Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-01 / 27. szám
2006. FEBRUAR 1, SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR PS| MS 5 899999899991 Megyénkben igen magas az idősek aránya, egyre jellemzőbb, hogy a fiatalok elvándorolnak. Felvételünk Tiszaderzsen készült. Elöregedőben megyénk népesség Sokan hagyják el lakhelyüket, kevesen jönnek helyettük Megyénk szinte minden térségéből elvándorolnak az emberek. Részben emiatt pedig lassanként elöregszik a népesség, s egyelőre úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan. Rimőczi Ágnes A megyef statisztikai nívatál felmérései szerint megyénk hét — Jászberényi, Karcagi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Szolnoki, Tiszafüredi és Törökszentmiklósi - kistérsége közül egyedül a Jászberényi térségben mutatkozik pozitív kép a belföldi vándorlási különbözet terén. Ez azt jelenti, hogy a jászsági településekre többen költöztek 2000 és 2004 között, mint onnan el. Talán nem véletlen, nagyon sokan úgy vélik, hogy a jászságban nyugodtab- bak, közvetlenebbek az emberek. Teljes mértékben egyetért ezzel Károly, aki a közelmúltban költözött a megyeszékhelyről Jászberénybe. - Munkám miatt döntöttem úgy, hogy lakhelyet váltok. Vállalkozást szerettem volna alapítani, itt fele annyi procedúrával sem járt, mint Szolnokon. Egy percre sem bántam meg, hogy Berény- ben folytatom az életemet, valahogy bensőségesebb hangulatot érzek itt - meséli lelkesen a férfi. NÉPESSÉGADATOK JÁSZ NAGYKUN-SZ0LN0K MEGYÉBEN (SZÁZALÉK) KISTÉRSÉG A 60 ÉVES ÉS IDŐSEBB NÉPESSÉG ARÁNYA BEVÁNDORLÁSI KÜLÖNBÖZET (2000-2004) Jászberényi 22,9 2,3 Karcagi 19,6-4,1 Kunszentmártoni 22,8-0,6 Mezőtúri 21,7-3,3 Szolnoki 20,6-2,2 Tiszafüredi 20,7-3,5 Törökszentmiklósi 20,1-3,5 A kimutatások szerint növekvő tendencia látható néhány Szolnok melletti település - Rá- kócziújfalu, Rákóczifalva, Újszász, Nagykörű — esetében is. Az emberek ide általában azért költöznek ki, mert viszonylag közel van a megyeszékhelyhez, a bejárás sem túl bonyolult, és mégis csendesebb, meghittebb hangulatú egy kis falu, mint a zajos város. De legyen szó városról vagy faluról, az az egész megyéről elmondható, hogy a népesség öregszik. A kistérségi mutatók szerint minden negyedik-ötödik lakos 60 évnél idősebb, legmagasabb az öregek aránya a Jászberényi-, míg a legalacsonyabb a Karcagi kistérségben. Egyre kevesebben akarnak jogosítványt Közel százezer ügyfele volt az elmúlt évben a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Közlekedési Felügyeletnek - hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. Kollár László igazgató elmondta, tavaly életbe lépett a közigazgatási eljárási törvény, ami ügyfél- barátabb környezetet teremtett, ugyanakkor az állami jogérvényesítést is hatékonyabbá teszi. A felügyelet jelentős szakterülete a gépjárművek műszaki vizsgáztatása. Tavaly bővült a vizsgahelyek köre, az ügyfélfogadás gördülékenyebbé vált. A megyében nőtt a vizsgáztatások száma. Nem úgy a járművezetők esetében. Országosan jelentősen visszaesett a jogosítványszerzők száma. Ez főként a személygépkocsi vezető jelölteket érinti. Ennek oka lehet, hogy most kevesebb a fiatalok száma, mint korábban. Javult viszont a vizsgaeredményességi mutató. Jelenleg 10 vizsgázóból 7-nek sikerül a próbatétel. ■ HGY mmmsm A Tisza újjászületett, ám a veszély nem múlt el LACZI ZOLTÁN sokunkban kitörölhetetlen nyomot hagyott az élettelenül sodródó élőlények látványa azon a hat évvel ezelőtti, februári napon. A cianid nem kímélte a szőke folyó halállományát, s egyszerűbb szervezeteit sem. az egész világot bejárták azok a képsorok, amelyek a vízfelszínt szőnyegszerűen borító haltetemeket mutatták, vagy amikor tonnaszám emelték ki a Tisza-tó öbleiből az elpusztult óriási harcsákat, busákat, pontyokat. Az is élénken él emlékezetünkben, hogy a szennyezés fő hulláma előtt tucatnyi mar- monkannában hordtuk a vizet az ártézi kutakról, legyen elég otthon a főzéshez. közép-európa egyik legnagyobb környezeti katasztrófája sokkolta a Tisza mentén élőket, ugyanakkor - nem csak hazánkban - újfent ráirányította a figyelmet arra, hogy mennyire bonyolult, ám roppant sérülékeny környezetben élünk. Aztán, ahogy telt az idő, lassan begyógyultak a szörnyű sebek, sőt, a Tisza csodálatos újjászületésének lehettünk szemtanúi. Ismét megcsodálhattuk a kérészek egyedülálló nászát, s újra elszaporodtak az őshonos halfajok. A veszély azonban nem múlt el végleg. A Tisza mellékfolyói és forrásai közelében ma is hasonló bányák, ércfeldolgozók és még ki tudja milyen, káros anyagokkal dolgozó üzemek működnek a határainkon túl. így csak reménykedhetünk abban, hogy soha többé nem mérgezik meg varázslatos fo- lyónkat. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Milliós adomány Erdélybe OLVASÓINK ÍRJÁK Visszatért a hitem az emberek jóságában Szeretném megosztani mindenkivel, hogy visszatért a hitem az emberek jóságában. Nyolcvankét évem alatt sok mindent megértem, amitől kicsit „keserű öregasszony” lettem. De végre egy fiatal ügyintéző visszaadta a jókedvemet. Csekket fizettem be Szolnokon, a Széchenyi-lakótelep postáján. Később otthon vettem észre, hogy ezer forinttal kevesebbet kaptam vissza. Telefonon reklamáltam, s megígérték, hogy ha záráskor kijön a különbség, visszahívnak. Másnap reggel érdeklődtem, közölték, hogy már fel is adták nevemre a pénzt. Bevallom, a könnyem is kipottyant. Nem az ezer forint miatt, hanem a meghatottságtól. Manapság sajnos ritkán találkozni ilyen becsületes emberrel. Most újra elhiszem, hogy létezik még a jó! NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN (FENNTARTTUK MAGUNKNAK A LEVELEK SZERKESZTÉSÉNEK JOGÁT) Megbilincselve hallgatták ki Tíz embert vádoltak meg — többek között — rablógyilkossággal abban a büntetőügyben, melyben a megyei bíróság májusban hirdetett — nem jogerős — ítéletet. Horváth Győző A másodfok a napokban új eljárást írt elő. Két vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt tényleges életfogytig tartó fegyházra ítélt a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 2005 májusában. Volt, aki 16 év fegyházat kapott, többekre pedig 5-6 év szabadságvesztést szabtak ki első fokon. Összességében tíz embert vádolt meg a főügyészség az ország több megyéjében elkövetett bűncselekményekkel. Egy rablógyilkosságot és több tucat rablást írtak a bűnbanda számlájára. A vádlottak kifejezetten az idős, egyedül élő embereket támadták meg. A védtelen öregekre éjszaka törtek rá otthonukban és brutális módszerekkel igyekezték kicsikarni értékeiket. A támadók egy esetben Dunaharasztiban úgy megverték áldozatukat, hogy belehalt sérüléseibe. A bűncselekménysorozatot a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói derítették fel. Az első fokú ítéletet a vádlottak megfellebbezték, így az ügy a Debreceni ítélőtáblára került. Eljárási szabálytalanságokra hivatkoztak A debreceni ítélőtábla háromnapos tárgyalást tűzött ki az ügy másodfokú elbírálására, ám döntésük nem zárta le az eljárást. Az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezték, és új eljárás lefolytatására kötelezték a megyei bíróságot. Ennek indoka az volt - tudtuk meg az ítélőtábla sajtótitkárától, Koszta Jánostól -, hogy eljárási szabálytalanságokat állapítottak meg. Többek között azt, hogy a nyomozás során az egyik vádlottat nem figyelmeztették jogaira, illette egyiküket megbilincselve hallgatták ki. Télen iS dolgoznak a csillagászok. A szolnoki Kopernikusz Csillagászati Szakkör tagjai a borult téli estéken sem tétlenkednek. Ilyenkor is tartanak foglalkozásokat a vasútállomás melletti toronyházban. Képünkön a fiatalok Újlaki Csaba (áll) vezetésével — az elméleti programok mellett — a távcsöveiket is karbantartják. akik ruhát, könyvet vagy pénzt osztottak szét a rászorulóknak, így a napokban újabb milliós adományt juttathattak ki a testvérvárosba. ■ Daróczi Erzsébet Karcagon több civil szervezet, alapítvány is gyűjtött az erdélyi árvízkárosultaknak. Volt köztük olyan, aki az erdélyi testvérvárosba, Székelykeresz- hírra terménvt vitt akadtak