Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-22 / 144. szám
12 2005. JÚNIUS 22., SZERDA A NAP TÉMÁJA nyilvánosság Tizenhét minisztérium közül mindössze két tárca adott teljes körű tájékoztatást arról, milyen juttatásokat, jutalmakat kap a miniszter, illetve mennyibe kerül hivatalának fenntartása. Kilenc helyről válasz hiányában semmilyen ismeretünk nincs. MENNYIBE KERÜL EGY MINISZTER? Magyar Bálint oktatási miniszter Rácz Jenő egészségügyi miniszter Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Egy négy-öt fős személyi titkárságot alkalmazó miniszter különböző juttatásaival nagyjából 60 millió forintjába kerül évente az adófizetőknek. A nagyobb személyi apparátussal dolgozó tárcavezetők költsége eléri a 160 milliót. Szakács Árpád A minisztereknek nemcsak a havi fizetésük számít tekintélyes összegnek, hanem azok a juttatások is, amelyeket munkájuk mellett megkapnak. Ugyanakkor hiába lépett életbe már két éve a tárcák átláthatóbb működését is szabályozó „üvegzseb- törvény”, szinte lehetetlen utánajárni annak, mennyibe kerül az adófizetőknek az összes miniszter és hivatalának fenntartása. Lapunk két hónappal ezelőtt mind a 17 minisztériumot hasonló kérdésekkel kereste meg. Ennek lényege az volt, mennyit keresett múlt évben a tárcavezető, milyen egyéb juttatásokban részesültek (pl. ruhapénz, üdülési támogatás, étkezési hozzájárulás stb.), illetve mennyit költöttek hivatalára, külföldi útjaira. Meglepetésre az elmúlt idő alatt összesen két pontos válasz érkezett kérdéseinkre. További négy tárca részben adott kielégítő magyarázatot. Két válaszból eléggé semmitmondó információkhoz jutottunk. Kilenc minisztériumból ma is várjuk a tájékoztatást. Korábban többen azt közölték, az adatgyűjtés folyamatban van, de tegnapig ez sem érkezett meg. így nem tudhatjuk például, hogy Kolber István személyében mennyibe kerül az a regionális fejlesztésekért felelős tárcavezető, aki olyan több milliárdból működő minisztériumot irányít, amelynek honlapja sincs. Összesítés A megküldött válaszokból megállapítható, körülbelül 60 millióba kerül az a miniszter, akinek irodája 4-5 fős titkársággal rendelkezik. Tizenegy fős apparátus esetén ez az összeg már elérheti a 160 milliót is. Természetesen attól is függnek a költségek, milyen feladatai vannak a tárcavezetőnek. így értelemszerűen a külügyminiszter jóval többet utazik külföldre, mint a hazai ügyekkel foglalkozó tárcavezető. Európai ügyekért felelős tárca nélküli minisztérium A kérdéseinkre adott válaszok alapján az egyik legőszintébb minisztériumnak bizonyult a tavaly októberben kinevezett Ba- ráth Etele által vezetett uniós ügyekért felelős tárca. A teljes körű tájékoztatásról tanúskodó válaszokból megtudhattuk, múlt évben összesen bruttó 3,2 millió forintot keresett a miniszter. Barátit ezenkívül ruhapénz, üdülési támogatás stb. jogcímeken további 148 ezer forintot vehetett fel. Külföldi kiküldetéseire 1,3 milliót fordított a tárca, miniszterei pedig 1,1 milliót szánnak protokollokra. Barátit Etele 11 fős titkárságának fenntartása idén 116 millióba kerül. Egészségügyi Minisztérium A másik legjobb tájékoztatást nyújtó tárca a Rácz Jenő vezette Egészségyügyi Minisztérium. A sajtóosztály nemcsak a jelenlegi tárcavezető három hónapos munkaidejére számította ki a költségeket, hanem megtudhattuk azt is, hogy tavaly Kökény Mihány előző miniszter bruttó 19 784 000 forintot keresett, míg az októberben kinevezett Rácz Jenő 3,3 milliót. Más jogcímeken tavaly 120 ezer forintot vettek fel a tárcavezetők. Külföldi utazásaikra 1,9 milliót költöttek. A Saab és a Passat autók fenntartása 5,7 millióba került. A protokollkölt- ségek 640 ezret tettek ki. A négyfős titkárságra majd’ 26 milliót fordítottak. Ezenkívül szolgálati lakást is biztosítottak a miniszternek. Mindezek összeadva nagyjából 60 milliót tesznek ki. Oktatási Minisztérium Körülbelül 50 millió forintjába kerül egy évben az adófizetőknek Magyar Bálint oktatási miniszter és hivatalának fenntartása. A tárcavezető múlt évi bruttó keresete 13 millió 282 ezer forint volt. Emellett ruházati költségtérítésben, valamint üdülési és étkezési hozzájárulásban is részesült, összesen 184 ezer forint értékben. Külföldi útjaira mintegy 280 ezer forintot tudott elszámolni napidíjként. Utazásainak költsége meghaladja a 2,5 millió forintot. A miniszter két szolgálati autóval rendelkezik. A VW Passat és az Audi Aó-os éves fenntartási költsége 5,2 millióba került Magyar Bálintnak protokollrendez- vényekre is van elkülönített kerete. Múlt évben erre 630 ezer forintot költöttek a minisztérium költségvetéséből. Az oktatási tárca sajtóosztálya arról nem adott felvilágosítást, mennyibe kerül az ötfős titkárság fenntartása. Ha az egészségyügyi tárca költségét vesszük alapul, akkor itt is körülbelül 26 millióról beszélhetünk. Igazságügyi Minisztérium Viszonylag pontos tájékoztatást adott az Igazságügyi Minisztérium is. Ezek szerint a múlt évben kinevezett Petrétei József tavaly három hónapos munkájára 3 millió 286'ezer forintot kapott. Külföldi útjaira 46 ezer napidíjat vett fel. A két felső középkategóriás Saab gépkocsi fenntartási költsége 1 500 000 forint volt. Ezenkívül egy száz négyzetméteres lakást is biztosított Petrétei számára a minisztérium. Titkárságának létszámáról és fenntartási költségekről nem kaptunk tájékoztatást. Külügyminisztérium Somogyi Ferenc tavalyi két hónapos munkaideje alatt bruttó 2,2 milliót keresett. Egyéb jogcímeken (külföldi napidíj, ruhapénz stb.) csaknem 3 milliót vett fel. Utazásai 4,6 millióba kerültek. A Mercedes 320 és az Audi A6 gépkocsi fenttartási költsége 450 000-et tett ki. Protokollfoga- dásokra 2,3 milliót különítettek el. A legnagyobb költségeket jelentő titkárság létszámáról itt sem kaptunk tájékoztatást Honvédelmi Minisztérium Jelentősen kevesebb információt tudhatunk meg a Juhász Ferenc vezette honvédelmi tárcától. Több kérdésre is különböző bonyolult törvényi hivatkozással válaszoltak. A tájékoztatás szerűit a miniszter egy Citroen C5 típusú személygépkocsit használ. Arról itt sincs kimutatás, mennyibe kerül a személyi titkárság. Ifjúságügyi, Családügyi, Szociális, Esélyegyenlőségi Minisztérium A legkevesebb információt a Göncz Kinga vezette esélyegyenlőségi tárcától tudhattunk meg. Szinte minden kérdésünkre azt a tájékoztatást kaptuk, nincs adat. A fizetésekre vonatkozó kérdésünkre különböző törvénypasszusokkal reagáltak. A tárcánál a miniszter asszony belföldi útjairól sem volt adat, azt viszont megtudhattuk, hogy külföldi útjai összesen 456 ezer forintba kerültek a múlt évben. Pénzügyminisztérium Az esélyegyenlőségi tárcához hasonló válaszokat kaptunk a telefonos visszahívás után a Pénzügymisztérium kommunikációs osztályáról is. Jutalomra vonatkozó felvetésünk sikerrel járt. Azt közölték: múlt évben Draskovics Tibor volt tárcavezető jubileumi jutalomként „kapott néhány milliót”. Nem kaptunk választ Lampe rth Mónika Belügyminisztériumától sem Kilenc tárcától nem érkezett válasz CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter KISS PÉTER a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter BOZÓKI ANDRÁS j a nemzeti kulturális örökség minisztere KOVÁCS KÁLMÁN informatikai és hírközlési miniszter LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter NÉMETH IMRE ÉS GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter KOLBER ISTVÁN regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi