Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK MEGYEI TŰKOR a s Illés Pálné mutatja szobájuk megroggyant falát. Ők már összepakoltak, hogy elhagyják életveszélyessé vált otthonukat. Családok életveszélyben talajvíz Egyetlen nap alatt két vályogház is megrogyott Ki adott engedélyt az építkezésre? D. SZABÓ MIKLÓS mára viszonylag egyenes a Tisza, levágták a kanyarokat, és ennek ellenére tessék, ilyenkor tavasszal Jászkisértől Karcagig, Karcagtól Mezőtúrig, Cibakházáig a környék olyan, mint egy óriási lavór. Mert eleve mélyen, az átlagnál mélyebben fekvő területek, és oda futnak, itt gyűlnek össze a belvizek, mert ennek a rohadt esőnek és olvadó hólének se jut egyéb eszébe, mint az, hogy a mélyebb helyeken ver tanyát, terebélyesedik. És ebből a mi megyénkben sok, túlontúl sok van. ennél már csak az a döbbenetesebb, ha ezek a tavaszi áradások nem csak széles legelőket, őszi vetéseket borítanak be, de házakat, portákat, lakásokat is veszélyeztetnek. Az emberben adódik a kérdés, miért épültek ezek olyan helyre, ahol szinte minden egyes tavasszal tározóvá válik a környék, az udvar vagy az utca vége. erre azt szokták mondani, az engedélyeket mindig nyáron, jó időben adják ki, amikor nem tocsog, hanem kopog a föld. Az igaz, de ami mélyen van nyáron, ott marad őszre, télre is, meg a tavaszi áradásokra. Általában a falu, város szélére mindig a legszegényebbek építettek. A központ, ahol a templom, iskola áll, legtöbbször magasabb a környéknél. Itt az ideje annak, ha már egy házat kétszer elöntött, meggyengített a víz, ne tehesse ezt harmadszor is ugyanott, ugyanazzal a lakással. persze ehhez segítség is kell, mert kevés család bír ma önerőből errefelé új lakást építeni, felhúzni. Mondjuk egy méterrel magasabb helyen, amelyet az ilyen megátalkodott belvíz se nyaldos, mint az idei. van véleménye? írja meg! - velemeny@ujneplap.hu Helyet adni a folyóknak FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A fiatalember szerint most a gyors cselekvés a legfontosabb. Mivel hamarosan kőműves szakmát szerez, ő néhány rokon és ismerős segítségével már munkához is látott.- Az önkormányzattól kaptunk téglát. Néfn várhatunk, míg kitavaszodik, azonnal felhasználjuk. Ha minden jól megy, talán egy hét alatt készen is leszünk. A másik kárvallott család viszont nem reménykedhet gyors megoldásban. Illésék Bethlen utcai házának egyszerűen kibukott az egyik oldalfala. Pedig Illés Pálné állítja, semmi nem utalt ennek lehetőségére.- Bár vályogból készült, ahogy tőlünk tellett, igyekeztünk rendben tartani az otthonunkat - magyarázta ottjáriunkkor tegnap a kétségbeesett asszony. — A talajvíz nálunk nem tűnt magasabbnak, mint az utóbbi, csapadékosabb esztendőkben bármikor. Ráadásul úgy tudtuk, biztos alapokon áll az épület. így aztán teljesen váratlanul ért mindannyiunkat, amikor vasárnap este, a legnagyobb havazás közepette egy furcsa robaj kíséretében megcsúszott az egyik oldalfal. Azóta kiderült, még a nyugtalanító látványból sejthetőnél is nagyobb a probléma. A ház ugyanis a Hámán Kató útihoz hasonlóan életveszélyes, ráadásul nem is javítható. Le kell bontani — mondta ki rá a minap a végső ítéletet a statikus. A házaspárnak azóta se éjjele, se nappala. Holmijaik nagy részét már összepakolták, költözni készülnek. Ideiglenesen megkapták az önkormányzat egyik - éppen üresen álló - bérlakását. Nehéz helyzetükhöz mind- kettejük munkahelye példamutató hozzáállást tanúsított. A családfőt foglalkoztató Gefker Kft. vállalta: segít a pakolásban és megoldja a bútorok átszállítását. Felesége pedig a Ti- szamenti Vízművek ígéretét bírja, hogy amíg szükséges, az rt. fizeti helyettük a lakbért. Az összefogás és a jószándék azonban ma még feledtetni nem, csak enyhíteni tudja az Illéséket ért csapás következményeit.- Még nem tudom, ezután mihez kezdünk majd — néz maga elé Erzsiké. - Mindkét gyermekünk egyetemista. Az Vizáié kerülhet a Mentetten A tisza vízállása tegnap Szolnoknál 560 centi volt Az árhullám tetőzése szombatra várható 585 +-15 centis vízszinttel. Valószínűleg vt alá kerülhet a szolnoki Menteden, ezért Botka Lajosné polgármester felhívásban kérte az érintett tulajdonosokat, hogy értékeiket helyezzék biztonságba, a veszélyes (vegyi és szennyező) anyagokat pedig távolítsák el onnan. ■ „Még nem tudom, ezután mihez kezdünk majd”. Pénzzel nem tudnak segíteni TÓSZEG pol- gázmestere, MKiV * PAPP ISTVÁN tegnap érdeklődésünkre. válaszolva elmondta: a helyhatóság a károsultak pénzügyi támogatására fordítható forrásokkal jelenleg nem rendelkezik. Éppen ezért elsősorban munkaerővel, szállítójárművel, a szükséges anyagok biztosításával és a lakhatás megoldásával tud-, nak enyhíteni a bajba jutott családok nehézségein. ő taníttatásuk volt eddig a legfőbb célunk. Most pedig kezdhetjük újra az életünket. Csak azt nem tudom, miből. Valaha volt lakásbiztosításunk, ám a 2000. évi nagy ár- és belvizek óta ilyesmire egyetlen társaság sem köt szerződést. Kettőnk fizetéséből pedig aligha spórolunk össze egy másik otthonra valót. Az utóbbi évek nagy európai árvizei ráirányítottak a figyelmet arra, hogy a folyóknak utat kell biztosítani, s ennek szolgálatába kell állítani a területrendezés eszközeit is. Csak így lehet az árvizek pusztító következményeit mérsékelni. Mindez azon a cseh-német-magyar konferencián hangzott el, amelyet tegnap rendeztek Szolnokon. ■ LZ on-line interjú uuiAfw.uineplap.hu Március 13., hétfő 13.00-14.00 Varga Mihály a Fidesz alelnóke, országgyűlési képviselő lesz szerkesztőségünk vendége március 13-án (hétfő) 13 órától. VARGA MIHÁLY Pályáztak, várják a szerződést Fejlesztések sorát ígérte Hiller István pártelnök A szolnoki Bölcsődei Igazgatóság sikerrel pályázott egy jelentős fejlesztési elképzelésre. A több mint 58 millió forintos támogatásnak köszönhetően hamarosan lehetőség nyílik a fogyatékos gyermekek társadalmi beilleszkedésének elősegítésére részleges és teljes integráció megvalósításával. Kérdés azonban egyelőre, hogy mikor indulhat el a fejlesztés - tudtuk meg Félegyházi-Tö- rök Imréné gazdasági vezetőtől. Bár a pályázatot még tavaly elbírálták, a támogatási szerződést még most sem írták alá, várhatóan egy hónapon belül kerül rá sor. Azt követően indulhat el közbeszerzési eljárás, majd az érdemi munka. ■ SZS A Fidesz az MSZP-ről beszél, az MSZP az országról. Az ellenzéki pártnak nincs programja, a szocialistáknak van — állította Hiller István pártelnök tegnap Jászberényben és Mezőtúron. Banka - Teleki Az építkezés programja - így jellemezte Hiller István sajtótájékoztatóján a szocialisták terveit. A Jászság fővárosában a megyét érintő elképzeléseket ismertetve kiemelte a Jászberényt elkerülő főutak megépítését, a 4-es újabb szakaszának négysávosítását, az M4-es és az Büszkén vállalható a négy év — állította Mezőtúron Hiller István M44-es beruházás elindítását. De több vasútvonal korszerűsítését is ígérte. A megye számos általános iskolája is megújulhat, e programra összesen szőkébb hazánkban 28,7 milliárd forint jut. A Tisza-program részeként pedig több tíz milliárd forint értékben valósulhatnak meg ár- vízvédelmi beruházások. Mindezeket a fejlesztések fedezetéül kilencven százalékban a megszerzett uniós támogatásokat nevezte meg a pártelnök. Büszkén vállalható az elmúlt négy év — ezt már mezőtúri lakossági fórumán mondta Hiller István. A politikus szerint a szocialista kormány eredményei kiállják az összehasonlítást mind az előző ciklusokkal, mind az ígéretekkel. Egyik példaként az útépítéseket említette. Szerinte a Fidesz-kormány- zat idején 7 kilométer autópályát adtak át, most 2005 végéig pedig 255 kilométert. A négy évvel ezelőtti ígéreteknek megfelelően a nyugdíjasoknak visszaadták azt, amit a Fidesz 1998-2002 között elvett tőlük, és bevezették a 13. havi nyugdíjat. A Fidesz kezdeményezése a 14. havi nyugdíjról nem másról szól, mint 2,5 millió nyugdíjas szavazatának megnyeréséről. Ezzel szemben a szocialisták a nyugdíjrendszerben meglévő igazságtalanságok kiküszöbölését ajánlják.