Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-29 / 176. szám
2005. JÚLIUS 29., PÉNTEK 3 MEGYEI TÜKÖR Vízben landoltak a vadászpilóták gyakorlás A legrosszabbra is felkészülnek a kecskeméti repülősök Bár a hőség szinte elviselhetetlen volt tegnap, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótái mégsem a meleg elől menekültek a vízbe. A hűsítő lubickolás helyett nagyon is komoly gyakorlás várt rájuk az MH 86. Szolnoki Helikopter Ezred fedett uszodájában. Horváth Győző ________ A kis csapat arra a NATO-gya- korlatra készül fel Szolnokon, amit augusztusban és szeptemberben tartanak majd Norvégiában. Az ottani feladataikat Z°mme* ^ ' ra, hogy részt kell venniük egy speciális vízi kiképzésen. Mivel ennek az országban egyedül Szolnokon vannak meg a technikai és személyi feltételei, ezért a kecskeméti harcászati állomány tagjai a szolnoki helikopterezred vendégszeretetét élvezik. A kiképzés programjáról is az ezred gondoskodott, de igénybe vették az ugyancsak helybeli fel- derítősök szakmai segítségét is. A gyakorlás főfelelőse, Báli Tamás százados, az ezred repülő-hadműveleti főnöke volt. Tőle megtudhattuk, a NATO-gya- korlatra készülők biztonsága érdekében szervezték az egyhetes - elméleti és gyakorlati részből álló - vízi túlélési tanfolyamot. A pilótáknak ugyanis fel kell készülniük arra is, hogy a tenger felett esetleg katapultálniuk kell. Igaz, olyan vízhatlan és fűthető ruhákat kapnak majd, amelyek alkalmasak arra, hogy 48 órán át Is életben tartsák a fagyos vízbe esett katonát, ám a meneküléshez az is nélkülözhetetlen, hogy jártasságot szerezzenek a vízi biztonság terén is. Gyakorolták a vízbeesés helyes módját, elsajátították a mentőeszközök használatát és megtanulták, mi a teendő abban a szélsőségesen rossz helyzetben, ha a vízbe esett pilótára ráesik a mentő ejtőernyő kupolája. A vizes gyakorlatok természetesen egyenruhában, sisakban, olykor pedig - hogy még bonyolultabb legyen — a szemet eltakaró csuklyában zajlottak. Egyedüli alkalmas helyszín A Magyar Honvédségen belül Szolnok az egyedüli olyan hely, ahol egy ilyen jellegű vízi kiképzést végre lehet hajtani, ahol a technikai és személyzeti háttér is egyaránt biztosított. Egyébként a főszervező, Báli Tamás százados volt az első, aki kipróbálta a vízi kiképzés minden elemét. A feladatok cseppet sem voltak könnyűek, de még a kellemetlenségek sem tudtak kifogni a résztvevők jó kedvén Emberpróbáló, rekkenő hőség (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) Ha ventillátort állítok be, szétfújja az újságokat. Ha az ajtót nyitom ki, hogy szellőzzön a helyiség, félek, mert a hátam mögött van, és bármikor rám törhetnek. Most ugyan kaptam a cégtől egy mobil légkondicionálót, de nem sokat ér ezen a kis helyen. Ásványvizet nem kapunk, amúgy sincs hűtőnk, hogy hidegen maradjon nekem egész napra. Egy futárszolgálat alkalmazottja, Fekete Sándor elmondása alapján a vállalat, ahol dolgozik, gondoskodik naponta 4 liter hűtött ásványvízről és hűtőtáskáról az alkalmazottak részére. Kötelező munkaruházatuk nincsen, így akár rövid nadrágban is dolgozhatnak. A mezőtúri állomás közelében a vasúti átjárónál motoros kézi kasza berregése veri fel a csendet. Az izzó sínek és a pályatest fölött hullámzik, vibrál a levegő. Magyar István és két társa a pálya melletti térdig érő gazt irtja a rekkenő déli hőségben. . - Fél héttől délután kettőig tart a műszak, bizony elég hosz- szú ebben a melegben. Ezen az oldalon vagy egy kilométert takarítottunk meg, a másikon meg hatszáz métert, és még nincs vége. Ketten váltják egymást a gazirtásban, harmadik társuk villával eligazítja a levágott füvet, ahol szükséges. Éppen csak elkezdtük a beszélgetést, már be is kell fejezni, mert egy munkavezető érkezik a kocsival, és szól, hogy a csapatnak át kell mennie az állomás másik oldalára, a vashídhoz, ahol parlagfű is akad, ott kell folytatni a munkát. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL martfű. A romániai árvízkárosultak javára adományokat gyűjt a Szent István Lovagrend a Szent Tamás templomban július 31-ig. Naponta 16 és 18 óra között várják a ruhaneműket, könyveket, tartós élelmiszereket vagy akár pénzbeli segítséget. Érdeklődni Tamási József plébánosnál, a lovagrend tagjánál lehet az 56/470- 073-as telefonszámon, mga mezőtúr. Megkezdődött az új piaccsarnok műszaki átadása - tudtuk meg dr. Németh Pál jegyzőtől. A korábbi piacteret üzletekkel kibővítették, dísz- burkolattal látták el, új parkolókat építettek. Az elegáns létesítményt tavaly kezdték el építeni, ta Szolnok. Füstszagot éreztek a : tűzoltók segítségét kérték teg- Tiszavidék Áruházban és a : nap délután. Az ügyelet riaszAz Állatkert és Élővíz Természetvédelmi Egyesület közös szervezésében éjszakai programmal várják a vendégeket a jászberényi állatkertben vasárnap. Gyermekprogramok, éjszakai látványetetés és állatsimogató várja az érdeklődőket. Csillagász távcsövén keresztül lehet kémlelni az eget, s lesz bagolyröptetés is. tása alapján két gépkocsit indítottak a helyszínre, de szerencsére csakhamar tisztázódott, hogy nincs tűz az épületben. HGY Szolnok. Egy hölgy kerékpárjával közlekedett a megyeszékhely egyik utcáján, amikor egy ismeretlen személy a kétkerekűre felszerelt kosárból kikapta táskáját. A sértett ennek következtében elesett. Az ismeretlen átkutatta a táskát, de feltételezhetően abban nem talált semmi számára érdekeset, ezért azt eldobva elmenekült. A sértett hámhorzso- lásos sérüléseket szenvedett és a kerékpárja is megrongálódott. MRFK A tarlóégetés engedélyezését szeretnék mezőgazdaság Levelet írtak a miniszternek A tarlóégetésre vonatkozó tilalom teljes eltörlését szeretné elérni a megyei önkormányzat mezőgazdasági bizottsága, illetve a megyei agrárkamara. Erről tanúskodik a bizottság elnökének, dr. Tóth Jánosnak, és a kamara titkárának, Papp Lászlónak a minap dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vidékfejlesztési miniszterhez írt levele. Banka Csaba A négy évvel ezelőtt meghozott kormányrendelet a levegő tisztaságának védelmében tiltotta meg a tarlóégetést. Mint azt dr. Tóth János, a megyei önkormányzat területfejlesztési és mezőgazdasági bizottságának elnöke, Jászalsószentgyörgy polgármestere elmondta — s a levélben kérésük indoklásaként meg is fogalmazták -, az elmúlt évek tapasztalatai szerint számos negatív következménye volt annak, hogy lehetetlenné vált a tarlóégetés. Igaz, hogy a rendelettel tettek valamit a levegő tisztaságának védelmében, de a betakarítás után maradt szabna kezelése számos problémát vet fel. Korábban az állattartó gazdaságok biztos felhasználóként jelentek meg, de az ágazat visszaszorulása miatt kérdésessé vált a hasznosítása. A szalma szecskázása, illetve kazalba rakása fokozottan növeli a gyom-, rovar- és gombafertőzés lehetőségét, illetve a rágcsálók, elsősorban a pockok elszaporodását. Ellenük nagyobb mennyiségű talajfertőtlenítő szerrel lehet védekezni. Mindezeken túl a gazdák költségei is jelentősen növekednek a többfázisú talajmegmunkálás szükségessége miatt. A szalma, illetve tarló égetése ugyanakkor a legolcsóbb és igencsak hatásos gyom-, rovar- és gombaölő módszer, amelynek egészségkárosító hatása - a megfogalmazottak szerint - minimális. Az égetéssel keletkező hamu fontos tápanyagokat, nyomelemeket tartalmaz és könnyebb a beforgatása is, ami jelentős üzemanyagmegtakarítás eredményez. Mint azt dr. Tóth János elmondta, reménykednek abban, hogy felvetésük eredményeként változhat majd a tarlóégetést tiltó rendelet Megnyílt a Jász Expo (FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL) A megnyitót tartó Pongordé dr. Csákvári Marianna, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára rámutatott, hogy a gazdaság csak akkor tud jól működni, ha a nagy- vállalatok és a kisebb vállalkozások eredményes kooperációt tudnak megvalósítani. Erre jó példának tartotta a Jászság gazdaságát. Díjátadás A vásári díjak átadására is hagyományosan ilyenkor, a megnyitón kerül sor. A megye díját Tokár István az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatójának, Takács Jánosnak adta át. A megyei kereskedelmi és iparkamara díját az elnök, Sziráki András adta át a TÉBA Tüzép vezetőjének, Szőllősi Zoltánnak. A város díját Magyar Levente az OTP Bank Rt. képviselőjének, Fülöpné Paksi Katalin fiókvezetőnek adta át, a különdíjat pedig a Parti Silver Center képviselőjének. A vásárt szervező Compexpo díját pedig a három francia kanton képviselője vehette át. HÍRSÁV Nyáron is várják az olvasókat a kívül csodálatosan felújított kunhegyesi Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár nyáron is várja az olvasókat, internetezőket. Az összes választható könyv, dokumentum megközelíti a negyvenezret, és ami az internetet illeti, hat gép áll rendelkezésre, (dszm) Lépcsőházból loptak elloptak egy robogót Mezőtúron. A háromszáznyolcvan ezer forintot érő járművet egy lépcsőházból tulajdonították el csütörtökre virradó éjszaka. (mrfk) Soron kívül üléseztek soron kívüli önkormányzati ülést tartottak tegnap Tiszafüreden, amelyen a képviselők a Hídépítő Rt.-vel szemben fennálló tartozás rendezése érdekében a korábbi testületi határozatban szereplő 200 milliós felhalmozási célú hitel összeget 287 millió forintra módosították. Emellett az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács decentralizált terület és régió fejlesztési cél- előirányzat 2005 évi támogatásának elnyerésére irányuló pályázat benyújtásáról is döntött a városvezetés. Ennek segítségével a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Eszterlánc óvodájának felújítását és a szociális blokkok kialakítását szeretnék megvalósítani. Napirenden szerepelt továbbá a megyei területfejlesztési tanács által támogatott, a Béke, a Hold és a Tisza utcákat érintő útépítési munkálatok kivitelezőinek kiválasztása is. (fi)