociális érzékkel rendelkeznek. Egyszerűen csak állandó munkát akarnak biztosítani azoknak, akiknek feladatuk a szemétgyűjtés... VAN VÉLEMÉNYE? írja MEG! velemeny@ujneplap.hu Tolva próbálta ellopni Nem jutott messzire az az autótolvaj, aki - miután nem tudta üzembe helyezni - nem mindennapi módját választotta egy Peugeot „meglovasításának” kedden hajnalban Szolnokon. Egy rendőrjárőrnek feltűnt, hogy egy férfi a korai órákban komoly erőfeszítések árán tolja a kocsit. Először segíteni próbált, ám igazoltatta is a megille- tődött fiatalembert. A rendőrnek gyanús lett a lerobbant autó, illetve „tulajdonosa” is, ezért a járművet is ellenőrizte. Gyanúja beigazolódott: a mezőtúri férfi pár perccel korábban tulajdonította el a kocsit. ■ M. G. OLVASÓINK ÍRJAK A szabályokon, változtatni kellene Többször hallunk különféle véleményt a kisebbségről. Valamikor még a családunkban sem volt egyértelmű, egységes az álláspont. Történt ugyanis, hogy sok-sok éve a lakóházunkba beengedtem egy roma lányt, aki észrevétlenül elvitte az akkori egyetlen félcipőmet. Meg is kaptam a megérdemelt korholást családomtól. Ekkor mesélte el édesapám katonai élményét. Az első világháborúban a hetedik éves szolgálata során fáradtságában, betegségében elaludt a hó alatt. A lova nyerítésére felfigyelt egy roma katona, aki kimentette a nagy hóból, az ellenség kezéből. Napjainkban pedig arról hallunk, hogy egyes településeken a romák egymást ütik-verik. Ilyen régen nem volt, szigorú szankciók voltak érvényben. Talán a törvényeinken kellene változtatni! baranyi Júlia, Szolnok (FENNTARTJUK MAGUNKNAK A LEVELEK SZERKESZTÉSÉNEK JOGÁT) Eltűnnek a főtéri gúlák, épülhet a buszpályaudvar Június 30-áig elbontják Jászberény főteréről a sok vitát kiváltott, négy évvel ezelőtt felépített kőgúlákat. A térdísz megszüntetéséről tegnapi ülésén határozott a város képviselő-testülete. Rácz Tamás képviselő felajánlotta, hogy vállalkozása térítésmentesen elvégzi a bontási munkákat. A főtér átalakításának további lehetőségeit uniós pályázat keretében összegzik. Az átalakítási terv társadalmi vitája jelenleg is zajlik. A gúlák elbontása egy korábbi testületi ülésen vetődött fel. Újabb fordulója zajlott az ön- kormányzat és a Jászkun Volán Rt. között, immár hónapok óta húzódó vitának. A közlekedési cég új buszmegálló-csoportot kíván létrehozni. Az önkormányzattól ehhez a város tulajdonában lévő területet kéri ingyenes használatra, amely eddig is buszmegállóként szerepelt. Tegnap a testület elfogadta a Volán kérését, az ingyenes terület- használat jogának megadását már nem köti a helyi buszközlekedés fenntartásához. Miután ezt elfogadta a testület, a Volán jelen lévő vezérigazgatója, Szir- áki Pál szerint megnyílt a lehetőség az megegyezésre. A szerződéstervezetről áprilisban döntenek. ■ BCs Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint ki tehet arról, hogy ilyen sok a szemét? MAKAI CSABA, Karcag:- Az tény, hogy a két külvárosi részen még elég sok szemét van, de a konténerek kihelyezésével ezen igyekeznek változtatni A határban az illegális lerakók felszámolásáért is küzd a város. A főtéren, a bérházak előtt a járdát naponta felsep- rik a közmunkások, összeszedik a parkban, a boltok előtt eldobált szemetet. Az iskoláknál is mindig van mit eltakarítani. A közterek szerintem rendben tartottak. HESZ JÁNOSNÉ, Szolnok: — Teljes mértékben mi, emberek tehetünk róla. Szerintem meg kellene fegyelmezni azokat az embereket, akik az utcán dobják el a szemetet. Hatásos talán csak a pénzbírság lehet, ezért ezzel kell szankcionálni A rendőröktől nem várható el, hogy erre is figyeljenek, de szerintem a közterület-felügyelőknek beleférne még a munkakörükbe. így nemcsak az autósokat büntetnék, hanem a szemetelőket is. CSILLÉI BÉLA, Szolnok:-Akár órákon keresztül is képes vagyok a zsebemben tartani egy papírdarabot, de képtelen vagyok eldobni, mert engem otthon így neveltek. Az iskolába, pedagógusként hiába próbálom a tanulókat is erre ösztönözni, ha teljesen más mintát lát a gyerek otthon. A szemetelés egyértelműen neveltetés kérdése, mégis a megoldás az: ha többet beszélnének róla a suliban, és még több szemetes lenne a városban. TURCSÁNYI SÁNDORNÉ, Jászberény:-Az emberek jó része nem törődik saját városa tisztaságával, minden szemetet eldobálnak, és a családi házak tulajdonosainak egy része sem foglalkozik a háza rendben tartásával. Sokszor a rendben tartott utcaszakaszokon is szemetelnek az arra járók. Az önkormányzatnak szigorúbban kellene ellenőrizni a szemetelőket, illetve a kirakott szemeteskukák tartalmát feltúrókat is. Számos helyen a közterület-gondozók mellett önkéntesek is részt vesznek a települések tisztaságáért végzett munkákban Ki a felelős a szemétért?