Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-22 / 68. szám
2 MEGYEI TÜKÖR 2006. MÁRCIUS 22., SZERDA Kártevők támadták meg az ostorfákat A napokban megkezdik a szolnoki Mária úti fák koronáinak rendbetételét. A növényeket kártevők támadták meg. Olvasóink jelezték, hogy az ostorfákat kártevők támadták meg. Mi lesz a növények sorsa? — kérdeztük a városi főkertészt, boros ZOLTÁN elmondta: a teknős pajzstetű nevű kártevők már két-három évvel ezelőtt is megjelentekitt, amikor permetezéssel próbáltak védekezni. Ez csak átmeneti megoldást jelentett, amit bizonyít, hogy most újra megjelentek a tetvek.- A Növény- és Talajvédelmi Szolgálat szakvéleménye alapján egy mechanikai eljárással szeretnénk megállítani most a kártevőket, vagyis visszavágjuk a fák ágait, a levágott részeket pedig elégetjük. Ezután jön a lemosó permetezés, így talán hatékony lesz az eljárás - mondta el Boros Zoltán. Hozzátette: látványnak sajnos nem lesz túl szép, de bíznak benne, hogy így majd akadálytalanul megújulnak a fák. Emellett sajnos probléma lesz, hogy az ott lakó kismadarak egy időre otthon nélkül maradnak, s valószínűleg problémát okoz majd az ott élő és közlekedő embereknek is. A munkálatok miatt ugyanis korlátozni kell majd a forgalmat az utcában. ■ RÁ Az edzőjükkel láthatók az olimpikonok Lapunk keddi számának jászberényi összeállításában, az Elismerés a legjobb sportolóknak című írásban sajnálatos elírás történt. A képen a szöveggel ellentétben a Darázs testvérek nem az édesapjukkal, hanem az edzőjükkel, Belovai Józseffel láthatók. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk. KÖZÉLETI HÍR SZAJOL Az önkormányzat kép- viselő-testülete nyilvános ülést tart holnap délután kettő órától a polgármesteri hivatal tanácskozóhelyiségében. ■ RÁ egészségügy Nagyon keveset tud a lakosság az úgynevezett COUP betegségről FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Újdonságnak számít, hogy ugyancsak várják a dohányosokat, vagy füstös, poros munkahelyen dolgozókat, akiknél nehézlégzés, köhögés, fulladás, mellkassípolás jelentkezik. Ezzel az úgynevezett krónikus obstruktiv légúti betegség (COPD) mind korábbi felismerését szeretnék elősegíteni. Erről a betegségről, veszélyeiről, akár halálos kimeneteléről ugyanis egyelőre szinte semmit nem tud a lakosság. A kór lényege, hogy a dohányfüst káros összetevői az évek folyamán a tüdő krónikus gyulladását okozzák. Ennek következtében krónikus köhögés, fokozott váladékképződés, majd egyre súlyosbodó nehézlégzés, fokozódó légszomj, „levegőtlenség” alakul ki, ami a betegség előrehaladott stádiumában korlátozza a betegek mozgását, fizikai terhelhetőségét. Végül a tüdő nem képes a szervezet oxigénellátását biztosítani. A COPD-ben szenvedő betegek többsége — mintegy kilencven százaléka - dohányos. Ma a COPD-t tekintjük a leggyakoribb és talán a legkönnyebben megelőzhető haláloknak, hiszen a dohányzás elkerülésével vagy időben COPD-S BETEGEK A MEGYÉBEN Év Új betegek Összes nyilvántartott beteg 2002 320 1845 2004 945 3841 2005 1220 4760 (FORRÁS: ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI INTÉZET) Egyszerű bőrpróbával kiszűrhető, ki mire érzékeny. Kiss Ágnes karján Szabó Nándorné asszisztens végzi a tesztet. történő abbahagyásával a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó többsége megelőzhető lenne. Fontos tudni, hogy a mostani ingyenes allergiavizsgálat csupán előzetes állapotfelmérés, a pontos diagnózishoz további vizsgálatok szükségesek. A szakemberek kérik a pácienseket, hogy régebbi leleteiket, valamint társadalombiztosítási kártyájukat hozzák magukkal, és 4—5 nappal korábban már szüneteltessék az allergia elleni gyógyszerek szedését. A felesleges várakozás elkerülése érdekében a Korona patikában lehet előzetesen időpontot egyeztetni telefonon vagy személyesen. ■ Szilvási Pollenek és tünetek - a barkásokkal kezdődik maga az allergiaszezon az első korai virágzású fákkal (éger, mogyoró) kezdődik, ezt követi a nyír és a nyár, majd a pázsitfüvek, a hars, a gabonák, az útifű. Júniustól az üröm és a legrettegettebb növény, a parlagfű pollenjei kerülnek a levegőbe. Ugyancsak sokak életét megkeserítik az állati szőrök, a por-, gabona- és faatkák. A virágzással egy időben fulladás, bedagadt, könnyező szem, tüsszögés, bőrelváltozások gyötrik az embereket, s évente 10—15 százalékkal többen lesznek, akik szenvednek. A mezőgazdaság tanult a tanulóévből FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Dr. Csepregi Tibor, a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) igazgatója beszámolt arról is, hogy míg az első időszakban 3,9 millió tonna gabonát ajánlottak fel tulajdonosaik uniós intervenciós felvásárlásra, addig a jelenlegi szezonban máig megközelítően 3,7 millió tonnát. Mindkét időszakban jelentős szerepet játszott megyénk, innen származik ugyanis a nehezen értékesíthető, irdatlan készlet tizede. Most ott tartunk, hogy gyakorlatilag négymillió tonna eladatlan gabonát tárolnak az országban. . A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezetője elmondta, idén várhatóan december első hetében kifizetik a területalapú támogatás uniós részét, mintegy 98 milliárd forintot. Agrár-környezetgazdálkodásra 44 milliárdot utalnak át az érintett gazdáknak április- májusban, erdőtelepítésre pedig 5-5 milliárdot fizetnek tavasszal, Illetve ősszel. Az erre- az évre járó területalapú támogatásokat április elsejétől igényelhetik a termelők, a kérelemcsomagokat május 15-ig lehet szankciómentesen beadni. A kérelemben nincs változás, ám a blokktérképek újak, tavaly frissítették, a blokkazonosító tehát más lesz, és több fizikai blokk is módosult. A kedvezőtlen adottságú térségek külön támogatása a területalapúval együtt igényelhető. A falugazdászok ezúttal segítenek az eligazodásban, a pontos kitöltésben. ■ Laczi Zoltán Esélyteremtés a szegény családoknak Biztos Kezdet Program - esélykiegyenlítés, esélyteremtés címmel megyei információs nap volt Szolnokon. A program esélyteremtő kezdeményezés, mert a lehető legkorábban nyújt segítséget az eltérő élethelyzetből induló gyerekeknek. Az adott településen vagy városrészben a O-ó éves korú gyermekeket és családjaikat támogatja. A gyermekek társadalmi helyzetének javítása, a szegénységük elleni küzdelem kulcsfontosságú a kirekesztődéssel szemben. ■ LÁ Szerény nemzeti keretet lehet szétosztani az idei négyszázmilliárdos agrárkassza hat\nn százaléka Brüsszelből érkezik. A nemzeti támogatásokra 133 milliárd jut, ebből 80—85 milliárd a területalapú nemzeti kiegészítésére megy el, a korábban felvett hitelek kamattámogatása újabb húszmilliárdot igényel. Ami megmarad, azt elvileg 108 jogcímen lehetne szétosztani, vágy inkább elaprózni Ebből jut kilencmilliárd az abrakfogyasztó ágazatoknak (sertés, baromfi), 1,7 milliárd állat-egészségügyi támogatásra, betegségek megelőzésére, 4,3 milliárd pedig erdészeti célra. Kunhegyes. A városi művelődési központban befejeződött a Jászkun világ gyermek- és ifjúsági művészeti verseny területi döntője, amelyen Kunhegyesről és környékéről, Tiszafüredről, Tiszaszentimréről, Kunmadarasról, Kenderesről mintegy nyolcvan fellépő vett részt. A műsorszámok között akadt ének-zene, tánc, szóló és csoportos bemutató. Az indulók hat kategóriában versenyeztek, és kategóriánként az első kettő jutott a megyei döntőbe, amelyet majd április 8-án rendeznek meg Martfűn, dszm Nagykörű. Két éve nyílt meg az a fegyvertörténeti kiállítás, melynek darabjait dr. Kosik András— a falu első díszpolgára — adományozta a településnek. A tárlat most bővül, haditengerészeti eszközök kerülRÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLÉTÉRŐL nek a közeljövőben az érdeklődők elé. Ennek érdekében előzetes felmérésekre érkezik Nagykörűbe a gyűjtemény „atyja” és a Magyar Tengerészek Egyesületének delegációja ma délelőtt, rá Rákóczifalva. A Jászkun Volán új buszaiból négy a Szolnok és a község közötti közlekedésben vesz majd részt. A korszerű járműveket a Rákóczi-napokon adják át. pe RákÓCZifalva. II. Rákóczi Ferenc születésének 330. évfordulója alkalmából a településen forgatott a Főtér című tévéműsor stábja. A március 26-án adásba kerülő műsorban ugyanis összeállítást készítenek azon településekről, melyek őrzik a fejedelem emlékét. Munkács és Sárospatak mellett a néTiszaföldvar. Ugyancsak meglepődtek a földvári piacon portékájukat kínálók, amikor megállt előttük az MDF elnöke. Dávid Ibolya a párt Normális Magyarország programját népszerűsíteni járt megyénk öt településén. Eközben tért be vásárlásra és egy kis beszélgetésre a földvári piacra. Az elnök asszony programjáról bővebben holnapi lapunkban írunk. zők megismerhetik Rákóczifalva jellegzetességeit is, és betekintést nyerhetnek a kuruc kor hagyományaiba. RÁ Szolnok. A Rotary Club vendége volt hétfő este a város népszerű és szeretett festőművésze, Fazekas Magdolna, akinek új kiállítását is ekkor nyitották meg. A képeket három hétig, április 11-ig nézhetik meg az érdeklődők a Galéria étterem kiállítóhelyiségében, lá Tiszaigar. Az általános iskolában idén is hagyományosan megrendezték az iskolán belüli tornaversenyt, ahol a diákok harminc százaléka részt vett, nem kis sikerrel. Elsősorban talajtornában és szekrényugrásban mérték össze tehetségüket a fiatalok, ban Tiszavárkony. Az előző tanévben indították be a településen az iskolabuszt, amelynek üzemeltetését egy vállalkozó végzi. A jármű reggel Tiszavárkony-szőlőben felveszi az óvodásokat és iskolásokat, s beviszi őket a községbe, délután pedig hazajuttatja őket. Jelenleg huszonkét gyermek napi utaztatását oldja meg ez a rendszer, mga Törökszentmiklós. Az önkormányzat intézményeinek folyamatos felújítása és akadálymentesítése szerepel a város idei feladatai között. A Kölcsey Ferenc Általános Iskola fűtésének korszerűsítése, valamint az épület akadálymentesítése öt- venhétmillió forintba kerül, amelyhez hetvenszázalékos vissza nem térítendő támogatásra pályázik a település, mg