Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-29 / 176. szám
4 2005. JÚLIUS 29., PÉNTEK AHOL ÉLÜNK Szenvedélyévé vált a modellezés Vígh Győző egy éve még nem gondolta, hogy valaha repülőmodelleket fog készíteni. így az is meglepetés volt számára, hogy első szolnoki versenyén rögtön dobogón, a harmadik helyen végez. Ez erőt adott neki a folytatáshoz is. A fiatalemberrel Szonda Gyula - aki maga is sikeres repülőmodellező versenyző - szerettette meg a modellezést. Győző sokat segített Gyula bácsinak a műhelyében, így látta, hogyan készülnek a modellek. Annyira megtetszett ez neki, hogy tavaly elkészítette első pajtás gépét. Először a gyerekTavaly indult Szonda Gyula modellező vezetésével tavaly indult el a művelődési ház keretében a repülőmodellező szakkör, melynek a legfiatalabb tagja 8, a legidősebb 75 éves. A tagok folyamatosan készítik a modelleket, melyeket a kunmadarast repülőtéren próbálnak tó A szakkör belépett a Magyar Modellező Szövetség be, így évi 8-11 versenyen vehetnek részt Az első ilyen nagy megméretésük áprilisban Szolnokon volt, ahonnan Vígh Győző 3. helyet hozotthaza. napon tartottak modellbemuta- tót, majd ennek sikerén felbuzdulva ősszel elindult a szakkör, ahol Szonda Gyula irányításával Győző is gyermeki lelkesedéssel fogott a alkotásai készítéséhez. Már három kész modellje van és a következőt is tervezi. Mostanra szenvedélyévé vált a modellezés, a gyerekekkel való foglalkozás. Erdélyben cserkészcsapatot vezetett, színjátszókört tartott gyerekeknek és részt vett a református ifjúsági csoport munkájában is. Amikor szüleivel ideköltöztek Berekfürdőbe, hiányzott neki ez a nyüzsgés, így most örül, hogy beindult a szakkör, mert itt a gyerekek rendszere- tetet is tanulnak, valamint kézügyességük is fejlődik. Darazsach Andrásnak köszönhetően a röptetést is kipróbálhatták már a madarasi reptéren. Vígh Győző tavasszal első szolnoki versenyén nem remélt sikert szivárvány vitorlázó mo- delljétől, de a 3. hely erőt adott neki a folytatáshoz, bebizonyosodott számára, érdemes órákat töltenie a műhelyben. A következő Pilot gépe már üvegszárnyas törzzsel készül, a szárnyai is nagyobbak lesznek, a képen láthatónak csak 120 centi a fesztávja. A gépével szombaton Tason vesz részt egy versenyez, ahol jó lenne valami dobogós helyet elhozni - mondja Győző, akire szülei nagyon büszkék eddigi teljesítménye miatt. Vígh Győző a hétvégén is dobogós helyet szeretne Sakkpartik a strandon barátságok A profi játékosok alkalmi „ellenfelüknek” néha előnyt is adnak Az alkalmi sakkpartnerek: Kapitány Imre, Sztremi István, Simái László, Feig Öcsi és Veres András Sok nyugdíjas élvezi a bereki gyógyvíz áldásos hatását. Többen családjukkal érkeznek ide gyógyulni, így nekik nem gond eltölteni a strandolás után szeretteikkel az időt. Vannak azonban, akik itt újabb barátokra is lelnek. Ilyenek a büfésor előtti egyik asztalnál az alkalmi sakkpartnerek, akik a játszma közben az élet dolgait is megvitatják. A képen balra ülő karcagi Kapitány Imre kétnaponta jár ki a strandra. Nyolcvanhárom évesen az itteni gyógyvíznek köszönheti, hogy nem került tolószékbe. Combnyaktörése után kérdéses volt a gyógyulása - avat be bennünket történetébe — ám a bereki gyógyvíz megerősítette lábait. így ha teheti, rendszeresen jön fürdeni. Az, hogy most a sakkasztalnál találtuk véletlen, csak műkedvelő sak- kos, de ha nincs más partner, őt is elfogadják a profik - mondja mosolyogva. Ellenfele a Nógrád megyei Karancskesziből érkezett Sztremi István, aki 30 éve jár már Berekfürdőbe. Most is egy hónapra érkezett. Miután egyedül van, így örül a Feig Öcsi által összehozott sakkpartiknak, hiszen ez felidézi profi sakkozói múltját, évekig játszott az OB II-ben, sok szép eredményűül is dicsekedhet. Nyolcvan-" három évesen azonban már nem a győzelem a fontos, hanem a társaság, a barátok, így előnyt is ad kedvünkért sakkpartnerének. Simái László Veszprémből jár ide kikapcsolódni, regenerálódni. Általában tíz napot tölt el Berekfürdőben. A 62 éves nyugdíjas villamosmérnök valaha a karcagi sakkcsapatban is játszott, így Feig Öcsivel egymás melletti táblán aratták a sikereket. Egyébként Tiszaroffon nőtt fel, így már gyerekkora óta rendszeresen jár a bereki strandra. Legbüszkébb az OB II-ben elért ezüstérmére, az NB Il-es versenyekre és az akkori karcagi csapatra is szívesen gondol vissza, hiszen nagyon sikeresek voltak. A bereki sakkpartikon azért vér: re menő csaták nincsenek, de egy kis agytorna nem árt Uyen korban sem, így lépéseivel igyekszik megdolgoztatni ellenfeleit is. Feig János, vagy ahogy mindenki ismeri, Feig Öcsi (kalapban), Karcag sakkéletének egyik meghatározó alakja. A 68 éves férfi ma is szenvedélyes sakkozó, az OB II-ben tartalék. A hereki strandpartik kiöüője is ő. Kérésünkre gyorsan felidézi a múltat, amikor Simái Lászlóval együtt nyertek a karcagi csapatban megyei bajnokságot, majd játszottak a szegedi osztályozom így jól ismerik egymás logikáját, kettejük játéka ezért mindig tartogat meglepetéseket. A képen álló, és a sakkozókat figyelő Veres András Mándokról érkezett, 25 éve nyaral a faluban. Az 57 éves rokkantnyugdíjas férfi sok strandot meglátogatott már, így tapasztalatból mondja, hogy a bereki víz csodálatos, csak az esős, hűvös idő nem tesz jót senkinek. A hét közepére ígért nagy meleg azonban valószínűleg kevesebb időt hagy a sakkozásra, inkább a vízbe menekül. Ő is gyerekkora óta sakkozik, így bereki ellenfeleivel kóstolgatják egymás sakktudását Egy hétig zenéltek Immáron második alkalommal rendezte meg a Bőd László Művelődési Ház és a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda a nyári szünetben a Bereki Népzenei Tábort, melyre a Nyírségből, Karcagról és Tiszafüredről érkeztek résztvevők — tudtuk meg Bíró Imre táborvezetőtől. A Bíró Zenekar munkájának kibővítésével a tábor célja volt a magyar népzene iránt érdeklődők oktatása és egyben a zenei kultúra népszerűsítése a térségben, valamint Berekfürdő kulturális életének és a strandfürdő nyári programjainak színesítése. Ä táborba korhatár nélkül jelentkezhettek az érdeklődők, akik szinte minden ma használatos népi hangszeren tanulhattak. Az oktatást a zenekar és népzenész barátaik tartották. Az idén már három helyről: a Nyírségből, Karcagról és Tiszafüredről érkeztek zenei érdeklődők, akiknek tudásfelmérése után az oktatók és a vendégek segítségével a tábor vezetői megalkották a hét programját, melyet természetesen a kihagyhatatlan mindennapos fürdőzések tettek még élvezetesebbé. A tanítás szinte egész nap folyt, csak az étkezések és a fürdőzés szakították meg a lázas munkát. A hangszerek alapján négy zenei csoportban - furulya, hegedű, k'láfl- nét és citera - folyt a tanítás, melynek anyaga dél-alföldi csárdás, oláhos és friss, moldvai muzsika és kalotaszegi csárdás volt. A tábort egy gálakoncert zárta a strandfürdő előtt. Az egy heti kemény munka sikerét igazolta a koncert végén a nézők hosszan tartó tapsa, mely nagy örömet szerzett a táborozok és a tanárok számára egyaránt. A tábor szervezői bíznak abban, hogy e hagyomány folytatódhat és jövőre a résztvevők létszáma is nő majd. A szervezők ez úton is köszönik mindazok segítségét, akik hozzájárultak a tábor létrejöttéhez és sikeres lebonyolításához. Az oldalt írta, szerkesztette és a fotókat készítette: Daróczi Erzsébet Pihenjen és szórakozzon a strandon! A bereki gyógyvizű fürdőt Idén is sokan felkeresik A gyógyvizű strandfürdő a Te- lepülés Ellátó Szolgálat üzemeltetésében minden nap 08.00- 20.00-ig tart nyitva. A strandon kilenc medence, mini golfpálya és kemping várja a pihenni vágyókat - tudtuk meg Perge Józseftől, a TESZ vezetőjétől Bár az elmúlt napokban az időjárás nem volt valami kegyes a vendégekhez, ennek ellenére azok, akik már korábban megszerették a bereki gyógyvizet a hűvös, esős időben is kitartottak, így a vendégszám hasonló a tavalyihoz. Az itt nyaralók kulturális szórakoztatására a TESZ odafigyel, hiszen szombatonként a strandszínpadon különböző rendezvényekkel várják az érdeklődőket. Legközelebb július 30-án ifjúsági amatőr zenei és művészeti együttesek bemutatója lesz 14 órától a strandszínpadon, majd 21 órától a Berek Téren a Padlás című musicalt adják elő a püspökladányi Beszterczey Művészeti Iskola drámatagozatosai. Augusztusban minden hétvégén hasonló programokat szerveznek a nyaralók részére, melyek az országos nyugdíjas találkozóval zárulnak augusztus 27-28-án. Kérjük látogasson el Berekfürdőbe, ahol a gyógyvizű strandfürdőben egyszerre pihenhet és szórakozhat. (x) Tavaly nyílt meg a Bőd László Művelődési Házban a Kanta Gyula Könyvtár, ahol helyet kaptak a névadó könyvei, cikkei is. Kocsis Lajos könyvtárosként nemcsak a könyvekkel foglalkozik, hanem részt vesz a festőtábor és a népművészeti találkozó szervezésében is. Az önkormányzat felhívására sokan ajánlottak fel különféle köteteket az intézmény számára - tudtuk meg Kocsis Lajostól. A berekiek mellett az írótábor tagjai is elhozták kiadványaikat, valamint intézmények is adakoztak. így a Hemző János és Bartha András karcagi fafaragók által készített könyvespolcokon mára szép számban sorakoznak a könyvek. A szak- irodalomból, a kötelező olvasA sokoldalú könyvtáros Kocsis Lajos hamarosan megkezdi a kötetek állományba vételét mányokból, a lexikonokból és gyermekirodalomból azonban még hiány van. így a jövőben elsősorban ezekből várna Kocsis Lajos, aki a napokban megszerezte a könyvtárosi végzettséget, így hamarosan megkezdi a három ezer kötet állományba vételét. Kocsis Lajos azonban nemcsak a könyvekkel foglalkozik, hiszen ha kell, képkeretet készít a festőtábor tagjainak, s nótaénekesként is sokszor dalra fakad. Legközelebb szombaton a karcagi strandon lép fel Karcag Nag}’ Zoltánnal Persze faesztergályos - fafaragóként a fa is közel áll hozzá, sok szép tárgy dicséri már a keze munkáját.