Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-16 / 191. szám
FOTÓ: MÉSZÁROS JÁN< 2005. AUGUSZTUS 16., KEDD MEGYEI TŰKOR 5 Górcső alatt az iskolai büfék ajánlás Meg kell felelniük a korszerű táplálkozás követelményeinek A kedvenc édességek egyike, a Túró Rudi ezután is kapható lesz a büfékben Egy elégedett, sikeres képzőművész Tószegről Az iskolai büfék kínálatáról nagyon sokat lehetett hallani idén. Az egészséges élelmiszerek bevezetésére szakemberek hív1 ták fel az Oktatási Minisztérium figyelmét. Letenyei Ágnes Magyar Bálint oktatási miniszter februárban jelentette be, hogy rendeletet dolgoznak ki arra vonatkozóan, hogy az iskolai büfék és automaták milyen összetételű élelmiszereket kü Új elnököt választott a Rotary Klub Szolnok Szügyi Csongor személyében, akit a következő évre vonatkozó tervekről kérdeztünk. B.A.- Zajlik majd a korábbi eredményes munka, így például folytatjuk a támogatásokat is. Várhatóan november végén megrendezzük a hagyományos Rotary bált, amelynek a bevételéből idén is fogyatékosokat támogatunk. Máris több szervezet jelentkezett, ősszel dől el, nálhatnak az egészséges táplálkozás elősegítése érdekében. A rendelet tervezete szerint az ellenőrzésre az önkormányzatokat, az iskola-egészségügyi szolgálatokat és az ÁNTSZ-t hatalmazzák fel. Nemrég elkészült az Oktatási Minisztérium szeptemberi rendeletét előkészítő ajánlás, amelyet az Országos Élelmiszer-biztonsági és Táplálkozástudományi Intézet készített, segítve a szülőket abban, hogy eldönthessék, megfelel-e az iskolai büfék kínálata az egészséges táplálkozás követelményeinek. hogy melyek kaphatnak támogatást. A karácsony előtti napokban ismét megrendezzük forralt bor és tea osztásával egybekötött adománygyűjtésünket, amely tavaly mintegy kétszázezer forint bevételt hozott. Az összegyűlt pénzt idén is hátrányos helyzetűek segélyezésére fordítjuk. A Rotary klubok tevékenységében mindig fontos szerepet kapott a kultúra támogatása. Idén három ilyen kezdeményezésünk lesz: szeretnénk támogatni a 175 éves Verseghy Gimnáziumot, hozzájárulunk egy, Vadkerti Dorottya szövegével és ifjú Meggyes László rajzaival A napokban az Egészségügyi Közlönyben megjelent ajánlás, amely az Oktatási Minisztérium szeptemberben megjelenő rendeletét egészíti majd ki, egyrészt arról tájékoztatja a szülőket, hogy milyen teendői vannak az iskolának a gyerekek egészsége érdekében, másrészt segíti a büfék üzemeltetőit abban, hogy árukínálatukat a korszerű táplálkozás követelményei szerint alakítsák ki. Az ajánlás szerint a zöldség- és a gyümölcsfogyasztás növelése, a teljes őrlésű gabonából készült pékáruk, a tej és a tejes italokba sovány húsok megjelenő, verses mesekönyv kiadásához, és végül előadás-sorozat indítását tervezzük. Előadóként és hallgatóként szeretnénk megnyerni a Szolnokiak Szolnokról című korábban kiadott kötetünk szerzőit, és azokat, akik előfizetéssel megrendelték a könyvet. Klubunk tevékenységében fontos szerepet tölt be az ifjúsági program, amelynek keretében évente több fiatal utazhat távoli országokba, ahonnan mi is fogadunk fiatalokat. Jelenleg előtérbe helyezése, valamint a zsír, só és cukor fogyasztásának csökkentése azok a szempontok, amelyeknek érvényesülniük kell az iskolai büfék kínálatának kialakításakor. Továbbra is kaphatók Míg korábban jó néhány terméket, majd kis híján mindent kitiltottak az iskolai büfékből, úgy tűnik, hogy szeptembertől továbbra is kaphatók lesznek a kedvelt finomságok, mint a kakaós csiga és a Túró Rudi. is itt tartózkodik egy ausztrál kislány, és hamarosan érkeznek fiatalok Mexikóból és Brazíliából. Büszkék vagyunk rá, hogy a fiatalok az itt töltött egy év alatt rendszerint egész jól megtanulnak magyarul, és elviszik Magyarország jó hírét. Ezt bizonyítja, hogy míg az első években rendszerint olyanok jöttek hozzánk, akik mondjuk nem fértek be a franciaországi vagy hollandiai keretbe, most már a legtöbben kérik, hogy Magyarországra jöhessenek. Természetesen a vendéglátásunkat a külföldi klubok viszonozzák. Ritka a művészek között az elégedett ember, mint a fehér holló. Aki nem kap elismerést az azért elégedetlen, aki pedig kap, az azért, mert úgy érzi, neki több járna. Hegedűs József azon kevesek közé tartozik, akik azt mondják, minden elismerést megkaptak, ami a munkájuk alapján megilleti őket. Bistey András- Már gyerekkoromban készítettem magamnak játékokat fából, ízikből, csuhéból, szalmából, ami éppen a kezembe került. Később a Jászberényi Tanítóképzőben gyakorlati foglalkozásokon különböző tárgyakat kellett készíteni, én mindig sokkal gyorsabban elkészültem velük, mint a többiek, sőt előfordult, hogy a megadott időben még egy-két kevésbé ügyes lánynak is megcsináltam, amit kellett. Tószegen születtem 1940- ben, egész életemben itt laktam, és remélem, ez most már így is marad. Itt kezdtem tanítani. Egyébként az első íróasztalomat is magam készítettem. Igaz, ez asztalosmunka volt, de ami a fával van kapcsolatban, azt meg tudom csinálni. Mert a sokféle anyag közül leginkább a fa áll közel hozzám. A faragásnak is vannak fogásai, amiket meg kell tanulni. A ’60-as években eljártam amatőr táborokba, ahol sok fogást ellestem másoktól. Akkoriban Mezőtúron 2-3 évenként rendeztek kiállításokat az amatőrök munkáiból. Tizenkét nívódíjat gyűjtöttem össze, és volt első helyezésem is. Nehéz volna minden díjat felsorolni, de emlékezetes siker volt az I. miskolci országos fafaragó-konferencia és kiállítás, amelyen egy diófa bútorral első díjat nyertem. Nyíregyházán is kaptam országos kiállításon arany- ezüst-bronzplakettet a munkáimért. De említhetném a Király Zsiga-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat vagy a Népi Iparművész címet. Szakdolgozat is készült a munkásságomról, Kovács Sarolta írta, aki maga is tehetséges fafaragó. Mint mondtam, a sokféle anyag közül végül a fánál maradtam. A fa csodálatos anyag, és ahány, annyi féle, más a japán akác, a koronaakác, a dió, a körte... Mindig arra törekszem, hogy a fa erezete érvényesüljön, hiszen az maga is olyan, mint egy művészi alkotás. A frissen faragott fának az illata is csodálatos. Ha például borókafenyővel dolgozom, alig tudok betelni az illatával. Említettem, hogy fiatalemberként sokat tanultam másoktól, természetesnek tartom, hogy magam is igyekszem átadni az ismereteimet a fiataloknak. Egy szegedi művészeti iskolának van Tiszavárkonyban kihelyezett tagozata, ahol második éve tizenhárom általános iskolás gyereknek tartok foglalkozásokat. Jó érzést fölfedezni a tehetséget a tanítványaimban, és kellemes érzés az is, ha megszeretik a fát. A régebbi tanítványaim közül többen is jó nevű asztalosok lettek. Megkoronázza munkásságát Úgy érzem, megkaptam minden elismerést, amire a munkáim alapján számíthattam: díjakat, címeket... Amihez hozzáfogtam, abban mindig értem el eredményeket. Most pedig értesítettek, hogy augusztus 19-én az Ipar- művészeti Múzeumban átvehe- tem a Népművészet Mestere címet. Ez koronázza meg az eddigi munkásságomat - mondja Hegedűs József. útépítési munkálatok kezdőotek. A közbeszerzési eljárás lefolytatását, valamint a terület átadást követően útépítési munkálatok kezdődtek meg a minap Tiszafüreden. A megyei terület- fejlesztési tanács támogatásával megvalósuló beruházás, melynek határideje augusztus 31-e, a Béke, a Hold és a Tisza utcát érinti, fi Magyarország jó hírét viszik a fiatalok Egy kis egészségre vágyna portré Szenvedélye a virágok, melyek kitöltik életét Több mint ötven éve él Berekfürdőben Köteles Istvánná, aki Tiszaszőlős- ről került a faluba. Férje sajnos 14 éve meghalt, azóta egyedül, magányosan telnek a napjai. Daróczi Erzsébet A nyolcvanéves Erzsiké néni nagy családba született, heten voltak testvérek. Korán megtapasztalta, mi a munka, 13 évesen summásnak kellett mennie, aztán marokverő volt. így jól ismeri a poroszlói, madarasi és szőlősi határt is. Köteles Ist- vánékkal Madarason szomszédok voltak, hamar megtetszett neki a fess, csinos legény. Szerelem volt az első látásra, így 1946. április 2-án egybe is keltek, elköltöztek a Béke 100-as tanyaközpontba. Ott harmados földet béreltek, jártak aratni, majd a párja tsz-tag lett, ahol a kubikosmunkától a raktárosig mindent ellátott. Később átkerült a Magyar-Bolgár Tsz bere- ki kertészetébe, onnan ment nyugdíjba. Erzsiké néni a jószágokkal foglalkozott, szarvas- marha, hízó és aprójószág mindig szép számmal akadt a portán. Több évtizednyi házasságuk alatt soha nem volt köztük hangos szó, szeretetben, békességben éltek. Egy lányuk született, ő Budapesten lakik, az unoka és a dédi pedig Egerben. Amikor egyedül maradt, felvette a kapcsolatot a szociális gondozási központtal és azóta hordatja az ebédet. Bár nem nagy igényű, kisnyugdíját nagyon nehéz úgy beosztania, hogy mindenre jusson. Egyetlen szenvedélye van, a virágok, melyek kitöltik életét, szereti nézegetni őket. A ház körül már nincs teendője, családja nyírja a füvet, csak cicáját és kutyáját kell ellátnia. Ha kérhetne valamit, egy kis egészségre vágyna, mert amióta megműtötték, kicsit gyengélkedik, nehezen tud közlekedni. Köteles Istvánná életét a virágok töltik ki, szereti nézegetni őket L l