Új Néplap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-16 / 191. szám

4 2005. AUGUSZTUS 16., KEDD FIGYELŐ Felmondási védelem a lombikosoknak Mészáros Géza Jó hír a gyermekáldásért küz­dőknek: már hatályos az a tör­vény, amely felmondási védel­met és munkaidő-kedvezményt biztosít a meddőségi kezelés­ben résztvevőknek. A közelmúltban léptett hatály­ba a Munka Törvénykönyvének az a módosítása, amely felmon­dási védelmet biztosít az embe­ri reprodukciós eljárással ösz- szefüggő kezelések időtartam­ára. Sőt, a jogszabály szerint a munkáltató köteles a program­ban résztvevőknek a vizsgála­tok időtartamára fizetetlen munkaidő-kedvezményt bizto­sítani — tudtuk meg a megyei munkaügyi központtól. A törvény célja a születések számának emelése. Ám a jog­szabály csak a kereteket adja meg a munkajogi kedvezmé­nyekhez. A munkavállaló saját helyzetétől, egyéni döntésétől függ, hogy beavatja-e munkál­tatóját az orvosi kezelés szüksé­gességébe és él-e a törvény adta lehetőségekkel, vagy az eddigi utat követi. A programban résztvevők ugyanis többnyire a munkahelyi közösség informá­lásának kizárásával jártak a ke­zelésekre, arra az időre betegál­lományt vagy szabadságot kér­Csődtörvény: nem lehet kibújni a felelősség alól A csődtörvény július 7- étől hatályos módosítása a cégben fennálló vagyoni hányadát átruházó sze­mély felelősségének meg­állapítása érdekében szi­gorú rendelkezést tartal­maz azokkal szemben, akik rosszhiszeműen jár­nak el. L. Z. A jóhiszeműség bizonyítása az átruházó tulajdonos feladata. A cégtulajdonosok — felelősségük megállapítása esetén - saját va­gyonukkal felelnek a társaság tartozásaiért. A gazdasági társaságok tagja­inak a vagyoni hányaduk átru­házása esetén bizonyítaniuk kell a társaságnak az átruházás időpontjában fennálló fizetőké­pességét, illetőleg a jóhiszemű­séget, ha a cég már fizetéskép­telen volt. Ellenkező esetben a felszámoló, vagy a hitelező ké­relmére a bíróság a vagyonát át­ruházó tag korlátlan felelőssé­gét állapíthatja meg, aki a fel- számolási eljárás megindítását megelőző öt éven belüli vagyon­átruházás esetén az adós min­den ki nem elégített kötelezett- | ségeiért felel. A felszámoló és a hitelezők minden esetben bírósághoz for- j dúlhatnak, ha a felszámolási el­járás kezdő időpontját megelő­ző öt éven belül az adós vala­mely tagja a vagyoni hányadát átruházta. A fantomcégek tartó- J zást felhalmozó, és a felelősség­re vonás alól a tulajdonrészé­nek átruházásával megszaba­dulni szándékozó tulajdonosok­kal szembeni fellépés lehetővé teszi a volt tulajdonosok felelős­ségének megállapítását, ered­ményesebbé teheti a hitelezők j követeléseinek kielégítését is - tájékoztatta lapunkat az APEH megyei igazgatósága. Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési prog­ramot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: * Martfűn, Kassák utcában, Móricz Zs. utcában, Mikszáth K. utcában, Krúdy Gy. utcában, Tóth A. utcában, juhász Gy. utcában, Vajda |. utcában, Babits M. utcában, Erdő utcában, a Szolnoki utca 2- és az 56-os számok között, 2005. augusztus 24-én, 8 órától 16 óráig, Szegfű utcában, Akácfa utcában, Tulipán utcában, Virág utcában, Liliom utcában, Táncsics utcában, Zalka M. utcá­ban, Déryné utcában, a Munkácsy utca 42- és 60-as szá­mok között (a páratlan oldalon is), 2005. augusztus 25-én, 8 órától 16 óráig, * Rákócziújfalun, volt Táncsics Mezőgazdasági termelő- szövetkezet lineár öntözőknél, 2005. augusztus 25-én, 8 órától 16 óráig, * Tiszasülyön, Görbe majorban, Ezres tanyán, Rákóczi major­ban, Halastavaknál, Pusztasülyön, Szénási tanyán, Hollóháti tanyán, katód állomáson, 2005. augusztus 26-án, 9 órától ITóráig, ■ jászalsószentgyörgyön a Nyár, Kölcsey, Rákóczi, józsef A., Ady E., Bacsó, Virág, Vásár, Építő, Hold és Zöldmező utcák által határolt területen, 2005. augusztus 30-án, 11 órától 13 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­korlátozás miatt megértésüket kérjük. &on Több súlyos munkabaleset statisztika Öt halálos és két életveszélyes sérülés fél év alatt Felemás képet mutatnak a munkabaleseti statiszti­kák. Bár számuk folya­matosan csökkent me­gyénkben, ám a halálos, illetve az életveszélyes sé­rüléssel járó balesetekből jóval több történt az első fél évben. Teleki József A két esztendővel ezelőttinél csaknem százzal kevesebb munkabaleset regisztrált az el­ső hat hónapban a megyei mun­kaügyi felügyelőség. A fél év alatt történt 452 munkabaleset­ből azonban hét járt halállal vagy életveszélyes sérüléssel. Tavalyelőtt pedig csupán kettő ilyen eset történt. A száraz számok azonban né­mileg félrevezetőek lehetnek. Horváth Károly, a megyei mun­kabiztonsági felügyelőség igaz­gatója szerint a munkabalese­tek számának csökkenésében szerepet játszhat a bejelentési Június végén egy megsértett földgázvezeték okozott súlyos munkabal­esetet (archív fotó) fegyelem lazulása is. Előfordul, hogy a kisebb sérülésekkel járó baleseteket - főleg a feketén foglalkoztatottak esetében — igyekeznek „házon belül” elren­dezni a munkáltatók. A súlyo­sabb szerencsétlenségeket azonban nem lehet eltitkolni. Az idei esztendőben főleg az égési sérüléssel járó balesetek­ből lett több. Az öt halálos és két életveszélyes sérülést okozó munkabalesetből háromban is ez történt. Robbant be metán­gáz, benzingőz, vagy éppen földgáz. A balesetekben gyakran sze­repet játszik, hogy nem megfe­lelő, vagy formális a munkavé­delmi oktatás. A legtöbb eset­ben ugyanakkor az emberi fi­gyelmetlenségre vezethetők vissza a szerencsétlenségek. Sokszor terhelte felelősség a munkáltatót is. Ezt mutatja, hogy a felügyelőség a súlyos munkabalesetek több mint felé­ben szabott ki munkavédelmi bírságot, melynek összege több millió forintra rúg. A búza Cibakot szereti? aratás Hat-hét tonnás üzemi átlagokat is mértek A megyei FM-hivatal idén is összegezte a búzahoza­mokat települési szinten. Ebből kiderül, hogy eb­ben az esztendőben Ci­bakháza határában ter­mett a legtöbb kenyérnek való hektáronként. Laczi Zoltán Mig a tavalyi, rekord közeli bú­zatermést hozó évben a megye harmadában hektáronként 5,5 tonnát meghaladó hozamot re­gisztráltak, addig az idén csak két településen, Cibakházán és Tiszaszőlősön érték el ezt a tele­pülésszintű eredményt. Előbbi határában átlagosan 6 tonnát, míg a Tisza-tó menti kis község környékén pedig 5,6 tonnát adott egy hektár. A múlt évben jellemzően Szolnok térségében és a Tisza­zugban aratták le egy hektárról a legtöbb kenyérnek valót, ugyanakkor a legkevesebbet a megye északkeleti részén taka­rították be. Ebben az évben sző­kébb pátriánk területének leg­nagyobb részén nem érte el az öt tonnát a hozam, így különö­sen szembetűnő az említett két településen gazdálkodók ered­ménye. A társas vállalkozások közül kiemelendő a tavalyi és az idei rekorder besenyszögi Palotási Rt., ahol több mint kétezer hek­táron átlagosan hat tonnányi búzát takarítottak be, miközben a település határában a fajlagos termés nem érte el az öt tonnát - tudtuk meg Gombár Mihály- tól. Az FM-hivatal vezetője hoz­zátette: több egyéni vállalkozó­ról is tud, akik 10-50 hektáros birtokukon átlag hét tonna bú­zát termesztettek. A szakember az eredmények kapcsán megjegyezte: idén is bebizonyosodott, hogy a jó mi­nőségű talajművelésnek, a faj­taválasztásnak és a megfelelő tápanyagellátásnak roppant nagy a jelentősége a búzater­mesztésben. Innocsekk Az Innocsekk névre keresztelt, 2007-ig tartó programra a Kuta­tási és Technológiai Innovációs Alapból országosan ötmilliárd forintot szán a kormányzat. Eb­ből idén az Észak-alföldi' régió1 ban 375 millió forint áll rendel­kezésre. Támogatásra kis- és középvállalkozások pályázhat­nak, valamely kutatás-fejleszté­si (K+F) eredmény eddig nem ismert alkalmazásához, illetve új technológia, termék vagy szolgáltatás kifejlesztésére, pia­ci sikerének megalapozáshoz, így igényelhetik azt megvalósít­hatósági tanulmány, illetve pro­totípus készítésétől a szabadal­mi oltalom bejelentésén át egé­szen a marketing szolgáltatá­sig. A 2-25 millió forint közötti támogatás elnyeréséhez saját forrás sem feltétlenül szüksé­ges. ■ T. J. Turizmus: lejár a pályázati határidő A tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács májusban meghirde­tett pályázatainak beadási ideje a hónap végén lejár. A decentralizált terület- és ré­giófejlesztési célelőirányzat kiírása szerint támogatás nyerhető turisztikai termék- fejlesztéshez és idegenforga­lomhoz kapcsolódó, illetve az azt elősegítő rendezvényekre, marketingre. A pályázati ke­retből - a május végéig beér­kezett igények elbírálása után - erre az esztendőre csaknem 129 millió forint, 2006-ra 48 millió, 2007-re pedig 60 millió forint áll a tanács rendelkezé­sére. (szs) Többlettámogatás az étkezéshez a rászoruló alsós tanulók iskolai étkeztetésének támo­gatására másfél milliárd fo­rintot biztosít szeptembertől a kormány. Az étkeztetés díjá­nak egyedi mérsékléséről vagy elengedéséről az önkor­mányzatok dönthetnek majd a rendelkezésükre álló összeg erejéig. Országosan az első négy osztályba járó tanulók negyede, 150 ezer gyerek ré­szesül rendszeres gyermek- védelmi támogatásban és te­kinthető rászorultnak, (tj) Kedvezően alakul az agrárolló AZ AGRÁRTERMÉKEK termelői árszintje az év első hat hó­napjában 10,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A KSH gyors- jelentése szerint míg a növé­nyi termékeknél az árak ne­gyedével estek vissza, addig az állati termékeknél 5,4 szá­zalékkal nőttek. Ugyanakkor a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szol­gáltatások árszínvonala l,ő százalékkal csökkent. Mind­ezek hatására az agrárolló 9 százalékkal volt kisebb, mint tavaly, (tj) Jászladány határában 93 hektár hagymát vetettek az idén, melyből a húsz hektáron termelt korai hagymát már szedik. A termés jó közepes­nek ígérkezik. Felvételünk a Csikós család udvarán örökítette meg a hagyma tisztítását és válogatását 4 I 4

Next

/
Thumbnails
Contents