Új Néplap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-22 / 170. szám
2005. JÚLIUS 22., PÉNTEK 11 SZOLGALTATAS HALLGATÓ A Groovehouse eddigi három lemezén sem hagyott minket nagy sláger nélkül, s ez így van a legújabb CD-jükkel is: az Ébredj mellettem lemezen rögtön a címadó dal is pályázhat e titulusra, de a további tizenegy felvétel között is jócskán akad slágergyanús szerzemény. A Groovehouse duóját alkotó szolnoki énekesnő, Judy, illetve Zsolti ezen az albumon a már megszokott hangzásukhoz képest valami újabbat is hoz: még inkább eltérnek ugyanis a hagyományos hangszerek felé a kimondottan elektronikus hangzástól. A harmóniagazdag dalokban így a gitárok még inkább előtérbe kerülnek: e hangszer megszólaltatásában jórészt a Hiperkarma gitárosa, Kis Tibor „Sztivi” segédkezik. A lemez hangulatára egyfajta melankolikusabb hangzás, a lassúbb-közép- tempós dalok a jellemzők, de ettől egyáltalán nem válik egysíkúvá a lemez, köszönhető ez a remek hangszerelésnek és Judy „reszelős” hangjának. Meglepetésként a lemezen helyet kapott két feldolgozásdal is Zámbó Jimmy- től: a Valahol bús dal szól és a Szemeddel látsz... egyfajta tisztelgésként is felfogható a zenész előtt. (Groovehouse: Ébredj mellettem. Kiadó: Private Moon Records/EMI) ■ B. Gy. MOZI Szolnok, Cinema City: A csajom apja ideges 18.00, 20.15, 22.30, Mr. és Mrs. Smith 11.00, 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, 22.15, Batman: Kezdődik! 11.30, 14.15, 17.00, 19.45, 22.20, Világok harca 13.00, 15.15, 17.30, 19.45, 22.00, Madagaszkár 12.00, 14.00. 16.00. Tallinn: Patacsata 18.00, Sin City 20.00. Tisza: Arséne Lupin 18.00 2046 20.00. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális (ism.); 6.30 Aktuális (ism.); 7.00 Termál-Kincs-Kereső: Kisújszállás (07.21. ism.); 7.30 Notesz (07.21. ism.); 8.00 Jászok Világtalálkozója (07.15. ism.); 8.30 Hírzáró; 9.00 Képes Képújság; 17.00 HTV: Hazán belül - turisztikai magazin; 17.30 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Napraforgó - családi magazin; 19.00 Aktuális; 19.30 Mérleg - gazdasági magazin; 20.00 Hírzáró; 20.30 HTV: Hírháló - az ország hírei; 21.00 HTV: A jazzdob száz éve - dokumentumfilm; 23.00 Képes képújság. MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió; 6.00, 7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30, 17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Esti Krónika; 18-30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról-napra -zenés, információs magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, magazinműsorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. AKTÍV RÁDIÓ 00-06 Az elmúlt 40 év legjobb zenéi; 6.0010.00 Jó reggelt! - Reggeli ébresztő információkkal, játékokkal; 10.00-12.00 Mozilesen - sok zenével, érdekességekkel, játékokkal; 12.00-13.00 Szieszta - egy óra zene; 13.00-16.00 Aktív délután - hétvégi programajánló, útinform, játék; 16.0020.00 Mesterhármas - benne: 16.0017.00 Toplisták, 17.00-18.00 Sztárpletykák - interjúk, 18.00-20.00 Élő kívánságműsor; 20.00-22.00 Re-Mix; 22.00-24.00 Nagy slágerek. RÁK (VI. 22-VII. 22.), 06-90-332-351. Barátja hívja, induljanak együtt kalandra a környéken, amit Ön szívesen meg is tesz. A Kárpátmedence megismerése vonzó lehetőséget jelent Önnek. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.), 06-90-332- 352. A Neptunusz kisugárzásait ma a Hold gyengíti. Eltöpreng azon, hogy állásváltoztatása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. SZŰZ p. 24-1X23.), 06-90-332-353. Ma összefut egy régi munkatársával, és jól elbeszélgetnek a régi időkről. Legyen türelmes, amikor egy bonyolult gondolatot magyaráz valakinek. MÉRLEG (IX 24-X 23.), 06-90-332-354. Anyagi helyzete egy kicsit vegyes, ám ezen a téren érheti néhány kellemes meglepetés. Váratlan segítséget kaphat szüleitől vagy egy családtagjától. SKORPIÓ (X 24-X1.22.), 06-90-332-355. Ellátogat Önhöz egyik rokona vagy barátja, és hatalmas felfordulást, ugyanakkor remek hangulatot hoz magával. NYILAS (XI. 23-XII. 21.), 06-90-332-356. Ma egész nap a környéken talpal, mert számos elintéznivalója van. Egy kulturális rendezvényen lehetőség nyílik arra, hogy remek elmékkel találkozzon. BAK (XII. 22-1.20.), 06-90-332-357. Szorgalma sikerhez vezeti. A kínálkozó lehetőségeket megragadja, és ereje felett teljesít. Ön most bizakodó, józanul mérlegeli az esélyeket. VÍZÖNTŐ (I- 21-11.20.), 06-90-332-358. Céltudatosan végzi munkáját. Jól kidolgozott tervek alapján dolgozik. Társaival barátságosan viselkedik, kapcsolataiban a megbízhatóság a fontos. www.astronethu HALAK (II. 21-111.20.), 06-90-332-359. Visszafogottan és zárkózottan viselkedik, szereti a háttérből figyelni az eseményeket, miközben Önt küsmerhetetlen- nek tartják. Keveseknek enged bepillantást mélyebb érzéseibe. KOS Oll. 21-IV. 20.), 06-90-332-348. Felelősségteljesen végzi munkáját. Széles látókörű, és nyitottsága révén jól dönt fontos ügyekben. A kudarcot nehezen tűri. BIKA (IV. 21-V. 20.), 06-90-332-349. Rendkívül dinamikus, lendületes, energiaszintje a csúcson van. Nyughatatlan, mindent azonnal el akar végezni, soha egy percig sem unatkozik. IKREK (V. 21-VI. 21.), 06-90-332-350. Eredeti, lenyűgöző ötletei vannak, amiket véghez is visz. Igényli, hogy társaságban a középpontban legyen. IISZA-PARII TERMÁLFÜRDŐ* CAMPING TISZAKÉCSKE Tisxa-parti Szolnoktól 30 km-rc, Kecskémé« felé 2005. július 22-24. (péntek-szombat-vasárnap) 11. BORSODI ORSZÁGOS STRANDF0CI-BAJN0KSÁG Playstation sátor Szombat 21 ólától: GÁSPÁR LACI élő koncert (belépés díjtalan) Nyitva mindennap 9-2C íríig! Üdülési tjeid ét egészségpénztári kártyák előadásai Telelne: (76) 441-363 www.lliermallisapart.liu | BEREKFÜRDŐ Hétvége a lengyel-magyar barátság jegyében, vendégünk lengyel testvérvárosunk ZATOR. Legyen Ön Is a vendégünk! Július 23.15.00-19.00 Lengyel kulturális programok a strandszínpadon 21.00 órától Utcabál a Traffic Jam együttessel és a Szabó Trióval a Berek téren, a Fenyő presszó előtt. STÄDTEPARTNERSCHAFTEN TESTVÉRVÁROSKAPCSOLAT Elérhetőségek: www.berekfurdo.hu; Művelődési Ház, tel.: 59/519-058, 59/519-059 Termál- és Strandfürdő: 59/519-029 lisstiliuHi és í Iménvfüi «I« (S/r Int k) MW/A ms- iAlius m-í«; Nyugdíjas nótaénekesek találkozója ff vom'll Szabó Marika népdalénekes szervezésével “TSBSS?“ IpflVPn PHV in nania” Nyitvatartási mindennap9-20óráig. -'mtfäswr- „LCyyCII Cyy JU llafJJa Telefon: 56/379-701. www.szolnokturdok.hu 8 Nyitva; 7-20 óráig; teljfax: 56/568-465; www.cserkeszolo.hu Látogasson el a cserkeszőlői fürdőbe ahol várjuk: Európa első kétpályás ponyvacsúszdájával, csendes-óceáni hullámokat gerjesztő hullámmedencével és gyógymedencékkel. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket! Minden szombaton éjszakai fürdőzés 21 -02-ig MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! MEGNYÍLT! DRINKBÁR ÉS BOWLINGPÁLYA, A MARTFŰ GYÓGYKEMPINGBEN. Pályafoglalás: 06-56/452-416 Cím: 5435 Martfű, Tüzépu.1.