Új Néplap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-22 / 144. szám

2005. JÚNIUS 22., SZERDA MEGYEI TŰKOR — HIRDETÉSEK 13 Az utóbbi évek adatai­ból következtetve való­színű, hogy a közép­szintű érettségin elha­salok aránya idén is jó­val egy százalék alatt lesz, hiszen a tanárok jóindulatúak. A szolno­ki Pálfy János Műszer­ipari és Vegyipari Szak- középiskola az elmúlt héten emelt szintű in­formatika és magyar érettségi vizsgaközpont­ként működött. E héten már a középszintű érettségi következik, ne­hézségi szintje a mi­nisztérium szerint a klasszikus érettségiével közel azonos. A Széche­nyi István Gimnázium dráma tagozatosai Mro- zek Próféták című da­rabjának előadásával érettségiztek. F. B.-B. A. Balázs Norbert, a Pálfy János Műszer­Szakközépiskola 12 E-s tanulója az írásbeli vizsgák előtti hetek­ben kezdett hajrázni, és éjt nap­pallá téve tanult. Az írásbelik eredményével elégedett. Bár az informatika feladatainak egy része elveszett az „éterben”, a Jelenet a prófétákból. A képen bal oldalon a régens: Planicska Zsanett, középen a „háromkirályok”: Rimóczl Andrea, Cseh Eszter és Borics Boglárka, jobb szélen az altiszt: Böjti Zsuzsa közepes eredménynyel nem ve­szített semmit. Június végén szoftverüzemeltető vizsgáján bebizonyíthatja, hogy a négy év alatt alaposan megtanulta a szakmát, fakultációra sem fe­leslegesen járt. Magyar- és történelemjegye már biztosan ötös lesz. Az el­múlt hét végén ismételte a szó­beli tételeket, sőt felkészülő tanteremben is szétterítette jegyzeteit, arra gondolva, még. valamit rögzít belőlük. A heti öt konditermi edzésről az el­múlt hónapban sem mondott le, ennek köszönhető, hogy a fáradtság legkisebb jele nél­kül, fitten lép a vizsgabizottság elé. Farkas Tamás, szintén 12 E-s tanuló a múlt héten szerzett k egy kis vizsgarutint vagy legalábbis ta­pasztalatot. Társához hasonló­an a Budapesti Műszaki Főisko­lán szeretne tovább tanulni, ezért matematikából emelt szintű vizsgát választott. Ebből a tantárgyból már 37 pontja biztosan van, sőt „C” típusú nyelvvizsgát is tett korábban, így további előnyt szerzett. Ő is bízik a tanárok jóindulatában, az írásbeli informatika négyest szeretné ötösre javítani, mert akkor egyenes az út az ECDL bi­zonyítványig. Az izgalom in­kább halovány mosolyán látszó- dott, próbálta férfiasán állni a sarat. Biciklijével a napokban nagyot bukott - arcán jól látha­tó jelek, sebek bizonyítják az esést -, a nagybetűs élet kapu­jában azonban már nem szeret­ne elhasalni. Félelemre semmi oka, az írásbelin magyarból 90 százalék feletti, történelemből 69 százalékos teljesítménnyel zárt. A Széchenyi István Gimnázi­um dráma tagozatosainak a hát-... rom lehetséges érettségi vizsga- feladat közül kettőt kellett vá­lasztaniuk. Kilencen a lengyel Slawomir Mrozek Próféták című darabjának színre vitelével tet­tek eleget egyik vizsgakötele­zettségüknek. Az előadást Rigó József rendezte. Az alaphelyzet nem egysze­rű: az emberiség újabb megvál­tásra szorul, de adminisztráci­ós hiba miatt két, pontosan ugyanazokat a tanokat hirdető próféta érkezik. A nép elé vi­szont csak egy állhat. Az egyik­nek meg kell halnia. A megol­dással azonban túllőnek a cé­lon, az egyiket megölik, a má­sik baleset áldozata lesz, és a megváltás elmarad. Az abszurd helyzetekben a diákok jókedvvel komédiáztak, gyakran megnevettették a kö­zönséget. Mindenki megmutat­hatta tudását, képességeit, és összességében jó hangulatú elő­adás született. A játék igazi csa­patmunka volt, nehéz bárkit is kiemelni. A legemlékezetesebb alakítást talán Böjti Zsuzsa nyújtotta, fanyar humorral állít­va színpadra a „kívülálló” al­tiszt alakját. A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN NYOLCLAKÁSOS társasház építésére alkalmas, két utcára nyíló telkes Ingatlan eladó Szolnok, Pozsonyi út 62. alatt Érdeklődni 06-20/9410- 422 telefonon lehet----------------------------------------------*162576» SZOLNOKON, a Sarló úton II. emeleti, 78 m2- es lakás júliusi kiköltözéssel eladó. Érd.: 17 óra után 56/420-351.----------------------------------------------• 186243* SZOLNOK belvárosában, a Sajtó utcában 45-69 nV-es társasházi lakások leköthetők. Ár. br. 225.000 Ft/m1. Érd.: KŐPIRAMIS Kft., Szolnok, Konstantin út 44.'Tel.: 56/419- 219,20/236-5595. *187323* VÍZPARTI nyaraló eladó Szolnokon, a Holt-Ti- sza-parton. Ár: 9 M Ft. 06-70/378-2040.----------------------------------------------*191453* SZOLNOK, Téglagyári úti, 3200 m2-es közmű­vesített telephely eladó. Autómosó, irodaépü­let, műhely, üzemanyagkút van. Irányár: 45.000.000 Ft Érd.: 30/9851-710, 30/2181- 837.------------------------------------------—*192173* ■ BESENYSZÖGÖN 78 m2-es családi ház, melléképülettel, garázzsal, rendezett udvarral eladó. Érd.: 06-30/608-9112. NÉMET - osztrák ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904.----------------------------------------------*192331* ■KÖZVETLEN vízparti kis családi ház a Ker­tész úton sürgősen eladó. 30/2893-994, eSte. *192664* ■ BESENYSZÖGÖN kétszobás ház eladó. Irányár 1,8 M FI Érd.: 06-56/487-909-es te­lefonszámon. •192698* Szolnok központjában, j a Baross u. 4. sz. alatt I. emeleti önálló, 259 mJ-es Ingatlan. Többféle hasznosításra alkalmas. Jelenleg irodaként működik. Ár.: 130.000 Ft/m1. Érdeklődni: 56/340-006, illetve ^ 30/289-3985 telefonon lehet. SZOLNOKON, a Széchenyi-lakótelepen Aranyi Sándor utcában 55 m2-es, 2 szobás, 3. emele­ti étkezős, erkélyes, világos jó állapotú lakás eladó. Frekventált helyen, jó közlekedéssel. ABC, orvosi rendelő, piac, iskola és gyógyszer- tár 100 méteres körzetben. A lakás zárható fo­lyosón van, mindössze egy, kulturált szom­széddal. Irányár: 7,1 millió Ft. Telefon: 06/20- 392-9400 (magánszemély)----------------------------------------------»190514* ■ MEZŐTÚRON, Holt-Körös partján 800- m2 vízparti telek, faházzal, örökzölddel beültetve eladó. Érd.: 06-20/426-3729.----------------------------------------------*192693* ■ KASSAI úton 2. emeleti lakás sürgősen el­adó. Irányár: 8,9 M Ft. Tel.: 20/978-5152.----------------------------------------------* 192742* ■ S ZÁNTÓ krt-on 56 m2-es, 2 szobás, IV.- em.-i lakás eladó 160.000 Ft/m2 áron. Érd.: egész nap 06-20/4646-772.----------------------------------------------*192945* SZ OLNOK, Pozsonyi úti családi ház, dupla ga­rázzsal eladó. Tel.: 06-30/853-0420.---------------------------------------------*193046* SZ OLNOK belvárosi, 49 m2-es üzlet eladó v. ki­adó. Irodának, rendelőnek is alkalmas. 1:06- 30/853-0420.----------------------------------------------*193047* TÖRTELEN működő szépségszalon családi ház­zal, extrákkal sürgősen eladó. 20/4391-865.----------------------------------------------*193069* CSERKESZŐLŐN, a strand szomszédságában önkormányzattól bérelt területen 2 különálló + 1 iker faház összesen 16 férőhellyel, különálló konyhával, bútorozottan eladó. Irányár: 5 mil­lió Ft. Érdeklődni: 56/481-885 telefonszá­mon.----------------------------------------------*193071* SZOLNOK, Szántó krt-on III. emeleti, 1 + 2 fél szobás, felújított lakás eladó. Tel.: 20/323-5273. *193073* SZOLNOK, Moha úton 65 m2-es, 1 + 2 fél szo­bás lakás eladó. 20/313-8643, 20/531- 5454.----------------------------------------------*193108* ■ SZOLNOKON, Jászkürt úton 71 m2-es lakás eladó. Tel: 56/470-155.----------------------------------------------*193132* SZOLNOK, Pozsonyi úton téglafalú, II. emeleti, 2 szobás lakás eladó. I.ár 8,8 M Ft Hitelt megvárjuk. Érd.: 06-70/5759-579.----------------------------------------------*193144* ■ RÁKÓCZIÚJFALU központjához közel 3 szo­bás családi ház eladó. T.: 56/440-718, 06- 30/627-9892.----------------------------------------------*193154* GARÁZS AKCIÓ! Széchenyi-lakótelepen új garázsok el­adók, kiadók. Érd.: 30/9412-348.----------------------------------------------*187969* SZANDASZŐLÓSÖN garázs eladó. 20/320­5018.----------------------------------------------*192734* ■ SZOLNOK, Tanács úton garázs eladó. Érd.: 56/374-514 vagy 06-30/386-5393.----------------------------------------------*193131* JÁRMŰ ■ TOYOTA Hiacokat vásárolnánk 1998-2003. évjárat között. Tel.: 30/2180-787.---------------------------------------------• 186012* ZA STAVA első tulajdonostól 1 év műszakival, Kempler fűkasza, Hamster eladó. Tel.: 06- 70/205-4203.----------------------------------------------*192938* « ELADÓ 1200-as Lada kombi. Irányár: 100 E Ft Tel.: 56/487-640.---------------------------------------------• 193068* _____GÉPEK_____ ■ T-25 traktor, kitűnő állapotban eladó. Érd. 56/319-064.---------------------------------------------*193080 ÁL LÁST KÍNÁL OTTHONI dolgozókat keresünk korrekt szerző­dési feltételekkel. Tevékenység hosszú távú, kötetlen. Kereseti lehetőség bruttó 134.000 Ft/hó. Kérje ingyenes tájékoztatónkat válasz- borítékot mellékelve. Workinghome Magyaror­szág. 1147 Budapest Csömöri út 14.---------------------------------------------191493* SJÁSZ KISÉRI Széchenyi Vadásztársaság 1 fő megfelelő képesítéssel rendelkező hivatá­sos vadászi munkakörbe munkavállalót ke­res. Érdeklődni: 06-20/250-3255, levélben 5137 Jászkisér, Ladányi út 16. lehet. *192879* INGATLAN Aukciós Ház Kft. munkatársakat, te­rületi képviselőket és partnerirodákat keres. 06/1-219-0972, 06/1-219-5990.-------------------------------------- —*191494* KI EMELT fizetésért a General Service Kft. felvé­telt hirdet autószerelő, lakatos és karosszéria- lakatos munkakörökben. Érdeklődni lehet 8- 16 h-ig: 30/370-3347.----------------------------------------------*191816* BUDAPESTI telephelyű faipari kft. állandó mun­kára keres asztalos szakmunkásokat laminált bútorok szerelésére. Szállás megoldott Érd.: 70/310-1836.----------------------------------------------*192487* HEGESZTŐT, víz-, központifűtés-, csőhálózat- szerelőt és gyakorlott segédmunkást keresünk. 06-20/9607-672.------;--------------------------------------*191818* OR SZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673---------------------------------------------• 192295* SZ AKÁCSOT keresünk belvárosi étterembe mi­nimum 5 éves gyakorlattal. Érd.: 06-20/584- 0330.--------------------------------------------* 192353* ME GVÁLTOZOTT munkaképességű munkaválla­lókat keresünk gépi varró valamint 1 főt vasa­ló munkakörbe, 20 km-es körzetből várunk je­lentkezőket. Érdeklődni lehet: 56/422-046 (Mester út 4.), 56/412-150 (Thököly út 90.).---------------------------------------------*192554* OR SZÁGOS bolthálózat-fejlesztő vállalkozás hálózatfejlesztésben jártas üzletkötőket üzlet- tulajdonosokat keres. Eredményes együttmű­ködés esetén üzletnyitási lehetőséget biztosí­tunk. www.smartpressz.hu 06(1) 2801205; 06(30)3343464; 06(30)3343474----------------------------------------------* 192655* A KŐRÖSTEJ Kft kőröstetétleni üzemébe fa­korláttal rendelkező villanyszerelő-műszerész és lakatos munkatársakat keres. Jelentkezni, illetve további információt kérni a 30/4568- 791-es telefonszámon lehet----------------------------------------------*192740* S NEMZETKÖZI fuvarozáshoz keresünk gép­kocsivezetőt 7.5 tonnás autóra, azonnali belé­péssel. Kezdő is lehet. Tel.: 30/9434-342.---------------------------------------------*192890* 8 SZAKKÉPZETT, gyakorlattal rendelkező sza­kácsot keresek. Tel.: 20/3361-463.----------------------------------------------* 192920* Munkatársat keresünk... )■ ..a megyei napilap kézbesítésére ^ TISZASAS területére. Jelentkezni lehet: Vass Sándornál, a III. Régió vezetőjénél. Tel: 06-30/299-1124. ^ ■ A TrertkwaLder-Multiman jg I Személyzeti Szolgáltató Kft. I nemzetközi fuvarozással foglalkozó szolnoki megbízója számára keres: FUVARSZERVEZŐ I munkatársat. Elvárások:- felsőfokú iskolai végzettség I- középfokú angolnyelv-ismeret - hasonló területen szerzett néhány éves tapasztalat - B kategóriás jogosítvány I- németnyelv-ismeret előny Keressen fel minket személyesen, vagy telefonon! I Trenkwalder-Multiman Kft. Szolnok, Bercsényi utca 10. Tel.: 56/510-950 lutrenkwalderj v MULTIMAN ÜZEMVEZETŐI munkakörbe keres szolnoki fémipari cég felsőfokú műszaki végzettségű, vezetői gyakorlattal rendelkező szakembert. Szakmai önéletrajzot a Tool Produkt Kft., 5002 Szolnok, Pf.: 99 címre várjuk.----------------------------------------------* 193036* KŐMŰVESEKET keres szolnoki, dinamikusan fejlődő építőipari cég, bejelentéssel, állandó szolnoki munkára. 70/364-5879.----------------------------------------------*193048* PIZZAFUTÁRT keresek. Érd.: 06-20/807-7070.----------------------------------------------*193060* VAGYONŐR tanfolyam Szolnokon 28000 Ft-ért Hétvégén, 0KJ vizsgával, részletfizetéssel. 06- 70/235-8380.---------------------------------------------*193061* BU RKOLÓKAT hosszú távra felveszek. Érd.: 30/440-6323.----------------------------------------------*193065* ■ SZENNYVÍZÉPÍTÉSBEN jártas nehézgépke­zelőt (JCB 3CX), valamint geodétát alkalmaz­nék. Tel: 06-30/207-3524.----------------------------------------------*193087* (Folytatás a 14. oldalon.) FOTÓK: MÉSZÁROS JÁNOS Az MaTilEll

Next

/
Thumbnails
Contents