Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-04 / 258. szám

8 GAZDASÁGI TŰKOR 8 í É-í j-'i' 2005. NOVEMBER 4., PENTEK M Ilii l ■mim———mbbbmmbb HIES AV Kevesebb Ferihegy-kérő, visszalépett a Macquarie nem vesz részt az ausztrál Macquarie a Ferihegyi rep­tér 75 éves üzemeltetési jo­gáért folyó pályázatban. A pályázatra öt céget hívott meg az ÁPV Rt. A Macquarie által felvásárolandó Copen­hagen Airport már koráb­ban visszalépett. így három kérő maradt, a brit BAA-t tartják esélyesnek, (vg) Magyar tejtermelők kezébe került a Parmalat tegnap óta magyar kézben van a Parmalat Hungária Rt. Az olasz tulajdonos össze­omlása után az itteni céget az Alföldi Tejértékesítő és Beszerző Kft. vette meg. A 150 agrárvállalkozót tö­mörítő tejtermelő csoport szeretné megtartani a Par­malat márkanevet, (bl) lassítást követeinek a Suzuki dolgozói visszafogottabb munka­tempót, szabad szombatot, nyolcórás műszakot, szak­szervezetet és tíz nap, egy­ben kivehető szabadságot követelnek a Suzuki Rt. fizi­kai dolgozói. Állításuk sze­rint szabadságuk egy részét nem tudják kivenni, vala­mint szombaton is mindig dolgozniuk kell. (bl) a hírsáv a pannon gsm TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Csökkenhet is a jövedelem ekho Csak részmegoldást jelenthet, mindenki másképp szeretné FEOR-szám Tevékenység FEOR-szám Tevékenység 26X5 Könyv- és lapkiadó szerkesztője 3714 Rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő 2616 Újságíró munkatárs 2617 Rádióműsor-, televízióműsor-szerkesztő 3715 Könyv- és lapkiadó-szerkesztő munkatárs 2619 Egyéb magasabb képzettséget igénylő kulturá­3721 Segéd színész lis foglalkozások 3722 Segédrendező 2621 író (újságíró nélkül) 3723 Népzenész 2622 Műfordító 3725 Cirkuszművész 2623 Képzőművész 3729 Egyéb művészeti foglalkozások 2624 Iparművész 5341 Fényképész, fotó- és mozgófilmlaboráns 2625 Zeneszerző 5342 Világosító és egyéb filmgyártási foglalkozású 2626 Rendező 5349 Egyéb kulturális, sport-, szórakoztatási szolgál­2627 Operatőr, fotóművész tatási foglalkozások, feltéve, hogy azok a mű 2629 Egyéb alkotóművészi foglalkozások (díszletter­vező, jelmeztervező, dramaturg) elkészítésének folyamatában alkotó jelleggel, attól elválaszthatatlan módon vesznek részt. 2631 Színész, előadóművész, bábművész Ilyen foglalkozás különösen a fotóriporter, a 2632 Zenész, énekes korrektor, a designer, képszerkesztő, művészeti 2633 Koreográfus, táncművész vezető, a hangmérnök Mindössze 15 százalékot fizetünk, de csak korláto­zott ellátást kapunk utá­na. A munkaadó terhe 20 százalék. Az evázónak nem éri meg. Hajdú Péter Több életképtelen elképzelés után várhatóan jövő hétfőn fo­gadja el a parlament az egysze­rűsített közteherviseléssel (ekho) kapcsolatos végleges el­képzelést. A legújabb változat szabályait jövő év június 30-tól alkalmazzák. A pénzügyi tárca várakozásai szerint mintegy 20 ezren választják majd ezt az adózási formát. A törvény előterjesztői a szín­lelt szerződések egy részének ki­fehérítését várják. A törvényja­vaslat ugyanis csak a művészeti és szellemi foglalkozású magán- személyek vagy vállalkozások számára teszi lehetővé az ekho alkalmazását. További feltétel, hogy a dolgozó szerezzen olyan jövedelmet, amely után az általá­nos szabályok szerint fizeti a közterheket. Például legalább minimálbéren legyen valamely vállalkozásba bejelentve, s fizes­se az ez után kötelező közterhe­ket és személyi jövedelemadót. Ha valaki a mindenkori mini­málbér éves összege után fizeti a kötelező közterheket, úgy évi 25 millió forintig számolhat el ekhós bevételt. A munkaadó az ilyen címen kifizetett összeg 20, a munkavállaló 15 százalékát fi­zeti adóként. A munkaadó köte­les a teljes 35 Százalékot levon­ni, s csak a nettó összeget utalja a munkavállalónak. A kifizető ál­tal levont 20 százalékból 11 egészség-, 9 pedig nyugdíj-bizto­sítási járulék. A magánszemély pedig 11 százalék személyi jöve­delemadót és 4 százalék nyug­díjjárulékot fizet. Ennek fejében orvosi, egész­ségügyi ellátásra, baleseti ellá­tásra, valamint nyugdíjra jogo­sult. A nyugdíj alapja azonban csak az ekho címén kapott jutta­tás fele. Fontos megjegyezni, hogy az ekho után nem jogosult táppénzre, gyesre és gyedre. Ha valaki - akár vállalkozóként, akár alkalmazottként - fsak ek­hót fizet, az ezzel letudja összes adó- és járulékfizetési kötelezett­ségét. Szakértői számítások sze­rint az átlagos kényszervállalko­zó az anyagiakat tekintve kicsi­vel rosszabbul jár az ekhóval, mint a hagyományos elszámolás esetében. Amit nyer, az a nyu­galom, hogy legálissá válik a jö­vedelemszerzése, illetve az, hogy nyugdíjalapként nemcsak a mi­nimálbért, hanem az ekhózott jö­vedelem felét számolják el. De ha a munkaadó fól is veszi korábban megbízási szerődéses munkatársát, akkor sem biztos, hogy jobban jár a dolgozó. Hi­szen a minimálbért és a járulé­kokat ugyan a munkáltató fize­ti, de lehet, hogy ezt beépíti a megbízási díjba, tehát nem emelkedik egy fillérrel sem a ki­fizetett jövedelem. Sőt extrém esetben az is elképzelhető, hogy a 20 százalékot is részben vagy egészben a dolgokéra terheli, s így akár csökkenhet is a javadal­mazása. Ez esetben egyszerűbb, ha inkább továbbra is marad a megbízási szerződés mellett a dolgozó. Az ekhót esetlegesen válasz­tók közül sokan jelenleg evát fi­zetnek. Miután az evázó az áfá­val növelt összeg után fizet 15 százalékot, ekhó esetében pedig az áfa kötelező befizetése mel­lett a nettó összeg 15 százalékát köteles fizetni, gyorsan kiszá­molható, hogy eva esetén több pénz marad a zsebében. Az egyetlen érv az ekhó mellett, hogy az evis összeg nem számít bele a nyugdíjalapbár ‘—~~ NVERTESEK 2005.11.03. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft OTP 7945 +3,45 10152 BorsodChem 2369 +3,45 1100 Mól 20515 +2,68 10217 Richter 36005 +2,00 2574 FHB 1546 + 1,05 271 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Nabi 134-4,29 2 Fotex 296-1,66 35 Pannonflax 938-0,74 5 Antenna 5170-0,19 8 Graphlsoft 1676 00 r—t o ■ 14 A BUX-index 2005. november 3-án A BUX-index az elmúlt napokban 22 500 ................. 22 000 21500 21000 20 790 20500 20 000 20312 20319 19 500 19 000. 21675 10.25 10.26 10.27 10.28 11.02 11.03 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. november 3-án €/Ft $/Ft €/$ ■■ X 1 —! ­▼ 249,71 207,11 1,20-0,70 Ft-1,30 Ft Ocent » Felsőoktatási ranglista mától a vg.hu honlapon Mennyit ér a frissen szerzett dip­loma a munkaerőpiacon? Me­lyik egyetem, főiskola a legjobb az adott területen? Ezekre a kér­désekre ad most választ az a rangsor, amelyet az Országos Felsőoktatási Információs Köz­pont (OFIK) készíttetett és a Vi­lággazdaság című napilap mai száma közöl. Itthon eddig nem készült a tel­jes hazai egyetemi és főiskolai paletta hatékonyságát vizsgáló kutatás. A felsőoktatási intézmé­nyek helyezését a jelentkezési, il­letve a felvételi adatok, a hallga­tói minőség, az akadémiai poten­ciál és a presztízs is befolyásolta. A Világgazdaságban megjelenő elemzés munkaadói érdekképvi­seletekkel, munkaügyi közpon­tokkal, személyzeti tanácsadó és fejvadász cégekkel, valamint HR- vezetőkkel folytatott mélyinter­júkból nyert információkkal egé­szíti ki a felsőoktatás hivatalos adatait, valamint a hallgatói véle­ményeket. A listák és a cikkek a www.vg.hu/ rangsor címen is le­tölthetők. ■ G. Cs. Megint olcsóbb a benzin Feltéve, hogy semmi olyan vá­ratlan, komolyabb változás nem következik be a nemzetközi pia­cokon, ami módosítaná a kőolaj árát, egy kedvező tendencia első lépésének tekinthető a hazai benzinek és a gázolaj árának mai csökkentése - mondta a Reggel kérdéseire válaszolva Bacsur György, a Mól Rt. sajtó­irodájának vezetője. Ma a Mól 3 forinttal csökkentette a benzi­nek és 1,9 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. így egy liter 95-öst 260 forint körül, egy liter 98-ast 270 forint körül tan­kolhatunk. A gázolaj ára szintén 260 forint körüli. ■ K. E. HIRDETÉS nnyít gyorshitel vállalkozáso nem csak három kívánságod teljesítem! © villámgyors megoldás rövidtávú pénzügyi nehézségekre © a megállapított hitelösszeg egy évig nem változik © most rendkívül kedvező kamat & i IW98&S mm rwnísií «tins»!»«. Ja afcvn®* teaMÄ» * tanúm »303*#«« »sStawäi« KesüteafoS \ Kiéi táe&a «se&w „-'.ikw- 2 í2w' Soft azÄsöBS SwnMÉÜfMWll« >lllOWT»rnOta-WH • rntlrintIliit*towwjl *ANBiwOMKfegswov«bi+: KSH Cégvonal 06 40 444 444 wwwkhb.hu mondjuk: adócsökkentés Készült a 3 Magyar Köztársaság Kormányának ff megbízásából Lendületben az ország Az ország költségvetésének készítésekor - akárcsak otthon a családi kassza beosztásánál - arról döntünk, hogy közös jövedelmünkből mire, mennyit köitsünk. A döntés nem könnyű, rangsorolni kell még a jogos igények között is. Ön hogyan állítaná össze az ország 2006-os költségvetését? Keresse fel honlapunkat, és készítse el javaslatát! avete$20ö6. LÉPÉS

Next

/
Thumbnails
Contents